~Várj!

Sziasztok Drágáim!
Tudom, nagyon lassan érkeznek a részek, de igyekszem amennyire tudok. jelenleg beteg vagyok és egy kis ideig egyedül vagyok itthon így tudok írni. 
A következő részekről annyit, hogy szerintem elég eseménydús és izgalmas lesz úgyh érdemes velem tartani. 
U.I.: Nyomként írjátok meg , hogy ti mit gondoltok Damonről! (milyen a személyisége, kedvelitek-e stb... Remélem értitek ;) ) 
By: ~Ella


~Niall~

A lány lélegzetvétele egyenletlen volt. Csak kapkodta a levegőt. Értetlenül pillantott körbe a szobán. Megpillantva Salvatoret könnyek szöktek gyönyörű szemeibe, majd szorosan egymás karjaiba temetkeztek. Arcocskáját Salvatore mellkasába fúrta, majd hagyta előtörni zokogását...
-Sh...minden rendben van.-simogatta a lány haját
-H-hogy kerültél haza?-szipogta
-Mi? Nem emlékszel?-döbbent meg
Arcát dörzsölgetve hajolt el a lány, közben fejét csóválva.
-Mi az utolsó emléked?-kérdeztem rá
-Téged elkapott a tanács, és segíteni akartam....-motyogta gondolkodva
-És utána ? Utána mi történt?-kérdeztem idegesen
-Nem tudom. Itt ébredtem....-hajtotta le fejét sírva
Szívfájdító mindezt végignézni, nem hogy még érezni is. Legszívesebben magamhoz szorítottam volna törékeny kis testét , de nem tehettem.

Nem telt bele pár perc, de már a srácok is itt voltak, hatalmas vigyorral arcukon, mi örömüket tükrözte Ella jólléte miatt. Az felkeltette figyelmemet, hogy Stefan már nem volt itt. De jelenleg nem ezzel foglalkoztam. Harry el nem engedte húgát. Én sem tettem volna helyében...Végre minden rendben jött...vagy is majdnem minden.  Fáj látnom, hogy elveszítettem őt, de legalább nem teljesen, mert még itt van, Még barátok vagyunk, hiszen, megmentett.. Bár most szinte levegőnek néz.. De remélem ez idővel megváltozik. Jelenleg a kanapén henyélve élvezzük, hogy végre újra együtt a csipet csapat, meg egy Salvatore.
-Damon, enned kéne.-szólt barátjához Ella, úgy, hogy ne hívja fel magára a figyelmet
-Nem hagylak magadra.-ölelte szorosabban a lányt
-Nem leszek egyedül itt vannak a srácok, és különben is le vagy gyengülve.- mondta szigorúan
-Honnan tudod?-lepődött meg
-Érzem.-helyezte Salvatore szívére a kezét
Salvatore követte a lány mozdulatát, majd tenyerei közé zárta az apró kezecskét.Megcsókolta, majd engedelmeskedve elment... Hál'Istennek!

Nem sokkal később a srácok is elmentek vadászni, így csak ketten maradtunk a csajszival. Ella egyedül szeretett volna maradni, így felment a saját szobájába. Persze ezt mindenki megértette é elfogadta. Azonban figyelemmel követtem minden tettét, minden egyes lépését, minden egyes lélegzetvételét, minden egyes szívdobbanását, mit most már örömmel hallottam. Pár lépés után megállt, majd valami zaj hallatszott, mire egyből szobája előtt voltam, de megtorpantam. Nem mehetek be! Egyedül szeretne lenni és ezt tiszteletben kell tartanom, Nem zargathatom, csak mert hallottam egy kis csörömpölést. Még is aggaszt a dolog, hogy mi adhatta ki a hangot. De mi van ha nem kíváncsi rám? Ha épp azért jött fel , mert nem kíváncsi a képemre? Tudnom kell... Zajmentesen nyitottam be szobájába, minek köszönhetően nem is vett észre. No meg háttal is állt.  Némán lépdeltem felé. Válla felett átnézve megpillantottam a törött képet, mit pár napja hagyott itt ugyan ilyen állapotban. Szótlanul , szinte lélegzetvisszafojtva meredt a képre, elmerülve gondolataiban. Bár tudnám mi jár most a fejében, hogy milyen érzelem játszódik le benne. Hatalmas csend uralkodott a félhomályban úszó helységen. Ő nem beszélt, én pedig nem tudtam mit is mondhatnék.Elszállt a bátorságom, az erőm. Elgyengít a puszta jelenléte... Talán percekig állhattunk így , míg egy nagy levegővétel véget vetett mindennek. De persze nem tudta , hogy mögötte vagyok, így mikor megfordult és elindult volna, nekem ütközött, majdnem a földön landolva. Szerencséjére időben kapcsoltam , így visszarántottam , de talán túl nagy lendülettel minek köszönhetően karjaim közt landolt. Automatikusan fontam közre karcső dereka körül karjaimat, míg ő nyakam ölelte. A nemrégiben még nagynak tűnő távolság, most milliméterekké vált köztünk.  Tekintete enyémbe fúródott. Istenem de gyönyörűen csillog. Hiányzott már, hogy láthassam ezt, hogy karjaimban tarthassam, hogy érezzem hevesen zakatoló szívét, mi szinte kitörni készül bordái közül. De vajon a  hirtelen történő események vagy a jelenlétem, váltotta ki ezt? Frászt, biztos hogy nem én! Már jó ideje nem vagyok rá hatással...
-Ne haragudj.-szólalt meg halkan , még mindig tekintetembe fúrva sajátját
- Te ne haragudj. Szólnom kellett volna, hogy itt vagyok.- gyönyörködtem csillogó zöld íriszeiben
-Mióta állsz itt?-biccentette félre fejét érdeklődve
-Nem olyan rég óta.-vontam vállat
De talán nem kellett volna. Ennek hatására észbe kapott és elpirulva elengedett... A fenébe! De legalább ha pár pillanatig is csak, de érezhettem őt, újra a karjaim közt tarthattam. Bár ne kellett volna elengednem. Soha nem engedném el! Szorosan tartanám karjaim közt, biztonságban...Végigcsókolnám minden egyes porcikáját és minden csók után tudatnám vele, hogy mennyire szeretem... Orromba kúszna émelyítően édes és imádott illata, mi szinte drogként hat rám. Mindig elgyengít és megőrjít még is folyamatosan sóvárgok azért az illatért; mert ha érzem, tudom, hogy velem van és biztonságban.
Persze ez csak egy álomvilág...sajnos! Megvolt a lehetőségem, de én elcsesztem! Elengedtem és elveszítettem... más pedig megtalálta ezt a kincset és , ahogy nekem kellett volna, foggal körömmel küzd azért, hogy megóvja és megtarthassa. Nekem pedig már nincs helyem a lány szívében, mert új lakója lett... Nem tudtam már mást tenni, mint, hogy elfogadtam.... Beletörődtem, hogy többé ez a lány, már nem tartozik hozzám, s nem is fog.
-Miért jöttél?-szakított ki gondolataim tömkelegéből
Ideje visszatérni a való életbe! Gyerünk Niall törd a csinos kis fejed! Állj elő nagyon gyorsan valami jó kamuszöveggel; mert azt nem mondhatod neki, hogy halálosan szereted és csak mellette akarsz lenni, szóval húzz bele szöszi!
-Öööm....-gondolkodom, gondolkodom, de semmi! Képtelen vagyok hazudni neki, így marad az igazság! - Csak látni akartam, hogy minden rendben van-e. - hajtottam le fejemet
Valahogy a padló, most érdekesebbnek minősült. Várjunk! Én most zavarba jöttem?! Szent vámpírfog! Miért hozott ez ennyire zavarba?!  Olyan érzés, mintha azt vallottam volna be , hogy szeretem; mintha egy hatalmas titkot mondtam volna el neki. Annyira vicces ez a helyzet... Teljesen olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor ismerkedtünk. Akkor is mindketten ilyen félénkek voltunk és bármiféle apró érintkezéstől is vérvörössé váltunk... na jó, talán a vérvörös nem épp a legjobb metafora erre, mert kissé úgy hangzik, mintha meg akarnám enni! Pedig soha, de soha nem lennék képes ártani neki! Még ha kérné sem! Egyszerűen képtelen lennék rá! Nem úgy, mint Zayn! Fhu! De inkább ezt hagyjuk, mert ha belemerülök megint, csak rossz vége lesz! Inkább ráveszem magam, hogy felpillantsak gyönyörű arcára.
-Köszönöm, most már jól vagyok.- nézett szemembe
Apró, féloldalas, szende mosoly futott át arcán. Olyan kis ártatlannak tűnt! Olyan megsebzettnek! Nem bírtam már ezt a távolságot kettőnk között! Szükségem volt rá, hogy érezzem. Tettem felé egy bátortalan lépést. Szemei hirtelen fehéren izzottak , majd pár másodperc után visszanyerték eredeti smaragdzöld színüket, azonban a lábai felmondták a szolgálatot, így erőtlenül esett össze. Szerencsére a reflexeim jók, így elkaptam, mielőtt baja eshetett volna.
-Ella...szólalj meg kérlek.- szinte könyörögtem
Hangom remegett az aggodalomtól. Igen , féltettem és aggódtam érte. Mikor kinyitotta szemeit, könnyfátyol fedte azokat.  Ajjaj , ez semmi jót nem jelent!
-Mit láttál,-kérdeztem rá halkan, ugyan is nagyon jól tudtam, hogy egy látomás volt
Már hozzászoktunk.
-D-Damon....vért köhög fel.-akadtak el szavai,  majd arcát kezdte törölgetni, aztán erőt véve magán folytatta.- Majd....legyengülve fekszik az ágyában...-vett mély levegőt
Szorosan öleltem magamhoz, hogy nyugtassam. Erősnek akarta mutatni magát, de ismerem. Tudom, hogy nagyon ki van most bukva, főleg azok után, amiken keresztülment nemrég. És azt próbálja elhitetni velünk, hogy jól van; hogy minden rendben van; de ismerem! Túl jól ismerem ahhoz, hogy ezt bevegyem. Még is annyira csodálom! Annyira erős! A legtöbb lány, már akkor lelépett volna, mikor megtudta, hogy mik vagyunk, de ő nem . Ella nem lépett le! Képes volt ezek után is ugyan úgy bízni a bátyjában és képes volt engem így is szeretni; így, hogy tudta, egy szörnyeteg vagyok. Még sem félt tőlem sosem. És bár jó párszor megsebesült miattunk, ő ezek ellenére is velünk maradt. Megmentette az életemet, nem egyszer... Kitanulta és tökéletesítette a varázslást, mi adatott neki. Megannyi akadályba ütközött, mégsem adta fel. Tovább küzdött és harcolt azért, amit el akart érni. És tudom, hogy ezek után is tovább fog küzdeni! Nem fogja feladni, mert nem hagyom! És a többiek sem!
-Látnom kell! - pattant fel mellőlem és kirohant
Utána siettem beelőzve.
-Várj! Nem mehetsz egyedül! Veszélyes! Itthon pedig nincs senki!- próbáltam maradásra bírni
Nem Salvatore miatt, hanem miatta! Féltettem! Nem akartam, hogy egyedül menjen, mert baja eshet. Összefuthat egy éhes vámpírral...szerintem nem kell folytatnom, hogy mi lehet belőle
-Látnom kell őt Niall!-csordult végig arca tökéletes vonalán egy szökött könnycsepp
Tudom, hogy ezt még meg fogom bánni!
-Akkor induljunk.-sóhajtottam
Karjait nyakam köré fonta szorosan háláját kifejezve.

Mindenféle kopogás nélkül nyitott be a házba Ella. Persze, hisz ő szinte otthon van itt! A nappaliban azonnal meg is találtuk Stefant, ki értetlen tekintettel sújtott le ránk.
-Damon fent van?-tért egyből a lényegre a lány
Stefan csak gondterhelten sóhajtott, majd bólintott. Ella egy percig sem habozott, a lépcső felé indult, azonban Stefan karjánál fogva megállította. Ajjaj! Itt valami nem stimmel!
-Várj! Valamit tudnod kell....-szólalt fel Stefan