~Kikapcsolva II/I

~Zayn~

Észbe kapva elhúzódtam tőle s félve figyeltem reakcióját. Arra számítottam, hogy kiakad, majd kiabál és zokog, de ezek egyikét sem tette. Meg sem szólalt, csak üveges tekintettel nézett szemeimbe, néhol csöppnyi értetlenséget is észleve.

-Sajnálom.-suttogtam zavartan 

-Ne kérj bocsánatot azért, mert a szívedre hallgattál.-motyogta alig hallhatóan 

-Könyörgöm, maradj.-húztam magamhoz 

Még bennem él az utolsó remény, hogy talán sikerül meggyőznöm, hogy maradjon. Nem akarom, hogy elmenjen, hogy ne legyen a közelemben folyton, hogy ne érezzem szívének minden egyes dobbanását, hogy ne halljam minden egyes lélegzetvételét, hogy ne érezzem bódító illatát, mi olyan számomra mint a drog. 

-Sajnálom Zayn.-fúrta arcát mellkasomba.- El kell mennem!-motyogta  

Éreztem, hogy könnyeim csípik szememet, ami furcsa, mert mióta átváltoztam azóta nem sírtam. De ez a lány annyi érzelmet ébresztett fel bennem, mik már évtizedek óta szunnyadtak jó mélyen elrejtve valahol. Sosem akartam kimutatni érzéseimet, mert akkor úgy éreztem sebezhetőnek tűnök, gyengének, de most akármennyire is szeretném, nem tudom visszafogni őket. Feladtam a küzdelmet. Nem győzködöm tovább, csak beletörődöm döntésébe- Ő ezt szeretné s nekem ezt tiszteletben kell tartanom. Nem akarom megnehezíteni még jobban a dolgokat. Így is elég sok mindent kell feldolgoznia s bár mi mind mellette lennénk, ha hagyná. ha ő így látja jobbnak akkor legyen. beletörődöm.Viszont pokolian fog hiányozni. Nem csak nekem, hanem mindannyiunknak. Ő az egyedüli,akinek még dobod a szíve s ez kellemes élettel teli érzést nyújt a háznak is. Édes nevetése töltötte ki a hatalmas csendet, mi érkezése előtt honolt a falak között.

-Legalább azt ígérd meg, hogy hívni fogsz.-motyogtam hajába 

-Ígérem.-suttogta mellkasomba 

~4 hónappal később~

Annyira üres és unalmas ez a ház Ella nélkül. Már nem csengi be édes hangja az egész teret. Minden annyira csendes, hogy az már fáj. Még is a legjobban Niallt viselte meg Ella távozása. Mikor elbúcsúzott tőle valami történhetett. Azóta egy szót sem szól hozzánk önszántából, csak ha mi megszólítjuk , de akkor is goromba. Magába van roskadva. Folyamatosan csak piál, majd kivérezteti magát, hogy jobban gyötörje az éhség aztán kegyetlenül gyilkol le embereket. Mindennel próbálkoztunk már, hogy jobb belátásra bírjuk, vagy segítsünk neki , de nem hagyta. Mindenkit eltaszít magától. Azon törjük a fejünket hogyan tudnánk visszahozni a régi Niallt. Mit tegyünk, hogy újra a mosolygós "cuki gyerek" legyen belőle. Vagy, hogy egyáltalán, hogy válhatott ilyenné...Mintha minden érzelme eltűnt volna. Minden, ami még egy csöppnyi emberséget jelentett... EZ AZ!!
-Megvan!-kiáltottam fel .- Kikapcsolta az érzelmeit!! Átváltott Ripper-re (ripör)!!-tudattam velük ötletem
-Bassza meg!-szólalt fel Louis idegesen
-Meg kell próbálnunk visszahozni az érzelmeit...-tanácsolta Liam
-És még is hogyan gondolod ezt?!-kérdezte cinikusan Harry
-Ismerjük a gyenge pontját!-mondtam

Nem volt mit tennünk , csak megvárni míg hazatolja a képét, aztán szépen elbeszélgetni vele. És végszóra csapódott az ajtó! El akart osonni mellettük gyorsan, de útját álltuk így nekünk ütközött. Liam és Louis két karjánál fogva a kanapéhoz vezette, majd leültette.
- Be kell ezt fejezned Niall!.-szólalt meg Harry elsőként
-És ha nem ?!-vont vállat hanyagul
-Nem miattunk te barom! Magad miatt! Szerinted Ella mit szólna ehhez, ha tudná, hogy miket művelsz?!-emeltem fel hangomat dühösen
-Pont te mondod ezt?! Mikor majdnem megölted és még is csókolóztatok?! Kösz, de nem kell a papolásod!-állt fel a kanapéról, de visszalöktem
A többiek megrökönyödve néztek rám. Honnan tudja egyáltalán?! Mindegy is! Most nem ez a lényeg!!
-Ehhez neked semmi közöd! De ezt be kell fejezned, ha nem miattunk, akkor Elláért tedd meg! Mi van , ha ide akar látogatni csak nem mert , mert te egy ripper vagy!?! -kiabáltam vele
-Igen is van közöm hozzá! Tudtommal az ÉN barátnőm volt! És nem a TIÉD!! És miattad lett vége a kapcsolatunknak is!! De így utólag már nem is bánom, mert szemrebbenés nélkül meg fogom ölni!!!-rohant el mellettünk
Oly' gyorsan , hogy utol érni sem tudtuk! ÚRISTEN! Vajon hová mehetett?! Meg kell találnunk! Ellához kell mennünk, hogy megvédjük!! Berohantam a házba, majd előkapva a bőröndöt pakolni kezdtem.
-Mi a franc volt ez!?-kiáltott rám Harry idegesen
-Semmi! Pakoljatok és irány Holmes Chapel! Meg kell védenünk Ellát! -kapkodtam jobbra balra
-ha a húgomnak egy haja szála is meggörbül, te leszel a következő Niall után, akinek letépem a fejét!!-rivallt rám, majd elviharzott

Idegölő volt minden egyes perc amit a semmittevéssel töltöttünk az út alatt! Fogalmam sem volt, hogy hogyan fog reagálni Ella, ha megtudja ezt! Vagy, ha egyáltalán meglát minket! Hiszen nyugalomra vágyik, ezért is jött el, erre mi a nyakába zúdítjuk megint ezt! De legjobban attól félek, hogy későn érünk oda. Képes bántani őt Niall, főleg, hogy most nincsenek érzelmei!! Csak bízni tudok abba, hogy gyorsabbak vagyunk Niallnél....

~Ella~

Rengeteg minden megváltozott. Végre normális tinédzsernek éreztem magam. Megszűnt a varázslás, megszűnt minden, ami nem e világi! Teljesen átlagos lehetek végre. Rendesen suliba járok megint, vannak barátaim, akik normális emberek, és igen , így sikerült visszaszereznem az életkedvemet is. Ez hiányzott már nekem! Minden nagyszerű. Sehol semmi mágia , sem gond! A suliból sétáltam hazafelé, mikor valami hűvös szellő csapott meg! Rossz előérzetem támadt és tudtam, hogy valami itt nem stimmel. Zajt hallottam a tőlem messze elevő erdőben. a francba a varázsló érzékeimmel! Nem tudtam figyelmen kívül hagyni... A hang után indultam. Talpam alatt ropogott a friss hó. Az erdő közepén volt egy csodás hófedte tisztás. Hátam mögül mozgást hallottam így megfordultam.

Először nem tudtam, hogyan reagáljak rá. De szeméből láttam, hogy ez nem egy sima farkas.... már csak azt kell megtudnom, hogy mennyire jelent rám veszélyt....  Bár arca szelíd volt, és rossz előérzetem is alább hagyott. Tettem felé egy lépést, hogy felmérjem mennyire veszélyes, de meglepetésemre ő is felém lépett. Orrával kezem felé szaglászott. felé tartottam, majd engedte , hogy megérintsem. Puha szőrébe túrtam, majd megsimogattam. Hirtelen meglökött fejével így hóba huppantam és nevetni kezdtem, mivel arcomat nyaldosta. Mikor elhúzódtam tőle, felkeltem a hideg hóból, majd egy utolsó simogatás után elbúcsúztam tőle. 

-Szia szépszemű. Remélem még találkozunk.-sétáltam el 

Nem érdekelt, hogy kerülhetett ide. Mágia mentesen szeretnék élni így nem is ásom magam bele mélyebben, de olyan cuki volt, hogy nem bírtam ki, hogy ne simogassam meg. Folytattam csendes utam hazafelé. Lassan kezdett sötétedni. Otthon tanultam, majd megfürödtem és aludni tértem. 

Reggel egy gyengéd érintésre ébredtem. Valaki végigsimított arcomon. Álmosan nyitottam ki szemeimet, de az illetőt meglátva kétszeresére nyíltak ki! Zayn!! 

~Csókolj meg kérlek...

~Ella~

Pár napja már semmi sem változott. Damon egyre gyengébb, érzem. Lassan kezdek beletörődni, hogy nem tehetek semmit az ellen, hogy elveszítem. Erősnek kell maradnom. Tudom, hogy Ő is ezt szeretné, ezért is tartom magam ehhez... Csak is miatta. Lélekben érzem minden fájdalmát... Stefan is tudja, hogy nem sokáig van már velünk így próbál minél több időt eltölteni vele. Eközben még is inkább távolságtartó vele, hisz sosem merészkedett közelebb az ágyához, mindig csak az ajtóban állt és figyelte. Jó pár napja ő sem aludt, akár csak én.  Szüntelenül szorongatom izzadt kezeit ,míg még tehetem. Kihasználok minden egyes másodpercet míg még életben van, még ha nincs is magánál. Megszorította kezeimet, amennyire csak bírta. Ez térített magamhoz. Stefan is felkapta erre fejét. 

-E-Ell.- próbált beszélni, de gyengesége nem engedte 

-Itt vagyok. Ne erőlködj, csak pihenj.-suttogtam könnyeimmel küszködve 

-Cs-csókolj m-meg kér-kérlek. -nyögte erőtlenül 

Nem értettem miért mondja ezt, de habozás nélkül tettem, amit kért.

Mikor elhajoltam tőle, mély lélegzetet vett. Hirtelen hatalmas nyomást éreztem mellkasomban. Lélegzetem elakadt. Kezeimmel automatikusan kaptam a fájó ponthoz. Iszonyatos volt a kín. A levegő nem tudott eljutni tüdőmig, szívem hevesen és erőteljesen dübörgött folytonos fájdalmat éreztetve velem. Stefan aggódva termett mellettem, majd hirtelen el is húzódott. Egy szempillantás alatt el is múlt a fájdalom. Damonre pillantottam, ki mozdulatlanul feküdt, magyarázatot adva az előző fájdalmaimra. A kötődés miatt érezhettem ezt pont mikor ő.... végleg lehunyta gyönyörű szemeit. Könnyeim patakzottak arcomról. Nem bírtam elviselni a tényt... Stefanra pillantottam. Nagyon jól tudta ő is, hogy mi volt ez az egész. Vigasztalás kép karjaiba volt, s talán azért is, hogy leplezhesse könnyeit.

Pár órával később már a srácok is itt voltak már. Hatalmas volt a csend. Eltemettük Damont....Szerintem ez mindent elárul. Egyedül szerettem volna lenni, így felmentem a szobájába. Minden rá emlékeztetett. Kezembe vettem kedvenc pólóját, s azt szorongatva zokogtam lerogyva az ajtó elé. Érintkezve a puha anyaggal, minden kellemes emlék filmszerűen játszódott le előttem, látomás formájában. 

Nem érzek mást, csak egy hatalmas tátongó űrt a mellkasomban. Mintha vele minden erőm és minden érzelmem eltűnt volna a föld felszínéről. Egyedül maradtam, lélektelenül. Üresnek és láthatatlannak érzem magam nélküle...Mintha már nem lennék ide való. És talán ez pontosan így is van...Hisz ő volt az, aki még itt tartott... Nélküle úgy érzem, már nincs keresnivalóm itt. Ez nem az én világom...sosem volt és soha nem is lesz az! Vissza kell térnem a normális életembe. Elfelejteni, hogy valaha is létezett ez a világ, ahol a vámpírok, várfarkasok és a varázslók örökös harcot vívtak egymással... Életem ezen része lezárult... Rajtam áll, hogy mit kezdek ezzel a továbbiakban. Nem akarom még több szerettemet elveszíteni, s tudom, ha maradok ez nagy valószínűséggel bekövetkezhet. Hisz én vagyok az , ki minden lénynek böki a csőrét, vagy épp a szemfogát... Én hoztam minden eddigi bajt a srácok fejére, de ezennel ennek vége! Holmes Chapel. Az a nekem való, nyugodt , bésék és teljes mértékben mágia mentes kisváros, amire szükségem van. Haza kell mennem!! Így lesz a legjobb!!

~Harry~

Mindannyiunkat megviselte Damon halála. Azt hiszem mondanom sem kell , hogy Stefant és Ellát különösképpen. Stefanről a történtek óta nem is hallottunk. Párszor próbáltunk átnézni hozzá, hogy minden rendben van-e, de még csak otthon sem volt. Legalább is gondolom. De az is lehet , hogy csak nem akart beszélni senkivel és ezért nem adott magáról életjelet.  A Húgom elzárkózott mindenki elől. Próbálunk segíteni neki, a közelében lenni, hogy éreztessük vele , nincs egyedül s, hogy ránk mindig számíthat  de mindenkit eltaszít magától. Nem beszél senkivel sem . Csak is azt hajtogatja, hogy vissza akar menni Holmes Chapel-be , de én ezt nem tartom jó ötletnek. Ha elengedjük, és hagyjuk, hogy egyedül legyen, végleg összeomlik, és képes lenne hülyeségekre is és ezt szeretnénk mind elkerülni.  Niall az egyedüli, akinek sikerülne lebeszélnie erről, de őt sem engedi be a szobájába, így reménytelen a helyzetünk. 

~Zayn~

Idegesít, hogy így meg van kötve a kezem, hogy nem tudok segíteni Ellának feldolgozni a történteket. Bánom eddig kerültem és nem lehettem mellette,de jobbnak láttam így. Mert biztosan utált, hogy miattam lett vége a kapcsolatuknak Niallel. Nagyon jól tudtam, hogy ez a kötelék csak erősödni fog, hogy ha megint megharapom, de egyszerűen nem tudtam ellent állni neki.Annyira csábított a vére és felkínálkozott. De most végképp utálom magam,hogy a legnagyobb szükségben is magára hagyom. De nem tudok mit tenni. Még Niallt sem engedi be a szobájába, nem hogy engem. De legalább az ablakból figyelhetem. Így szemmel tudom tartani, hogy ne tegyen semmi hülyeséget. Viszont annak nem örülök, hogy el akarja hagyni Londont. Ha elmegy Holmes Chapelbe, akkor talán többé nem is láthatom és ki tudja,hogy ott mi történik vele. Simán bajba kerülhet és mi nem tudunk segíteni rajta. Nem tudjuk megvédeni többé, ha itt hagy minket. De megakadályozni sem akadályozhatjuk, hiszen felnőtt korú, azt csinál , amit akar és ezt nekünk tiszteletben kell tartanunk.Még ha nem is örülünk a döntésének. 

Hangok rántottak ki gondolataim mélységéből. Harry és Niall. Elláról beszélgettek. 

-Nem tudok mit tenni! El kell engednem!-törődött bele Harry 

-Nem tartom jó ötletnek! Tudod jól te is, hogy miért! Nem hagyhatjuk magára pont most!-szállt vitába Niall

-Tudom Niall,tudom! De mit tegyek?! Te talán tudsz jobbat?!-rivallt rá idegesen a göndör

-Nem.-motyogta kétségbeesetten 

Észrevétlenül hagytam el a házat, de csak az udvarra mentem, majd fel a fára, ahonnan láthattam Ellát. Legalábbis a szobáját. Gondolom megint az ágyon gubbaszt és sír. Be kell jutnom hozzá! Próba szerencse! Megkocogtattam egy picit az ablakot, hogy felhívjam magamra figyelmét. Tervem sikeresnek látszott, mikor az ablakhoz sétált, majd kinyitotta. Bemásztam a nyílászárón. Tekintete üveges, még is értetlen volt. Nem is számítottam másra. Fel sem kellett tennie a kérdést. Tudtam, hogy az jár a felében, mit keresek itt, vagy egyáltalán miért, hiszen eddig magasról tettem a fejére. Vagy is ezt hiszi. Pedig nem. Annyiszor figyeltem, amiről ő nem tud.

-Látni akartalak.-böktem végül egy épkézláb mondatot

Halvány mosolyt küldött felém, mire igazán nem számítottam, majd karjaival átölelte mellkasomat. Ledöbbentem cselekedetén, majd miután észhez tértem szorosan magamhoz öleltem. Úristen de rég tartottam már karjaim között. Hiányzott...pokolian hiányzott már, hogy érezzem közelségét, kellemes illatát.

-A bátyád beleegyezett, hogy elmenj Holmes Chapelbe.-mondtam ki 

-Komolyan?-húzódott el meglepődve 

Egy gondterhelt sóhaj után aprót bólintottam, hogy tudassam vele válaszom. 

-Nem akarom, hogy elmenj.-simítottam el egy tincset arcából

Nem válaszolt semmit, csak beharapta alsó ajkait, majd a padlót kezdte vizslatni. Felemeltem fejét, hogy szemébe nézhessek. Általában onnan mindent le tudok olvasni. De most semmi! Csak üresség és fájdalom látható. Gyönyörű, csillogó, zöld íriszei megbabonáztak. Illata csak még jobban őrjített...Élesen szívtam be a levegőt, hogy kontrolláljam magam. 

-Minden rendben?-kérdezte aggódva 

Hallottam, ahogyan szíve hevesebben kezd lüktetni az aggodalomtól. Éreztem az ereiben csörgedező vérét. Nem bírtam magam kordában tartani. Tenyereim fogságába ejtettem apró arcát, majd ajkainkat puhán préseltem össze...