~Bad news

Sajnálom olvasók (már ha még vannak) de egy jó ideig biztosan nem fogok tudni részt hozni. Ennek egyetlen oka a félévi.... nem részletezném... Majd jelentkezem....
Puszi: ~Ellaxoxo

~Féltve őrzött emlékek...

~Zayn~

Feleslegesnek tartottuk, hogy mindannyian Ella után menjünk, így csak Harry, Niall és én mentünk... így a többiek tudták folytatni a kutakodást. Már tudjuk, hogy nagyjából mire számítsunk, mikor megérkezünk...és hiába tudom, még is megráz az esemény, mikor újra végig kell néznem...Tudom mit érezhet Niall vagy akár Salvatore. Róla jut eszembe, mióta elment Stefannek szólni, nem tért vissza. Vajon mi lehet az oka? Bár jelen pillanatban Ella a fontosabb... Belépve a nagyterembe a várt kép fogadott minket, de ami meglepő volt számomra, hogy Niallel véletlenül egymásra néztünk, mintsem azt a szívfájdító légyottot nézzük. Szemeiben pontosan tükröződött a fájdalom, a megtörtség, a szenvedés... És talán ő is ugyan ezt látta enyéimben. Harry ismét torokköszörüléssel zavarta meg a "párocskát", mint alig pár órával ezelőtt. Teljese dejavu érzés járt át. Kivéve, hogy most csak 3-an vagyunk. Ella szem forgatva nézett ránk, sóhajtva felszólalt.
-Megyek...
Nagyon jól tudta már miért vagyunk itt. Könnyebben ment mint gondoltuk... Hazafelé menet senki nem szólt egy szót sem. Bár miről is tudtunk volna beszélni? Semmiről! Kellőképpen puskaporos volta levegő közöttünk és nem hiányzott, hogy szikrát gerjesszünk. Egyikünk sem szándékozott vitába szállni Ellával, hisz így, hogy megváltoztatták képes ártani nekünk. Emlékszem mikor még megismertük, annyira kis félénk volt, olyan ártatlan. Nagyon féltettük mind, hogy baja esik, most pedig szinte mi félünk tőle, mert jóval erősebb nálunk...és már nem állíthatjuk bizton, hogy nem ártana nekünk, mert már megtette, olyanokkal, akiket szeret.... Mikor hazaérkeztünk a Salvatore fivérek bőszen keresgélték a megoldást problémánkra. Damon azonnal felpillantott mikor beléptünk, majd barátnője előtt termett. A lány kissé döbbenten figyelte Salvatoret. De nem azzal a közönyös tekintetével, mint amivel ránk néz...

Igen szar kimondani, de nagyon szeretik egymást. Még, ha most Ella nem is emlékszik rá... Még is valahol érezheti ezek szerint... Damon gyöngéd mozdulattal simít végig a lány arcán, míg az észbe nem kap és húzza el fejét. Megrázta fejét, mintha kiűzte volna ezt az emlékképet , majd kikerülve őt, felbaktatott a szobájába.
-Valaki tartsa szemmel, nehogy megint elszökjön.-tanácsolta Harry
-Majd én.-mondta egyszerre Niall és Damon
-Menj csak.-sóhajtott Niall lemondóan
Damon el is tűnt a házban. Figyelemmel kísértem a hallottak alapján mit csinál, de ezek szerint nem ment be szobájába, csak kívülről figyelheti... Talán ez a legjobb megoldás... Így senki sem sérül érzelmileg...és magamat is értem ezalatt. Igen, még mindig érzek valamit iránta... bár tudom, hogy ez csak a kötődés miatt van. Fontos számomra is, és fáj mással látni, még is bele kell törődnöm... Mert sosem fog úgy gondolni rám, mint Niallre, vagy Damonre... Sosem fog szerelemből szeretni, csak is a kötödés miatt...

~Damon~

Az ajtaja előtt ülök, ás hallgatom szívverésének egyenletes ritmusát. Minden egyes lélegzetvételét. Minden mozzanatát. Sajnos a gondolatait nem... Erre én nem vagyok képes...Bár Niall igen, de nem fogom megkérni erre. És nem csak azért, mert nem állunk szóba, hanem mert nem vagyok szemét, hogy még jobban megsebezzem összetört szívét. Mert tudom, hogy őt is nagyon megviselték a történtek. Hirtelen fullasztó köhögés tört rám, mi nem akart megszűnni.  Az ajtó kinyílt, majd mellém térdelt a lány és aggódva figyelt. Mikor abbamaradt a köhögés, felpillantottam rá. Tekintete nem várt aggodalmat tükrözött. 

-Jól vagy?-kérdezte 

Mintha visszatért volna a rendes személyisége. 

-Tudod, ki vagyok én?-tettem próbára 

-Stefan bátyja.-vont vállat minő egyszerűséggel 

Reménytelen... Felkelt a földről, majd kezét nyújtotta felé, hogy felsegítsen...ez annyira nem jellemző rá! Mármint az "új személyiségére"! Eddig annyira rideg és elutasító volt mindannyiunkkal. Engem meg is támadott, és Niallt is. Akkor meg mi változott? Nem értem. Kezét megfogva, talpra álltam, majd követtem őt szobájába. Visszafeküdt az ágyra és folytatta ezelőtti tevékenységét. Telefonját nézegette, mi tele volt fényképekkel...rólunk! 

Értetlenül és hitetlenkedve figyeltem a telefon kijelzőjét, majd azt az aranyos mosolyt Ella arcán, mi szívemig hatol...

-Ki vagy te ?-kérdezte kétségbeesetten 

-Stefan báttya.-visszahangoztam őt 

-Nem.-csóválta fejét értetlenül- Úgy értem, nekem ki vagy ?-nézett szemembe reménykedve

Lemondóan sóhajtottam. Felesleges elmondanom neki, mi volt köztünk, Szó szerint elvarázsolták....

-Úgy sem hinnéd el.-vettem mély levegőt 

-Azért tegyünk egy próbát.-helyezte arcomra puha tenyerét 

Szólásra nyitottam szám, azonban egy hang sem jött ki torkomon. Mielőtt bármit is mondhattam volna berontott az ajtón a "barátja". Ella zavartan pislogott, majd elvette kezét arcomról. A csávó tekintete égett a dühtől, de nem tett semmit. Tudta, hogy nem lenne esélye ellenem. 

-Ella, mi folyik itt ?-vonta kérdőre 

-Semmi.-vont vállat hanyagul 

-Nekem nem úgy tűnt!-lépett közelebb idegesen a mitugrász 

-És ha történt is valami akkor mi van ? Semmi közöd hozzá!-mondta ridegen 

Visszatért... Ugyan az az érzelemmentes, jégszívű lény... Nem is tudok jobb szót erre. Hisz nem ember. De nem is önmaga. Viszont nem értem ezt a hangulatingadozást. Alig pár órával később ez mind fordítva volt. Lehet h ez a ridegség már iránta is hatásos lett... vagy kezdi visszanyerni önmagát? Nem értem! 

-Mi van veled ?-kérdezte lenézően az a szemét 

-Csak tudni akarom, hogy mi folyik itt!.-kelt fel mellőlem és összefonta karjait maga előtt

-Hát ezt én is!.-nézett rám a srác

Védekezően emeltem fel kezeimet, amolyan "mosom kezeimet" üzenete ként.  Öröm volt nézni kétségbeesett, ronda képét ennek a féregnek...

-Nem tudom miről beszélsz.-nézett vissza a lány felé 

-Miért nem emlékszem Damonre? Se Niallre?-kérdezte hajába túrva 

Olyan gyönyörű mikor mérges...De most nem vonhatja el a figyelmem! 

-Hát jó! Ha te nem válaszolsz, akkor majd a tanács! -indult az ablak felé

Nem hagyhattam! Előtte termettem megakadályozva azt, amire készül. Tekintete tökéletesen tükrözte, hogy nem számított erre.  Értetlen volt. 

-Damon, engedj.-nézett szemembe kérlelve 

-Rendben, de nem erre. A bátyádnak tudnia kell.-simítottam végig arcán 

Sóhajtva forgatta szemeit, mi apró mosolyt csalt arcomra, még ebben a helyzetben is. Ez önmagára vall. Annyira bonyolult ez az egész.  Vissza akarom kapni a régi énjét, akibe beleszerettem.... Annyira hiányzik, hogy magamhoz ölelhessem, megcsókolhassam, s hajába suttoghassam, hogy szeretem. Elindult a normális bejárati ajtó felé. Nem foglalkozott senkivel csak egyenesen ment előre. Amilyen gyorsan csak tudtam eldaráltam bátyjának, mire készül. Habozás nélkül csatlakozott hozzánk, akár csak a szöszi, minek meg kell mondjam, annyira nem örültem. Hisz már semmi köze ehhez az egészhez... Akkor meg mit akar még Ellától? Nagyon zavart jelenléte, de akkor sem mondhattam neki, hogy bocs, menj már el, hiszen ő is aggódik. És tudom milyen tehetetlennek lenni.

Jól ismert márvány terem! Túl jól ismert! Bár soha többé ne kéne ide jönnünk... Ella idegesen ront be a hatalmas ajtón, cseppet sem törődve azzal, hogy fogadják-e vagy sem. Bár miért is foglalkozna, hiszen ő is "egy közülük".

-Mit tetetek az emlékeimmel?!-rivallt egyből a főnökre

-Hóhó, hátrább az agarakkal Hercegnő. Hogy érted ezt?-játszotta az ártatlant 

-Nem emlékszem Damonre, se Niallre, pedig tudom, hogy Damon és köztem volt valami....és Niall, nem tudom, talán ő is fontos volt nekem, de nem tudom, hogy miért! Nem emlékszem semmire!- kiabálta idegesen 

-Az emlékeidet akarod, hát legyen!.-fogta meg hirtelen a fejét 

Fájdalmas sikoltás hallatszott a lány torkából, de nem tehettünk semmit! Lefogtak minket, és bármennyire küzdöttünk, tehetetlenek voltunk. Mikor elengedte a lányt, képén undorító gúnyos vigyor lett úrrá. 

-Neked lassan mindegy is.-nézett rám , majd hátat fordítva visszaült székébe 

Egyszerű könnyedséggel intett csicskásainak, kik elengedtek. Azonnal a lány köré gyűltünk. Nem volt magánál. Eszméletlenül feküdt a hideg márványon. Szívverése gyenge és szabálytalan volt. Ölbe vettem, majd azonnal hazavittem. Senki nem maradt le. Óvatosan helyeztem le ágyára. A szőke gondoskodóan betakargatta. Bátyja üvegese tekintettel figyelte és látszólag elgondolkodott valamin.

-Nem viheted el Harry!-mondta megtörten a szőke .- Szüksége van ránk.....és nekünk is rá.-sóhajtott

Mivel belelát mások fejébe így tudhatta mire gondolt Harry. Nem viheti el! Ő már ide tartozik! 

-Igaza van!-helyeseltem.- Hiába vinnéd vissza, már nem lenne ugyan olyan. Nem tudna újra beilleszkedni, tudván, hogy mire képes. Közénk való.-győzködtem 

-Sosem tudom megvédeni.- térdelt az ágy mellé kétségbeesetten 

-Nem a te hibád.- helyeztem vállára kezemet 

Megtörölte arcát, majd felkelt a földről. Apró puszit hagyott húga homlokán, majd távozott. A szőkére néztem amolyan " mit keresel még itt" tekintettel, mit azonnal értett. Egy fintor kíséretében hátat fordított , majd ő is elhagyta a helységet. Eddig bírtam tartani magam. Reményt vesztve hullottam térdre az ágy mellett, apró kezét szorongatva.  

Percek, sőt órák telhettek el így. Mozdulatlanul fekszik az ágyon. Ugyan úgy, ahogyan ezelőtt elhelyeztem. Párszor bekukkantottak a többiek, de nem maradtak sokáig ők sem. Nem bírták ezt a nyomasztó csendet. Sosem volt még ekkora némaság ebben a házban. Legalább is én nem tapasztaltam. Ella angyali nevetése mindig megtöltötte élettel mindenki szívét. Még ha nem is dobog már. Felpillantottam gyönyörű arcára, majd gyengéden végigsimítottam rajta...