~Megkeresem a húgom

~Niall~

Észrevétlenül követtem a zaklatott lány minden egyes lépését, minden egyes lélegzetvételét, minden egyes szívdobbanását...míg el nem ért egy tisztásra, hol lábai felmondták a szolgálatot és erőtlenül hullott a földre. Zokogása törte meg a nagy csendet mi régóta telepedett ezen erdőre. Közelebb lépdeltem hozzá reménykedve, hogy nem küld el melegebb éghajlatra. Azonban alig pár méterre tőle valami utamat állta. Akármennyire is próbálkoztam nem tudtam közelebb menni hozzá. Mintha valami erőteret vont volna maga köré, hogy senki még csak meg se közelíthesse. Két kezével támaszkodott a földnek. Kapkodta a levegőt, s éreztem azt, amit ő . Iszonyú fájdalmat. Ugyan az én szívem nem dobog, de minden egyes érzelem színre lép nálam, ami Ellánál is. Hatalmas üresség és mérhetetlen fájdalom az, ami most lejátszódik abban a törékeny kis szívben. Kezei fényleni kezdtek. Ne....kérlek ne varázsolj ismét...Túl gyenge hozzá. Épp, hogy csak visszanyerte az erejét és magához tért. Nem képes még varázsolni. Vagy még is ? A fény terjedni kezdett...fel a karján, majd végig az egész testén míg ki nem tört belőle földre kényszerítve engem is. Megdöbbentő mekkora erő lakozik egy ilyen apró testben. Reménykedtem benne, hogy ezután a kitörése után végre közelébe mehetek, de nem szűnt meg az erőtér. Ugyan olyan megrendíthetetlenül állt, mint eddig. 

-Ella, kérlek engedj magadhoz.-szólaltam meg halkan 

-Menj el!-kiáltotta zokogva majd a földbe markolt 

-Csak segíteni szeretnék.-mondtam hajthatatlanul 

-Hogyan?!-rivallt rám dühösen. -Az anyám meghalt! Ő volt az egyetlen aki még normális volt az életemben és most már ő sincs többé! Még is hogyan tudnál segíteni?!- zokogott keservesen 

-Úgy, hogy melletted vagyok. Segítek feldolgozni ezt és bármennyire is ellenkezel , nem hagylak magadra, mert nem vagy egyedül. És nem is leszel soha míg én élek. De könyörgöm, engedj magadhoz. Hagyd, hogy melletted lehessek...-válaszoltam higgadtan 

Ez lehetett a kiskapu, ugyan is az erőtér megszűnt, s szabad utam volt az összetört lányhoz. Szorosan zártam karjaimba remegő testét, s hagytam, hadd sírja ki magát. Hisz felesleges lett volna bármit mondanom, úgy sem segített volna jelen pillanatban. Egy 19 éves lánynak is hatalmas trauma az édesanyja elvesztése és hiába mutatja magát erősnek, olykor ő is összetörik, mint minden normális ember. Bár a normális nálunk tárt fogalom, de szerintem értitek mire gondolok. És bár most nem úgy tűnik, de tudom, hogy erős és sikerül neki feldolgozni mindazt ami az utóbbi időkben történt, s nemsokára minden visszaáll a régi kerékvágásba. 

Mikor már teljesen átfagyott nem bírtam tovább ott ülni, s megvárni míg halálra fagy. Ölembe vettem, mi nem volt ellenére. Remegve bújt hozzám amennyire csak tudott. Belépve a házba egyenesen a fürdőbe vittem , engedtem egy kádnyi forró vizet, majd magára hagytam egy kis időre. Vagy is az ajtón kívül állva követtem figyelemmel minden mozzanatát mit hallhattam. Mikor végzett egy fokkal jobban nézett ki. Kilépett az ajtón, majd nem törődve senkivel bement a szobájába. Értetlenül néztünk össze a srácokkal, majd utána indultam, azonban Harry utamat állta.

-Most én jövök. Köszönöm Niall.- mondta, majd felment a húga után 

Füleltünk mind a négyen azonban csak Harry hangját hallottuk. Nem tetszik ez nekem. Persze Harry próbálta szóra bírni de sehogy sem sikerült neki. Majd végül feladta és visszajött hozzánk a nappaliba. Én ismételten felmentem hozzá, s leülve az ágy szélére figyeltem, amint üveges tekintettel néz maga elé.
.Próbálj meg aludni egy kicsit. - suttogtam
Válasza csak egy apró fejrázás volt. Hát jó. Nem tudok mit tenni. Elsimítottam haját arcából, majd csak csendben hallgattam lélegzetvételét. Arrébb kúszott az ágyon, majd rám nézett jelezve, hogy feküdjek mellé. Átkaroltam apró testét, majd fejét mellkasomra hajtotta karjával átölelve derekamat. Hajába pusziltam nyomatékosítva, hogy nem megyek innen sehova. Mellette leszek mindig.

~Angel~

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem viseltek meg a történtek. Megtudtam, hogy van egy apám, s mellé kaptam egy húgot is, aki fel is szívódott. Szóval ismét magamra maradtam. Na nem mintha hiányozna bárki társasága is. Sőt talán jobb is így. Nincs kolonc a nyakamon. De az érdekelne, hogy az állítólagos húgommal mi van. Lehet, hogy bunkó voltam vele, de általában így kezelek minden helyzetet. Nem vagyok hozzászokva, hogy segítenek. Egyedül nőttem fel szinte és teljesen önálló vagyok. Sosem szorultam senkire sem és épp ezért volt furcsa nekem a helyzet , hogy hirtelen ketten is segíteni akartak rajtam, mikor nem kértem. De valószínűleg nélkülük, most nem lennék itt. Az apám megölt volna velük együtt szemrebbenés nélkül. Még most sem fér a fejembe, hogy eddig nem tudtam egyikük létezéséről sem , még is most annyira érdekel ez a téma. 

-Héé, föld hívja Angelt.- bökdösött oldalba legjobb haverom 

-Mivan?- vágtam rá 

-Mind gondolkodtál?-kérdezte , mintha érdekelné 

-Nem számít.- vontam vállat, majd figyeltem tovább az órára

Jah, hogy azt nem említettem, hogy suliba járok. Na igen , van egy külön természetfeletti lényeknek kialakított iskola, ahol megtanulhatjuk jóra használni az "adottságainkat". Már akinek az. Varázslók, várfarkasok és vámpírok népesítik be ezt az intézményt. Elég érdekes egy iskola. Sosem unatkozunk. A csengő hangja jelezte az óra végét, mire mindenki egy emberként pattant fel a padból. Hát egy újabb nap telt el és én nem haladtam előrébb egy cseppet sem. Hogy miben ? Elhatároztam, hogy megkeresem a húgom. De mint mindenben ebben is egyedül vagyok, ugyan is a barátaimnak nem számoltam be a történtekről. Nem hiszem, hogy érdekelné őket. Az is fura, hogy egyáltalán szóba állnak velem, hisz a vérfarkas hordák általában elvontak és nem barátkoznak másokkal, főleg nem varázslókkal. Én még is kivétel lettem. 

-Mit terveztél mára?- csatlakozott hozzánk fekete hajú barátunk 

-Van egy kis dolgom.-feleltem kérdésére 

-Uuuu kis titokzatos.- mosolyodott el szőke barátom
-Igen , mert titeket úgy sem érdekelne.- vontam vállat hanyagul
-Ezt honnan veszed? Miért ne érdekelne? Te is a falkánk tagja vagy még ha bosziskodsz is .- karolt át szőke barátom
Hát jó. Hozzájuk mentünk, s ott mindent elmeséltem ami történt velem. Engem is meglepett, hogy ennyire megnyíltam nekik, de jól is esett végre valakinek kiönteni a szívem. Éreztetik velem mindig, hogy rájuk mindig számíthatok, s mellettem állnak. Felajánlották, hogy segítenek megkeresni Ellát, s hiába akartam ellenkezni, nem fogadtak el nemleges választ így velük együtt kezdtem neki a keresésnek.

Pár héttel később sikerrel is jártunk. Az iskola könyvtárában volt minden egyes valaha született természetfeletti lény adatbázisa, s mivel csak 2 évvel fiatalabb a húgom így nem volt nehéz dolgom. Azt is megtudtam, hogy van egy féltestvére aki vámpír. Szuper. Nem szeretem a vámpírokat, hiába az életem részei. Valahogy sosem tetszett nekem, hogy kiontják mások életét, csak, hogy ők élhessenek. De legalább nekem nem a testvérem ez a Harry gyerek ugyan is sem az apánk sem az anyánk nem egyezik. Hál'Istennek!
-És most mi lesz?- kérdezte szőke barátom Luke

-Fogalmam sincs.- sóhajtottam nagyot. -Hisz nem jelenhetek meg csak úgy, hogy "szia emlékszel még rám,? Az apánk meg akart ölni, de mi öltük meg őt." - temettem kezeim közé arcom 

-Hééy,- ölelt magához Luke .- Veled megyek, ha szeretnéd, és nem épp ezzel a szöveggel kéne kezdened.- nevetett fel halkan 

-Komolyan  velem jönnél? - lepődtem meg 

-Mikor fogod már fel, hogy ránk mindenben számíthatsz?- szólalt meg Calum is 

Mély levegőt vettem, majd felkelve a kanapéról hazamentem pakolni. A többit Luke intézi. Holnap utazunk Londonba....