~Harag...

Zihálva kapkodtam a levegőt. Futottam míg össze nem estem. nem akartam, hogy bárki is utánam jöjjön. Nem vágytam senki társaságára. Csak is egymagam szerettem volna lenni. Elmélyedni a saját szenvedésemben és zokogni. Mikor lábaim már felmondták a szolgálatot lerogytam egy fa tövébe összegörnyedve. Alig kaptam levegőt, de már azt sem bántam volna, ha megfulladok. Szívemben mintha egy tört forgatnának szüntelenül. Könnyeim vízesésként ömlenek le arcomról...zokogásom betölthette az egész erdőt, de jelen pillanatban ez foglalkoztatott a legkevésbé. Hirtelen egy kéz fogta meg vállamat, minek hatására rémülten pillantottam fel.
-Mi történt?-törölte le gyengéden könnyeim Damon
-Niall...-szipogtam
Egy zsebkendőt előszedve törölgette arcomat, majd magához ölelt.
-Mit csinált?-kérdezte feszülten
-Szakítottunk...-mondtam ki nagy nehezen, majd folytattam-És most...egy szőke vámpírcsajjal smárolt a konyhában.-motyogtam mellkasába szorongatva pólóját
-Idővel elmúlik a fájdalom, hidd el.-puszilt hajamba nyugtatva
-Honnan veszed?-szipogtam szemébe nézve
-Segítek neked elfelejteni őt.-nézett szemembe
Gyengéden simított végig arcomon eltűrve egy zavaró hajtincset az útjából. Felkelt mellőlem a földről, majd kezemet megfogva segítette fel engem is. Tudta, hogy ezek után nem akarok hazamenni, így céltudatosan vette az irányt a saját házuk felé. Az alatt a 10 perc séta alatt is hatalmas csend uralkodott közöttünk. Még az erdő is olyan csendes volt.... Persze tudta, hogy semmi kedvem beszélgetni. Túl jól ismer Damon, ahhoz, hogy tudja, nem vagyok jól. Szinte jobban ismer, mint én saját magam. Megérkezve hozzájuk Stefan álla a padlót verte. Bátyja röviden kifejtette miért vagyok itt, majd a szobájába vezetett. Nem mintha nem tudtam volna az utat. Nagyon szeretem Damon hálókörletét. Ugyan sötét színű minden és antik bútorokkal van berendezve, még is számomra olyan hangulatos. Egy pillanatra nyomát vesztettem segítőmnek, de szerencsére újra feltűnt , kezében egy pohár vízzel. Átnyújtotta nekem, majd a szekrényében kezdett kutakodni. nagy érdeklődéssel figyeltem, miközben aprókat kortyoltam a hideg folyadékból.Megtalálta, amit keresett, majd mellém helyezte az ágyra.
-Ezt felveheted pizsamának, a fürdőt pedig tudod, hol találod.-simított végig arcomon
-Köszönöm.-helyeztem tenyerére sajátom
Apró mosoly kúszott arcára, majd magamra hagyott. Átbarangoltam a fürdőbe, majd megszabadulva koszos gönceimtől a zuhany alá álltam. Hagytam, hogy a jól eső forróság teljesen átjárja testem, minden egyes zugát. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy megszűnt a külvilág; hogy minden gondom eltűnt; hogy csak én voltam a földön... de a cudar valóság visszarántott álomvilágomból. Nem minden olyan, mint egy tündérmese. Hiába tűnik olyannak. Egy ideig álomvilágban élhetsz, de a felismerés tőrként hasít majd szívedbe és ezzel már nem fogod tudni felvenni a harcot. A földig tipor, bármennyire is küzdesz ellene! Amint "magamhoz tértem" ábrándozásomból elzártam a csapot, majd magamra terítettem egy törölközőt, megszabadítva bőröm a nedvességtől. Felvettem a fehérneműmet, majd rá a pólót, amit Damontől kaptam. Visszasétáltam a szobába, ahol már Damon várt kezében egy szendviccsel. Amint észrevett, tetőtől talpig végigmért tekintetével, mitől pírbe borult arcom.  Elhelyezkedtem mellé az ágyra kerülve tekintetét, mert még jobban elvörösödnék és azt nem szeretném.
-Jól áll a pólóm.-nézett szemembe igéző pillantásaival
-Köszönöm.-veszlődtem el gyönyörű szemeiben
Miután elfogyasztottam a szendvicsem, Damon levitte a tányért, míg én bebújtam a kényelmes ágyba, párnák közé süppedve. Mindennek Damon illata volt, mi kellemesen férfias és őrjítő hatással van rám. Imádom ezt az illatot. Megnyugtat. Lehunytam szemeim, kiélvezve a pillanatot, hogy teljesen körbevesz ez az imádott illat,s közben mélyeket lélegeztem. Kipattantak szemeim, mikor egy puha takaró simult rám. Nem azért, rémültem meg, mert nem esett jól, hanem mert váratlanul ért. Mikor kinyitottam szemeim észrevettem, hogy Damon már visszaért és az ágy szélén ülve figyel engem. ő takart be ily gondoskodóan. Tekintetünk összeakadt. Gyengéden simított végig arcomon, majd felém hajolt, alig pár centiméter távolságot hagyva köztünk.
-Örülök, hogy itt vagy .-suttogta gyengéd puszit hintve homlokomra.- Aludj jól.- nézett szemeimbe
Apró görbület  jelent meg arcomon mosoly formájában . Szívemet melegség öntötte el, cselekedetei és szavai befolyására. Lassan sétált az ajtóhoz, majd leoltotta a lámpát, s magamra hagyott, hogy pihenhessek.

*****

Mikor megébredtem lusta voltam kinyitni a szemem. Mikor sikerült rákényszeríteni magam , hogy kinyissam szemeim, egyúttal már meg is fordultam, azonban nem várt vendéggel találta szembe magam. Enyhe görbület jelent meg mindkettőnk ajkának sarkában, mosoly formájában. 

-Jó reggelt.- simított végig arcomon 

-Neked is.- motyogtam, majd újra becsuktam szemeim 

Jól esett elképzelni, ahogy megszűnik körülöttünk minden , és csak ketten vagyunk Damonnel. Olyan nyugodt volt minden. Semmi zaj, semmi fájdalom, semmi gondolkodás, csak cselekvés és élvezet. Közelebb kúsztam hozzá, kihasználva , hogy lustálkodhatok még. Erős karját derekamra helyezte még közelebb vonva magához. izmos felsőtestéhez simulva lélegeztem be őrjítő illatát. Ugyan nem beszélgettünk, de ez a csend, nem kínos csend volt. Szimplán csak jól esett így feküdni egymáshoz bújva. Azonban álomvilágunkat Stefan törte szét, pofon csapva a valóság rideg tudatával.

-Ella, keresni fognak.-mondta 

-Nem érdekel.-motyogtam Damon mellkasába

-Pedig kéne! Főleg a bátyád miatt! Tudod mennyire aggódik!.-húzta ki a függönyöket elrontva a hangulatot 

csak még jobban Dmon mellkasába fúrtam arcom, hogy minél kevesebb fény érje szememet. Damon csak gondoskodóan fejemre húzta a takarót, sötétet adva nekem. Háhá! Az én oldalamon !! egy prá percig még hagyott pihenni, majd megszólalt mély hangján.

-Az öcsének igaza van!.-mondta 

-Tudom.-bújtam ki a menedéket nyújtó takaró alól

-Veled megyek, ha szeretnéd.-simított ki egy kusza tincset arcomból 

-Örülnék neki.-mosolyodtam el halványan 

Imádom, hogy tudja mire van szükségem. Mindig mellettem áll, ha csak egy ölelésre vágyom, vagy csak egy barátra van szükségem, hogy megnyugtasson, hogy beszéljek valakivel, mielőtt bekattanok a magamba fojtott fájdalmaktól.

~Niall~

Egész éjjel szüntelenül kerestük Ellát, de nyomét sem leltük. Aggódom, mi lehet vele. Ha baja esett, azt nem élem túl!! Miattam rohant el, minden az én hibám. Nem akartam, hogy ez legyen , hogy lásson minket. De így alakult! Többé nem fogok miatta szenvedni! Tovább léptem! Nem csak ő az egyetlen gyönyörű lány a világon. És így kevésbé fáj a szakítás. A legjobb megoldás, ha levegőnek nézem és nem törődöm többé vele. Igen! Ez lesz! csak éren vissza épségben. És én is ússzam meg ép bőrrel, mert ha Harry megtudja, hogy miattam tűnt el, biztos hogy letépi  fejem!! Teljesen ki van akadva a húga miatt.És én is aggódom, de már annyira nem érdekel.... Talán igaza volt. Túl sokat küzdöttünk már kettőnkért és ahogy ő, már én is belefáradtam. Feladtam! Az élet legyőzött minket. Így is haldoklott a kapcsolatunk , de Zayn ezzel végleg megölte. A kötelék ellen pedig nem tehetek semmit. Én már nem harcolok. Szeretem, mindennél jobban , de már nem bírok küzdeni. Belefáradtam. Talán a sors sem akarja, hogy együtt legyünk. Tovább kell lépnünk és elfelejteni mindent ami az elmúlt másfél évben történt. Én már haladok. Tiphani teljesen megváltozott vámpírként. Sokkal harciasabb és vadabb, mi bevallom tetszik. Az ajtó hangja zökkentett vissza a valóvilágba. Felpattantam Tiphani mellől és a hang felé rohantam.
-Ella! Hol a francban voltál?!-rivalltam rá kissé aggódó hangnemben szemébe nézve
Erre megjelent mögötte az egyik Salvatore. Még hozzá pont a "jobbik".
-Mintha érdekelne!-vágta rá ridegen, majd kikerült és az emeltre indult, mögötte Salvatoreval...... 

~Kötelék

Nem tudtam felfogni Niall szavait. Nem akartam ennyiben hagyni. Nem akartam elfogadni, hogy vége. Hogy emiatt vége... Megpróbáltam utána menni de ahogy lemásztam az ágyról összeesetem. Lábaim felmondták a szolgálatot. Hirtelen két erős kar kapott el, hogy ne üssem meg magam. Először megijedtem, mert váratlanul ért, de utána megnyugodtam, mikor láttam, hogy Niall az. Gyengéden felemelt és visszahelyezett az ágyra, majd távozni készült.
-Várj! Ne menj el kérek....fogtam meg kezét
-Nincs miért itt maradnom.-húzta ki kezeit rabságomból, majd az ajtó felé indult
-Ezek szerint én nem számítok neked semmit?!- kérdeztem remegő hangon
Hirtelen előttem termet. Homlokunkat egymásnak támasztotta.
-Ha tudnád mennyire fontos vagy nekem.-mondta remegő hangon - De te már döntöttél és én ezt elfogadom.- húzódott el
-Nem döntöttem semmiben! Miről beszélsz?! Nem értelek!!-akadtam ki
-Mikor Zayn először megharapott kialakult köztetek egyfajta kötelék, és azzal, hogy megengedted neki azt, hogy igyon belőled végleg összekötötted vele magad! Ez ellen én nem tudok tenni semmit! Még a bevésődés sem ilyen erős, mert hiába mondod, hogy szeretsz, ha közben Zaynhez kötődsz...-mondta könnyeit törölgetve
Annyira összetört és meggyötört volt. Legszívesebben szorosan magamhoz öleltem volna, de nem bírtam felállni sem. Legyengültem a vérveszteség miatt.
-Egyébként csinálj valamit a nyakaddal! A környék összes ragadozóját idevonzod!-mondta ridegen, majd eltűnt
Bármennyire is szerettem volna utána menni, nem voltam rá képes. A gyengeségem győzött és lassan leragasztotta szemhéjaim alvásra kényszerítve.

*****

Mikor megébredtem már sötét volt. Visszanyerve energiámat, kimásztam az ágyból , majd lassan leslattyogtam a lépcsőn. A srácok mind a nappaliban voltak. Ahogy leértem rám szegeződött tekintetük engem méregetve. Harry hirtelen előttem termett. Tekintete ideges volt. Szemei rubinvörösen csillogtak. Kezei ökölbe szorultak. Szinte éreztem a levegőben dühét...

-Ki volt?!-kérdezte feszülten 

Egy pillanatra Zaynre néztem, ki csak lehajtotta fejét szégyenkezve és várta, hogy Harry neki támadjon.

-Nem számít!-mondtam , majd a fürdőbe mentem

Harry azonban nem hagyta ennyiben. Utánam jött. Szorosan mögöttem állt és minden apró mozdulatom figyelemmel kísérte. Tekintete idegesen még is aggodalmasan vizslatta a harapást nyakamon. Közben mélyeket lélegzett. Persze, hiszen nincsenek hozzászokva az embervér szagához. Nehéz kontroll alatt tartania magát. Szinte már rutinos mozdulattal emeltem nyakamhoz kezem, hogy eltüntessem éktelenkedő sebemet. Tenyerem ismét csillogni kezdett, mi számomra gyönyörű látvány volt, azonban nem a várt hatást értem el. Gyógyulnia kellet volna a sebnek, de nem változott semmit eredeti állapotához képest. Ismételten próbálkoztam, de felesleges volt. Bátyám rémülten és értetlenül nézete a történteket, akár csak jómagam. Mi lehet az oka? Miért nem tudtam begyógyítani?! Én ugyan nem , de egy valaki biztosan tudja erre a választ! Az ajtó felé vettem az irányt.

-Hová mész?-állta utamat Harry idegesen 

-Stefánhoz.-kerültem 

Céltudatosan mentem előre mögöttem bátyámmal. Mikor megérkeztünk, benyitottam a házba. Amint beléptem előttem termett Damon. Tekintete fekete volt. Más ezt ijesztőnek találná, de én nem. Tudtam, hogy tőle nem kell félnem, mert bár sötét volt tekintete még is láttam benne valamit, ami megnyugvást nyújt számomra. És ez biztonság érzetet kelt bennem. Azonban Harry ezt nem így gondolta. Védelmezően húzott magához, szinte maga mögé bújtatva.

-Harry, semmi baj. Nem fog bántani.-nyugtattam meg aggódó testvéremet

Így kissé nyugodtabban állt el utamból.

-Már az erdőből lehetett érezni a vér szagot.-tűrte el nyakamtól a hajamat Damon. - Ki tette ezt?-kérdezte kissé feszülten 

Mintha neki is fájna az, ami velem történt.

-Nem számít.-válaszoltam- Stef itthon van?-tereltem a témát 

Elégedetlenül sóhajtott fejét csóválva. Tekintete rosszalló volt. Nem tetszett neki, hogy nem mondtam el. Hát sajnálom. Nem fogom beköpni Zaynt, mert nem az ő hibája és nem hagyom, hogy miattam bárki is szemrehányást tegyen neki. Damon felszaladt az emeletre, majd pillanatokon belűl vissza is tért hozzánk. Mögötte pedig megjelent Stefan a lépcsőn. Egyből észrevette sebemet. Kérdő tekintetei sújtottak le rám. 

-Nem tudom begyógyítani.-vágtam rá

Szólásra nyitotta száját de Harry beelőzte.

-Nem mondja el ki volt!-nézett rám szemrehányóan 

Csak úgy tettem mintha észre sem venném!
-Gyere velem.-mondta Stef, majd elindult az emeletre
A 2 srácot megkérte, hogy maradjanak kint, hagyjanak magunkra. Bementünk a szobájába. Bezárta az ajtót is, bár tudtuk nagyon jól mindketten, hogy hallanak mindent így is. Egy ajtó nekik nem okoz akadályt. Leültem az asztalához és figyeltem, amint valamit keresgél az egyik fiókjában. előszedett egy papírlapot és 2 tollat, majd elém helyezte leülve.

"Most haraptak meg először?"-írta le kérdését 

Okos! Így nem tudnak rájönni mit beszéltünk, hisz egyikünk fejébe sem látnak  bele, mivel varázslók vagyunk, és a papírt meg megsemmisítjük, amint végeztünk.

"Nem."-véstem papírra válaszom

"Ugyan az a vámpír tette, mint legelőször?"-kérdezett ismét

Csak bólintottam.

"Mikor legelőször megharap egy vámpír egy varázslót egyfajta kötelék jön létre köztük, de ez megszakítható, ha többet nem mélyeszti belé szemfogait. Azzal,hogy újra ivott belőled csak megerősítette ezt a bizonyos köteléket. Idővel begyógyul a seb, de a helye örökre ott marad amolyan jel ként. Mintha megjelölt volna".-fejtette ki részletesebben 

"De valahogy csak meg lehet szakítani a köteléket!!"-reménykedtem

"Sajnos nem tudom! Nem találkoztam még ilyen esettel ezelőtt, de ígérem utána járok!"-írta le 

Idegesen dobtam le az asztalra a tollat, majd arcomat dörzsölgettem. nem hiszem el! Niallnek igaza volt! A könnyek csípni kezdték szemeim, de nem engedhettem, hogy utat törjenek maguknak. Nem lehettem gyenge! 

-Bejöhettek.motyogtam tenyerembe a srácoknak szánva az üzenetet 

Tudtam, hogy úgy is hallják, hisz nyilvánvalóan hallgatóztak. Stef összegyűrte a papírt majd a kandallóban lobogó tűzcsóvák közé hajította, megsemmisítve mindazt amiről szó volt. egy biztos, ezért hálás vagyok neki. Harry látva kiborulásom, karjai közé zárt.Hajamba puszilt nyugtatva.

-Gondolom nem fogod elmondani.-motyogta 

Bólogattam egyetértően. Eszemben sincs neki elmondani! Akkora balhé lenne belőle, hogy még szerintem a vámpírtanács is hallaná. Megköszöntem mindent Damnnek és Stefannak, majd bátyámmal hazamentünk. Mikor hazaértem, nem törődtem senkivel sem. Egyenesen a fürdőbe mentem, előszedve az elsősegélydobozt. Kikerestem egy kis gézt, majd leragasztottam vele a sebet, hogy ne legyen ilyen szabadon. Mert hát nem túl biztonságos így 5 vámpírral egy házban. Ráengedtem a hajam, hogy kissé takarja legalább. Elindultam kifelé a fürdőből, mikor nekiütköztem valakinek. Amint felpillantottam szívembe nyilallt a fájdalom. ugyan akkor értetlen is volt számomra tette.
-Ne haragudj.-motyogtam a csempét bámulva
Óvatosan elsimította hajamat nyakamról, felfedve a gézt. Először megijedtem, hogy nem tudja kontrollálni magát, de felpillantva rá aggodalmat véltem felfedezni tekintetében. Már tudtam, hogy nincs mitől félnem. Nem tudna bántani, nem lenne rá képes.

-Mit mondott Salvatore?-kérdezte ridegen, még is mintha aggódna
-Honnan....? Harry!- döbbentem rá, hogy honnan tudja.- Idővel begyógyul.-mondtam majd újra a csempét néztem
-Jó éjt.-tűnt el hirtelen
-Jó éjt.-motyogtam magamnak
Tudtam, hogy úgy is hallja. Annyira fáj, hogy elveszítettem...., de már nem tudok mit tenni. Nem tudok többé küzdeni...Nincs értelme! nem tudok küzdeni a kötelék ellen sem, de nem is fogom hagyni, hogy ez bármin is változtasson! Nem érzek semmi érzelmi kötöttséget, hiába mondják. De talán még is az a legjobb, ha elkerülöm. A szobámba mentem, majd befeküdtem az ágyamba magamhoz szorítva egy párnát. Igen, küzdöttem a sírás ellen. Folyamatosan forgolódtam, próbáltam elaludni, de sehogy sem ment. Gyomrom jelezte, hogy enni kéne valamit. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, majd a konyha felé vettem az irányt. Mikor leértem összeszorult a szívem. Bár ne mentem volna le inkább..... Iszonyatos volt végignézni, ahogy Niall a szőke vámpírcsajjal összetapadva matatnak egymás szájában. Összeszorult a torkom, nem kaptam levegőt. Pulzusom szinte a plafont verte. Várakozó könnyeim előtörtek, vízesésként szántva arcomat. Kirontottam az ajtón, berohanva az erdőbe... nem törődtem semmivel. Az sem érdekelt, hogy éjszaka van, tele veszélyesebbnél veszélyesebb lényekkel....

~Talán igazad volt....

Sziasztok! Tudom nagyon rég volt rész, és ez sem túl nagy szám, de ismét elkezdődött a suli a hajtás és egyedül nem bírom. nem szeretném abbahagyni épp ezért keresek társírót.. Ha valaki szeretne segíteni vagy tud olyan embert, aki szívesen írna , akkor szóljatok kérlek. Emellett megpróbálok minden héten hozni legalább egy részt... remélem elmondjátok véleményeteket ;) 
Puszi: Ella 

~1 hónappal később~

~Ella~

Szerencsére minden gondmentesen zajlott. Mikor megérkeztünk Londonba a srácok már vártak minket a reptéren. Nagyon örülök, hogy végleg ideköltözöm. Többé nem kell távol lennem sem a bátyámtól, sem Nialltől, sem a többiektől. Olyanok lettünk, mint egy nagy család. Liam úgy viselkedik, mintha ő lenne az apa, én pedig bevallom kicsit anyáskodó vagyok a többiekkel szemben. És igen vitázni is szoktunk Liammel, mint a rossz házasok. De persze utána csak nevetünk az egészen. Jelenleg a kanapén ülve nézünk egy filmet, mi a fiúk szerint horror de szerintem nem az. Valahogy már hozzászoktam az ijesztő dolgokhoz, hiszen a bátyám és a szerelmem is vámpír, sőt a srácok is mind azok. A legjobb barátaim (Damon és Stefan) szintén vámpírok. Én magam pedig varázsló vagyok. Nos igen. Miután véglegesen befejeztük a költözést Stefannel befejeztük a varázslóképzést Így már teljes körű varázslónak mondhatom magam. Nagyobb az erőm, mint valaha volt és rengeteg mindenre vagyok képes. Így már meg is tudom védeni magam, ha kell. De inkább ne kelljen. Annyi zűrön mentünk már keresztül és ez az elmúlt hónap pedig csendes volt. Nagyon is. De ennek csak örülünk.

Este elbúcsúztam Nialltől, majd aludni mentem, ugyan is ők elmennek éjszakára vadászni. Lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyamba és álomra hajtotta a fejem. Nem tudom mennyit aludhattam, de megébredtem egy érintésre.
-Zayn? -lepődtem meg
-Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni.-simított végig arcomon
-Semmi baj.-mosolyodtam el, majd szememet dörzsölve felültem az ágyon. Te nem mentél!-kérdeztem 

-Nem. Maradtam, hogy vigyázzak rád!-mosolydott el

-Nem lesz bajod, hoy nem táplálkozol?-kérdeztem aggodalmasan 

-Ne aggódj miattam. Jól vagyok.-simogatta meg
Bebújt mellém a takaróm alá , majd átkarolva engem, a mellkasára húzott. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd újra lehunytam szemeimet, mert álmos voltam. És szép lassan így el is aludtam. Már csak reggel keltem fel, de Zayn már nem volt mellettem. Kiabálás zaja ütötte meg fülemet. A hang irányába siettem. Zayn és Niall veszekedtek. De nem értettem tisztán, hogy min. Mire a lépcsőhöz értem Niall elviharzott. Értetlenül baktattam le a lépcsőn. Bátyám boldogan köszöntött, majd karjaiba zárt szorosan hajamba puszilva.
-Jó reggelt.-köszöntöttek a többiek
-Nektek is.-mondtam.- Mi volt ez a kiabálás?-kérdeztem rá
-Zayn és Niall összekaptak.-mondta Louis
-Min?-értetlenkedtem
-Öömmm, Niall kiakadt, mikor tegnap hazaért és Zaynnel talált.-mondta Harry
-De hát csak aludtam! Nem értem ezen mit kell kiakadni!!-mentem ki a konyhába
Elkészítettem magamnak a reggelim, majd elfogyasztottam és rendet raktam magam után. Vártam, hogy Niall visszaérjen és beszélhessek vele. Felmentem a szobámba, majd az ágyra fekve vettem kezembe egy varázsigés könyvet, mit még Stef adott. Azt kezdtem el olvasgatni, hogy tanuljak pár új varázsigét. Inkább önvédelmes igéket olvasgattam. Nem sokkal később azt ajtóm kinyílt, majd Zayn lépett be rajta. Csak csendben ledőlt mellém az ágyra és nézte, hogy mit olvasgatok. Mikor meguntam letettem a könyvet és visszadőltem a fekete hajú srác mellé. Csak csendben feküdtünk és bámultuk a plafont. Zayn elkezdett köhögni. Szeme feketévé válozott. Szemfogai előtüremkedtek rejtekükből. Arca erekkel díszített lett.

-Hey mi a baj?-kérdeztem rémülten, mikor már nem köhögött

-Csak nem ettem és a szervezetem így reagál.-magyarázta

-Akkor igyál belőlem,hisz miattam nem mentél tegnap.-mondtam 

-Mi!? Normális vagy?!-patt-pattant fel mellőlem .- A múltkor is majdnem megöltelek!!-akadt ki

-Akkor nem voltál önmagad!- közeledtem hozzá míg a falnak nem dőlt 

-Most sem vagyok az....-mondta halkan 

-Hogy érted ezt?-értetlenkedtem

-Olyasmit akarok, amit nem lehet. És olyasmit csináltam, mivel aláírtam a saját fejemre kitűzött vérdíjat.-nézett a szemembe

Értetlen tekintetem látva hirtelen fordított helyzetünkön és a falnak döltve nézett rám. Alig pár centiméter távolság tátongott közöttünk. Szinte éreztem ajkai érintését. Tekintete ében fekete színben pompázott. Még is látszott benne a vágy, a félelem, a kéj, a szenvedély....

-Beleszerettem a legjobb haverom barátnőjébe...-motyogta

Ledöbbentem. Most vagy Eleanorról van szó vagy rólam. De inkább az utolsó, hisz utálják egymást. Úristen! De hogyan? Hisz már megtörtént a bevésődés Niall és köztem. Vele nem lehet!! Talán csak, most ezt érzi és pár nap múlva majd megváltozik... Ismét köhögni kezdett. Kezdte elveszíteni önkontrollját. Arcát megfogva magam felé irányítottam tekintetét. 

-Zayn ! Innod kell!-könyörögtem neki 

Nem fogom végignézni, ahogy meghal miattam! Nem hagyom! 

-Nem fogok tudni leállni értsd meg!-szorított a falnak 

-Bízom benned!-néztem szemébe 

Lassan nyakamhoz hajolt. Ajkai gyengéden érintették a puha bőrt. Lágy puszit hintett, majd nagyot sóhajtott.

-Sajnálom.-suttogta 

Gyengéden mélyesztette belém szemfogait. Fájt, de tűrhető volt. Szemeimet behunytam. Zayn átölelte derekamat teljesen magához szorítva. De gyengéd és óvatos volt, nehogy összezúzzon. Valahol még élveztem is... Érződött ahogy visszanyeri erejét, én pedig egyre gyengültem. Egy pillanatra megállt, kihúzta szemfogait nyakamból. Azt hittem ennyi volt. Hogy tényleg ilyen jó önkotrollja van, de tévedtem! Ismét nyakamba mélyesztette fogait. Még jobban magához ölelt. Egye jobban gyengültem. Minden egyes korttyal csak gyengébb lettem. Szinte már csak ő tartott. Megpróbáltam eltolni, de nem ment.

-Zayn!-szóltam neki erőtlenül, de csak mohóbban itta vörös véremet

Az ajtó hirtelen kivágódott. Zaynt lerántotta rólam megmentőm, majd torkánál fogva a földre vágta. Lábam nem bírták tartani testem súlyát. Szolgálatot felmonva rogytam a padlóra. Kezeimmel támaszkodtam. Láttam, amint Zayn a padlón fekve tűri, ahogy Niall behúz neki.

-Niall, hagyd! Nem az ő hibája.-mondtam erőtlenül,

-Dehogy nem!-válaszolta vicsoríta 

Szemfogai ijesztően virítottak ajkai közt. Gyönyörű égszínkék szemei, most sötéten világítottak, mint egy háborgó tenger...

-Én mondtam neki, hogy igyon belőlem...-motyogtam erőlködve 

Niall hirtelen ledermedt. Zayn az alkalmat kihasználva eltűnt. Niall maga elé bámult mozdulatalnul. Mintha egy világ omlott volna össze benne. Nem értem őt. Hirtelen eltünt. Azt hittem, hogy csak úgy itthagyott. Fel akartam állni a földről, de nem sikerült. Két kar emelt fel,majd az ágyra helyezett. Niall!! Visszajött. Egy nedves ronggyal kezdte el tisztogatni nyakamat. Arcát erek díszítették. Persze,  neki sem könnyű tartóztatnia magát, hisz ő a legfiatalabb. Tekintete ugyan sötét volt, még is tökéletesen látszottak előtörni készülő könyei. Rosszul éreztem agam a történtek miatt. Pedig szerintem nincs rá okom. Nem értem miért van ennyire kiakadva. Én mondtam, hogy igyon, mert miattam került ilyen rossz állapotba és szerettem volna segíteni neki. Nem tudom most mit csinálak. Nem merek hozzán szólni. Szerintem haragszik rám és nem lenne jó, ha mégjobban felidegesíteném. De muszáj megbeszélnem vele ezt. Nem akarom emiatt elveszíteni.

-Niall én....

-Ne magyarázkodj!- szakított félbe.

Befejezte nyakam tisztogatását és elvitte a véres anyagot. Mikor visszatért csak az ajtóig jött már. Nagyon nem tetszett ez nekem. Rosszat sejtet. 

-Talán igazad volt. Nekünk már nincs közös jövőnk....-mondta ki remegő hangon, majd eltűnt