~Keserédes érzelmek

Sziasztok!Tudom nagyon rövid, de most csak ennyire tellett tőlem. Igen, még mindig szívok a félév miatt és ez így is lesz még jó hosszú ideig, de ahogy tudok hozok részeket....
Puszi: ~Ella
~Damon~

Fuldokló köhögésem törte meg az idegölő csendet, mi majdnem egy teljes napja telepedett a szobára. Egyre gyakrabban tör rám ilyen. Ez nem valami jó jel. Nem tudom miért van ez, de semmi jót nem jelenthet....Majd beszélek az öcsémmel, de jelenleg jobban érdekel a barátnőm állapota. Annyira aggódom miatta... Apró kezét szorongatom szüntelenül és gyönyörű arcát figyelem árgus szemekkel, hátha megmozdul végre, de semmi....Az ajtó  nyikorogva jelzi látogató érkeztét, de nem foglalkozok vele. Támogató érintést érzek vállamon, mire már lopva felpillantok. Öcsém aggódó tekintete tapad rám, majd az alvó lányra. Letérdel az ágy mellé, majd felé helyezi kezét. Figyelem , amint felvillan a fény tenyerén. Hallom, ahogy Ella szívverése gyorsabb tempót vesz fel. Kérdőn és csodálkozva nézek öcsémre, ki egy biztató pillantást vet felém, majd finoman hátba vereget.
-Rendbe fog jönni.-mondja miközben biztatón hátba vereget . - Viszont te most elmész szépen vadászni,mert már rég voltál.-közölte tényszerűen 

-Nem hagyom magára.-simogattam a lány apró kezét

-Addig én maradok vele, de muszáj enned! Le vagy gyengülve nagyon.-mondta ellentmondást nem tűrően 

Sajnos teljesen igaza van. Amióta tart ez az ügy azóta semmit nem ettem... Beletörődve sóhajtottam, majd barátnőm felé hajolva, lágy csókot hintettem homlokára, aztán távoztam.

Az erdőben botorkálva kapaszkodtam a fákba, majd az egyiknél megállapodva nekidőltem. Iszonyatosan szédülök. Mintha forogna velem az egész világ. Ismét fullasztó köhögés szakadt fel tüdőmből, mi szinte már hörgésnek mondható. Földre kényszerített. Éreztem, amint gyengülök, majd viszont láttam a nemrégiben elfogyasztott "vacsorámat". Hitetlenkedve és értetlenül meredtem magam elé. Ez nem normális... persze én magam sem vagyok az, hiszen vámpír vagyok, de akkor sem jó ez... Valami nagyon nem stimmel. Mi a franc történik velem?!
-Nocsak,nocsak, kit látnak szemeim.-hallatszott egy gúnyos hang
Minden erőmet összeszedve föltápászkodtam a földről, majd dzsekimbe töröltem számról a vért. Megvetően néztem arra a féregre, aki belekeverte mindebbe a barátnőmet
-Tűnj el!-morogtam, leplezve gyengeségemet
-Már miért tűnnék? Nem félek tőled. Gyengébb vagy, mint egy halandó.-mondta lenézően undorító vigyorral pofáján
Nekitámadtam, torkánál fogva vágtam egy fához.
-Fogalmad sincs róla, milyen erős vagyok.-vicsorítottam
Hirtelen éles fájdalom lett úrrá gyomromban, mit egy karó okozott.
-Elbasztad.-hörögtem kárörvendve
-Nem éppen!-forgatta meg bennem a karót.- Úgy sincs már sok neked háta! Nem adom meg neked ezt az örömöt! Szenvedj csak!-hajolt fülemhez
Majd mikor befejezte mondandóját felegyenesedett és egy utolsó, jól bemért rúgással hátamra kényszerített...

~Niall~

Sehogy sem tudtam Ella közelébe férkőzni, bármennyire is szerettem volna! Salvatore egy pillanatra sem mozdult el mellőle! Bár megértem, hisz én is ugyan ezt tenném, ha tehetném...Folyamatos figyelemmel kísértem, minden egyes mozdulatát, gondolatát, lélegzetvételét... És reménykedtem, hogy valamikor távozik már, hogy Ella közelébe mehessek. Imáim meghallgatást nyertek, mikor Stefan elküldte vadászni. Egy percig sem haboztam, azonnal megindultam Ella szobájához, de Harry utamat állta. 

-Mit akarsz?-kérdezte értetlenül 

-Látnom kell!-néztem rá kérlelően 

Sóhajtva ugyan, de félreállt, szabad utat adva nekem. Gyorsan szedtem lépteim, azonban az ajtóban megtorpantam. Mi van, ha felébred és nem kíváncsi rám? Ha elküld melegebb éghajlatra... Nem! Nem érdekel! Látnom kell! Tudnom kell, hogy van...Bátortalanul nyomtam le a kilincset, majd csendes léptekkel közeledtem az ágy felé. Stefan összehúzott szemöldökkel meredt rám, majd vette a lapot és sóhajtva bólintott. Felállt az ágy mellől és magunkra hagyott végre. Most vettem csak a bátorságot, hogy a lányra pillantsak. Arca teljesen sápadt volt, Lélegzetvétele, már viszonylag rendezettebb lett, akár csak a szívverése.  Félve érintettem meg apró, törékeny kezét. Furcsa érzés kerített hatalmába. Olyan leírhatatlan..... Nem lehet szavakban kifejezni. Boldogság érzet volt, még is fájdalommal teli is. Azonban ez a különleges érzelempillanat hamar véget ért. Újra éreztem fájdalmát, szenvedését, mi jéghideg szívembe mart. Mintha valami megváltozott volna....Eddig nem éreztem át, azt, amit ő. Ez a kötelék már megszakadt közöttünk, de most minta ha újraköttetett volna....Furcsa. Apró félmosoly húzódott szám sarkába örömömben, hogy egyáltalán ez az érzelem hozzá köt. Azonban ez nem tartott sokáig. Idegbeteg módjára rontott be az ajtón Salvatore, és most nem Stefanre gondolok, aki békés és nyugodt, hanem az elmebeteg bátyjára. Gyilkoló és megvető pillantásokat vetett felém. Elengedtem Ella kezét, de nem azért, mert zavart a nézése, hanem , mert kerülni akartam a konfliktust. Jobbnak láttam lelépni, azonban ő nem így gondolta. Megszorította karomat  visszahúzva.
-Engedj el, ha nem akarsz balhét!.-vicsorítottam rá
Éreztem mint árad szét testemben a düh, s a gyűlölet, mit iránta érzek. Szólásra nyitotta száját, azonban Ella megakadályozta. Halk, de fájdalommal teli nyöszörgés hagyta el tökéletesen ívelt ajkait, mire mindketten felkaptuk fejünket. Szemei hirtelen kipattantak és rémülten kiáltott egyetlen nevet, mi megadta a kegyelemdöfést számomra. Meglepetten nézett Salvatorera. Engem észre sem vett, mintha csak láthatatlan volnék.....na persze már megszoktam!