Hát ez elég rosszul esett. Főleg tőle. És kellő képen betette nekem a kiskaput egész napra. Semmi életkedvem nem volt. Inkább csak sírtam volna....De nem hagyhatom, hogy megint ilyen legyek. Sikerül kilábalnom a sírásból és megfogadtam, hogy többet fiú miatt nem sírok...És nem is akarok, de ez akkor is rosszul esett. Csendesen meghúztam magam egész nap. Elfeledkeztem a szépszeműről is. Valahogy nem tudott most foglalkoztatni. Csak egyedül akartam lenni, de a sulit meg nem hagyhattam ki így végigkínlódva a napot a tisztásra mentem. Annyira szép hely és valamiért nagyon vonz. Érzem, hogy van itt valami mágikus. Hát ez van, hajt a varázsló vérem.... Letelepedtem a szokásos helyemre, s a fának döntve fejem, lehunytam szemeimet. Élveztem a csendet ami körbevett... Csak hogy ezt a bokrok zörgése el is rontotta. Lomhán pillantottam oda, ugyan is tudtam kire számítsak. No lám, egy szép szemű fehér farkas. Nem volt túl sok kedvem hozz sem. Mellém sétált, majd orrával ölemben levő kezeimet bökdöste jelezve, hogy emeljem fel. Kíváncsian eleget tettem kérésének. Ölembe hajtotta fejét lefeküdve mellém. Értem. Azt akarja, hogy simogassam. Egye fene. Olyan cuki kis farkas. Puha szőrébe túrtam ő pedig lehunyt szemmel élvezte, hogy kényeztetem. Apró mosolyt csalt arcomra.
-Miért farkasként jössz mindig?-kérdeztem meg mi szívemet nyomja
Felemelte fejét, majd felkelve ,mellőlem emberi alakot öltött. Bakker elfelejtettem, hogy milyen jól is néz ki.
-Nem tudom, félek, hogy így nem állnál szóba velem.-motyogja zavartan, majd helyet foglal mellettem ismét
-Miért ne tenném?-kérdezem értetlenül
-Nem tudom. A suliban sem szólsz hozzám soha, de így meg igen.-magyarázza szemembe nézve
Egy pillanatra elveszek kék íriszeiben, aztán észhez térek, hogy nekem barátom van....asszem. Vagy nem ? Áhh nem tudom!! Ezek után végképp fogalmam nincs , hogy mi van velünk. Azt hittem, hogy ami történt az csak szorosabbá tette kapcsolatunkat, de ezek szerint nem így van.... Nem tudom már mit gondoljak. Talán hagyjam a fenébe és tényleg felejtsem már el végre... De hiszen egyszer már sikerült...legalább is azt hittem, mert tényleg tiszta szívemből szerettem Damont, de miután meghalt , és újra Niall közelébe kerültem, mintha újra és újra beleszeretettem volna minden mondatánál... Nem tudtam mit tenni ellene. Egyszerűen csak a szívemre hallgattam és nem érdekelt semmi...
Pár órával később úgy gondoltuk ideje hazamenni, de ragaszkodott hozzá, hogy hazakísérjen. Ez alatt a kis idő alatt is sikerült kicsit közelebbről megismernünk egymást és ennek örülök. Legalább van egy barátom végre itt a suliba. Hazaérve behívtam, hogy bemutathassam anyának is ugyan is ő már itthon van, szóval elég későre jár. Ajtót meghallva szélsebesen rontott elém édesanyám. Gondolom aggódott. Ha tudná, hogy nincs miért féltenie....Azonban meglátva a szőkeséget aggodalma alábbhagyott és méregetésbe ment át.
-Anya ő Sam , az új osztálytársam. Sam, ő Anya.-mutattam be őket
A protokollnak megfelelően kezet fogtak, majd bemutatkoztak egymásnak.
-Ne haragudj meg Kicsim,tudom, hogy nem az én dolgom, de ti most nem együtt vagytok Niallel?-kérdezte értetlenül
-Nem tudom....De Sammel csak barátok vagyunk.-nyugtattam meg
-Pontosan.-helyeselt ő is
A nappaliba betrappolva azonban megtorpantam az idegen férfi láttán.
Kinézetre zord és ijesztő volt. Fogalmam sem volt hogyan reagáljak. Göndör haja jól fésülten álltak, s kék szemei tökéletesen passzoltak hozzá. Marcona embernek tűnt.Rossz érzés fogott el vele kapcsolatban....furcsa. Nem is ismerem, de azt érzem, hogy nem is szeretném. Még is olyan mintha már láttam volna valahol... Észrevehetően Samnek sem tetszett annyira ugyan is kezemet megfogva húzott kicsit maga felé. Mintha ezzel megvédhetne. keze forró volt, vagyis ideges és vére még jobban felhevül. Bármikor átváltozhat., de ez nem hiányzik most ide. Még csak az kéne, hogy Anya megismerje ezt a világot....
-Ki maga?-kérdezem értetlenül
-Én vagyok az....-mondta volna, de Anya közbevágott
-Ő egy ismerősöm!-zárta rövidre
Okééé. Ez is fura volt. Valami nem stimmel nekem a csávó körül. Sötétet energiát érzek és ez nem tetszik. Féltem Anyát. Felvonultunk Sammel a szobámba és beszélgettünk kicsit.
Egy kis idővel később úgy vélte ideje mennie , mert már tényleg nagyon késő van és holnap úgy is találkozunk a suliba. Ebben egyet értettünk s lekísértem, majd elköszöntem tőle egy nagy öleléssel. Nagyon megkedveltem. Igaz, csak pár napja ismerem, de akkor is annyira rendes és jól érzem magam vele. A suliban sem vagyok egyedül már, s ez klassz. Visszatérve a házba az idegen férfival találtam szembe magam , ki karba tett kézzel rosszalló pillantásokkal sújtott....mi köze hozzá, nem az apám!!
-Mi az?!-kérdeztem rá flegmán , majd Anyára pillantottam
-Nem szeretném, ha vérfarkasokkal barátkoznál!-közölte nyíltan
Állam a földet verte. Anya!! Ő nem tud ezekről! Hogy magyarázom ki neki? Honnan tudja egyáltalán ez a pasas!? És mi köze hozzá?! Azzal barátkozom akivel csak szeretnék! Nincs joga számon kérni! Nem is ismerem!
-Michael!! -rivallt rá Anya
-Anya!Te,,,,,?-akadt el szavam
-Igen, mindent tudok. Születésed óta tudom, hogy te varázsló vagy ,s hogy a bátyád egy vámpír...-vallotta be
Megszólalni nem voltam képes. De hogy ?! Miért nem mondta eddig?! Miért titkolta előlünk?! Mi bolondok meg mindig próbáltunk feltűnésmentesek lenni, nehogy rájöjjön bármire is. Erre tessék! Ő okozza a legnagyobb meglepetést.De akkor sem értem, hogy kerül a képbe ez a pasas. Hogy ki ő egyáltalán és milyen alapon próbál parancsolgatni nekem!! Nem törődve velük megpróbáltam felszaladni a szobámba , de Michael vagy hogy i hívják karomat megfogva megállított.
-Még nem fejeztem be!-nézett szemembe mélyen
Szinte szuggerált. Mintha meg akart volna igézni csak, hogy ez rajtam nem működött. Gúnyos vigyor terült el arcomon.
-Tudja rajtem nem hat a szuggerálás, hiába is próbálkozik.-rántottam ki karom szorításából
-Tudom. A sárkánytűz miatt...-mosolyodott el féloldalasan
Mintha örülne neki.
-Na jó! Ezt meg honnan tudja?! - kezdtem frászt kapni az ipsétől
Honnan tud rólam ennyi mindent?!
-Onnan , hogy az apád vagyok.....-motyogta , majd Anyára nézett ki idegesen pislogott vissza rá
HOGY MI A KÉNKÖVES POKOL VAN?! Hogy a francba lehetséges ez ?! Tudtam, hogy más az apánk Harryvel, de nem gondoltam, hogy valaha is megkeres. Egyáltalán most minek keresett meg?! Kissé elkésett az atyai gondoskodással. Már felnőttem....nélküle is. Mert volt egy Anyám és egy szerető Bátyám akik mindig mellettem voltak és sosem hagytak el, nem úgy mint Ő!!!
-Minek jött vissza?!-kérdeztem megvető hangnemben .- Biztos nem azért, hogy lássa a lányát, mert arra lett volna lehetősége 19 évvel ezelőtt is...
-Igazából velem kéne jönnöd egy biztonságos helyre ahol megtanulhatnád kordában tartani és rendesen használni a Sárkánytüzet.-motyogta zavartan
-Ki van zárva! Nem megyek magával! Nem ismerem és nem is akarom! -rohantam fel szobámba
Magamra zártam, hogy véletlenül se jöhessenek utánam. Levetődve az ágyra sírhatnékom lett így átgondolva az egészet. Hogy miért hagyott el ? Hogy miért nem kellettem neki? És nem csak én.... akkor minek bukkant most fel?4 ki zárt, hogy az erőm miatt...Egyáltalán hogy gondolta azt ,. hogy csak úgy vele megyek?! Nem is ismerem! és nem is akarom megismerni! Soha többé nem akarok hallani sem felőle, főleg látni nem! Nem bírtam tovább a szobámba maradni! Úgy éreztem, megfulladok. Friss levegőre volt szükségem. Ablakomon kimásztam, majd futás közben írtam egy SMS-t Samnek. Remélem még nem alszik.
''Szükségem van rád....réten leszek
E. ''
Nem válaszolt... Biztosan alszik. Megérkezve a rétre, már nem tudtam megálljt parancsolni könnyeimnek. Levegő után kapkodva s zokogva rogytam térdre. Miért mindig velem történik ilyen?! Azt hittem Holmes Chapel egy nyugodt kisváros ezért is jöttem ide, de már nem ugyan az , mint ahol felnőttem. Elegem van....Elegem van ebből a világból....Elegem van a mítikus világból is. Mindenből elegem van! Niallből, Michaelből, a sárkánytűzből...MINDENBŐL!! Hirtelen valami puhát éreztem, mire felkaptam fejem. SAM!! Visszaváltozott emberré, majd szorosan zárt karjaiba. Jól esett végre egy támogató kar... Ő az egyetlen barátom és jó tudni, hogy mellettem áll. Nem mondott semmit, mert tudta, hogy felesleges. Csak együtt érzően simogatta hátam hajamba puszilva. Éles fájdalom nyilallt fejembe mi egyre csak rosszabbodott így fejemhez kapva húzódtam el. Sam felém nyújtotta karját de végül ő is fejéhez kapott, s mellettem szenvedett. Éreztem, hogy egyre jobban gyengülök míg fejem majd szét robban az elviselhetetlen fájdalomtól. Elvesztettem eszméletem azonban még egy hangot hallottam, de már nem tudtam hová tenni.
-Sajnálom lányom......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése