-Ella mi a francért jöttél ide?-támadott le dühösen a bátyám
Chhh még ő a dühös. Nem én hazudoztam neki 17 éven keresztül. nem én titkoltam el alőle a valódi lényemet. nem én vertem át állandóan.
-Te mi a francért jöttél ide?!-kiáltotam vissza
-Otthon mindent megbeszélünk higgadtan!-ajánlotta fel, bár inkább parancsnak hangzott
Elviharzottam mellette az ajtó irányába , majd hazafelé vettem az utat.Síri csend telepedett rák miközben gyprsan lépdeltem az erdőben. Lasan a nap is felkelt. Csak az ágak reccsenése hallatszott olykor amikor ráléptem egyre. A levegőben szinte érezni lehett a feszültséget.Egy szó , egy hang sem hagyta el egyikünk száját sem. Jobban is járt mindenki. Iszonyatosan dühös vagyok Harryre. Egy ilyen dolgot eltitkolni előlem. Ennyi , már a bátyám sem szeret. Azért titkolta el , hogy ne keljen ezzel is bajlódnia velem kapcsolatban. De ha majd eltűnök a láthatárról akkor nem lesz több gondja , se neki , sem a többieknek. Niallön valahogy segítenem kell, de azt még nem tudom hogyan. Majd beszélek Stefannal vagy nem tudom.... Jesszu ha tudnám , hogy most mi tévő legyek vagy mit mondjak bárkinek is?? Hogyan közöljem velük azt, hogy hazamegyek mert csak kolonc vagyok számukra?? Ennél tehetetlenebbnek még életemben nem éreztem magam és az a rossz érzésem , hogy ennek koránts sincs még vége. Erősnek kell lennem, de nem megy. Én ezt már nem bírom. Belefáradtam ebbe az egész életbe. Mindenkinek jobb lenne ha már nem élnék. Ha ott az erdőben inkább megöltek volna Codyék. Harrynek egy gonddal kevesebb lenne és a többiekről meg ne is beszéljünk. Még csak szomorúak sem lennének. Miért is lennének? Nem szeretnek. Egyikük sem. És nem is fognak. már lassan 2 hónapja , hogy itt vagyok ,de még hosszasan csak Niallel és talán még Zaynnel tudtam így beszélgetni. Teljesen egyedül voltam akkor is és most is.de nincs mit tenni. Nem tudnak tőlem megszabadúlni , de majd én segítek nekik!
-Mit mondott neked Salvatore?-kérdezte ridegen , rezzenéstelen arccal
-Azt amit meg kellett volna tudnom , már 17 évvel ezelőtt!-vágtam rá ahogyan ő
Megint nekem támadt volna , de Louis és Liam lefogták Zayn pedig mögém állt.
-Te ezt nem értheted.-próbált magyarázkodni miközben kiszabadította magát a fiúk szorításából
-Szóval tudtad!-bizonyosodtam meg róla-Te mindvégig tudtad!-kiabáltam már sírva
-Ella kérlek nyugodj meg.-próbált megölelni, de eltoltam magamtól
-Ne érj hozzám!-léptem hátrébb.-Már meg sem lepődöm. Így mindent értek miért viselkedtél így velem az utóbbi időben.
-Semmi köze hozzá az utóbbi dolgokhoz.-próbálkozott ismét mentegetőzni
Megcsóváltam a fejem. Értette ebből, hogy nem számít már mit mond. Hátat fordítva nekik , bementem Niallhöz a vendégaszobába.
~Harry~
Stefant ezért kinyírom. Elmondta a húgomnak azt az egy dolgot amit soha az életben nem szándékoztunk tudtára adni.(Anne és Harry) Tudtam , hogy ez lesz ha megtudja. Azt gondolja most, hogy azért titkolóztam előtte, mert csak féltestvérek vagyunk. sajnos csak féltestvérek, de én mindig is édestestvéremnek tekintettem. Nála jobban senkit semm szerettem és féltettem még jobban. Minden okom megvolt, hogy eltitkoljam. Éppen a reakciója volt az amitől a legjobban féltem. Mindent, egyszerűen mindent elcsesztem amit csak lehetett vele kapcsolatban. Majdnem elveszítettem a fejemet amikor veszekedtünk. ha Louis nincs ott talán.....talán bántottam volna. Jobban kell uralkodnom magamon, ha vitázunk, de inkább bár ne vitáznánk. Nagyon fáj veszekedni is vele, és a szavak ereje is tőrként hasít a szívembe. Megmagyarázni sem tudok neki soha semmit, mert ugyan olyan makacs személyiség mint én. Ebben is hasonlítunk. Viszont azt be kell látnom, hogy tényleg nem kislány többé, hanem egy érett, gyönyörű, értelmes nő. Nem titkolhatok el többé semmit előle, bár ezek után kétlem, hogy valah még szóba áll velem. Persze a remény az mindig itt ül a szívemben. Igaz, hogy már nem dobog egy ideje a szeretet és törődés amit a húgom iránt érzek az sosem múlt el. Sőt csak felerősödött. Lehet, hogy most nem áll szóba velem, de én attól ugyan úgy odafigyelek rá és védelmezem mindentől.Még ha ezt nem is akarja.
~Ella~
Halkan lépkedtem Niall mellé az ágyhoz. Szemei csukva voltak, de nem aludt. Leültem az ágy szélére, mire kinyitotta szemét. Tekintete csillogni kezdett amikor észrevett és tudatosult benne, hogy én vagyok az. Izzadt arcából elsimítottam egy kusza tincset. Aggodalmas pillantással nézett rám és fogta meg csuklómat.
-M-mi t-történt?-kérdezte erőlködve
Megfogtam a csuklómat eltakarva a véraláfutást , majd megráztam a fejem. A lepedőt kezdtem vizsgálgatni tekintetemmel, mert valahogy az most érdekesebbnek bizonyult. Niall ujjával felemlte államat, hogy szemembe nézhessen. Tekintete fájdalmat és szenvedést tükrözött még is aggodalmat is fedeztem fel benne. Iszonyatosan rossz ezt látni. Ahogyan napról napra romlik az állapota. Ahogyan szenved.
-Mi a baj?-kérdezte erőtlen hangon
-Megtudtam egy olyan dolgot a multamból, ami teljesen megváltoztatja a nézőpontomat , de ez most nem lényeges. Hogy érzed magad?-tereltem a témát arcát simogatva
-Rosszul,de aggódom érted.-simított el egy tincset arcomból
-Te aggósz értem? Ez inkább fordítva igaz. Miattam nem kell aggódnod.-puszíltam meg nedves homlokát
Mély , szaggatott levegőt vett, majd újta tekintetembe fúrta az övét. Látszik rajta a meggyötörtség és erőtlenség. El kell mennem Stefanhoz , hogy segítsen. Nem hagyhatom , hogy szenvedjen. Nem hagyhatom, hogy..... Nem ez nem fog megtörténni. Időben segítek rajta és minden olyan lesz mint régen volt.
-Kicsim, nem bírom már sokáig.-mondta ki elhaló hangon
-Ne, kérlek ne mondd ezt Niall! Segítek rajtad , csak tarts ki egy kicsit. Ígérem meggyógyítalak, csak egy kicsit bírd még ki, könyörgöm....
Könnyeim égették az arcomat. Niall gyengéden letörölte a patakzó sós folyadékot ami az arcomat lepte el.
-Szeretlek.-suttogta erőtlenül, majd lehunyta szemeit.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése