~Kikapcsolva II/II

"Reggel egy gyengéd érintésre ébredtem. Valaki végigsimított arcomon. Álmosan nyitottam ki szemeimet, de az illetőt meglátva kétszeresére nyíltak ki! ZAYN!!! "

-Hogy kerülsz ide?!.kérdeztem döbbentem
-Hosszú.... úgy örülök, hogy jól vagy.-simított végig arcomon ismét
Gondolom a történtekre gondol, mik még Londonban voltak... Az igazat megvallva nem vagyok jól! Minden nap azon vagyok, hogy túl tegyem magam rajta, és igen már kevésbé fáj, de most is beugrik egy egy emlék róla, mi újra felszaggatja a sebeket. De próbálkozom és egyre jobb lesz... Idővel minden seb begyógyul egyszer...Kikeltem az ágyból, majd az órára pillantva futásnak iramodtam a konyha felé.
-Úristen! Elkések!.-azonban a lépcsőnél megtorpantam
Bátyámmal és a többiekkel találtam szembe magam, a szőke kivételével. Mi a frász?! Nem szóltak, hogy jönnek. Ha meg csak azért jötek, hogy ellenőrizzenek, akkor mehetnek s vissza!
-Honnan késel el?-kérdezte értetlenül Louis
-Suliból.-mondtam, majd kikerülve őket csörtettem a konyhába
-Nem! Ma nem mész!-állta utamat Harry

Fél órájukba telt a győzködés, mire kibökték, hogy miért nem mehetek suliba ma. Szerencsére anya már dolgozik és este csak későn jön haza így nincs miért aggódni. Az viszont kicsit megrémít, hogy Niall rám vadászik... Valahogy nem tudom ezt elképzelni róla. Főleg azt nem , hogy nincsenek érzelmei... Talán csak mert még nem láttam olyannak. Nem vagyok képes elhinni azt, hogy ártana nekem. Nem lenne rá képes. Tudom....Ismerem...Bár ők jobban ismerik, így kicsit azért bennem van az elővigyázatosság. Szó szerint bezártak a házba és körbe körbe járkálnak átkutatva minden zeg-zugot, hogy nem bújt-e el valahol... ijesztő! Ezzel engem is beparáztatnak! De már idegesít az , hogy fel alá járkálnak. Fhuu!! Az egyik percben mikor nem figyeltek rám felkaptam a kabátom és elhagytam a házat. A tegnap talált tisztás felé siettem. Nem bírtam már ezt az idegesítő nyüzsgést körülöttem. Csendre vágytam és nyugalomra... A tisztásra érve fellélegeztem és az égre szegeztem tekintetem. Hullani kezdett a hó. Olyan szép volt és hangulatos. Idilli pillanatom azonban egy zörgés törte meg. Nem ijedtem meg, hisz a szép szemű farkasra számítottam, viszont más szép szeművel találtam szembe magam. Niall!!
-Niall! -szólaltam meg ledöbbenve
Hirtelen előttem termett! Féltem is meg nem is. Bíztam benne, hogy nem lenne képes bántani, de a fiúk elmondásai alapján, már nem tudom mit higgyek.Próbáltam tekintetéből kiolvasni valamit, de nem láttam benne semmit. Semmilyen érzelmet! Színe is más volt. Sötétkéken virított a megszokott égszínkék helyett! Mintha nem lenne önmaga! Még sosem láttam ilyennek...
-Jó újra látni.- próbáltam valami normális témát felhozni
Egy másodperc töredéke alatt a fának lökött csuklóimat erősen szorítva, így teljesen mozdulatlanná tett.
-Bár én is ezt mondhatnám.-válaszolt az előbbi mondatomra vicsorítva
Próbáltam nyugodt maradni! Bíztam benne, s bár szívem hevesen vert, nem a félelem váltotta ki ezt , hanem közelsége hiánya..
-Mit akarsz tenni?-kérdeztem
-Megölni téged!-préselte ki a szavakat összeszorított fogai közt
-Te nem ilyen vagy Niall!-próbáltam meg kiszabadítani kezeimet szorítása alól
-Helyesbítek! Nem ilyen voltam! Te tettél ilyenné, miattad váltam ripperré!! De nem bánom, mert imádom, hogy senki sem parancsol nekem, De a bosszú az jár! - meresztgette szemfogait
-Nem értelek! Nekem mi közöm van ahhoz, hogy te kikapcsoltad az emberségedet és elfojtasz minden érzést! -mondtam értetlenül, továbbra is szabadulással próbálkozva
-Mikor eljöttél Londoból....Mikor elhagytál és összeálltál mással, nekem pedig végig kellett néznem és tűrnöm, hogy boldog vagy! NÉLKÜLEM! Én szerettelek! Bármit megtettem volna érted, de neked ez nem volt elég!! -kiabált egyre jobban szorítva csuklómat
-Legalább átérzed egy kis töredékét annak, amit én éreztem!-nézett mélyen szemeimbe
Nem akartam látni tekintetét, s feltörni készülő könnyeimet is próbáltam visszaszorítani, ezért behunytam szemeimet. De nem volt sikerem. Egy könnycsepp így is utat tört magának végigszántva arcomat. Meglepetésemre a szőkeség elengedte kezeimet. Értetlenül pillantottam rá. Szemei csillogtak, mintha megtört volna... Megpróbáltam megsimítani arcát, azonban amint megemeltem kezeimet, elkapta egyik csuklómat, majd másik kezével derekamnál fogva szorított vissza a fához. Tekintete visszaváltozott a fagyos sötétkékre.
-Meg ne próbáld!-vicsorított rám
-Ha már úgy is megölsz, legalább utoljára hadd érintselek meg.-hajoltam közelebb hozzá
Nem féltem tőle. Az előbb már mintha sikerült volna megtörnöm és egy kevéske érzelmet kicsikarnom belőle. Tudom, hogy megint sikerülni fog. És ha bántani akarna, akkor meg használom az erőmet, hisz azért van , hogy megvédjem magam. Nincs mitől félnem.Tervem bevált. Szemei ismét csillogni kezdtek, s elengedte csuklómat is, így másik karját is derekamra vezette. Gyengéden helyeztem kezeimet arcára, miközben tekintetünk egybemélyedt. Azt reméltem végre megtöröm, de hirtelen elhúzta fejét s teljes testével még jobban a fának szorított. Megpróbáltam szemébe nézni, de kerülte a szemkontaktust. Karommal átöleltem nyakát bizalmamat kifejezve felé. Kész voltam bármire. Tekintetünk hirtelen találkozott. Arcunk szinte összeért olyan közel voltunk egymáshoz, s az alkalmat megragadva gyengéden préseltem össze ajkainkat. Arra számítottam , hogy elhúzódik, majd nekem támad, de ez nem így történt. Válaszolt csókomra. Szorítása lágyult, még is jobban magához húzott. Talán, ha nem fog, összerogyok... Lábaim remegtek. Szívem hevesen dübörgött bordáim között, mintha ki akarna ugrani helyéről. Vérem lüktetett ereimben. Pillangók ezrei verdestek apró szárnyaikkal gyomromban. Egy könnycsepp landolt arcomon, azonban nem az enyém volt. Elhúzódtam tőle meglepődve, de nm nézett szemeimbe, csak vállamra hajtotta fejét szemeit összeszorítva. Ujjaim szőke tincsit szántották, miközben karjaim közt lelt vigaszt. Csak szipogása hallatszott a nagy csendben, meg talán szívem dübörgése.
-Annyira sajnálom. Mindent sajnálok.-motyogta nyakamba magához szorítva
-Nem a te hibád.-túrtam hajába újra és újra
Tudtam, hogy ez nyugtatja.
-Minden az én hibám!-húzódott el
Kezeim közé fogtam arcát, kényszerítve , hogy állja tekintetem.
-Nem te tehetsz róla Niall! Csak is én! Igazad volt...Mindenben és nagyon sajnálom , hogy így alakult.- lepték el könnyeim szememet
-Nem! Ezt felejtsd el! Nem a te hibád!-suttogta ismét magához szorítva
-Úgy örülök, hogy itt vagy.-motyogtam mellkasába
-Én is. -puszilt hajamba
-Haza kéne menni.-húzódtam el.-  A srácok tuti frászt kaptak, amiért elszöktem. -kuncogtam
-Mi?-lepődött meg
-Szó szerint bezártak a házba, hogy védjenek.-nevettem kínosan
-Sajnálom.-simogatta arcomat
Közelebb hajoltam hozzá, majd gyengéd csókot hintettem ajkaira.
-Úgy hiányzott már ez.-csókolt meg újra.- Na irány haza! - kulcsolta össze ujjainkat maga után húzva.
Amint beléptünk a házba mindenki előttünk termett, majd Niallt észrevéve megtorpantak...
-Ell, jól vagy ?-kérdezte Zayn
-Igen jól van!-szólalt fel Niall idegesen . Veled ellentétben én nem lennék képes bántani, még kikapcsolva sem!! -viharzott fel az emeletre
Nem mentem utána, mert tudtam, hogy felesleges. Bezárkózott egy szobába. hagyni kell egy kicsit, hogy higgadjon le. És addig nekem pedig el kellett mesélnem, hogy hogyan hoztam vissza Niallt.
-Várj! Megcsókoltad?!?!-kérdezett vissza Zayn
BABUMM TSSS!! Valahogy pontosan ilyen reakcióra számítottam. Tudtam, hogy nem esik neki jól és kiakad miatta, ha elmondom, de nem fogom titkolni. Főleg nem miatta. Igen szeretem Zayn. És talán jobban is, mint kellene, de az amit Niall iránt érzek sokkal erősebb. Lehet, hogy ami Zaynhez vonz , az tényleg nem más, mint a kötődés a harapás miatt, de őszintén? Nem is érdekel annyira! Mert tisztában vagyok az érzéseimmel és tudom, hogy Niall fontosabb nekem, mint Zayn.

A hosszas beszámoló után felvonultam a szobámba, mert tanulom kellett másnapra! Nem fogok még egy napot kihagyni! Azonban szobámba benyitva megtorpantam Niall láttán. Az ágyon ült tenyerei közé temetve arcát. Nem reagált semmit érkezésemre. Elé lépdeltem, majd leguggolva hozzá próbáltam elérni, hogy rám nézzen, de hasztalanul. Vajon mi bánthatja? Miért lett ilyen ideges Zayn kérdésétől? Természetes, hogy aggódtak és mindketten számítottunk ilyen kérdésekre....épp ezért oly zavaros ez nekem. Próbálkozásom hasztalansága miatt felhagytam vele, majd előszedve a tankönyvemet letelepedtem az ágyra Niall mögé. Próbáltam nem törődni vele és a tanulásra koncentrálni, de egyszerűen képtelen voltam rá. Annyira bántott, hogy ilyen szótlan....és valamiért úgy éreztem, hogy én vagyok az oka. Mire végre befejeztem a tanulást , be is sötétedett. Niall változatlanul ült maga elé merengve. Elmentem a fürdőbe lezuhanyozni...

Visszaérve mikor benyitottam az ajtón Niall felém kapta tekintetét. Húú! Haladunk!! Minden mozdulatomat figyelemmel követte. Nem törődve vele bemásztam az ágyba. Felém fordult. Tekintete mindent elárult... fájadolm és értetlenség tükröződőt vissza...
-Miért csókoltad meg Zaynt?-kérdezte könnyes szemekkel....