~Várj!

Sziasztok Drágáim!
Tudom, nagyon lassan érkeznek a részek, de igyekszem amennyire tudok. jelenleg beteg vagyok és egy kis ideig egyedül vagyok itthon így tudok írni. 
A következő részekről annyit, hogy szerintem elég eseménydús és izgalmas lesz úgyh érdemes velem tartani. 
U.I.: Nyomként írjátok meg , hogy ti mit gondoltok Damonről! (milyen a személyisége, kedvelitek-e stb... Remélem értitek ;) ) 
By: ~Ella


~Niall~

A lány lélegzetvétele egyenletlen volt. Csak kapkodta a levegőt. Értetlenül pillantott körbe a szobán. Megpillantva Salvatoret könnyek szöktek gyönyörű szemeibe, majd szorosan egymás karjaiba temetkeztek. Arcocskáját Salvatore mellkasába fúrta, majd hagyta előtörni zokogását...
-Sh...minden rendben van.-simogatta a lány haját
-H-hogy kerültél haza?-szipogta
-Mi? Nem emlékszel?-döbbent meg
Arcát dörzsölgetve hajolt el a lány, közben fejét csóválva.
-Mi az utolsó emléked?-kérdeztem rá
-Téged elkapott a tanács, és segíteni akartam....-motyogta gondolkodva
-És utána ? Utána mi történt?-kérdeztem idegesen
-Nem tudom. Itt ébredtem....-hajtotta le fejét sírva
Szívfájdító mindezt végignézni, nem hogy még érezni is. Legszívesebben magamhoz szorítottam volna törékeny kis testét , de nem tehettem.

Nem telt bele pár perc, de már a srácok is itt voltak, hatalmas vigyorral arcukon, mi örömüket tükrözte Ella jólléte miatt. Az felkeltette figyelmemet, hogy Stefan már nem volt itt. De jelenleg nem ezzel foglalkoztam. Harry el nem engedte húgát. Én sem tettem volna helyében...Végre minden rendben jött...vagy is majdnem minden.  Fáj látnom, hogy elveszítettem őt, de legalább nem teljesen, mert még itt van, Még barátok vagyunk, hiszen, megmentett.. Bár most szinte levegőnek néz.. De remélem ez idővel megváltozik. Jelenleg a kanapén henyélve élvezzük, hogy végre újra együtt a csipet csapat, meg egy Salvatore.
-Damon, enned kéne.-szólt barátjához Ella, úgy, hogy ne hívja fel magára a figyelmet
-Nem hagylak magadra.-ölelte szorosabban a lányt
-Nem leszek egyedül itt vannak a srácok, és különben is le vagy gyengülve.- mondta szigorúan
-Honnan tudod?-lepődött meg
-Érzem.-helyezte Salvatore szívére a kezét
Salvatore követte a lány mozdulatát, majd tenyerei közé zárta az apró kezecskét.Megcsókolta, majd engedelmeskedve elment... Hál'Istennek!

Nem sokkal később a srácok is elmentek vadászni, így csak ketten maradtunk a csajszival. Ella egyedül szeretett volna maradni, így felment a saját szobájába. Persze ezt mindenki megértette é elfogadta. Azonban figyelemmel követtem minden tettét, minden egyes lépését, minden egyes lélegzetvételét, minden egyes szívdobbanását, mit most már örömmel hallottam. Pár lépés után megállt, majd valami zaj hallatszott, mire egyből szobája előtt voltam, de megtorpantam. Nem mehetek be! Egyedül szeretne lenni és ezt tiszteletben kell tartanom, Nem zargathatom, csak mert hallottam egy kis csörömpölést. Még is aggaszt a dolog, hogy mi adhatta ki a hangot. De mi van ha nem kíváncsi rám? Ha épp azért jött fel , mert nem kíváncsi a képemre? Tudnom kell... Zajmentesen nyitottam be szobájába, minek köszönhetően nem is vett észre. No meg háttal is állt.  Némán lépdeltem felé. Válla felett átnézve megpillantottam a törött képet, mit pár napja hagyott itt ugyan ilyen állapotban. Szótlanul , szinte lélegzetvisszafojtva meredt a képre, elmerülve gondolataiban. Bár tudnám mi jár most a fejében, hogy milyen érzelem játszódik le benne. Hatalmas csend uralkodott a félhomályban úszó helységen. Ő nem beszélt, én pedig nem tudtam mit is mondhatnék.Elszállt a bátorságom, az erőm. Elgyengít a puszta jelenléte... Talán percekig állhattunk így , míg egy nagy levegővétel véget vetett mindennek. De persze nem tudta , hogy mögötte vagyok, így mikor megfordult és elindult volna, nekem ütközött, majdnem a földön landolva. Szerencséjére időben kapcsoltam , így visszarántottam , de talán túl nagy lendülettel minek köszönhetően karjaim közt landolt. Automatikusan fontam közre karcső dereka körül karjaimat, míg ő nyakam ölelte. A nemrégiben még nagynak tűnő távolság, most milliméterekké vált köztünk.  Tekintete enyémbe fúródott. Istenem de gyönyörűen csillog. Hiányzott már, hogy láthassam ezt, hogy karjaimban tarthassam, hogy érezzem hevesen zakatoló szívét, mi szinte kitörni készül bordái közül. De vajon a  hirtelen történő események vagy a jelenlétem, váltotta ki ezt? Frászt, biztos hogy nem én! Már jó ideje nem vagyok rá hatással...
-Ne haragudj.-szólalt meg halkan , még mindig tekintetembe fúrva sajátját
- Te ne haragudj. Szólnom kellett volna, hogy itt vagyok.- gyönyörködtem csillogó zöld íriszeiben
-Mióta állsz itt?-biccentette félre fejét érdeklődve
-Nem olyan rég óta.-vontam vállat
De talán nem kellett volna. Ennek hatására észbe kapott és elpirulva elengedett... A fenébe! De legalább ha pár pillanatig is csak, de érezhettem őt, újra a karjaim közt tarthattam. Bár ne kellett volna elengednem. Soha nem engedném el! Szorosan tartanám karjaim közt, biztonságban...Végigcsókolnám minden egyes porcikáját és minden csók után tudatnám vele, hogy mennyire szeretem... Orromba kúszna émelyítően édes és imádott illata, mi szinte drogként hat rám. Mindig elgyengít és megőrjít még is folyamatosan sóvárgok azért az illatért; mert ha érzem, tudom, hogy velem van és biztonságban.
Persze ez csak egy álomvilág...sajnos! Megvolt a lehetőségem, de én elcsesztem! Elengedtem és elveszítettem... más pedig megtalálta ezt a kincset és , ahogy nekem kellett volna, foggal körömmel küzd azért, hogy megóvja és megtarthassa. Nekem pedig már nincs helyem a lány szívében, mert új lakója lett... Nem tudtam már mást tenni, mint, hogy elfogadtam.... Beletörődtem, hogy többé ez a lány, már nem tartozik hozzám, s nem is fog.
-Miért jöttél?-szakított ki gondolataim tömkelegéből
Ideje visszatérni a való életbe! Gyerünk Niall törd a csinos kis fejed! Állj elő nagyon gyorsan valami jó kamuszöveggel; mert azt nem mondhatod neki, hogy halálosan szereted és csak mellette akarsz lenni, szóval húzz bele szöszi!
-Öööm....-gondolkodom, gondolkodom, de semmi! Képtelen vagyok hazudni neki, így marad az igazság! - Csak látni akartam, hogy minden rendben van-e. - hajtottam le fejemet
Valahogy a padló, most érdekesebbnek minősült. Várjunk! Én most zavarba jöttem?! Szent vámpírfog! Miért hozott ez ennyire zavarba?!  Olyan érzés, mintha azt vallottam volna be , hogy szeretem; mintha egy hatalmas titkot mondtam volna el neki. Annyira vicces ez a helyzet... Teljesen olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor ismerkedtünk. Akkor is mindketten ilyen félénkek voltunk és bármiféle apró érintkezéstől is vérvörössé váltunk... na jó, talán a vérvörös nem épp a legjobb metafora erre, mert kissé úgy hangzik, mintha meg akarnám enni! Pedig soha, de soha nem lennék képes ártani neki! Még ha kérné sem! Egyszerűen képtelen lennék rá! Nem úgy, mint Zayn! Fhu! De inkább ezt hagyjuk, mert ha belemerülök megint, csak rossz vége lesz! Inkább ráveszem magam, hogy felpillantsak gyönyörű arcára.
-Köszönöm, most már jól vagyok.- nézett szemembe
Apró, féloldalas, szende mosoly futott át arcán. Olyan kis ártatlannak tűnt! Olyan megsebzettnek! Nem bírtam már ezt a távolságot kettőnk között! Szükségem volt rá, hogy érezzem. Tettem felé egy bátortalan lépést. Szemei hirtelen fehéren izzottak , majd pár másodperc után visszanyerték eredeti smaragdzöld színüket, azonban a lábai felmondták a szolgálatot, így erőtlenül esett össze. Szerencsére a reflexeim jók, így elkaptam, mielőtt baja eshetett volna.
-Ella...szólalj meg kérlek.- szinte könyörögtem
Hangom remegett az aggodalomtól. Igen , féltettem és aggódtam érte. Mikor kinyitotta szemeit, könnyfátyol fedte azokat.  Ajjaj , ez semmi jót nem jelent!
-Mit láttál,-kérdeztem rá halkan, ugyan is nagyon jól tudtam, hogy egy látomás volt
Már hozzászoktunk.
-D-Damon....vért köhög fel.-akadtak el szavai,  majd arcát kezdte törölgetni, aztán erőt véve magán folytatta.- Majd....legyengülve fekszik az ágyában...-vett mély levegőt
Szorosan öleltem magamhoz, hogy nyugtassam. Erősnek akarta mutatni magát, de ismerem. Tudom, hogy nagyon ki van most bukva, főleg azok után, amiken keresztülment nemrég. És azt próbálja elhitetni velünk, hogy jól van; hogy minden rendben van; de ismerem! Túl jól ismerem ahhoz, hogy ezt bevegyem. Még is annyira csodálom! Annyira erős! A legtöbb lány, már akkor lelépett volna, mikor megtudta, hogy mik vagyunk, de ő nem . Ella nem lépett le! Képes volt ezek után is ugyan úgy bízni a bátyjában és képes volt engem így is szeretni; így, hogy tudta, egy szörnyeteg vagyok. Még sem félt tőlem sosem. És bár jó párszor megsebesült miattunk, ő ezek ellenére is velünk maradt. Megmentette az életemet, nem egyszer... Kitanulta és tökéletesítette a varázslást, mi adatott neki. Megannyi akadályba ütközött, mégsem adta fel. Tovább küzdött és harcolt azért, amit el akart érni. És tudom, hogy ezek után is tovább fog küzdeni! Nem fogja feladni, mert nem hagyom! És a többiek sem!
-Látnom kell! - pattant fel mellőlem és kirohant
Utána siettem beelőzve.
-Várj! Nem mehetsz egyedül! Veszélyes! Itthon pedig nincs senki!- próbáltam maradásra bírni
Nem Salvatore miatt, hanem miatta! Féltettem! Nem akartam, hogy egyedül menjen, mert baja eshet. Összefuthat egy éhes vámpírral...szerintem nem kell folytatnom, hogy mi lehet belőle
-Látnom kell őt Niall!-csordult végig arca tökéletes vonalán egy szökött könnycsepp
Tudom, hogy ezt még meg fogom bánni!
-Akkor induljunk.-sóhajtottam
Karjait nyakam köré fonta szorosan háláját kifejezve.

Mindenféle kopogás nélkül nyitott be a házba Ella. Persze, hisz ő szinte otthon van itt! A nappaliban azonnal meg is találtuk Stefant, ki értetlen tekintettel sújtott le ránk.
-Damon fent van?-tért egyből a lényegre a lány
Stefan csak gondterhelten sóhajtott, majd bólintott. Ella egy percig sem habozott, a lépcső felé indult, azonban Stefan karjánál fogva megállította. Ajjaj! Itt valami nem stimmel!
-Várj! Valamit tudnod kell....-szólalt fel Stefan

~Keserédes érzelmek

Sziasztok!Tudom nagyon rövid, de most csak ennyire tellett tőlem. Igen, még mindig szívok a félév miatt és ez így is lesz még jó hosszú ideig, de ahogy tudok hozok részeket....
Puszi: ~Ella
~Damon~

Fuldokló köhögésem törte meg az idegölő csendet, mi majdnem egy teljes napja telepedett a szobára. Egyre gyakrabban tör rám ilyen. Ez nem valami jó jel. Nem tudom miért van ez, de semmi jót nem jelenthet....Majd beszélek az öcsémmel, de jelenleg jobban érdekel a barátnőm állapota. Annyira aggódom miatta... Apró kezét szorongatom szüntelenül és gyönyörű arcát figyelem árgus szemekkel, hátha megmozdul végre, de semmi....Az ajtó  nyikorogva jelzi látogató érkeztét, de nem foglalkozok vele. Támogató érintést érzek vállamon, mire már lopva felpillantok. Öcsém aggódó tekintete tapad rám, majd az alvó lányra. Letérdel az ágy mellé, majd felé helyezi kezét. Figyelem , amint felvillan a fény tenyerén. Hallom, ahogy Ella szívverése gyorsabb tempót vesz fel. Kérdőn és csodálkozva nézek öcsémre, ki egy biztató pillantást vet felém, majd finoman hátba vereget.
-Rendbe fog jönni.-mondja miközben biztatón hátba vereget . - Viszont te most elmész szépen vadászni,mert már rég voltál.-közölte tényszerűen 

-Nem hagyom magára.-simogattam a lány apró kezét

-Addig én maradok vele, de muszáj enned! Le vagy gyengülve nagyon.-mondta ellentmondást nem tűrően 

Sajnos teljesen igaza van. Amióta tart ez az ügy azóta semmit nem ettem... Beletörődve sóhajtottam, majd barátnőm felé hajolva, lágy csókot hintettem homlokára, aztán távoztam.

Az erdőben botorkálva kapaszkodtam a fákba, majd az egyiknél megállapodva nekidőltem. Iszonyatosan szédülök. Mintha forogna velem az egész világ. Ismét fullasztó köhögés szakadt fel tüdőmből, mi szinte már hörgésnek mondható. Földre kényszerített. Éreztem, amint gyengülök, majd viszont láttam a nemrégiben elfogyasztott "vacsorámat". Hitetlenkedve és értetlenül meredtem magam elé. Ez nem normális... persze én magam sem vagyok az, hiszen vámpír vagyok, de akkor sem jó ez... Valami nagyon nem stimmel. Mi a franc történik velem?!
-Nocsak,nocsak, kit látnak szemeim.-hallatszott egy gúnyos hang
Minden erőmet összeszedve föltápászkodtam a földről, majd dzsekimbe töröltem számról a vért. Megvetően néztem arra a féregre, aki belekeverte mindebbe a barátnőmet
-Tűnj el!-morogtam, leplezve gyengeségemet
-Már miért tűnnék? Nem félek tőled. Gyengébb vagy, mint egy halandó.-mondta lenézően undorító vigyorral pofáján
Nekitámadtam, torkánál fogva vágtam egy fához.
-Fogalmad sincs róla, milyen erős vagyok.-vicsorítottam
Hirtelen éles fájdalom lett úrrá gyomromban, mit egy karó okozott.
-Elbasztad.-hörögtem kárörvendve
-Nem éppen!-forgatta meg bennem a karót.- Úgy sincs már sok neked háta! Nem adom meg neked ezt az örömöt! Szenvedj csak!-hajolt fülemhez
Majd mikor befejezte mondandóját felegyenesedett és egy utolsó, jól bemért rúgással hátamra kényszerített...

~Niall~

Sehogy sem tudtam Ella közelébe férkőzni, bármennyire is szerettem volna! Salvatore egy pillanatra sem mozdult el mellőle! Bár megértem, hisz én is ugyan ezt tenném, ha tehetném...Folyamatos figyelemmel kísértem, minden egyes mozdulatát, gondolatát, lélegzetvételét... És reménykedtem, hogy valamikor távozik már, hogy Ella közelébe mehessek. Imáim meghallgatást nyertek, mikor Stefan elküldte vadászni. Egy percig sem haboztam, azonnal megindultam Ella szobájához, de Harry utamat állta. 

-Mit akarsz?-kérdezte értetlenül 

-Látnom kell!-néztem rá kérlelően 

Sóhajtva ugyan, de félreállt, szabad utat adva nekem. Gyorsan szedtem lépteim, azonban az ajtóban megtorpantam. Mi van, ha felébred és nem kíváncsi rám? Ha elküld melegebb éghajlatra... Nem! Nem érdekel! Látnom kell! Tudnom kell, hogy van...Bátortalanul nyomtam le a kilincset, majd csendes léptekkel közeledtem az ágy felé. Stefan összehúzott szemöldökkel meredt rám, majd vette a lapot és sóhajtva bólintott. Felállt az ágy mellől és magunkra hagyott végre. Most vettem csak a bátorságot, hogy a lányra pillantsak. Arca teljesen sápadt volt, Lélegzetvétele, már viszonylag rendezettebb lett, akár csak a szívverése.  Félve érintettem meg apró, törékeny kezét. Furcsa érzés kerített hatalmába. Olyan leírhatatlan..... Nem lehet szavakban kifejezni. Boldogság érzet volt, még is fájdalommal teli is. Azonban ez a különleges érzelempillanat hamar véget ért. Újra éreztem fájdalmát, szenvedését, mi jéghideg szívembe mart. Mintha valami megváltozott volna....Eddig nem éreztem át, azt, amit ő. Ez a kötelék már megszakadt közöttünk, de most minta ha újraköttetett volna....Furcsa. Apró félmosoly húzódott szám sarkába örömömben, hogy egyáltalán ez az érzelem hozzá köt. Azonban ez nem tartott sokáig. Idegbeteg módjára rontott be az ajtón Salvatore, és most nem Stefanre gondolok, aki békés és nyugodt, hanem az elmebeteg bátyjára. Gyilkoló és megvető pillantásokat vetett felém. Elengedtem Ella kezét, de nem azért, mert zavart a nézése, hanem , mert kerülni akartam a konfliktust. Jobbnak láttam lelépni, azonban ő nem így gondolta. Megszorította karomat  visszahúzva.
-Engedj el, ha nem akarsz balhét!.-vicsorítottam rá
Éreztem mint árad szét testemben a düh, s a gyűlölet, mit iránta érzek. Szólásra nyitotta száját, azonban Ella megakadályozta. Halk, de fájdalommal teli nyöszörgés hagyta el tökéletesen ívelt ajkait, mire mindketten felkaptuk fejünket. Szemei hirtelen kipattantak és rémülten kiáltott egyetlen nevet, mi megadta a kegyelemdöfést számomra. Meglepetten nézett Salvatorera. Engem észre sem vett, mintha csak láthatatlan volnék.....na persze már megszoktam!

~Bad news

Sajnálom olvasók (már ha még vannak) de egy jó ideig biztosan nem fogok tudni részt hozni. Ennek egyetlen oka a félévi.... nem részletezném... Majd jelentkezem....
Puszi: ~Ellaxoxo

~Féltve őrzött emlékek...

~Zayn~

Feleslegesnek tartottuk, hogy mindannyian Ella után menjünk, így csak Harry, Niall és én mentünk... így a többiek tudták folytatni a kutakodást. Már tudjuk, hogy nagyjából mire számítsunk, mikor megérkezünk...és hiába tudom, még is megráz az esemény, mikor újra végig kell néznem...Tudom mit érezhet Niall vagy akár Salvatore. Róla jut eszembe, mióta elment Stefannek szólni, nem tért vissza. Vajon mi lehet az oka? Bár jelen pillanatban Ella a fontosabb... Belépve a nagyterembe a várt kép fogadott minket, de ami meglepő volt számomra, hogy Niallel véletlenül egymásra néztünk, mintsem azt a szívfájdító légyottot nézzük. Szemeiben pontosan tükröződött a fájdalom, a megtörtség, a szenvedés... És talán ő is ugyan ezt látta enyéimben. Harry ismét torokköszörüléssel zavarta meg a "párocskát", mint alig pár órával ezelőtt. Teljese dejavu érzés járt át. Kivéve, hogy most csak 3-an vagyunk. Ella szem forgatva nézett ránk, sóhajtva felszólalt.
-Megyek...
Nagyon jól tudta már miért vagyunk itt. Könnyebben ment mint gondoltuk... Hazafelé menet senki nem szólt egy szót sem. Bár miről is tudtunk volna beszélni? Semmiről! Kellőképpen puskaporos volta levegő közöttünk és nem hiányzott, hogy szikrát gerjesszünk. Egyikünk sem szándékozott vitába szállni Ellával, hisz így, hogy megváltoztatták képes ártani nekünk. Emlékszem mikor még megismertük, annyira kis félénk volt, olyan ártatlan. Nagyon féltettük mind, hogy baja esik, most pedig szinte mi félünk tőle, mert jóval erősebb nálunk...és már nem állíthatjuk bizton, hogy nem ártana nekünk, mert már megtette, olyanokkal, akiket szeret.... Mikor hazaérkeztünk a Salvatore fivérek bőszen keresgélték a megoldást problémánkra. Damon azonnal felpillantott mikor beléptünk, majd barátnője előtt termett. A lány kissé döbbenten figyelte Salvatoret. De nem azzal a közönyös tekintetével, mint amivel ránk néz...

Igen szar kimondani, de nagyon szeretik egymást. Még, ha most Ella nem is emlékszik rá... Még is valahol érezheti ezek szerint... Damon gyöngéd mozdulattal simít végig a lány arcán, míg az észbe nem kap és húzza el fejét. Megrázta fejét, mintha kiűzte volna ezt az emlékképet , majd kikerülve őt, felbaktatott a szobájába.
-Valaki tartsa szemmel, nehogy megint elszökjön.-tanácsolta Harry
-Majd én.-mondta egyszerre Niall és Damon
-Menj csak.-sóhajtott Niall lemondóan
Damon el is tűnt a házban. Figyelemmel kísértem a hallottak alapján mit csinál, de ezek szerint nem ment be szobájába, csak kívülről figyelheti... Talán ez a legjobb megoldás... Így senki sem sérül érzelmileg...és magamat is értem ezalatt. Igen, még mindig érzek valamit iránta... bár tudom, hogy ez csak a kötődés miatt van. Fontos számomra is, és fáj mással látni, még is bele kell törődnöm... Mert sosem fog úgy gondolni rám, mint Niallre, vagy Damonre... Sosem fog szerelemből szeretni, csak is a kötödés miatt...

~Damon~

Az ajtaja előtt ülök, ás hallgatom szívverésének egyenletes ritmusát. Minden egyes lélegzetvételét. Minden mozzanatát. Sajnos a gondolatait nem... Erre én nem vagyok képes...Bár Niall igen, de nem fogom megkérni erre. És nem csak azért, mert nem állunk szóba, hanem mert nem vagyok szemét, hogy még jobban megsebezzem összetört szívét. Mert tudom, hogy őt is nagyon megviselték a történtek. Hirtelen fullasztó köhögés tört rám, mi nem akart megszűnni.  Az ajtó kinyílt, majd mellém térdelt a lány és aggódva figyelt. Mikor abbamaradt a köhögés, felpillantottam rá. Tekintete nem várt aggodalmat tükrözött. 

-Jól vagy?-kérdezte 

Mintha visszatért volna a rendes személyisége. 

-Tudod, ki vagyok én?-tettem próbára 

-Stefan bátyja.-vont vállat minő egyszerűséggel 

Reménytelen... Felkelt a földről, majd kezét nyújtotta felé, hogy felsegítsen...ez annyira nem jellemző rá! Mármint az "új személyiségére"! Eddig annyira rideg és elutasító volt mindannyiunkkal. Engem meg is támadott, és Niallt is. Akkor meg mi változott? Nem értem. Kezét megfogva, talpra álltam, majd követtem őt szobájába. Visszafeküdt az ágyra és folytatta ezelőtti tevékenységét. Telefonját nézegette, mi tele volt fényképekkel...rólunk! 

Értetlenül és hitetlenkedve figyeltem a telefon kijelzőjét, majd azt az aranyos mosolyt Ella arcán, mi szívemig hatol...

-Ki vagy te ?-kérdezte kétségbeesetten 

-Stefan báttya.-visszahangoztam őt 

-Nem.-csóválta fejét értetlenül- Úgy értem, nekem ki vagy ?-nézett szemembe reménykedve

Lemondóan sóhajtottam. Felesleges elmondanom neki, mi volt köztünk, Szó szerint elvarázsolták....

-Úgy sem hinnéd el.-vettem mély levegőt 

-Azért tegyünk egy próbát.-helyezte arcomra puha tenyerét 

Szólásra nyitottam szám, azonban egy hang sem jött ki torkomon. Mielőtt bármit is mondhattam volna berontott az ajtón a "barátja". Ella zavartan pislogott, majd elvette kezét arcomról. A csávó tekintete égett a dühtől, de nem tett semmit. Tudta, hogy nem lenne esélye ellenem. 

-Ella, mi folyik itt ?-vonta kérdőre 

-Semmi.-vont vállat hanyagul 

-Nekem nem úgy tűnt!-lépett közelebb idegesen a mitugrász 

-És ha történt is valami akkor mi van ? Semmi közöd hozzá!-mondta ridegen 

Visszatért... Ugyan az az érzelemmentes, jégszívű lény... Nem is tudok jobb szót erre. Hisz nem ember. De nem is önmaga. Viszont nem értem ezt a hangulatingadozást. Alig pár órával később ez mind fordítva volt. Lehet h ez a ridegség már iránta is hatásos lett... vagy kezdi visszanyerni önmagát? Nem értem! 

-Mi van veled ?-kérdezte lenézően az a szemét 

-Csak tudni akarom, hogy mi folyik itt!.-kelt fel mellőlem és összefonta karjait maga előtt

-Hát ezt én is!.-nézett rám a srác

Védekezően emeltem fel kezeimet, amolyan "mosom kezeimet" üzenete ként.  Öröm volt nézni kétségbeesett, ronda képét ennek a féregnek...

-Nem tudom miről beszélsz.-nézett vissza a lány felé 

-Miért nem emlékszem Damonre? Se Niallre?-kérdezte hajába túrva 

Olyan gyönyörű mikor mérges...De most nem vonhatja el a figyelmem! 

-Hát jó! Ha te nem válaszolsz, akkor majd a tanács! -indult az ablak felé

Nem hagyhattam! Előtte termettem megakadályozva azt, amire készül. Tekintete tökéletesen tükrözte, hogy nem számított erre.  Értetlen volt. 

-Damon, engedj.-nézett szemembe kérlelve 

-Rendben, de nem erre. A bátyádnak tudnia kell.-simítottam végig arcán 

Sóhajtva forgatta szemeit, mi apró mosolyt csalt arcomra, még ebben a helyzetben is. Ez önmagára vall. Annyira bonyolult ez az egész.  Vissza akarom kapni a régi énjét, akibe beleszerettem.... Annyira hiányzik, hogy magamhoz ölelhessem, megcsókolhassam, s hajába suttoghassam, hogy szeretem. Elindult a normális bejárati ajtó felé. Nem foglalkozott senkivel csak egyenesen ment előre. Amilyen gyorsan csak tudtam eldaráltam bátyjának, mire készül. Habozás nélkül csatlakozott hozzánk, akár csak a szöszi, minek meg kell mondjam, annyira nem örültem. Hisz már semmi köze ehhez az egészhez... Akkor meg mit akar még Ellától? Nagyon zavart jelenléte, de akkor sem mondhattam neki, hogy bocs, menj már el, hiszen ő is aggódik. És tudom milyen tehetetlennek lenni.

Jól ismert márvány terem! Túl jól ismert! Bár soha többé ne kéne ide jönnünk... Ella idegesen ront be a hatalmas ajtón, cseppet sem törődve azzal, hogy fogadják-e vagy sem. Bár miért is foglalkozna, hiszen ő is "egy közülük".

-Mit tetetek az emlékeimmel?!-rivallt egyből a főnökre

-Hóhó, hátrább az agarakkal Hercegnő. Hogy érted ezt?-játszotta az ártatlant 

-Nem emlékszem Damonre, se Niallre, pedig tudom, hogy Damon és köztem volt valami....és Niall, nem tudom, talán ő is fontos volt nekem, de nem tudom, hogy miért! Nem emlékszem semmire!- kiabálta idegesen 

-Az emlékeidet akarod, hát legyen!.-fogta meg hirtelen a fejét 

Fájdalmas sikoltás hallatszott a lány torkából, de nem tehettünk semmit! Lefogtak minket, és bármennyire küzdöttünk, tehetetlenek voltunk. Mikor elengedte a lányt, képén undorító gúnyos vigyor lett úrrá. 

-Neked lassan mindegy is.-nézett rám , majd hátat fordítva visszaült székébe 

Egyszerű könnyedséggel intett csicskásainak, kik elengedtek. Azonnal a lány köré gyűltünk. Nem volt magánál. Eszméletlenül feküdt a hideg márványon. Szívverése gyenge és szabálytalan volt. Ölbe vettem, majd azonnal hazavittem. Senki nem maradt le. Óvatosan helyeztem le ágyára. A szőke gondoskodóan betakargatta. Bátyja üvegese tekintettel figyelte és látszólag elgondolkodott valamin.

-Nem viheted el Harry!-mondta megtörten a szőke .- Szüksége van ránk.....és nekünk is rá.-sóhajtott

Mivel belelát mások fejébe így tudhatta mire gondolt Harry. Nem viheti el! Ő már ide tartozik! 

-Igaza van!-helyeseltem.- Hiába vinnéd vissza, már nem lenne ugyan olyan. Nem tudna újra beilleszkedni, tudván, hogy mire képes. Közénk való.-győzködtem 

-Sosem tudom megvédeni.- térdelt az ágy mellé kétségbeesetten 

-Nem a te hibád.- helyeztem vállára kezemet 

Megtörölte arcát, majd felkelt a földről. Apró puszit hagyott húga homlokán, majd távozott. A szőkére néztem amolyan " mit keresel még itt" tekintettel, mit azonnal értett. Egy fintor kíséretében hátat fordított , majd ő is elhagyta a helységet. Eddig bírtam tartani magam. Reményt vesztve hullottam térdre az ágy mellett, apró kezét szorongatva.  

Percek, sőt órák telhettek el így. Mozdulatlanul fekszik az ágyon. Ugyan úgy, ahogyan ezelőtt elhelyeztem. Párszor bekukkantottak a többiek, de nem maradtak sokáig ők sem. Nem bírták ezt a nyomasztó csendet. Sosem volt még ekkora némaság ebben a házban. Legalább is én nem tapasztaltam. Ella angyali nevetése mindig megtöltötte élettel mindenki szívét. Még ha nem is dobog már. Felpillantottam gyönyörű arcára, majd gyengéden végigsimítottam rajta...

~Mi történt vele?!

Boldog újévet olvasók! Ha tetszett hagyjatok nyomot magatok után, ha nem akkor is! ;) 
Puszi: Ellaxx

~Niall~

Harry éles krákogással zavarta meg az összetapadt "párocskát"! Sírás fojtogatott, de nem tehettem semmit sem. Nem támadhattam meg, pedig legszívesebben darabokra téptem volna. Ella leszállt a csávóról, majd jobb lábára helyezte súlyát és csípőre tett kezekkel, kérdőn nézett bátyjára. Annyira furcsa. Nem érzem, hogy mit érez. Nem tudom, milyen érzelem játszódik le benne. Eddig mindig átéreztem, amit ő, de most...semmi! Talán a szakítással ez a kapcsolat is elszakadt kettőnk között. Akkor sem tudom felfogni, hogy képes itt smárolni azzal a bájgúnárral, mikor ezelőtt szinte elküldte melegebb éghajlatra!Ez sehogy sem áll össze! Hiszen ő,bármennyire is fáj kigondolnom is, de Salvatoret szereti. Harry húga előtt termett, s méregető pillantásokkal vette szemügyre , feltérképezve, nem esett-e baja. Mikor megbizonyosodott sértetlenségéről, szorosan karjaiba zárta. Bár én is megtehetném... A mitugrász pasi szintén Ella mellé állt, várva mikor engedi el Harry. Amint ez bekövetkezett birtoklóan magához vonta derekánál fogva a lányt. Harry elkerekedett szemekkel nézte a ficsúrt. Biztosan felismerte... 

-Csak a Húgomat akarom!-szólalt fel a tanács fel intézve szavait
-Tessék!.-mutatott a főnök, az említett személyre vigyorogva.- Ha szükségünk van rá, úgy is tudni fogja.-mondta sejtelmesen
nem tudtam nem észre venni, hogy Ella pojáca "pasija"összekulcsolta ujjaikat. (?!) Velünk jön? Nagy francokat! Nem fogok egy levegőt szívni azzal, aki elvette tőlem az életem! De nem fogok ITT jelenetet rendezni! Csak érjünk haza....

~Harry~

A feszültség erősen érezhető volt a levegőben. Szinte vágni lehetett volna...De csak a húgom érdekel pillanatnyilag! Nem tudom elfogadni döntését...Hogy állhatott be közéjük?! Hogy mehetett vissza ahhoz a rohadékhoz!? Hisz Damont szereti! Hogy tehette ezt vele? Hogy tudta csak úgy elfelejteni?! Hogy tudta megbocsájtani !? Ryannek mindazt, amit tett?!Minden az ő hibája volt! Minden az ő hibájából történt, most meg úgy tesz, mintha semmi sem történt volna! Egyszer már majdnem meghalt miatta a húgom! Többet nem hagyom, veszélybe keverje! A házba beérve Niall egy percig sem tétovázott. Engem megelőzve nekirontott húgom újdonsült barátjának. Torkánál fogva vágta a falhoz, s mivel Niall idősebb és erősebb volt így ellenkezni sem tudott. 

-Engedd el!-kiáltott dühösen Ella, de a szőke meg sem mozdult

Niall hirtelen fejéhez kapott, majd a földre rogyott. Húgom használta ellene  erejét!! Mi van vele ?! Sohasem ártana neki, most meg nem akarja abbahagyni a kínzást! Meg is ölheti!
-Ella, fejezd be!-léptem elé
Tekintetét rám szegezte, így a szöszi már nem szenvedett. Fagyos volt Húgom tekintete. Ellépett tőlem, majd "barátjához" ment, megölelve. Mi felkapartuk Niallt a földről. Hitetlenkedve figyeltem húgom minden egyes mozdulatát! Nem tudtam mire vélni viselkedését! Majdnem megölte azt, akiért nem rég még saját életét áldozta volna fel. Az ajtó csapódása zökkentett ki figyelmemből. Damon viharzott be, majd meghőkölt az összetapadt nyáladzó pár láttán. Tekintetében ugyan az a megtörtség csillogott, mint Niallében , mikor a húgomért mentünk a tanácshoz. Szemei feketén izzottak.
-Ella...-hallatszott elhaló hangja
Húgom neve hallatán elhajolt "barátjától" majd értetlen, semleges tekintettel nézett Damonre.
-Mondd.-mosolyodott el zavartan
Hirtelen Húgom előtt termett a fekete hajó srác. tenyerei gyengéden zárták közre a lány törékeny arcát tekintetébe mélyedve.  Hitetlenkedve csóválta fejét Salvatore.
-Nem önmaga!-nézett rám, majd értetlen tekintetem láttán folytatta.- A szeme! A szeme , eredetileg smaragd zöld, de most....most feketén és üresen csillog! -engedte el reményt vesztve
Mindannyian felkaptuk erre fejünket. Közelebbről szemügyre vettem én is. Csalódottam értettem egyet az előttem szóló fiúval. Igaza van! Hogy nem vettem észre eddig?! Hiszen a húgom!
-Ella, tudod, hogy ki vagyok?-kérdezett rá Damon
-Persze! Stefan bátyja.-vont vállat egyszerűen
-Mit csináltál 2 nappal ezelőtt?-kérdeztem feszültem
-A barátommal voltam.-vont vállat ismét
-Kivel?!-kérdezte egyszerre Niall és Damon
-Ryannel.-mosolyodott el ártatlanul
Tudatlan és szerelmes mosoly volt. Nagyon jól ismerem ezt a mosolyát. Túl könnyen esik szerelembe és annál nagyobbat koppan! De hogy a francba tudott csak így villámcsapás szerűen beleszeretni újra ebbe az álnok szemétládába?! Főleg azok után, amiken keresztül ment miatta!!
-Ez nem lehet igaz!-sápadt el Niall, majd tenyerei közé temette arcát
Próbálta leplezni könnyeit, de mind tudtuk hogyan érinti ez a dolog. Damon azonban rosszabbul fogadta a tényt. Nekirontott Ryannek. Azonnal földre terítette, de húgom sem habozott! Damon felkiáltott fájdalmában, majd a földre esett. Tisztán lehetett hallani, ahogy csontjai eltörnek! Tehetetlenül vergődött a földön!
-Ella, állj le! Megölöd!-kiáltottam rá
Azonban nem hallgatott rám. Mintha itt sem lennék. Motyogni kezdett egy érthetetlen szöveget, mivel együttesen szemei fehéren kezdtek izzani! Tudtam, hogy nem fogja abbahagyni, de meg kellett akadályoznom! Nem ölheti meg, mert utána egy életen át szenvedni fog emiatt! Nem volt más választásom. Letakartam szemeit, majd szorosan magamhoz öleltem , mozdulatlanná téve. Küzdött ellenem! Erősen ficánkolt, de az én erőm nagyobb volt mint az övé. Vigyáznom kellett nehogy összeroppantsam. "Barátja" segíteni próbált, azonban Niall és Zayn lefogták, míg a többiek, Damon segítségére siettek.Mikor végre lenyugodott a vadóc, elengedtem.
-Még is mi a francot képzelsz?!-rivallt rám dühösen
-Miért!? Mit kellett volna tennem szerinted!! Majdnem megölted!-kiabáltam vele
-Mert megtámadta Ryant! Megérdemelte volna!-mondta fagyosan
-Te nem ilyen vagy!-csóváltam a fejem lenézően
-Nem tudsz te rólam semmit!-mondta ridegen
Mintha minden gyengéd érzelem eltűnt volna belőle egy varázsütésre! Sosem volt még ennyire fagyos senkivel, főleg nem velem. És nem akarat volna megölni azt, akit szeret. Bezzeg azt a kis patkányt foggal körömmel védelmezi! Legszívesebben helyben letépném a fejét, de a húgom képes lenne engem is megtámadni! Hajj , csak azt tudnám mi a francot műveltek vele ! Húgom hirtelen fejéhez kapott, majd összerogyott. Szerencsére időben elkaptam, mielőtt megüthette volna magát. Szemeit fájdalmasan szorította össze. Állkapcsa megfeszült. Mi történik vele? Niall azonnal mellettem termett, figyelve húgomat. Damond nem mert közeledni már, csak tisztes távolból figyelte a történteket. Ledermedt mindenki. Végre megnyugodott húgom, majd kibontakozva karjaimból, a csempén tartotta magát. Kapkodta a levegőt. Niall óvatosan , de törődően megérintette karját. Ella rémülten kapta fel fejét az érintésre. Tekintete újra zöldre váltott és teljes döbbenetet tükrözött. haborzás nélkül Niall karjai közé vetette magát. Megkönnyebbülten hunyta le szemeit, míg egy könnycsepp szökevény le nem csordult orcáján.
-Úgy örülök, hogy jól vagy.-törölgette arcát elhúzódva
Niall értetlen de örömmel teli mosolyt küldött felé, majd újra megölelte, hajába puszilva. Miután kibontakoztak egymás karjaiból, feltápászkodtak a földről. Ella értetlenül tekintette körbe, majd mikor észrevette Damont, ismét könnyek szöktek szemébe, és karjai közé vetette magát. Szorosan bújt hozzá, arcát mellkasába fúrva. Salvatore értetlenül pislogott, majd nem habozott, kihasználta a helyzete és karjai közé zárta a törékeny testet. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját a srácnak. Húgom elhúzódva tőle könnyeit törölgette. Kezei közé fogta Húgom apró arcát, majd kisebb habozással egymás ajkaira tapadtak. Ryan megint támadással próbálkozott, de nem járt sikerrel ezúttal sem. Gondolom Zaynnek és Niallnek nem esett nehezére lefogniuk ezt a férget, sőt valahol talán még tetszett is nekik a dolog. Hisz mindkettőjüket erős kötelék köti a húgomhoz. Szegény lány...Mennyi érzelmi megpróbáltatáson ment már keresztül, pedig még csak 19 éves lesz. Hirtelen húgom ismét fejéhez kapott, majd térdere rogyott, pont mint pár perccel ezelőtt. Szemei elkezdtek fehéren izzani, majd alig pár pillanattal később már ismét fekete lett. Damon segíteni szeretett volna neki, de húgom nem hagyta.
-Engedjétek el Ryan!-szólalt fel dühösen
Zayn és Niall összenézett, majd bólintottak egyet és egyszerre engedték el. Ryan húgomhoz sietett, majd magához vonta, karjai közé zárva. Hitetlenkedve figyeltük az eseményt! Mi ez a személyiségváltakozás?! 2 perccel ezelőtt, még Niall vállán sírt, majd Damonnel tapadt össze, most pedig Ryannel?!
-Damon, szólj Stefannek!-néztem a fekete hajú srácra
Pillanatokon belül már itt sem volt!
-Ryan, jobb, ha most elmész!-mondtam szigorúan
-Nem ! Nem megyek sehová a barátnőm nélkül! -vitázott
-Ella. Nem. A. Barátnőd!.-mondta tagoltan, Niall
 -Neked semmi közöd ehhez Niall, ne szólj bele! - veszekedett Ella is
-Fogalmad sincs róla, mennyi közöm van hozzá.-válaszolta Niall remegő hangon
-Ryan, menj!-utasítottam ellentmondást nem tűrően
-Majd visszajövök.-súgta húgomnak, majd megcsókolta és eltűnt
-Ezt miért kellett?!-rivallt rám húgom
-Ella, menj a szobádba, aludj egyet! Biztosan fáradt vagy!- utasítottam őt is
Szerencsére ő már nem ellenkezett így nem folytatódott a veszekedés, Louis ismét előkotorta a régi könyvet és kutatni kezdett benne. Fogalmunk sincs mit tehetett a tanács Ellával! Mik ezek a hangulatingadozások nála:! Stefan is csatlakozott a kereséshez, de ő sem tudott sokkal többet. Fogalma sincs milyen varázslatot tehettek a lányra, de míg ez nincs meg , visszafordítani sem tudja...már ha vissza lehet valahogy! Egy éles zaj csapta meg fülünket. mind felkaptuk a fejünket rá, majd pillanatokon belül húgom szobájában termettünk, mi üresen állt. Niall észrevett valamit a földön , majd ahhoz sétált és felvette.  Egy régebbi kép volt az összetörve...

~Feláldozta magát!

-Szóval Hercegnő?Mit mondasz?-kérdezte gúnyosan a főseggfej.-Csatlakozol közénk, újra a szeretett Ryaneddel lehetsz és a szőkét elengedjük, a kis barátoddal együtt. Vagy!Ellenállsz és mindhárman meghaltok!-vázolta lehetőségeimet a szokásos undorító vigyorával 

Damon mellettem termett szorosan és elválaszthatatlanul összefonva ujjainkat. Tekintetében aggodalom és félelem látszott. Tudtam , hogy fél válaszomtól, és ezzel én magam is így voltam. Nem hagyhatom, hogy megöljék sem Niallt, sem pedig Damont. Barátom egyre szorosabban fogta kezemet. Tudta nagyon jól válaszomat, de nem akart elengedni.
-Rendben!-mondtam dühösen
-Nem!-fordult velem szembe Damon .- Nem hagylak itt! Nem fogsz közéjük állni! Nem akarlak elveszíteni.-támasztotta homlokát enyémnek
-Sajnálom.-suttogtam könnyeim visszafojtva
Két kar erősen megragadott eltávolítva barátomtól. Nem akarta elfogadni a tényt, hogy itt maradok. Utánam indult volna, de 3 vámpír lefogta. Végezni akartak vele!
-Ne!-rohantam hozzá, erőmmel leterítve az egyiket.- Csatlakoztam! Engedje el őket!-néztem gyilkoló pillantásokkal
Persze ez rájuk mit sem hatott. Csak bólintott a főgóré, majd Niallhöz lépett és megpofozgatta magához térítve. A szőkeséghez siettem. Gyönyörű íriszeiben teljes döbbenet és megtörtség tükröződött a könnyfátyol mögött. Gondolom fogalma sincs a történtekről. Nem is baj. Amennyi ereje maradt még, azt egy ölelésben fejezte ki, mi megnyugvást nyújtott számára. Nagyon gyenge volt....éreztem. Sebei nem akartak gyógyulni. Kis mágiával rásegítettem ugyan , de erejét nem tudtam visszaadni. Erre még én sem vagyok képes.
-Menj haza.-motyogtam
-Mi? Nem! Nem hagylak itt!-ellenkezett
Kezeim közé zártam arcát, igéző tekintetében elmélyedve.
-Minden rendben lesz! Ne aggódj miattam! Csak menj!-győztem meg
Damonre pillantva csak annyit láttam, hogy a csempét nézi. Tudtam, hogy ez fáj neki. De nem tehetek úgy, mintha semmi sem történt volna köztünk Niallel. Mert hiába próbálom leplezni, attól még fennmarad a tény. A múlt nem tűnik el, csak a jövődet tudod megváltoztatni. Sokkal nyugodtabb voltam, mikor barátom és a szőkeség távoztak. Így legalább tudom, hogy nem eshet bajuk már. Azonban nyugodtságom pillanatokon belül szertefoszlott...

~Ryan~

Sosem adtam fel! Sosem engedtem el! Mindig is szerettem és nem voltam képes elfogadni a tényt, hogy már nem az enyém. Megfogadtam, hogy visszaszerzem és így is lett. Miatta csináltam mindent.  Tiphani révén megtudtam ,hogy vámpírok veszik körül. de folyton csak az járt a fejemben, hogy vajon biztonságban van-e ? Tudtam, hogy ott van a bátyja, aki vigyáz rá, de ő sem tudja megóvni mindentől. Ahogyan én sem , még is megpróbálom. Miatta változtam át én is. Aztán testvéremmel együtt csatlakoztam a tanácshoz. Tudtam, hogy ez is egy lépéssel közelebb visz Rebeccához.( Ella második neve, csak hogy képben legyetek)  Tiphani tudatta velem, hogy a volt barátja Rebeccával van. Emlékeztem rá még Holmes Chapelből,mikor találkoztunk. Tiphani egyből tudta, hogy ki ő és kiötlött egy tervet. Először nem bizonyult túl sikeresnek, aztán Niall bekapta a horgot. Sikerült szétválasztani őket, így szabad utam lehetett volna Rebeccához, ha az a mitugrász nem kavar be! De őt nem volt, hogyan eltávolítani a képből. És ez nagyon zavart. Ekkor beszéltem a tanáccsal. Meglepődtem, mikor megtudtam, hogy Ella varázsló, de ez csak még vonzóbbá tette számomra. Aztán minden esemény felgyorsult. Rebecca eljött a szőkéért. De persze, nem volt ez olyan egyszerű, mint szerette volna. Megvolt a kompromisszum. Rádöbbent mivoltomra. Szemeit könnyek lepték el, mikor újra találkoztunk. Ez jót jelent, remélem. De belement az egyességbe. Csatlakozott közénk. Tudom, most iszonyú fájdalmat fogok neki okozni, de csak is kettőnkért teszem. Önszántából nem maradna itt, ezért a tanács bebiztosítja, hogy itt ez másképp legyen. Miután "barátai" elmentek újra közelébe férkőztem. Gyönyörű szemeit most is könnyek fedték. Magamhoz öleltem, lefogva, hogy ne tudjon ellenkezni majd. 

-Hidd el Kicsim, sokkal jobb lesz minden.-suttogtam fülébe 

Teste megfeszült. Tudtam, hogy elkezdték. Szemeit fájdalmasan szorította össze, majd élettelenül hullott karjaimba. Valami nem stimmel!!! EZ nem így kellett volna történjen! Rémülten engedtem le a földre miközben letérdeltem. Fejét ölembe hajtottam s figyeltem mozdulatlanságát. 

-Ennek nem így kéne lennie!-mondtam a főnöknek megemelt hanggal 

-Nyugalom Romeo, perceken belül magához tér egy teljesen új személyiséggel.-nyugtatott meg testvérem 

Nagyon remélem! Ha baja esett miattuk....Nem sokkal később ébredezni kezdett. Igazuk volt! Szemeit kinyitva értetlenül nézett körül, majd megpillantva engem nyakamba borult. 

-Örülök, hogy itt vagy.-motyogta szorosan magához ölelve 

Majd elhajolva tőlem megcsókolt. Váratlanul ért, de azonnal kapcsoltam. Szorosan öleltem magamhoz. Végre! Újra az enyém! Elválva egymástól Rebecca életerősen talpra állt, majd csípőjére helyezte kezét és a többiekre mosolygott. Tényleg teljesen megváltozott! 

~Damon ~

Nem tudom elfogadni! nem tudom elfogadni, hogy Ella beállt közéjük! Nem ! Ő túl jó ehhez! Nem tartozik közéjük! Oké, hogy nagy erővel bír, de akkor sincs helye közöttük! Hiszen még csak nem is vámpír! De legalább tudom, hogy nem fogják átváltoztatni, ugyan is, ha megteszik, az ereje eltűnik! És így már nem vennék hasznát! De ott van az a bájgúnár Ryan! csak vissza akarta szerezni, és sikerült is neki! Legalább is ezt hiszi, de tudom, hogy Ella nem fogja szeretni! Önszántából nem! Szerintem... De én már nem értek semmit sem! Azt hittem utálja a szőke gyereket, erre feláldozza magát érte! Akkor most, hogy is van ez ?! Az egész az ő hibája! Mikor Ella megtudta, hogy elfogták, habozás nélkül rohant volna! Talán, ha nem vagyok ott, egyedül ment volna! Ahj! Nem tudom elhinni, hogy ott maradt! Hogy elveszítettem! Dühösen söpörtem le mindent az asztalról.

Törtem zúztam dühömbe, míg öcsém meg nem állított! Kénytelen voltam neki is elmondani mindent! Még bennem élt a remény, hogy talán ő tud segíteni valahogyan.... Bár hogy is tudna?!  A tanáccsal szemben mindenki védtelen! Én is megpróbáltam jobb belátásra bírni barátnőmet, de csak kis híján kinyírtak . Ettől is ő mentett meg! Annyira érző szívű! Mindenkivel törődik! És tudom, mikor döntenie kellett csak az lebegett előtte, hogy hogyan mentsen meg engem és a szőkét. Feláldozta magát értünk...

~Niall~

Nem tudom felfogni mit tett! Képes volt mindent feladni azért, hogy engem megmentsem! Beállt közéjük, hogy engem életben hagyjanak! De ez nem egyértelmű! Hiszen láttam! Láttam őket Salvatoreval. Végignéztem, amint elveszítem az életem. Amint más csókolja meg azt a személyt, akit az életemnél is jobban szeretek. Akkor tudatosult bennem, hogy végleg elvesztettem! Azon a napon fogtak el engem is a tanács tagjai és zártak be. Megkínoztak. csak azt nem értettem mindezt miért csinálják? De most már minden világos! Mindvégig Ella volt a célpont, én csak a csali voltam. Tiphani is csak kihasznált, hogy a közelébe férkőzzön. Elárult! És a bátyja, Ryan , mindvégig csak Ellát akarta visszaszerezni! És tessék! Sikerült neki! Bár azt sem tudtam, hogy vámpír. Akkor állt össze a kép, mikor megtudtam, hogy Tiphani és Ryan testvérek! Onnan tudtam, hogy csak egy játékszer voltam, hogy Ellát elkaphassák! És most ott maradt egyedül a tanáccsal. Közéjük állt és Ryan pedig megkapta, amit akart! Visszaszerezte! Csak azt nem tudom, hogyan fogom mindezt közölni Harryvel. De talán nem is nekem kell! Talán Salvatore megelőzött és ő elmondta. Sokat küzdött Elláért és bármennyire is fáj ezt kimondanom, tudom, hogy tényleg szerette. Talán neki is bevésődött...  De ez már mit sem számít! Örökre elveszítettem! De azt nem fogom hagyni, hogy ott maradjon! hazaérve szinte beestem az ajtón. Még mindig gyenge voltam. Nem csoda, hisz telenyomtak verbénával. Érkezésemre mindenki felfigyelt. Rémülten és értetlenül néztek. Körém gyűltek felsegítve, majd a kanapéra helyeztek.

-Mi történt?-szólalt fel elsőnek Liam 

-A tanács! Elkaptak! De nem ez a gond! Én csak csali voltam! Mindvégig Ella volt a célpont, és most...-nem bírtam végig mondani 

Könnyeim mardosták arcom. Torkom teljesen összeszorult.

-Mondd már!-kiáltott idegesen Harry 

-Ella közéjük állt!-mondtam ki nagy nehezen.

Mindannyiukat lesokkolta a hír! Ahogyan én , ők sem képesek felfogni, hogy volt képes erre. Harry idegesen kirohant, mi pedig követtük. Meg sem álltunk az épületig, ahol Ella tartózkodik. Berontottunk a nagyterembe, de talán hiba volt. Az elénk táruló látvány még apróbb darabkákra törte szét így is romokban heverő szívemet. Nem! Ez nem lehet igaz!!

~Miattam...

Sziasztok Bloody olvasók! :) 
Tudom, iszonyat rövid lett ez a rész, de a tervezéseim így kívánják. Csak is így jön ki a lépés, hogy még egy kicsit tépjem az idegeiteket ;) Igyekeztem hamar hozni, amiért eddig ennyit késtem :) Remélem tetszeni fog, és örülnék pár visszajelzésnek is :) 
Ugyan akkor, ha van rá igény (mert magam miatt nem fogom) újra megnyitnám egy régi blogom ,
ami ITT megtekinthető
Tudom elég ergya a kinézete, de teljes átalakításon fog átesni a blog :) 
Várom a visszajelzéseiteket :) 
XoXo: Ella

~1 hónappal később~

Minden olyan csodálatosan alakult Damonnel. Egy nap sem telt el úgy, hogy nélkülöznünk kellett volna egymást. És persze, nem is tudtuk volna. A srácok is viszont örültek annak, hogy hosszú idő óta végre újra boldog vagyok. Szerencsére elfogadták Damont, így nincsenek konfliktusok. Vagy is egy valakit leszámítva. Zaynt. Ő az , aki nem áll szóba velem, és kerül messziről, de mikor egymásba botlunk, Damont megpillantva tekintete azonnal ébenfeketébe vált át, ami a dühöt szimbolizálja. És ezt persze Damon is észrevette. Mindig próbál kifaggatni, hogy mi van Zaynnnel, hogy vele miért nem beszélek, vagy róla miért nm beszélek, meg, hogy még is mi történhetett, ami miatt ilyen a viszonyunk. Ezek azok a kérdések, amikre nem válaszolhatok neki. 1, mert nem is lennék rá képes; 1, mert csak vitát, és feszültséget szítana köztem és Zayn között is , és ez nem hiányzik. Most minden nyugodt és nagyszerű. Szeretném, ha ez még jó sokáig így maradna. Egy valami viszont nagyon böki a csőröm! Azóta az este óta, mikor Niall látott minket, azóta én viszont, nem láttam őt. Vagy nagyon jól kerül engem, vagy ténylegesen vissza sem jött. Ez a többieknek is feltűnt már, de nem adnak neki nagy jelentőséget, mert elvileg csinált már ilyet ezelőtt is. Nem tudom. Nekem akkor is nagyon furcsa ez az egész! Olyan rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. Felkászálódtam Damon mellől a kanapéról, majd az emelet felé lépdeltem. Eredeti úti célom a szobám volt, azonban Niall ajtaja előtt elhaladva megtorpantam. Valami hátborzongató érzés kerített hatalmába.Még is, mintha hívogatna. Önkénytelenül lépdeltem lassan a jól ismert ajtó felé. Lassan emeltem fel karom, majd a kilincset megérintve látomásszerűen villant be egy kép. Niallt kikötözve kínozzák, ő pedig tétlenül tűri. Nem ellenkezik. Vagy már nem is bír. Olyan ismerős ez a hely......megvan!  A tanács!

Riadtan kaptam hátra kezemet a kilincstől. Szívem hevesen dübörgött bordáim között. Az oxigén képtelen volt eljutni tüdőmig, kisebb fuldoklást előidézve. 

-Kicsim.-szólalt meg Damon halkan. Niall hívott, mindig így! - Mi a baj?- kérdezte aggódva

-Niall.-nyögtem ki végre, majd elkezdtem a bejárat felé rohanni 

valósággal feltéptem az ajtót, azonban hirtelen elém állt Damon, így megtorpantam. 

-Héy, nyugodj meg!-fogta kezei közé arcomat. - Mond el, hogy mi történt.-beszélt lassan , nyugodtan 

-Volt...volt egy látomásom.- kapkodtam a levegőt.- Meg...megkínozták.-nyögtem ki idegesen 

-Kik? És hol?-kérdezte értetlenül

-A tanács!-mondtam ki .- Meg kell mentenünk!-néztem szemébe kérlelően
Gondterhelt sóhaj hagyta el tökéletes ajkait, majd miután találkoztak enyéimmel, és újra egymás tekintetében bujkáltunk aprót bólintott beleegyezve. Tudtam, hogy nagyon nem örül ennek, és rosszul esik neki, de nem hagyhatom, hogy bekövetkezzen a látomásom. Stef szerint 50-50% az esély. vagy beteljesül vagy nem , de tudok rajta változtatni! ÉS fogok is! Nem hagyhatom Niallel megtörténjen. Biztos, hogy nem ok nélkül fogták el és tartják ott, már majdnem egy hónapja kínozva. Nem bírnám ki, hogy tudom, hol van , miken megy keresztül és én tétlenül hagynám, hogy végezzenek vele. Még , ha utáljuk egymást Niallel, akkor sem hagyhatom, hogy megöljék!

A már túl jól ismert kapuhoz érve, még a hideg is kirázott. Egy pillanatra megtorpantam, aztán újra eszembe jutott, hogy miért is vagyunk itt. Damon biztatóan hajamba puszilt, majd szorosan összekulcsolta ujjainkat. Határozott lépésekkel közelítettünk a végzetünk felé. Gyűlölöm ezt a helyet! Ahányszor csak jártam itt, mindig valami rossz történt. Bár mit vártam? Az egész világ amiben élek, gonosz! Egy nagy sötét lyuk! Ahonnan nincs menekvés. Ahogyan sejtettem, a főseggfej vigyorogva fogadott minket. Azt nem tudom, Damonnek mennyire szólt a gúnyos ábrázat, de abban teljesen biztos voltam, hogy nekem nagyon is sok jut ebből. De, ami furcsa volt, hogy egy cseppnyi meglepettséget sem fedeztem fel ábrázatán. Mintha számított volna rám!
-Sejtem ittléted okát Kedvesem.-becézgetett elém lépve
Szokásához híven alig pár centiméterre arcomtól. Oly mély undort kelt bennem látványa, mely szavakban kifejezhetetlen. Legszívesebben képen vágnám egy energiagömbbel.Vagy csak szimplán felgyújtanám.
-Niallért jöttem!-válaszoltam rezzenéstelen arccal
-Sajnos ez nem ilyen egyszerű.-vigyorgott önelégülten
-Nincs joga itt tartani!-emeltem fel hangom.- Nem csinált semmit!-érveltem
-Oh, dehogy is nem! Látom már pótoltad.-vetett pár lenéző pillantást Damonre.- Talán már elfelejtetted, hogy összetörte a pici, dobogó szívecskédet?-termett előttem a szokásosnál is közelebb hajolva
-Mióta érdekli az én magánéletem? Nemrég még meg akartak ölni!- vágtam vissza karjaim összefonva magam előtt
-Ugyan Szépségem.-simított végig arcomon, de elhúzódtam. -Fátylat a múltra. A te képességeiddel köztünk a helyed.-vigyorgott
-SOHA!-vágtam rá kapásból
Ezen nincs mit meggondolni! Soha nem fogok közéjük tartozni. Ilyen belejéig romlott emberekkel még szóba állni is utálok, nem , hogy még beálljak közéjük. Ráadásul vámpír sem vagyok, szóval ennek így semmi értelme.
-Talán ezen véleményeden, tudunk változtatni.-mutatott az ajtó felé
2 csicskás húzta maga után Niallt. Alig volt már ereje. Éreztem. Odarohantam volna hozzá, de egy vámpír utamat állta. A döbbenet cunamiként söpört végig rajtam. Lábaim remegni kezdtek. Szívem hevesen kalapált. Annyi értelmetlen volt ez....Nem tudtam felfogni.
-Ryan?!-lepték el szememet könnyeim
-Hello Rebecca.-szólított régi becenevemen, majd egy hajtincset simított ki arcomból

Köpni nyelni nem tudtam. Lesokkolt a hír! Hogy Ryan beállt közéjük! Ő , aki mindig annyira jámbor és bajkerülő volt. Tökéletes ellentétben velem. Talán ezért is illettünk össze ennyire. Én bajba sodortam magunkat, ő pedig mindig megmentett. 

-Miért?-kérdeztem remegő hangon 

-Érted.-motyogta szemembe nézve 

Szavaim is elakadtak. Nem tudtam mit mondhatnék erre. Úgy éreztem, mintha ugrálni tudnék örömömben, de még is fájdalommal töltött el, hogy ilyen körülmények hoztak minket ide. Niall haldoklik, Damon pedig biztos frászban van, hiszen semmit sem ért. És akár mennyire szívmelengető is, amit Ryan mondott, én Damont szeretem, Nem lennék képes most mindent eldobni, csak azért, mert Ryan felbukkant. 

-Jaj Fivérem, ne legyél már ilyen nyálas!-ütötte meg fülem egy idegesítően ismerős hang

-Tiphani!.-szűrtem ki fogaim közt e gyűlölt nevet 

Várjunk! Most áll össze a kép! Így kerek a történet! A csaj csak kihasználta a szőkeséget, hogy a közelemben kerülhessenek! És Ryan, Ryant a fivérének szólította! Testvérek! Akkor ő is csak kihasznál?! Nem , nem lehetséges! Hisz, most mondta, hogy mindent értem csinált.Minden, ami itt történt és történik, az én hibám. EZ az egész az én hibám! Hogy Niallt elkapták és megsebesült! És ráadásul Damont is belerángattam! Uram Isten! 

-Szóval Hercegnő? Mit mondasz?-kérdezte gúnyosan a főseggfej.- Csatlakozol közénk, újra a szeretett Ryaneddel lehetsz és a szőkét elengedjük a kis barátoddal együtt. Vagy! Ellenállsz és mindhárman meghaltok.-vázolta lehetőségeimet a szokásos undorító vigyorával 

Most mit tegyek????..........