Már pár hete folyamatosan tanulom és csak tanulom a varázs igéket. Olyan mintha Stefan itt lakna velünk.
Megtanultam repülni. Vagyis én nem nevezném annak. Épp hogy 2 centivel magasabban vagyok a földtől.
Mintha ugranék, csak nagyon bambán. Azt mondta Stefan, hogy ma egy veszélyesebb varázslatot fogunk meg tanulni. Azaz fekete mágiát. Izgalmasnak hangzik. Niall és Harry teljesen kiakadtak, mikor megtudták hogy azt fogom megtanulni. Nem értem miért. Nem fog kitörni a harmadik világháború, se semmi.
Esteledik, a srácok az üveg ajtón keresztül figyelik, ahogy Stefan gyertyákat gyújt, és rakosgatja a földre kört formálva. Miután lerakta az összest, elő vett egy nagyon de tényleg nagyon régi könyvet. Lehetett látni, ahogy néhány por szem le esik róla, miközben szét nyitja. Egy oldalára helyezi kezét, miközben magában motyog.
Unalmasan állok egy helyben, és nézem őt. Felnézett rám. Szeme ki fehéredett. Őszintén szólva, megrémültem volna. De nem tettem, hiszen láttam vámpírt, nem is egyet. Láttam ahogy varázsolok. Láttam tetemeket. Ez semmiség.
- Ella. Mond el ezt az igét. - Nyomta kezembe, a poros könyvet, majd rámutatott az egyik szövegre. Furcsa, igazán furcsa betűkkel voltak írva. Vissza állt Stefan a helyére. Párszor elmondogattam magamban a szöveget. Az egyik része nagyon tetszett. Így szólt az a rész : A kapu nyitva. A gonosz lelkek, megkezdték jövetelüket. Jönnek. S ember lélelke éheznek.
Tudom elég furcsa. De hát na. Nekem bejön. Elképzeltem magam előtt, egy fehér hatalmas kaput. Amin fekete árnyékok suhannak ki. És ahogy egy random emberbe bújnak. Elég undorító módon.
- Kezdheted. - Szólalt meg Stefan. Elkezdtem olvasni. De fejemben csak a fekete árnyékok jártak. Láttam ahogy elsuhan mellettem. Egyre többen vannak. Körülöttem repdesnek. Szárnyuk is van. Fekete toll borítja be. Hozzám beszélnek. Nem értem mit mondanak. Meg rémülten. Hangosan kiáltottam Stefan nevét, hogy állítsa meg őket. De ő csak ugyan ott állt. Mintha nem látná az árnyakat. Oldalra néztem. Be a házba. A srácok is csak néztek. Újra kiáltottam Stefan nevét. A fekete démonok, vagy akármik, szél sebesen indultak meg Stefan felé. Egyenes bele a mellkasába. Egy fekete körbe zárult. A gyertyák kihunytak. A házban is elment az áram. Megláttam ahogy Niall-ék szaladnak kifelé. De nem nyílt ki. Hiába ütögették nem nyílt az ajtó. Na jó, most már tényleg megrémültem! Stefan-nak elszakadt a pólója. Vagyis csak vágások voltak rajta. Bőre fekete lett. Ahogy szeme is. Megindult felém. Mint egy energia bomba úgy kezdtem el az üveg ajtóhoz szaladni. Megálltam Niall-el szemben, aki félve figyelt engem. Amint szemébe néztem, olyan volt mintha megállt volna az idő. Vagy épp lelassult. Úgy értem, ahogy figyeltem őket. Lassan mozogtak. Lassan ütögették az ajtót. Kezem felemeltem, és az üvegre helyeztem. Niall is követet, és ő is feltette kezét. Pontosan illet az enyémbe. Halványan elmosolyodtam. Amikor, megéreztem egy kezet felsőm hátulján. Majd ahogy repülök. Neki repültem egy fának. Nagyon fájt. Azt hiszem vérezni kezdtem. Láttam ahogy felém indul fekete árnyal teli testével, és ahogy a srácok atombomba ként próbálnak kijutni. Közeledett. Egyre közelebb éreztem őt magamhoz. Újra hallottam a suttogást. Az árnyak beszélnek hozzám. Bárcsak érteném, mit akarnak mondani. De nem megy. Egy méter választott el Stefan-tól, amikor Niall hirtelen, neki rohant, és eltűnt a sűrű erdőbe. Hogy jutott ki? Kérdeztem magamban. Nagy nehezen felálltam. Oda futottam Harry-ékhez, amilyen gyorsan csak tudtam. Megálltam előttük, bátyám nyomban oda jött hozzám, és sajnáltatott tekintetével, próbált közelebb férkőzni hozzánk. Louis egy könyvet olvasott, míg Liam hevesen próbált ki utat keresni az ajtón. Zayn pedig zavarodottan nézelődött. Majd kérdezett valamit a többiektől. Mindenki zavartan rázta a fejét. Fogadok Niall-t kérdezte. Hallottam, egy kiáltást. Niall hangja volt. Istenem. Ha valami baja esik.
É-én, nem tudom mit csinálok. Vissza fordultam Harry irányába. Ők hevesen futottak a lépcső felé. Majd, egy pillanat múlva mellettem voltak. Harry megölelt, míg a többiek (Louis kivételével, aki a könyvet bújta) elmentek Stefan és Niall irányába.
- Istenem. Jól vagy? - Motyogott a hajamba bátyám. Bólintottam. - Ha valami bajod eset volna, biztos, kitépem Stefan szívét. Meg mondtam hogy rossz ötlet lesz ez a fekete mágia. - Vágott olyan megmondtam fejet. Pislákolni kezdett az áram, a házban, és a gyertyák is újra kigyúltak.
- Azt hiszem, megtaláltam mivel lehetne vissza fordítani ezt az átkot. - Szólalt meg Louis a könyvből. - Igen. Ez jó lesz. Ella neked kellesz majd felolvasnod. - Mosolyodott el, mintha semmi nem történt volna.
- Mi? Miért neki?! - Mérgelődött Harry.
- Ő az egyetlen varázsló. Gondolkodj Harry. - Nevetett fel Louis. - Ide kell hoznunk Stefan-t. Ti maradjatok itt. Tessék Ella itt a könyv, ezt olvasd majd el. - Nyomta kezembe, és meg mutatta melyiket kellesz. Majd vámpír gyorsasággal, eltűnt. Elolvastam. Vagyis elolvastuk. Nem sokkal később, vissza tértek Stefannal. Zayn és Liam lefogta. Louis magyarázta nekik hova vigye. Niall oda jött hozzám, és szorosan megölelt. Olyan jól esett.
- Gyerekek, ezt majd később! - Kiabált oda Louis. - Gyere Ella.
Oda mentem, beálltam a körbe. Louis elmondta hogy mikor olvasom, ne gondoljak semmire, csak az igazi Stefanra.
- Kezdhetjük? - Kérdezte, bólintottam, majd kiment a körből. Zayn és Liam kitartóan szorította kezét, hogy ne mozduljon meg.
Elkezdtem olvasni.
- Nyisd meg ajtód előttem. A gonosz lelket elkergetem. S vissza térsz az élőkhöz. Vissza kapod mind azt amid volt. Vissza kapod, lelked.. szíved... S életed. - Olvastam fel, majd Stefan-ra néztem.
Egy sikoly hallatszott fel tőle. Pontosabban a démonoktól. Olyan nyikorgós. Fájt hallgatni. Újra körém gyűltek, és körbe repkedtek. Nem féltem. Erős maradtam. Majd felem fölött eltűntek. Egyetlen egy fekete toll darab hullott a könyvre.
te szent jó isten!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ez egy kibaszott kurva szuper rész lett!!! <3 <3 bocsi a csúnya szavak ért csak na *_* gyorsan kövit!
VálaszTörlésHúúú basszus! Elképzeltem magam előtt az egész jelenetet és hallod remeg a kezem! gyorsan kövit!!
VálaszTörlésTejóég!!! én szerintem majdnem le is estem a székről áhh na mind1 mindig ilyen szerencsés vagyok...kb mikor lesz kövi?:DD♥ xx
VálaszTörlésNagyon aranyosak vagytok köszönjük szépen. Eszti most is ki tett magáért. Kövi résztvalószínűleg kedden vagy szerdán fogok hozni . :D :D <3 <3 :-* ~Gabriella
Törlés