~Kikapcsolva II/I

~Zayn~

Észbe kapva elhúzódtam tőle s félve figyeltem reakcióját. Arra számítottam, hogy kiakad, majd kiabál és zokog, de ezek egyikét sem tette. Meg sem szólalt, csak üveges tekintettel nézett szemeimbe, néhol csöppnyi értetlenséget is észleve.

-Sajnálom.-suttogtam zavartan 

-Ne kérj bocsánatot azért, mert a szívedre hallgattál.-motyogta alig hallhatóan 

-Könyörgöm, maradj.-húztam magamhoz 

Még bennem él az utolsó remény, hogy talán sikerül meggyőznöm, hogy maradjon. Nem akarom, hogy elmenjen, hogy ne legyen a közelemben folyton, hogy ne érezzem szívének minden egyes dobbanását, hogy ne halljam minden egyes lélegzetvételét, hogy ne érezzem bódító illatát, mi olyan számomra mint a drog. 

-Sajnálom Zayn.-fúrta arcát mellkasomba.- El kell mennem!-motyogta  

Éreztem, hogy könnyeim csípik szememet, ami furcsa, mert mióta átváltoztam azóta nem sírtam. De ez a lány annyi érzelmet ébresztett fel bennem, mik már évtizedek óta szunnyadtak jó mélyen elrejtve valahol. Sosem akartam kimutatni érzéseimet, mert akkor úgy éreztem sebezhetőnek tűnök, gyengének, de most akármennyire is szeretném, nem tudom visszafogni őket. Feladtam a küzdelmet. Nem győzködöm tovább, csak beletörődöm döntésébe- Ő ezt szeretné s nekem ezt tiszteletben kell tartanom. Nem akarom megnehezíteni még jobban a dolgokat. Így is elég sok mindent kell feldolgoznia s bár mi mind mellette lennénk, ha hagyná. ha ő így látja jobbnak akkor legyen. beletörődöm.Viszont pokolian fog hiányozni. Nem csak nekem, hanem mindannyiunknak. Ő az egyedüli,akinek még dobod a szíve s ez kellemes élettel teli érzést nyújt a háznak is. Édes nevetése töltötte ki a hatalmas csendet, mi érkezése előtt honolt a falak között.

-Legalább azt ígérd meg, hogy hívni fogsz.-motyogtam hajába 

-Ígérem.-suttogta mellkasomba 

~4 hónappal később~

Annyira üres és unalmas ez a ház Ella nélkül. Már nem csengi be édes hangja az egész teret. Minden annyira csendes, hogy az már fáj. Még is a legjobban Niallt viselte meg Ella távozása. Mikor elbúcsúzott tőle valami történhetett. Azóta egy szót sem szól hozzánk önszántából, csak ha mi megszólítjuk , de akkor is goromba. Magába van roskadva. Folyamatosan csak piál, majd kivérezteti magát, hogy jobban gyötörje az éhség aztán kegyetlenül gyilkol le embereket. Mindennel próbálkoztunk már, hogy jobb belátásra bírjuk, vagy segítsünk neki , de nem hagyta. Mindenkit eltaszít magától. Azon törjük a fejünket hogyan tudnánk visszahozni a régi Niallt. Mit tegyünk, hogy újra a mosolygós "cuki gyerek" legyen belőle. Vagy, hogy egyáltalán, hogy válhatott ilyenné...Mintha minden érzelme eltűnt volna. Minden, ami még egy csöppnyi emberséget jelentett... EZ AZ!!
-Megvan!-kiáltottam fel .- Kikapcsolta az érzelmeit!! Átváltott Ripper-re (ripör)!!-tudattam velük ötletem
-Bassza meg!-szólalt fel Louis idegesen
-Meg kell próbálnunk visszahozni az érzelmeit...-tanácsolta Liam
-És még is hogyan gondolod ezt?!-kérdezte cinikusan Harry
-Ismerjük a gyenge pontját!-mondtam

Nem volt mit tennünk , csak megvárni míg hazatolja a képét, aztán szépen elbeszélgetni vele. És végszóra csapódott az ajtó! El akart osonni mellettük gyorsan, de útját álltuk így nekünk ütközött. Liam és Louis két karjánál fogva a kanapéhoz vezette, majd leültette.
- Be kell ezt fejezned Niall!.-szólalt meg Harry elsőként
-És ha nem ?!-vont vállat hanyagul
-Nem miattunk te barom! Magad miatt! Szerinted Ella mit szólna ehhez, ha tudná, hogy miket művelsz?!-emeltem fel hangomat dühösen
-Pont te mondod ezt?! Mikor majdnem megölted és még is csókolóztatok?! Kösz, de nem kell a papolásod!-állt fel a kanapéról, de visszalöktem
A többiek megrökönyödve néztek rám. Honnan tudja egyáltalán?! Mindegy is! Most nem ez a lényeg!!
-Ehhez neked semmi közöd! De ezt be kell fejezned, ha nem miattunk, akkor Elláért tedd meg! Mi van , ha ide akar látogatni csak nem mert , mert te egy ripper vagy!?! -kiabáltam vele
-Igen is van közöm hozzá! Tudtommal az ÉN barátnőm volt! És nem a TIÉD!! És miattad lett vége a kapcsolatunknak is!! De így utólag már nem is bánom, mert szemrebbenés nélkül meg fogom ölni!!!-rohant el mellettünk
Oly' gyorsan , hogy utol érni sem tudtuk! ÚRISTEN! Vajon hová mehetett?! Meg kell találnunk! Ellához kell mennünk, hogy megvédjük!! Berohantam a házba, majd előkapva a bőröndöt pakolni kezdtem.
-Mi a franc volt ez!?-kiáltott rám Harry idegesen
-Semmi! Pakoljatok és irány Holmes Chapel! Meg kell védenünk Ellát! -kapkodtam jobbra balra
-ha a húgomnak egy haja szála is meggörbül, te leszel a következő Niall után, akinek letépem a fejét!!-rivallt rám, majd elviharzott

Idegölő volt minden egyes perc amit a semmittevéssel töltöttünk az út alatt! Fogalmam sem volt, hogy hogyan fog reagálni Ella, ha megtudja ezt! Vagy, ha egyáltalán meglát minket! Hiszen nyugalomra vágyik, ezért is jött el, erre mi a nyakába zúdítjuk megint ezt! De legjobban attól félek, hogy későn érünk oda. Képes bántani őt Niall, főleg, hogy most nincsenek érzelmei!! Csak bízni tudok abba, hogy gyorsabbak vagyunk Niallnél....

~Ella~

Rengeteg minden megváltozott. Végre normális tinédzsernek éreztem magam. Megszűnt a varázslás, megszűnt minden, ami nem e világi! Teljesen átlagos lehetek végre. Rendesen suliba járok megint, vannak barátaim, akik normális emberek, és igen , így sikerült visszaszereznem az életkedvemet is. Ez hiányzott már nekem! Minden nagyszerű. Sehol semmi mágia , sem gond! A suliból sétáltam hazafelé, mikor valami hűvös szellő csapott meg! Rossz előérzetem támadt és tudtam, hogy valami itt nem stimmel. Zajt hallottam a tőlem messze elevő erdőben. a francba a varázsló érzékeimmel! Nem tudtam figyelmen kívül hagyni... A hang után indultam. Talpam alatt ropogott a friss hó. Az erdő közepén volt egy csodás hófedte tisztás. Hátam mögül mozgást hallottam így megfordultam.

Először nem tudtam, hogyan reagáljak rá. De szeméből láttam, hogy ez nem egy sima farkas.... már csak azt kell megtudnom, hogy mennyire jelent rám veszélyt....  Bár arca szelíd volt, és rossz előérzetem is alább hagyott. Tettem felé egy lépést, hogy felmérjem mennyire veszélyes, de meglepetésemre ő is felém lépett. Orrával kezem felé szaglászott. felé tartottam, majd engedte , hogy megérintsem. Puha szőrébe túrtam, majd megsimogattam. Hirtelen meglökött fejével így hóba huppantam és nevetni kezdtem, mivel arcomat nyaldosta. Mikor elhúzódtam tőle, felkeltem a hideg hóból, majd egy utolsó simogatás után elbúcsúztam tőle. 

-Szia szépszemű. Remélem még találkozunk.-sétáltam el 

Nem érdekelt, hogy kerülhetett ide. Mágia mentesen szeretnék élni így nem is ásom magam bele mélyebben, de olyan cuki volt, hogy nem bírtam ki, hogy ne simogassam meg. Folytattam csendes utam hazafelé. Lassan kezdett sötétedni. Otthon tanultam, majd megfürödtem és aludni tértem. 

Reggel egy gyengéd érintésre ébredtem. Valaki végigsimított arcomon. Álmosan nyitottam ki szemeimet, de az illetőt meglátva kétszeresére nyíltak ki! Zayn!! 

~Csókolj meg kérlek...

~Ella~

Pár napja már semmi sem változott. Damon egyre gyengébb, érzem. Lassan kezdek beletörődni, hogy nem tehetek semmit az ellen, hogy elveszítem. Erősnek kell maradnom. Tudom, hogy Ő is ezt szeretné, ezért is tartom magam ehhez... Csak is miatta. Lélekben érzem minden fájdalmát... Stefan is tudja, hogy nem sokáig van már velünk így próbál minél több időt eltölteni vele. Eközben még is inkább távolságtartó vele, hisz sosem merészkedett közelebb az ágyához, mindig csak az ajtóban állt és figyelte. Jó pár napja ő sem aludt, akár csak én.  Szüntelenül szorongatom izzadt kezeit ,míg még tehetem. Kihasználok minden egyes másodpercet míg még életben van, még ha nincs is magánál. Megszorította kezeimet, amennyire csak bírta. Ez térített magamhoz. Stefan is felkapta erre fejét. 

-E-Ell.- próbált beszélni, de gyengesége nem engedte 

-Itt vagyok. Ne erőlködj, csak pihenj.-suttogtam könnyeimmel küszködve 

-Cs-csókolj m-meg kér-kérlek. -nyögte erőtlenül 

Nem értettem miért mondja ezt, de habozás nélkül tettem, amit kért.

Mikor elhajoltam tőle, mély lélegzetet vett. Hirtelen hatalmas nyomást éreztem mellkasomban. Lélegzetem elakadt. Kezeimmel automatikusan kaptam a fájó ponthoz. Iszonyatos volt a kín. A levegő nem tudott eljutni tüdőmig, szívem hevesen és erőteljesen dübörgött folytonos fájdalmat éreztetve velem. Stefan aggódva termett mellettem, majd hirtelen el is húzódott. Egy szempillantás alatt el is múlt a fájdalom. Damonre pillantottam, ki mozdulatlanul feküdt, magyarázatot adva az előző fájdalmaimra. A kötődés miatt érezhettem ezt pont mikor ő.... végleg lehunyta gyönyörű szemeit. Könnyeim patakzottak arcomról. Nem bírtam elviselni a tényt... Stefanra pillantottam. Nagyon jól tudta ő is, hogy mi volt ez az egész. Vigasztalás kép karjaiba volt, s talán azért is, hogy leplezhesse könnyeit.

Pár órával később már a srácok is itt voltak már. Hatalmas volt a csend. Eltemettük Damont....Szerintem ez mindent elárul. Egyedül szerettem volna lenni, így felmentem a szobájába. Minden rá emlékeztetett. Kezembe vettem kedvenc pólóját, s azt szorongatva zokogtam lerogyva az ajtó elé. Érintkezve a puha anyaggal, minden kellemes emlék filmszerűen játszódott le előttem, látomás formájában. 

Nem érzek mást, csak egy hatalmas tátongó űrt a mellkasomban. Mintha vele minden erőm és minden érzelmem eltűnt volna a föld felszínéről. Egyedül maradtam, lélektelenül. Üresnek és láthatatlannak érzem magam nélküle...Mintha már nem lennék ide való. És talán ez pontosan így is van...Hisz ő volt az, aki még itt tartott... Nélküle úgy érzem, már nincs keresnivalóm itt. Ez nem az én világom...sosem volt és soha nem is lesz az! Vissza kell térnem a normális életembe. Elfelejteni, hogy valaha is létezett ez a világ, ahol a vámpírok, várfarkasok és a varázslók örökös harcot vívtak egymással... Életem ezen része lezárult... Rajtam áll, hogy mit kezdek ezzel a továbbiakban. Nem akarom még több szerettemet elveszíteni, s tudom, ha maradok ez nagy valószínűséggel bekövetkezhet. Hisz én vagyok az , ki minden lénynek böki a csőrét, vagy épp a szemfogát... Én hoztam minden eddigi bajt a srácok fejére, de ezennel ennek vége! Holmes Chapel. Az a nekem való, nyugodt , bésék és teljes mértékben mágia mentes kisváros, amire szükségem van. Haza kell mennem!! Így lesz a legjobb!!

~Harry~

Mindannyiunkat megviselte Damon halála. Azt hiszem mondanom sem kell , hogy Stefant és Ellát különösképpen. Stefanről a történtek óta nem is hallottunk. Párszor próbáltunk átnézni hozzá, hogy minden rendben van-e, de még csak otthon sem volt. Legalább is gondolom. De az is lehet , hogy csak nem akart beszélni senkivel és ezért nem adott magáról életjelet.  A Húgom elzárkózott mindenki elől. Próbálunk segíteni neki, a közelében lenni, hogy éreztessük vele , nincs egyedül s, hogy ránk mindig számíthat  de mindenkit eltaszít magától. Nem beszél senkivel sem . Csak is azt hajtogatja, hogy vissza akar menni Holmes Chapel-be , de én ezt nem tartom jó ötletnek. Ha elengedjük, és hagyjuk, hogy egyedül legyen, végleg összeomlik, és képes lenne hülyeségekre is és ezt szeretnénk mind elkerülni.  Niall az egyedüli, akinek sikerülne lebeszélnie erről, de őt sem engedi be a szobájába, így reménytelen a helyzetünk. 

~Zayn~

Idegesít, hogy így meg van kötve a kezem, hogy nem tudok segíteni Ellának feldolgozni a történteket. Bánom eddig kerültem és nem lehettem mellette,de jobbnak láttam így. Mert biztosan utált, hogy miattam lett vége a kapcsolatuknak Niallel. Nagyon jól tudtam, hogy ez a kötelék csak erősödni fog, hogy ha megint megharapom, de egyszerűen nem tudtam ellent állni neki.Annyira csábított a vére és felkínálkozott. De most végképp utálom magam,hogy a legnagyobb szükségben is magára hagyom. De nem tudok mit tenni. Még Niallt sem engedi be a szobájába, nem hogy engem. De legalább az ablakból figyelhetem. Így szemmel tudom tartani, hogy ne tegyen semmi hülyeséget. Viszont annak nem örülök, hogy el akarja hagyni Londont. Ha elmegy Holmes Chapelbe, akkor talán többé nem is láthatom és ki tudja,hogy ott mi történik vele. Simán bajba kerülhet és mi nem tudunk segíteni rajta. Nem tudjuk megvédeni többé, ha itt hagy minket. De megakadályozni sem akadályozhatjuk, hiszen felnőtt korú, azt csinál , amit akar és ezt nekünk tiszteletben kell tartanunk.Még ha nem is örülünk a döntésének. 

Hangok rántottak ki gondolataim mélységéből. Harry és Niall. Elláról beszélgettek. 

-Nem tudok mit tenni! El kell engednem!-törődött bele Harry 

-Nem tartom jó ötletnek! Tudod jól te is, hogy miért! Nem hagyhatjuk magára pont most!-szállt vitába Niall

-Tudom Niall,tudom! De mit tegyek?! Te talán tudsz jobbat?!-rivallt rá idegesen a göndör

-Nem.-motyogta kétségbeesetten 

Észrevétlenül hagytam el a házat, de csak az udvarra mentem, majd fel a fára, ahonnan láthattam Ellát. Legalábbis a szobáját. Gondolom megint az ágyon gubbaszt és sír. Be kell jutnom hozzá! Próba szerencse! Megkocogtattam egy picit az ablakot, hogy felhívjam magamra figyelmét. Tervem sikeresnek látszott, mikor az ablakhoz sétált, majd kinyitotta. Bemásztam a nyílászárón. Tekintete üveges, még is értetlen volt. Nem is számítottam másra. Fel sem kellett tennie a kérdést. Tudtam, hogy az jár a felében, mit keresek itt, vagy egyáltalán miért, hiszen eddig magasról tettem a fejére. Vagy is ezt hiszi. Pedig nem. Annyiszor figyeltem, amiről ő nem tud.

-Látni akartalak.-böktem végül egy épkézláb mondatot

Halvány mosolyt küldött felém, mire igazán nem számítottam, majd karjaival átölelte mellkasomat. Ledöbbentem cselekedetén, majd miután észhez tértem szorosan magamhoz öleltem. Úristen de rég tartottam már karjaim között. Hiányzott...pokolian hiányzott már, hogy érezzem közelségét, kellemes illatát.

-A bátyád beleegyezett, hogy elmenj Holmes Chapelbe.-mondtam ki 

-Komolyan?-húzódott el meglepődve 

Egy gondterhelt sóhaj után aprót bólintottam, hogy tudassam vele válaszom. 

-Nem akarom, hogy elmenj.-simítottam el egy tincset arcából

Nem válaszolt semmit, csak beharapta alsó ajkait, majd a padlót kezdte vizslatni. Felemeltem fejét, hogy szemébe nézhessek. Általában onnan mindent le tudok olvasni. De most semmi! Csak üresség és fájdalom látható. Gyönyörű, csillogó, zöld íriszei megbabonáztak. Illata csak még jobban őrjített...Élesen szívtam be a levegőt, hogy kontrolláljam magam. 

-Minden rendben?-kérdezte aggódva 

Hallottam, ahogyan szíve hevesebben kezd lüktetni az aggodalomtól. Éreztem az ereiben csörgedező vérét. Nem bírtam magam kordában tartani. Tenyereim fogságába ejtettem apró arcát, majd ajkainkat puhán préseltem össze...

~Szükségem van rá!

~Niall~

"-Várj! Valamit tudnod kell...-szólalt fel Stefan "
Ella ijedten nézett az ifjabb Salvatorera . Szíves hevesebben kezdett dobogni.
-Történt vele valami, míg te nem voltál önmagad.- kezdte óvatosan , de a feszültség ezzel csak jobban nőtt.- Olyan varázslat érte Damont, ami egy visszafordíthatatlan fekete mágia. Lassan végez áldozataival.
A lány szemei kikerekedtek. Könnyek szántották pirospozsgás arcát. Kapkodta a levegőt. Egy másodpercbe sem telt bele és már haldokló barátja mellett volt a lány. Legszívesebben mellette lettem volna én is, hogy támogassam és vigasztaljam, de jobbnak látszott most , ha távol maradtam tőle. Nem lett volna túl jó vége, ha most zargatom. Most az egyszer tiszteletben tartottam , hogy magányra vágyott, hiszen senkinek sem könnyű elveszíteni azt, akit szeret. Ezt én is megtanultam már... Lesz idő, mikor majd nem fogom magára hagyni, mikor össze fog törni... Mert tudom, ismerem; Ha bekövetkezik az, amit Stef mondott Ellának nagyobb szüksége lesz társaságra, mint valaha. És tudom, hogy azt fogja mondani, nincs szüksége senkire, de nem hagyhatom magára....akkor nem! Mert képes lenne bajba keveredni, vagy megsebesíteni magát; és ezt sem én sem pedig a srácok nem méltányolnák. Tudom, hogy mind mellette leszünk és segítünk, majd neki feldolgozni azt, ami történik. Nem lesz könnyű, de hiszem, hogy sikerülni fog. Nem tehettem mást, mint, hogy szóltam Harrynek.  A húgának szüksége van most rá. Még ha nem is ezt mondja...

~Ella~

Nem tudtam elhinni azt, amit Stefan mondott! Egyszerűen képtelen voltam rá és nem is akartam! Nem akartam elveszíteni őt! Mindennél jobban szeretem és nem érhet így véget a kapcsolatunk. Igen nehezen indult, mint általában minden, de olyan szép és jó volt, hogy szinte már büntetendő. És tessék! Itt a büntetés! Nem bírnám ki, ha őt is el kéne veszítenem! Valamit csak lehet tenni! Nem lehet ennyivel feladni! 

Az ágya mellé rogytam erőtlenül. Mindeddig próbáltam erősnek mutatni magam és még én is elhittem egy kis időre, de ez végleg lerombolt bennem minden eddigi falként felépített mentsvárat...vagy inkább romot. Iszonyú volt őt így látni. Éreztem, hogy rohamosan gyengül, fogy az ereje, pedig nem rég volt vadászni! Homlokát és arcát izzadságcseppek díszítették , mitől még dögösebben nézett ki , de valahogy most ez érdekelt a legkevésbé. Haja kuszán lógott arcába, min segítettem kissé. Arca szinte lángolt oly forró volt. Hoztam egy lavor hideg vizet, majd egy anyagot belemártva kezdtem törölgetni szerelmem arcát, hogy enyhítsem lázát. Már ha ez az volt. A hideg érintésre halk nyöszörgés hagyta el tökéletesen ívelt ajkait, de próbáltam most nem arra összpontosítani. Egyre csak küszködtem könnyeimmel, mik előtörtek, de nem akartam, hogy így lásson, sem ő, sem pedig más!

-E-Ella.-nyöszörögte erőtlenül 

-Sh...Itt vagyok! Pihenj inkább.- hajoltam mellkasára éreztetve vele jelenlétem 

Megpróbált felülni, de sikertelenül. Rettentően gyenge volt. Háta mögé kúsztam ölembe hajtva fejét. Látszólag sikeres volt az ötletem. Kissé megnyugodott. 

Nem veszíthetem el! Szükségem van rá! Jobban mint bármire! Jobban, mint a levegőre! Nem hagyhat itt, sem engem, sem pedig Stefant! Ők már több mint 160 éve boldogítják egymást! Stefan össze fog roppanni! És én sem fogom jobban viselni! Nem bírok el több fájdalmat! Ez egyszerűen túl sok már nekem! Eddig szivacsként szívtam be minden kínt, mi engem ért és bár próbáltam nem törődni velük, mindig legyőztek, de ez..... ez nekem a kegyelemdöfés! 

Az ajtó hangja rántott vissza a való világba. Stefan megállt a küszöbön és az ajtófélfának dűlve figyelte testvérét.  Nem mondott semmit, csak összefont karokkal nézett maga elé. 

-Valamit csak tehetünk!!- néztem fel rá 

-Szerinted én nem próbáltam már meg mindent!?!-mordult rám 

Nagyon meglepett ez a kitörése és bevallom meg is ijesztett. Még sosem láttam ilyennek! 

-Ne haragudj Ella. Nem akartam kiabálni.-túrt hajába idegesen, majd leült a földre 

-Semmi baj Stefan. Mindketten idegesek vagyunk. -motyogtam magam elé 

Egész éjjel barátom mellette maradtam. Stefan mikor bejött 10 percnél tovább nem bírt bent maradni sosem; bár a küszöbnél beljebb sem nagyon jött. Érthető, hisz én sem bírom így látni Damont. Iszonyú belegondolni, hogy ő többet nem lesz köztünk! Ő volt mindig a társaság lelke! A hangulat hozója. Az idióta poénjaival még a legrosszabb időket is kissé jobbá tette. Sosem adta fel bármiről is volt szó. Mindig pozitívan gondolkodott és ésszerűen. Sosem hagyta , hogy hülyeséget csináljak. Mindig óvott és mikor kellett vigasztalt. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy nem lesz többé ki megnevettessen, ki megöleljen, mikor arra van szükségem. Nem lesz kivel átvirrasszam az éjszakákat értelmetlen dolgok véghezvitelével ; kivel együtt kiszökjünk a tetőre a csillagokat bámulni, csak mert én azt szeretem.  Nem lesz ki megcsókoljon úgy, olyan szenvedéllyel, ahogyan csak ő volt képes. És mindez, mindez a sok jó emlék, csak emlék marad. Csak ennyi marad meg belőle....a rengeteg emlék... És most végig kell néznem azt, ahogy lassan elhagyja minden ereje és az a rohadt varázslat lassan végez vele. Nem bírom elviselni a tudatot, hogy nem segíthetek rajta sehogy sem, pedig én is varázsló vagyok! Nem is akármilyen! Elvileg a leghatalmasabb varázslók vérvonalának hordozója vagyok, ki előtt nincs akadály , és erre tessék. Még is van! Egy rohadt fekete mágia az, ami végez a barátommal , nekem pedig karba tett kézzel végig kell néznem, ahogy elveszítem...

Az ajtó nyikorgására kaptam fel a fejem. Biztosan elbóbiskoltam. Nem látszott ugyan tisztán, hogy ki a látogató, de göndör fürtjei mindent elárultak számomra. De hogyan ? Biztosan Niall szólt neki. Örülök annak, hogy mindazok ellenére, amik történtek köztünk Niallel ő még mindig törődik velem. Sosem fogom tudni meghálálni neki mindazt a sok jót, mit tőle kaptam. Bátyám csak némán letérdelt az ágy elé, majd döbbenten nézte hogyan végez egy erős vámpírral egy rohadt fekete mágia. Sokkolva volt a látványtól. Felkeltem azt ágyról és hagytam , hogy testvérem szorosan karjai közzé zárjon, éreztesse velem, hogy ő itt van nekem és, hogy nem leszek egyedül, ha Damon már nincs is köztünk ; hogy ő majd segít nekem átvészelni ezt az egészet. És bármennyire is próbáltam erős maradni, nem ment. Sok mindent kibírtam és elviseltem már, de ez egyszerűen túl sok nekem... Talán ha Harry és a többiek nem lennének én már rég megőrültem volna; vagy talán nem is szembesültem volna ezzel az élettel... De akkor talán nem tudnám most, hogy mi az az igaz szerelem, mire Niall tanított meg, vagy az igaz barátság , mit a srácoktól tanultam...és sorolhatnám még a végtelenségig mindazt a sok jót, mire megtanítottak a srácok. Hálás vagyok nekik, hogy vannak nekem. 

-Minden rendben lesz Kicsim.-puszilt hajamba bátyám nyugtatva

- Nem Harry, semmi sem lesz rendben! Meg fog halni és nekem végig kell néznem, mert nem tudok tenni semmit ellene!-zokogtam mellkasába

-Tudom Kicsim, tudom.-szorított magához még jobban. - Mi mind itt vagyunk neked, segítünk feldolgozni, csak kérlek, engedd, hogy segítsünk.-suttogta hajamba

Mélyen lélegeztem be bátyám nyugtató illatát azonban az a folytonos szúró fájdalom mi ott honol mellkasomban nem hagyja, hogy akár egy pillanatra is megfeledkezzem arról, ami most történik....

~Várj!

Sziasztok Drágáim!
Tudom, nagyon lassan érkeznek a részek, de igyekszem amennyire tudok. jelenleg beteg vagyok és egy kis ideig egyedül vagyok itthon így tudok írni. 
A következő részekről annyit, hogy szerintem elég eseménydús és izgalmas lesz úgyh érdemes velem tartani. 
U.I.: Nyomként írjátok meg , hogy ti mit gondoltok Damonről! (milyen a személyisége, kedvelitek-e stb... Remélem értitek ;) ) 
By: ~Ella


~Niall~

A lány lélegzetvétele egyenletlen volt. Csak kapkodta a levegőt. Értetlenül pillantott körbe a szobán. Megpillantva Salvatoret könnyek szöktek gyönyörű szemeibe, majd szorosan egymás karjaiba temetkeztek. Arcocskáját Salvatore mellkasába fúrta, majd hagyta előtörni zokogását...
-Sh...minden rendben van.-simogatta a lány haját
-H-hogy kerültél haza?-szipogta
-Mi? Nem emlékszel?-döbbent meg
Arcát dörzsölgetve hajolt el a lány, közben fejét csóválva.
-Mi az utolsó emléked?-kérdeztem rá
-Téged elkapott a tanács, és segíteni akartam....-motyogta gondolkodva
-És utána ? Utána mi történt?-kérdeztem idegesen
-Nem tudom. Itt ébredtem....-hajtotta le fejét sírva
Szívfájdító mindezt végignézni, nem hogy még érezni is. Legszívesebben magamhoz szorítottam volna törékeny kis testét , de nem tehettem.

Nem telt bele pár perc, de már a srácok is itt voltak, hatalmas vigyorral arcukon, mi örömüket tükrözte Ella jólléte miatt. Az felkeltette figyelmemet, hogy Stefan már nem volt itt. De jelenleg nem ezzel foglalkoztam. Harry el nem engedte húgát. Én sem tettem volna helyében...Végre minden rendben jött...vagy is majdnem minden.  Fáj látnom, hogy elveszítettem őt, de legalább nem teljesen, mert még itt van, Még barátok vagyunk, hiszen, megmentett.. Bár most szinte levegőnek néz.. De remélem ez idővel megváltozik. Jelenleg a kanapén henyélve élvezzük, hogy végre újra együtt a csipet csapat, meg egy Salvatore.
-Damon, enned kéne.-szólt barátjához Ella, úgy, hogy ne hívja fel magára a figyelmet
-Nem hagylak magadra.-ölelte szorosabban a lányt
-Nem leszek egyedül itt vannak a srácok, és különben is le vagy gyengülve.- mondta szigorúan
-Honnan tudod?-lepődött meg
-Érzem.-helyezte Salvatore szívére a kezét
Salvatore követte a lány mozdulatát, majd tenyerei közé zárta az apró kezecskét.Megcsókolta, majd engedelmeskedve elment... Hál'Istennek!

Nem sokkal később a srácok is elmentek vadászni, így csak ketten maradtunk a csajszival. Ella egyedül szeretett volna maradni, így felment a saját szobájába. Persze ezt mindenki megértette é elfogadta. Azonban figyelemmel követtem minden tettét, minden egyes lépését, minden egyes lélegzetvételét, minden egyes szívdobbanását, mit most már örömmel hallottam. Pár lépés után megállt, majd valami zaj hallatszott, mire egyből szobája előtt voltam, de megtorpantam. Nem mehetek be! Egyedül szeretne lenni és ezt tiszteletben kell tartanom, Nem zargathatom, csak mert hallottam egy kis csörömpölést. Még is aggaszt a dolog, hogy mi adhatta ki a hangot. De mi van ha nem kíváncsi rám? Ha épp azért jött fel , mert nem kíváncsi a képemre? Tudnom kell... Zajmentesen nyitottam be szobájába, minek köszönhetően nem is vett észre. No meg háttal is állt.  Némán lépdeltem felé. Válla felett átnézve megpillantottam a törött képet, mit pár napja hagyott itt ugyan ilyen állapotban. Szótlanul , szinte lélegzetvisszafojtva meredt a képre, elmerülve gondolataiban. Bár tudnám mi jár most a fejében, hogy milyen érzelem játszódik le benne. Hatalmas csend uralkodott a félhomályban úszó helységen. Ő nem beszélt, én pedig nem tudtam mit is mondhatnék.Elszállt a bátorságom, az erőm. Elgyengít a puszta jelenléte... Talán percekig állhattunk így , míg egy nagy levegővétel véget vetett mindennek. De persze nem tudta , hogy mögötte vagyok, így mikor megfordult és elindult volna, nekem ütközött, majdnem a földön landolva. Szerencséjére időben kapcsoltam , így visszarántottam , de talán túl nagy lendülettel minek köszönhetően karjaim közt landolt. Automatikusan fontam közre karcső dereka körül karjaimat, míg ő nyakam ölelte. A nemrégiben még nagynak tűnő távolság, most milliméterekké vált köztünk.  Tekintete enyémbe fúródott. Istenem de gyönyörűen csillog. Hiányzott már, hogy láthassam ezt, hogy karjaimban tarthassam, hogy érezzem hevesen zakatoló szívét, mi szinte kitörni készül bordái közül. De vajon a  hirtelen történő események vagy a jelenlétem, váltotta ki ezt? Frászt, biztos hogy nem én! Már jó ideje nem vagyok rá hatással...
-Ne haragudj.-szólalt meg halkan , még mindig tekintetembe fúrva sajátját
- Te ne haragudj. Szólnom kellett volna, hogy itt vagyok.- gyönyörködtem csillogó zöld íriszeiben
-Mióta állsz itt?-biccentette félre fejét érdeklődve
-Nem olyan rég óta.-vontam vállat
De talán nem kellett volna. Ennek hatására észbe kapott és elpirulva elengedett... A fenébe! De legalább ha pár pillanatig is csak, de érezhettem őt, újra a karjaim közt tarthattam. Bár ne kellett volna elengednem. Soha nem engedném el! Szorosan tartanám karjaim közt, biztonságban...Végigcsókolnám minden egyes porcikáját és minden csók után tudatnám vele, hogy mennyire szeretem... Orromba kúszna émelyítően édes és imádott illata, mi szinte drogként hat rám. Mindig elgyengít és megőrjít még is folyamatosan sóvárgok azért az illatért; mert ha érzem, tudom, hogy velem van és biztonságban.
Persze ez csak egy álomvilág...sajnos! Megvolt a lehetőségem, de én elcsesztem! Elengedtem és elveszítettem... más pedig megtalálta ezt a kincset és , ahogy nekem kellett volna, foggal körömmel küzd azért, hogy megóvja és megtarthassa. Nekem pedig már nincs helyem a lány szívében, mert új lakója lett... Nem tudtam már mást tenni, mint, hogy elfogadtam.... Beletörődtem, hogy többé ez a lány, már nem tartozik hozzám, s nem is fog.
-Miért jöttél?-szakított ki gondolataim tömkelegéből
Ideje visszatérni a való életbe! Gyerünk Niall törd a csinos kis fejed! Állj elő nagyon gyorsan valami jó kamuszöveggel; mert azt nem mondhatod neki, hogy halálosan szereted és csak mellette akarsz lenni, szóval húzz bele szöszi!
-Öööm....-gondolkodom, gondolkodom, de semmi! Képtelen vagyok hazudni neki, így marad az igazság! - Csak látni akartam, hogy minden rendben van-e. - hajtottam le fejemet
Valahogy a padló, most érdekesebbnek minősült. Várjunk! Én most zavarba jöttem?! Szent vámpírfog! Miért hozott ez ennyire zavarba?!  Olyan érzés, mintha azt vallottam volna be , hogy szeretem; mintha egy hatalmas titkot mondtam volna el neki. Annyira vicces ez a helyzet... Teljesen olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor ismerkedtünk. Akkor is mindketten ilyen félénkek voltunk és bármiféle apró érintkezéstől is vérvörössé váltunk... na jó, talán a vérvörös nem épp a legjobb metafora erre, mert kissé úgy hangzik, mintha meg akarnám enni! Pedig soha, de soha nem lennék képes ártani neki! Még ha kérné sem! Egyszerűen képtelen lennék rá! Nem úgy, mint Zayn! Fhu! De inkább ezt hagyjuk, mert ha belemerülök megint, csak rossz vége lesz! Inkább ráveszem magam, hogy felpillantsak gyönyörű arcára.
-Köszönöm, most már jól vagyok.- nézett szemembe
Apró, féloldalas, szende mosoly futott át arcán. Olyan kis ártatlannak tűnt! Olyan megsebzettnek! Nem bírtam már ezt a távolságot kettőnk között! Szükségem volt rá, hogy érezzem. Tettem felé egy bátortalan lépést. Szemei hirtelen fehéren izzottak , majd pár másodperc után visszanyerték eredeti smaragdzöld színüket, azonban a lábai felmondták a szolgálatot, így erőtlenül esett össze. Szerencsére a reflexeim jók, így elkaptam, mielőtt baja eshetett volna.
-Ella...szólalj meg kérlek.- szinte könyörögtem
Hangom remegett az aggodalomtól. Igen , féltettem és aggódtam érte. Mikor kinyitotta szemeit, könnyfátyol fedte azokat.  Ajjaj , ez semmi jót nem jelent!
-Mit láttál,-kérdeztem rá halkan, ugyan is nagyon jól tudtam, hogy egy látomás volt
Már hozzászoktunk.
-D-Damon....vért köhög fel.-akadtak el szavai,  majd arcát kezdte törölgetni, aztán erőt véve magán folytatta.- Majd....legyengülve fekszik az ágyában...-vett mély levegőt
Szorosan öleltem magamhoz, hogy nyugtassam. Erősnek akarta mutatni magát, de ismerem. Tudom, hogy nagyon ki van most bukva, főleg azok után, amiken keresztülment nemrég. És azt próbálja elhitetni velünk, hogy jól van; hogy minden rendben van; de ismerem! Túl jól ismerem ahhoz, hogy ezt bevegyem. Még is annyira csodálom! Annyira erős! A legtöbb lány, már akkor lelépett volna, mikor megtudta, hogy mik vagyunk, de ő nem . Ella nem lépett le! Képes volt ezek után is ugyan úgy bízni a bátyjában és képes volt engem így is szeretni; így, hogy tudta, egy szörnyeteg vagyok. Még sem félt tőlem sosem. És bár jó párszor megsebesült miattunk, ő ezek ellenére is velünk maradt. Megmentette az életemet, nem egyszer... Kitanulta és tökéletesítette a varázslást, mi adatott neki. Megannyi akadályba ütközött, mégsem adta fel. Tovább küzdött és harcolt azért, amit el akart érni. És tudom, hogy ezek után is tovább fog küzdeni! Nem fogja feladni, mert nem hagyom! És a többiek sem!
-Látnom kell! - pattant fel mellőlem és kirohant
Utána siettem beelőzve.
-Várj! Nem mehetsz egyedül! Veszélyes! Itthon pedig nincs senki!- próbáltam maradásra bírni
Nem Salvatore miatt, hanem miatta! Féltettem! Nem akartam, hogy egyedül menjen, mert baja eshet. Összefuthat egy éhes vámpírral...szerintem nem kell folytatnom, hogy mi lehet belőle
-Látnom kell őt Niall!-csordult végig arca tökéletes vonalán egy szökött könnycsepp
Tudom, hogy ezt még meg fogom bánni!
-Akkor induljunk.-sóhajtottam
Karjait nyakam köré fonta szorosan háláját kifejezve.

Mindenféle kopogás nélkül nyitott be a házba Ella. Persze, hisz ő szinte otthon van itt! A nappaliban azonnal meg is találtuk Stefant, ki értetlen tekintettel sújtott le ránk.
-Damon fent van?-tért egyből a lényegre a lány
Stefan csak gondterhelten sóhajtott, majd bólintott. Ella egy percig sem habozott, a lépcső felé indult, azonban Stefan karjánál fogva megállította. Ajjaj! Itt valami nem stimmel!
-Várj! Valamit tudnod kell....-szólalt fel Stefan

~Keserédes érzelmek

Sziasztok!Tudom nagyon rövid, de most csak ennyire tellett tőlem. Igen, még mindig szívok a félév miatt és ez így is lesz még jó hosszú ideig, de ahogy tudok hozok részeket....
Puszi: ~Ella
~Damon~

Fuldokló köhögésem törte meg az idegölő csendet, mi majdnem egy teljes napja telepedett a szobára. Egyre gyakrabban tör rám ilyen. Ez nem valami jó jel. Nem tudom miért van ez, de semmi jót nem jelenthet....Majd beszélek az öcsémmel, de jelenleg jobban érdekel a barátnőm állapota. Annyira aggódom miatta... Apró kezét szorongatom szüntelenül és gyönyörű arcát figyelem árgus szemekkel, hátha megmozdul végre, de semmi....Az ajtó  nyikorogva jelzi látogató érkeztét, de nem foglalkozok vele. Támogató érintést érzek vállamon, mire már lopva felpillantok. Öcsém aggódó tekintete tapad rám, majd az alvó lányra. Letérdel az ágy mellé, majd felé helyezi kezét. Figyelem , amint felvillan a fény tenyerén. Hallom, ahogy Ella szívverése gyorsabb tempót vesz fel. Kérdőn és csodálkozva nézek öcsémre, ki egy biztató pillantást vet felém, majd finoman hátba vereget.
-Rendbe fog jönni.-mondja miközben biztatón hátba vereget . - Viszont te most elmész szépen vadászni,mert már rég voltál.-közölte tényszerűen 

-Nem hagyom magára.-simogattam a lány apró kezét

-Addig én maradok vele, de muszáj enned! Le vagy gyengülve nagyon.-mondta ellentmondást nem tűrően 

Sajnos teljesen igaza van. Amióta tart ez az ügy azóta semmit nem ettem... Beletörődve sóhajtottam, majd barátnőm felé hajolva, lágy csókot hintettem homlokára, aztán távoztam.

Az erdőben botorkálva kapaszkodtam a fákba, majd az egyiknél megállapodva nekidőltem. Iszonyatosan szédülök. Mintha forogna velem az egész világ. Ismét fullasztó köhögés szakadt fel tüdőmből, mi szinte már hörgésnek mondható. Földre kényszerített. Éreztem, amint gyengülök, majd viszont láttam a nemrégiben elfogyasztott "vacsorámat". Hitetlenkedve és értetlenül meredtem magam elé. Ez nem normális... persze én magam sem vagyok az, hiszen vámpír vagyok, de akkor sem jó ez... Valami nagyon nem stimmel. Mi a franc történik velem?!
-Nocsak,nocsak, kit látnak szemeim.-hallatszott egy gúnyos hang
Minden erőmet összeszedve föltápászkodtam a földről, majd dzsekimbe töröltem számról a vért. Megvetően néztem arra a féregre, aki belekeverte mindebbe a barátnőmet
-Tűnj el!-morogtam, leplezve gyengeségemet
-Már miért tűnnék? Nem félek tőled. Gyengébb vagy, mint egy halandó.-mondta lenézően undorító vigyorral pofáján
Nekitámadtam, torkánál fogva vágtam egy fához.
-Fogalmad sincs róla, milyen erős vagyok.-vicsorítottam
Hirtelen éles fájdalom lett úrrá gyomromban, mit egy karó okozott.
-Elbasztad.-hörögtem kárörvendve
-Nem éppen!-forgatta meg bennem a karót.- Úgy sincs már sok neked háta! Nem adom meg neked ezt az örömöt! Szenvedj csak!-hajolt fülemhez
Majd mikor befejezte mondandóját felegyenesedett és egy utolsó, jól bemért rúgással hátamra kényszerített...

~Niall~

Sehogy sem tudtam Ella közelébe férkőzni, bármennyire is szerettem volna! Salvatore egy pillanatra sem mozdult el mellőle! Bár megértem, hisz én is ugyan ezt tenném, ha tehetném...Folyamatos figyelemmel kísértem, minden egyes mozdulatát, gondolatát, lélegzetvételét... És reménykedtem, hogy valamikor távozik már, hogy Ella közelébe mehessek. Imáim meghallgatást nyertek, mikor Stefan elküldte vadászni. Egy percig sem haboztam, azonnal megindultam Ella szobájához, de Harry utamat állta. 

-Mit akarsz?-kérdezte értetlenül 

-Látnom kell!-néztem rá kérlelően 

Sóhajtva ugyan, de félreállt, szabad utat adva nekem. Gyorsan szedtem lépteim, azonban az ajtóban megtorpantam. Mi van, ha felébred és nem kíváncsi rám? Ha elküld melegebb éghajlatra... Nem! Nem érdekel! Látnom kell! Tudnom kell, hogy van...Bátortalanul nyomtam le a kilincset, majd csendes léptekkel közeledtem az ágy felé. Stefan összehúzott szemöldökkel meredt rám, majd vette a lapot és sóhajtva bólintott. Felállt az ágy mellől és magunkra hagyott végre. Most vettem csak a bátorságot, hogy a lányra pillantsak. Arca teljesen sápadt volt, Lélegzetvétele, már viszonylag rendezettebb lett, akár csak a szívverése.  Félve érintettem meg apró, törékeny kezét. Furcsa érzés kerített hatalmába. Olyan leírhatatlan..... Nem lehet szavakban kifejezni. Boldogság érzet volt, még is fájdalommal teli is. Azonban ez a különleges érzelempillanat hamar véget ért. Újra éreztem fájdalmát, szenvedését, mi jéghideg szívembe mart. Mintha valami megváltozott volna....Eddig nem éreztem át, azt, amit ő. Ez a kötelék már megszakadt közöttünk, de most minta ha újraköttetett volna....Furcsa. Apró félmosoly húzódott szám sarkába örömömben, hogy egyáltalán ez az érzelem hozzá köt. Azonban ez nem tartott sokáig. Idegbeteg módjára rontott be az ajtón Salvatore, és most nem Stefanre gondolok, aki békés és nyugodt, hanem az elmebeteg bátyjára. Gyilkoló és megvető pillantásokat vetett felém. Elengedtem Ella kezét, de nem azért, mert zavart a nézése, hanem , mert kerülni akartam a konfliktust. Jobbnak láttam lelépni, azonban ő nem így gondolta. Megszorította karomat  visszahúzva.
-Engedj el, ha nem akarsz balhét!.-vicsorítottam rá
Éreztem mint árad szét testemben a düh, s a gyűlölet, mit iránta érzek. Szólásra nyitotta száját, azonban Ella megakadályozta. Halk, de fájdalommal teli nyöszörgés hagyta el tökéletesen ívelt ajkait, mire mindketten felkaptuk fejünket. Szemei hirtelen kipattantak és rémülten kiáltott egyetlen nevet, mi megadta a kegyelemdöfést számomra. Meglepetten nézett Salvatorera. Engem észre sem vett, mintha csak láthatatlan volnék.....na persze már megszoktam!

~Bad news

Sajnálom olvasók (már ha még vannak) de egy jó ideig biztosan nem fogok tudni részt hozni. Ennek egyetlen oka a félévi.... nem részletezném... Majd jelentkezem....
Puszi: ~Ellaxoxo

~Féltve őrzött emlékek...

~Zayn~

Feleslegesnek tartottuk, hogy mindannyian Ella után menjünk, így csak Harry, Niall és én mentünk... így a többiek tudták folytatni a kutakodást. Már tudjuk, hogy nagyjából mire számítsunk, mikor megérkezünk...és hiába tudom, még is megráz az esemény, mikor újra végig kell néznem...Tudom mit érezhet Niall vagy akár Salvatore. Róla jut eszembe, mióta elment Stefannek szólni, nem tért vissza. Vajon mi lehet az oka? Bár jelen pillanatban Ella a fontosabb... Belépve a nagyterembe a várt kép fogadott minket, de ami meglepő volt számomra, hogy Niallel véletlenül egymásra néztünk, mintsem azt a szívfájdító légyottot nézzük. Szemeiben pontosan tükröződött a fájdalom, a megtörtség, a szenvedés... És talán ő is ugyan ezt látta enyéimben. Harry ismét torokköszörüléssel zavarta meg a "párocskát", mint alig pár órával ezelőtt. Teljese dejavu érzés járt át. Kivéve, hogy most csak 3-an vagyunk. Ella szem forgatva nézett ránk, sóhajtva felszólalt.
-Megyek...
Nagyon jól tudta már miért vagyunk itt. Könnyebben ment mint gondoltuk... Hazafelé menet senki nem szólt egy szót sem. Bár miről is tudtunk volna beszélni? Semmiről! Kellőképpen puskaporos volta levegő közöttünk és nem hiányzott, hogy szikrát gerjesszünk. Egyikünk sem szándékozott vitába szállni Ellával, hisz így, hogy megváltoztatták képes ártani nekünk. Emlékszem mikor még megismertük, annyira kis félénk volt, olyan ártatlan. Nagyon féltettük mind, hogy baja esik, most pedig szinte mi félünk tőle, mert jóval erősebb nálunk...és már nem állíthatjuk bizton, hogy nem ártana nekünk, mert már megtette, olyanokkal, akiket szeret.... Mikor hazaérkeztünk a Salvatore fivérek bőszen keresgélték a megoldást problémánkra. Damon azonnal felpillantott mikor beléptünk, majd barátnője előtt termett. A lány kissé döbbenten figyelte Salvatoret. De nem azzal a közönyös tekintetével, mint amivel ránk néz...

Igen szar kimondani, de nagyon szeretik egymást. Még, ha most Ella nem is emlékszik rá... Még is valahol érezheti ezek szerint... Damon gyöngéd mozdulattal simít végig a lány arcán, míg az észbe nem kap és húzza el fejét. Megrázta fejét, mintha kiűzte volna ezt az emlékképet , majd kikerülve őt, felbaktatott a szobájába.
-Valaki tartsa szemmel, nehogy megint elszökjön.-tanácsolta Harry
-Majd én.-mondta egyszerre Niall és Damon
-Menj csak.-sóhajtott Niall lemondóan
Damon el is tűnt a házban. Figyelemmel kísértem a hallottak alapján mit csinál, de ezek szerint nem ment be szobájába, csak kívülről figyelheti... Talán ez a legjobb megoldás... Így senki sem sérül érzelmileg...és magamat is értem ezalatt. Igen, még mindig érzek valamit iránta... bár tudom, hogy ez csak a kötődés miatt van. Fontos számomra is, és fáj mással látni, még is bele kell törődnöm... Mert sosem fog úgy gondolni rám, mint Niallre, vagy Damonre... Sosem fog szerelemből szeretni, csak is a kötödés miatt...

~Damon~

Az ajtaja előtt ülök, ás hallgatom szívverésének egyenletes ritmusát. Minden egyes lélegzetvételét. Minden mozzanatát. Sajnos a gondolatait nem... Erre én nem vagyok képes...Bár Niall igen, de nem fogom megkérni erre. És nem csak azért, mert nem állunk szóba, hanem mert nem vagyok szemét, hogy még jobban megsebezzem összetört szívét. Mert tudom, hogy őt is nagyon megviselték a történtek. Hirtelen fullasztó köhögés tört rám, mi nem akart megszűnni.  Az ajtó kinyílt, majd mellém térdelt a lány és aggódva figyelt. Mikor abbamaradt a köhögés, felpillantottam rá. Tekintete nem várt aggodalmat tükrözött. 

-Jól vagy?-kérdezte 

Mintha visszatért volna a rendes személyisége. 

-Tudod, ki vagyok én?-tettem próbára 

-Stefan bátyja.-vont vállat minő egyszerűséggel 

Reménytelen... Felkelt a földről, majd kezét nyújtotta felé, hogy felsegítsen...ez annyira nem jellemző rá! Mármint az "új személyiségére"! Eddig annyira rideg és elutasító volt mindannyiunkkal. Engem meg is támadott, és Niallt is. Akkor meg mi változott? Nem értem. Kezét megfogva, talpra álltam, majd követtem őt szobájába. Visszafeküdt az ágyra és folytatta ezelőtti tevékenységét. Telefonját nézegette, mi tele volt fényképekkel...rólunk! 

Értetlenül és hitetlenkedve figyeltem a telefon kijelzőjét, majd azt az aranyos mosolyt Ella arcán, mi szívemig hatol...

-Ki vagy te ?-kérdezte kétségbeesetten 

-Stefan báttya.-visszahangoztam őt 

-Nem.-csóválta fejét értetlenül- Úgy értem, nekem ki vagy ?-nézett szemembe reménykedve

Lemondóan sóhajtottam. Felesleges elmondanom neki, mi volt köztünk, Szó szerint elvarázsolták....

-Úgy sem hinnéd el.-vettem mély levegőt 

-Azért tegyünk egy próbát.-helyezte arcomra puha tenyerét 

Szólásra nyitottam szám, azonban egy hang sem jött ki torkomon. Mielőtt bármit is mondhattam volna berontott az ajtón a "barátja". Ella zavartan pislogott, majd elvette kezét arcomról. A csávó tekintete égett a dühtől, de nem tett semmit. Tudta, hogy nem lenne esélye ellenem. 

-Ella, mi folyik itt ?-vonta kérdőre 

-Semmi.-vont vállat hanyagul 

-Nekem nem úgy tűnt!-lépett közelebb idegesen a mitugrász 

-És ha történt is valami akkor mi van ? Semmi közöd hozzá!-mondta ridegen 

Visszatért... Ugyan az az érzelemmentes, jégszívű lény... Nem is tudok jobb szót erre. Hisz nem ember. De nem is önmaga. Viszont nem értem ezt a hangulatingadozást. Alig pár órával később ez mind fordítva volt. Lehet h ez a ridegség már iránta is hatásos lett... vagy kezdi visszanyerni önmagát? Nem értem! 

-Mi van veled ?-kérdezte lenézően az a szemét 

-Csak tudni akarom, hogy mi folyik itt!.-kelt fel mellőlem és összefonta karjait maga előtt

-Hát ezt én is!.-nézett rám a srác

Védekezően emeltem fel kezeimet, amolyan "mosom kezeimet" üzenete ként.  Öröm volt nézni kétségbeesett, ronda képét ennek a féregnek...

-Nem tudom miről beszélsz.-nézett vissza a lány felé 

-Miért nem emlékszem Damonre? Se Niallre?-kérdezte hajába túrva 

Olyan gyönyörű mikor mérges...De most nem vonhatja el a figyelmem! 

-Hát jó! Ha te nem válaszolsz, akkor majd a tanács! -indult az ablak felé

Nem hagyhattam! Előtte termettem megakadályozva azt, amire készül. Tekintete tökéletesen tükrözte, hogy nem számított erre.  Értetlen volt. 

-Damon, engedj.-nézett szemembe kérlelve 

-Rendben, de nem erre. A bátyádnak tudnia kell.-simítottam végig arcán 

Sóhajtva forgatta szemeit, mi apró mosolyt csalt arcomra, még ebben a helyzetben is. Ez önmagára vall. Annyira bonyolult ez az egész.  Vissza akarom kapni a régi énjét, akibe beleszerettem.... Annyira hiányzik, hogy magamhoz ölelhessem, megcsókolhassam, s hajába suttoghassam, hogy szeretem. Elindult a normális bejárati ajtó felé. Nem foglalkozott senkivel csak egyenesen ment előre. Amilyen gyorsan csak tudtam eldaráltam bátyjának, mire készül. Habozás nélkül csatlakozott hozzánk, akár csak a szöszi, minek meg kell mondjam, annyira nem örültem. Hisz már semmi köze ehhez az egészhez... Akkor meg mit akar még Ellától? Nagyon zavart jelenléte, de akkor sem mondhattam neki, hogy bocs, menj már el, hiszen ő is aggódik. És tudom milyen tehetetlennek lenni.

Jól ismert márvány terem! Túl jól ismert! Bár soha többé ne kéne ide jönnünk... Ella idegesen ront be a hatalmas ajtón, cseppet sem törődve azzal, hogy fogadják-e vagy sem. Bár miért is foglalkozna, hiszen ő is "egy közülük".

-Mit tetetek az emlékeimmel?!-rivallt egyből a főnökre

-Hóhó, hátrább az agarakkal Hercegnő. Hogy érted ezt?-játszotta az ártatlant 

-Nem emlékszem Damonre, se Niallre, pedig tudom, hogy Damon és köztem volt valami....és Niall, nem tudom, talán ő is fontos volt nekem, de nem tudom, hogy miért! Nem emlékszem semmire!- kiabálta idegesen 

-Az emlékeidet akarod, hát legyen!.-fogta meg hirtelen a fejét 

Fájdalmas sikoltás hallatszott a lány torkából, de nem tehettünk semmit! Lefogtak minket, és bármennyire küzdöttünk, tehetetlenek voltunk. Mikor elengedte a lányt, képén undorító gúnyos vigyor lett úrrá. 

-Neked lassan mindegy is.-nézett rám , majd hátat fordítva visszaült székébe 

Egyszerű könnyedséggel intett csicskásainak, kik elengedtek. Azonnal a lány köré gyűltünk. Nem volt magánál. Eszméletlenül feküdt a hideg márványon. Szívverése gyenge és szabálytalan volt. Ölbe vettem, majd azonnal hazavittem. Senki nem maradt le. Óvatosan helyeztem le ágyára. A szőke gondoskodóan betakargatta. Bátyja üvegese tekintettel figyelte és látszólag elgondolkodott valamin.

-Nem viheted el Harry!-mondta megtörten a szőke .- Szüksége van ránk.....és nekünk is rá.-sóhajtott

Mivel belelát mások fejébe így tudhatta mire gondolt Harry. Nem viheti el! Ő már ide tartozik! 

-Igaza van!-helyeseltem.- Hiába vinnéd vissza, már nem lenne ugyan olyan. Nem tudna újra beilleszkedni, tudván, hogy mire képes. Közénk való.-győzködtem 

-Sosem tudom megvédeni.- térdelt az ágy mellé kétségbeesetten 

-Nem a te hibád.- helyeztem vállára kezemet 

Megtörölte arcát, majd felkelt a földről. Apró puszit hagyott húga homlokán, majd távozott. A szőkére néztem amolyan " mit keresel még itt" tekintettel, mit azonnal értett. Egy fintor kíséretében hátat fordított , majd ő is elhagyta a helységet. Eddig bírtam tartani magam. Reményt vesztve hullottam térdre az ágy mellett, apró kezét szorongatva.  

Percek, sőt órák telhettek el így. Mozdulatlanul fekszik az ágyon. Ugyan úgy, ahogyan ezelőtt elhelyeztem. Párszor bekukkantottak a többiek, de nem maradtak sokáig ők sem. Nem bírták ezt a nyomasztó csendet. Sosem volt még ekkora némaság ebben a házban. Legalább is én nem tapasztaltam. Ella angyali nevetése mindig megtöltötte élettel mindenki szívét. Még ha nem is dobog már. Felpillantottam gyönyörű arcára, majd gyengéden végigsimítottam rajta...