~Bad news

Sajnálom olvasók (már ha még vannak) de egy jó ideig biztosan nem fogok tudni részt hozni. Ennek egyetlen oka a félévi.... nem részletezném... Majd jelentkezem....
Puszi: ~Ellaxoxo

~Féltve őrzött emlékek...

~Zayn~

Feleslegesnek tartottuk, hogy mindannyian Ella után menjünk, így csak Harry, Niall és én mentünk... így a többiek tudták folytatni a kutakodást. Már tudjuk, hogy nagyjából mire számítsunk, mikor megérkezünk...és hiába tudom, még is megráz az esemény, mikor újra végig kell néznem...Tudom mit érezhet Niall vagy akár Salvatore. Róla jut eszembe, mióta elment Stefannek szólni, nem tért vissza. Vajon mi lehet az oka? Bár jelen pillanatban Ella a fontosabb... Belépve a nagyterembe a várt kép fogadott minket, de ami meglepő volt számomra, hogy Niallel véletlenül egymásra néztünk, mintsem azt a szívfájdító légyottot nézzük. Szemeiben pontosan tükröződött a fájdalom, a megtörtség, a szenvedés... És talán ő is ugyan ezt látta enyéimben. Harry ismét torokköszörüléssel zavarta meg a "párocskát", mint alig pár órával ezelőtt. Teljese dejavu érzés járt át. Kivéve, hogy most csak 3-an vagyunk. Ella szem forgatva nézett ránk, sóhajtva felszólalt.
-Megyek...
Nagyon jól tudta már miért vagyunk itt. Könnyebben ment mint gondoltuk... Hazafelé menet senki nem szólt egy szót sem. Bár miről is tudtunk volna beszélni? Semmiről! Kellőképpen puskaporos volta levegő közöttünk és nem hiányzott, hogy szikrát gerjesszünk. Egyikünk sem szándékozott vitába szállni Ellával, hisz így, hogy megváltoztatták képes ártani nekünk. Emlékszem mikor még megismertük, annyira kis félénk volt, olyan ártatlan. Nagyon féltettük mind, hogy baja esik, most pedig szinte mi félünk tőle, mert jóval erősebb nálunk...és már nem állíthatjuk bizton, hogy nem ártana nekünk, mert már megtette, olyanokkal, akiket szeret.... Mikor hazaérkeztünk a Salvatore fivérek bőszen keresgélték a megoldást problémánkra. Damon azonnal felpillantott mikor beléptünk, majd barátnője előtt termett. A lány kissé döbbenten figyelte Salvatoret. De nem azzal a közönyös tekintetével, mint amivel ránk néz...

Igen szar kimondani, de nagyon szeretik egymást. Még, ha most Ella nem is emlékszik rá... Még is valahol érezheti ezek szerint... Damon gyöngéd mozdulattal simít végig a lány arcán, míg az észbe nem kap és húzza el fejét. Megrázta fejét, mintha kiűzte volna ezt az emlékképet , majd kikerülve őt, felbaktatott a szobájába.
-Valaki tartsa szemmel, nehogy megint elszökjön.-tanácsolta Harry
-Majd én.-mondta egyszerre Niall és Damon
-Menj csak.-sóhajtott Niall lemondóan
Damon el is tűnt a házban. Figyelemmel kísértem a hallottak alapján mit csinál, de ezek szerint nem ment be szobájába, csak kívülről figyelheti... Talán ez a legjobb megoldás... Így senki sem sérül érzelmileg...és magamat is értem ezalatt. Igen, még mindig érzek valamit iránta... bár tudom, hogy ez csak a kötődés miatt van. Fontos számomra is, és fáj mással látni, még is bele kell törődnöm... Mert sosem fog úgy gondolni rám, mint Niallre, vagy Damonre... Sosem fog szerelemből szeretni, csak is a kötödés miatt...

~Damon~

Az ajtaja előtt ülök, ás hallgatom szívverésének egyenletes ritmusát. Minden egyes lélegzetvételét. Minden mozzanatát. Sajnos a gondolatait nem... Erre én nem vagyok képes...Bár Niall igen, de nem fogom megkérni erre. És nem csak azért, mert nem állunk szóba, hanem mert nem vagyok szemét, hogy még jobban megsebezzem összetört szívét. Mert tudom, hogy őt is nagyon megviselték a történtek. Hirtelen fullasztó köhögés tört rám, mi nem akart megszűnni.  Az ajtó kinyílt, majd mellém térdelt a lány és aggódva figyelt. Mikor abbamaradt a köhögés, felpillantottam rá. Tekintete nem várt aggodalmat tükrözött. 

-Jól vagy?-kérdezte 

Mintha visszatért volna a rendes személyisége. 

-Tudod, ki vagyok én?-tettem próbára 

-Stefan bátyja.-vont vállat minő egyszerűséggel 

Reménytelen... Felkelt a földről, majd kezét nyújtotta felé, hogy felsegítsen...ez annyira nem jellemző rá! Mármint az "új személyiségére"! Eddig annyira rideg és elutasító volt mindannyiunkkal. Engem meg is támadott, és Niallt is. Akkor meg mi változott? Nem értem. Kezét megfogva, talpra álltam, majd követtem őt szobájába. Visszafeküdt az ágyra és folytatta ezelőtti tevékenységét. Telefonját nézegette, mi tele volt fényképekkel...rólunk! 

Értetlenül és hitetlenkedve figyeltem a telefon kijelzőjét, majd azt az aranyos mosolyt Ella arcán, mi szívemig hatol...

-Ki vagy te ?-kérdezte kétségbeesetten 

-Stefan báttya.-visszahangoztam őt 

-Nem.-csóválta fejét értetlenül- Úgy értem, nekem ki vagy ?-nézett szemembe reménykedve

Lemondóan sóhajtottam. Felesleges elmondanom neki, mi volt köztünk, Szó szerint elvarázsolták....

-Úgy sem hinnéd el.-vettem mély levegőt 

-Azért tegyünk egy próbát.-helyezte arcomra puha tenyerét 

Szólásra nyitottam szám, azonban egy hang sem jött ki torkomon. Mielőtt bármit is mondhattam volna berontott az ajtón a "barátja". Ella zavartan pislogott, majd elvette kezét arcomról. A csávó tekintete égett a dühtől, de nem tett semmit. Tudta, hogy nem lenne esélye ellenem. 

-Ella, mi folyik itt ?-vonta kérdőre 

-Semmi.-vont vállat hanyagul 

-Nekem nem úgy tűnt!-lépett közelebb idegesen a mitugrász 

-És ha történt is valami akkor mi van ? Semmi közöd hozzá!-mondta ridegen 

Visszatért... Ugyan az az érzelemmentes, jégszívű lény... Nem is tudok jobb szót erre. Hisz nem ember. De nem is önmaga. Viszont nem értem ezt a hangulatingadozást. Alig pár órával később ez mind fordítva volt. Lehet h ez a ridegség már iránta is hatásos lett... vagy kezdi visszanyerni önmagát? Nem értem! 

-Mi van veled ?-kérdezte lenézően az a szemét 

-Csak tudni akarom, hogy mi folyik itt!.-kelt fel mellőlem és összefonta karjait maga előtt

-Hát ezt én is!.-nézett rám a srác

Védekezően emeltem fel kezeimet, amolyan "mosom kezeimet" üzenete ként.  Öröm volt nézni kétségbeesett, ronda képét ennek a féregnek...

-Nem tudom miről beszélsz.-nézett vissza a lány felé 

-Miért nem emlékszem Damonre? Se Niallre?-kérdezte hajába túrva 

Olyan gyönyörű mikor mérges...De most nem vonhatja el a figyelmem! 

-Hát jó! Ha te nem válaszolsz, akkor majd a tanács! -indult az ablak felé

Nem hagyhattam! Előtte termettem megakadályozva azt, amire készül. Tekintete tökéletesen tükrözte, hogy nem számított erre.  Értetlen volt. 

-Damon, engedj.-nézett szemembe kérlelve 

-Rendben, de nem erre. A bátyádnak tudnia kell.-simítottam végig arcán 

Sóhajtva forgatta szemeit, mi apró mosolyt csalt arcomra, még ebben a helyzetben is. Ez önmagára vall. Annyira bonyolult ez az egész.  Vissza akarom kapni a régi énjét, akibe beleszerettem.... Annyira hiányzik, hogy magamhoz ölelhessem, megcsókolhassam, s hajába suttoghassam, hogy szeretem. Elindult a normális bejárati ajtó felé. Nem foglalkozott senkivel csak egyenesen ment előre. Amilyen gyorsan csak tudtam eldaráltam bátyjának, mire készül. Habozás nélkül csatlakozott hozzánk, akár csak a szöszi, minek meg kell mondjam, annyira nem örültem. Hisz már semmi köze ehhez az egészhez... Akkor meg mit akar még Ellától? Nagyon zavart jelenléte, de akkor sem mondhattam neki, hogy bocs, menj már el, hiszen ő is aggódik. És tudom milyen tehetetlennek lenni.

Jól ismert márvány terem! Túl jól ismert! Bár soha többé ne kéne ide jönnünk... Ella idegesen ront be a hatalmas ajtón, cseppet sem törődve azzal, hogy fogadják-e vagy sem. Bár miért is foglalkozna, hiszen ő is "egy közülük".

-Mit tetetek az emlékeimmel?!-rivallt egyből a főnökre

-Hóhó, hátrább az agarakkal Hercegnő. Hogy érted ezt?-játszotta az ártatlant 

-Nem emlékszem Damonre, se Niallre, pedig tudom, hogy Damon és köztem volt valami....és Niall, nem tudom, talán ő is fontos volt nekem, de nem tudom, hogy miért! Nem emlékszem semmire!- kiabálta idegesen 

-Az emlékeidet akarod, hát legyen!.-fogta meg hirtelen a fejét 

Fájdalmas sikoltás hallatszott a lány torkából, de nem tehettünk semmit! Lefogtak minket, és bármennyire küzdöttünk, tehetetlenek voltunk. Mikor elengedte a lányt, képén undorító gúnyos vigyor lett úrrá. 

-Neked lassan mindegy is.-nézett rám , majd hátat fordítva visszaült székébe 

Egyszerű könnyedséggel intett csicskásainak, kik elengedtek. Azonnal a lány köré gyűltünk. Nem volt magánál. Eszméletlenül feküdt a hideg márványon. Szívverése gyenge és szabálytalan volt. Ölbe vettem, majd azonnal hazavittem. Senki nem maradt le. Óvatosan helyeztem le ágyára. A szőke gondoskodóan betakargatta. Bátyja üvegese tekintettel figyelte és látszólag elgondolkodott valamin.

-Nem viheted el Harry!-mondta megtörten a szőke .- Szüksége van ránk.....és nekünk is rá.-sóhajtott

Mivel belelát mások fejébe így tudhatta mire gondolt Harry. Nem viheti el! Ő már ide tartozik! 

-Igaza van!-helyeseltem.- Hiába vinnéd vissza, már nem lenne ugyan olyan. Nem tudna újra beilleszkedni, tudván, hogy mire képes. Közénk való.-győzködtem 

-Sosem tudom megvédeni.- térdelt az ágy mellé kétségbeesetten 

-Nem a te hibád.- helyeztem vállára kezemet 

Megtörölte arcát, majd felkelt a földről. Apró puszit hagyott húga homlokán, majd távozott. A szőkére néztem amolyan " mit keresel még itt" tekintettel, mit azonnal értett. Egy fintor kíséretében hátat fordított , majd ő is elhagyta a helységet. Eddig bírtam tartani magam. Reményt vesztve hullottam térdre az ágy mellett, apró kezét szorongatva.  

Percek, sőt órák telhettek el így. Mozdulatlanul fekszik az ágyon. Ugyan úgy, ahogyan ezelőtt elhelyeztem. Párszor bekukkantottak a többiek, de nem maradtak sokáig ők sem. Nem bírták ezt a nyomasztó csendet. Sosem volt még ekkora némaság ebben a házban. Legalább is én nem tapasztaltam. Ella angyali nevetése mindig megtöltötte élettel mindenki szívét. Még ha nem is dobog már. Felpillantottam gyönyörű arcára, majd gyengéden végigsimítottam rajta...

~Mi történt vele?!

Boldog újévet olvasók! Ha tetszett hagyjatok nyomot magatok után, ha nem akkor is! ;) 
Puszi: Ellaxx

~Niall~

Harry éles krákogással zavarta meg az összetapadt "párocskát"! Sírás fojtogatott, de nem tehettem semmit sem. Nem támadhattam meg, pedig legszívesebben darabokra téptem volna. Ella leszállt a csávóról, majd jobb lábára helyezte súlyát és csípőre tett kezekkel, kérdőn nézett bátyjára. Annyira furcsa. Nem érzem, hogy mit érez. Nem tudom, milyen érzelem játszódik le benne. Eddig mindig átéreztem, amit ő, de most...semmi! Talán a szakítással ez a kapcsolat is elszakadt kettőnk között. Akkor sem tudom felfogni, hogy képes itt smárolni azzal a bájgúnárral, mikor ezelőtt szinte elküldte melegebb éghajlatra!Ez sehogy sem áll össze! Hiszen ő,bármennyire is fáj kigondolnom is, de Salvatoret szereti. Harry húga előtt termett, s méregető pillantásokkal vette szemügyre , feltérképezve, nem esett-e baja. Mikor megbizonyosodott sértetlenségéről, szorosan karjaiba zárta. Bár én is megtehetném... A mitugrász pasi szintén Ella mellé állt, várva mikor engedi el Harry. Amint ez bekövetkezett birtoklóan magához vonta derekánál fogva a lányt. Harry elkerekedett szemekkel nézte a ficsúrt. Biztosan felismerte... 

-Csak a Húgomat akarom!-szólalt fel a tanács fel intézve szavait
-Tessék!.-mutatott a főnök, az említett személyre vigyorogva.- Ha szükségünk van rá, úgy is tudni fogja.-mondta sejtelmesen
nem tudtam nem észre venni, hogy Ella pojáca "pasija"összekulcsolta ujjaikat. (?!) Velünk jön? Nagy francokat! Nem fogok egy levegőt szívni azzal, aki elvette tőlem az életem! De nem fogok ITT jelenetet rendezni! Csak érjünk haza....

~Harry~

A feszültség erősen érezhető volt a levegőben. Szinte vágni lehetett volna...De csak a húgom érdekel pillanatnyilag! Nem tudom elfogadni döntését...Hogy állhatott be közéjük?! Hogy mehetett vissza ahhoz a rohadékhoz!? Hisz Damont szereti! Hogy tehette ezt vele? Hogy tudta csak úgy elfelejteni?! Hogy tudta megbocsájtani !? Ryannek mindazt, amit tett?!Minden az ő hibája volt! Minden az ő hibájából történt, most meg úgy tesz, mintha semmi sem történt volna! Egyszer már majdnem meghalt miatta a húgom! Többet nem hagyom, veszélybe keverje! A házba beérve Niall egy percig sem tétovázott. Engem megelőzve nekirontott húgom újdonsült barátjának. Torkánál fogva vágta a falhoz, s mivel Niall idősebb és erősebb volt így ellenkezni sem tudott. 

-Engedd el!-kiáltott dühösen Ella, de a szőke meg sem mozdult

Niall hirtelen fejéhez kapott, majd a földre rogyott. Húgom használta ellene  erejét!! Mi van vele ?! Sohasem ártana neki, most meg nem akarja abbahagyni a kínzást! Meg is ölheti!
-Ella, fejezd be!-léptem elé
Tekintetét rám szegezte, így a szöszi már nem szenvedett. Fagyos volt Húgom tekintete. Ellépett tőlem, majd "barátjához" ment, megölelve. Mi felkapartuk Niallt a földről. Hitetlenkedve figyeltem húgom minden egyes mozdulatát! Nem tudtam mire vélni viselkedését! Majdnem megölte azt, akiért nem rég még saját életét áldozta volna fel. Az ajtó csapódása zökkentett ki figyelmemből. Damon viharzott be, majd meghőkölt az összetapadt nyáladzó pár láttán. Tekintetében ugyan az a megtörtség csillogott, mint Niallében , mikor a húgomért mentünk a tanácshoz. Szemei feketén izzottak.
-Ella...-hallatszott elhaló hangja
Húgom neve hallatán elhajolt "barátjától" majd értetlen, semleges tekintettel nézett Damonre.
-Mondd.-mosolyodott el zavartan
Hirtelen Húgom előtt termett a fekete hajó srác. tenyerei gyengéden zárták közre a lány törékeny arcát tekintetébe mélyedve.  Hitetlenkedve csóválta fejét Salvatore.
-Nem önmaga!-nézett rám, majd értetlen tekintetem láttán folytatta.- A szeme! A szeme , eredetileg smaragd zöld, de most....most feketén és üresen csillog! -engedte el reményt vesztve
Mindannyian felkaptuk erre fejünket. Közelebbről szemügyre vettem én is. Csalódottam értettem egyet az előttem szóló fiúval. Igaza van! Hogy nem vettem észre eddig?! Hiszen a húgom!
-Ella, tudod, hogy ki vagyok?-kérdezett rá Damon
-Persze! Stefan bátyja.-vont vállat egyszerűen
-Mit csináltál 2 nappal ezelőtt?-kérdeztem feszültem
-A barátommal voltam.-vont vállat ismét
-Kivel?!-kérdezte egyszerre Niall és Damon
-Ryannel.-mosolyodott el ártatlanul
Tudatlan és szerelmes mosoly volt. Nagyon jól ismerem ezt a mosolyát. Túl könnyen esik szerelembe és annál nagyobbat koppan! De hogy a francba tudott csak így villámcsapás szerűen beleszeretni újra ebbe az álnok szemétládába?! Főleg azok után, amiken keresztül ment miatta!!
-Ez nem lehet igaz!-sápadt el Niall, majd tenyerei közé temette arcát
Próbálta leplezni könnyeit, de mind tudtuk hogyan érinti ez a dolog. Damon azonban rosszabbul fogadta a tényt. Nekirontott Ryannek. Azonnal földre terítette, de húgom sem habozott! Damon felkiáltott fájdalmában, majd a földre esett. Tisztán lehetett hallani, ahogy csontjai eltörnek! Tehetetlenül vergődött a földön!
-Ella, állj le! Megölöd!-kiáltottam rá
Azonban nem hallgatott rám. Mintha itt sem lennék. Motyogni kezdett egy érthetetlen szöveget, mivel együttesen szemei fehéren kezdtek izzani! Tudtam, hogy nem fogja abbahagyni, de meg kellett akadályoznom! Nem ölheti meg, mert utána egy életen át szenvedni fog emiatt! Nem volt más választásom. Letakartam szemeit, majd szorosan magamhoz öleltem , mozdulatlanná téve. Küzdött ellenem! Erősen ficánkolt, de az én erőm nagyobb volt mint az övé. Vigyáznom kellett nehogy összeroppantsam. "Barátja" segíteni próbált, azonban Niall és Zayn lefogták, míg a többiek, Damon segítségére siettek.Mikor végre lenyugodott a vadóc, elengedtem.
-Még is mi a francot képzelsz?!-rivallt rám dühösen
-Miért!? Mit kellett volna tennem szerinted!! Majdnem megölted!-kiabáltam vele
-Mert megtámadta Ryant! Megérdemelte volna!-mondta fagyosan
-Te nem ilyen vagy!-csóváltam a fejem lenézően
-Nem tudsz te rólam semmit!-mondta ridegen
Mintha minden gyengéd érzelem eltűnt volna belőle egy varázsütésre! Sosem volt még ennyire fagyos senkivel, főleg nem velem. És nem akarat volna megölni azt, akit szeret. Bezzeg azt a kis patkányt foggal körömmel védelmezi! Legszívesebben helyben letépném a fejét, de a húgom képes lenne engem is megtámadni! Hajj , csak azt tudnám mi a francot műveltek vele ! Húgom hirtelen fejéhez kapott, majd összerogyott. Szerencsére időben elkaptam, mielőtt megüthette volna magát. Szemeit fájdalmasan szorította össze. Állkapcsa megfeszült. Mi történik vele? Niall azonnal mellettem termett, figyelve húgomat. Damond nem mert közeledni már, csak tisztes távolból figyelte a történteket. Ledermedt mindenki. Végre megnyugodott húgom, majd kibontakozva karjaimból, a csempén tartotta magát. Kapkodta a levegőt. Niall óvatosan , de törődően megérintette karját. Ella rémülten kapta fel fejét az érintésre. Tekintete újra zöldre váltott és teljes döbbenetet tükrözött. haborzás nélkül Niall karjai közé vetette magát. Megkönnyebbülten hunyta le szemeit, míg egy könnycsepp szökevény le nem csordult orcáján.
-Úgy örülök, hogy jól vagy.-törölgette arcát elhúzódva
Niall értetlen de örömmel teli mosolyt küldött felé, majd újra megölelte, hajába puszilva. Miután kibontakoztak egymás karjaiból, feltápászkodtak a földről. Ella értetlenül tekintette körbe, majd mikor észrevette Damont, ismét könnyek szöktek szemébe, és karjai közé vetette magát. Szorosan bújt hozzá, arcát mellkasába fúrva. Salvatore értetlenül pislogott, majd nem habozott, kihasználta a helyzete és karjai közé zárta a törékeny testet. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját a srácnak. Húgom elhúzódva tőle könnyeit törölgette. Kezei közé fogta Húgom apró arcát, majd kisebb habozással egymás ajkaira tapadtak. Ryan megint támadással próbálkozott, de nem járt sikerrel ezúttal sem. Gondolom Zaynnek és Niallnek nem esett nehezére lefogniuk ezt a férget, sőt valahol talán még tetszett is nekik a dolog. Hisz mindkettőjüket erős kötelék köti a húgomhoz. Szegény lány...Mennyi érzelmi megpróbáltatáson ment már keresztül, pedig még csak 19 éves lesz. Hirtelen húgom ismét fejéhez kapott, majd térdere rogyott, pont mint pár perccel ezelőtt. Szemei elkezdtek fehéren izzani, majd alig pár pillanattal később már ismét fekete lett. Damon segíteni szeretett volna neki, de húgom nem hagyta.
-Engedjétek el Ryan!-szólalt fel dühösen
Zayn és Niall összenézett, majd bólintottak egyet és egyszerre engedték el. Ryan húgomhoz sietett, majd magához vonta, karjai közé zárva. Hitetlenkedve figyeltük az eseményt! Mi ez a személyiségváltakozás?! 2 perccel ezelőtt, még Niall vállán sírt, majd Damonnel tapadt össze, most pedig Ryannel?!
-Damon, szólj Stefannek!-néztem a fekete hajú srácra
Pillanatokon belül már itt sem volt!
-Ryan, jobb, ha most elmész!-mondtam szigorúan
-Nem ! Nem megyek sehová a barátnőm nélkül! -vitázott
-Ella. Nem. A. Barátnőd!.-mondta tagoltan, Niall
 -Neked semmi közöd ehhez Niall, ne szólj bele! - veszekedett Ella is
-Fogalmad sincs róla, mennyi közöm van hozzá.-válaszolta Niall remegő hangon
-Ryan, menj!-utasítottam ellentmondást nem tűrően
-Majd visszajövök.-súgta húgomnak, majd megcsókolta és eltűnt
-Ezt miért kellett?!-rivallt rám húgom
-Ella, menj a szobádba, aludj egyet! Biztosan fáradt vagy!- utasítottam őt is
Szerencsére ő már nem ellenkezett így nem folytatódott a veszekedés, Louis ismét előkotorta a régi könyvet és kutatni kezdett benne. Fogalmunk sincs mit tehetett a tanács Ellával! Mik ezek a hangulatingadozások nála:! Stefan is csatlakozott a kereséshez, de ő sem tudott sokkal többet. Fogalma sincs milyen varázslatot tehettek a lányra, de míg ez nincs meg , visszafordítani sem tudja...már ha vissza lehet valahogy! Egy éles zaj csapta meg fülünket. mind felkaptuk a fejünket rá, majd pillanatokon belül húgom szobájában termettünk, mi üresen állt. Niall észrevett valamit a földön , majd ahhoz sétált és felvette.  Egy régebbi kép volt az összetörve...

~Feláldozta magát!

-Szóval Hercegnő?Mit mondasz?-kérdezte gúnyosan a főseggfej.-Csatlakozol közénk, újra a szeretett Ryaneddel lehetsz és a szőkét elengedjük, a kis barátoddal együtt. Vagy!Ellenállsz és mindhárman meghaltok!-vázolta lehetőségeimet a szokásos undorító vigyorával 

Damon mellettem termett szorosan és elválaszthatatlanul összefonva ujjainkat. Tekintetében aggodalom és félelem látszott. Tudtam , hogy fél válaszomtól, és ezzel én magam is így voltam. Nem hagyhatom, hogy megöljék sem Niallt, sem pedig Damont. Barátom egyre szorosabban fogta kezemet. Tudta nagyon jól válaszomat, de nem akart elengedni.
-Rendben!-mondtam dühösen
-Nem!-fordult velem szembe Damon .- Nem hagylak itt! Nem fogsz közéjük állni! Nem akarlak elveszíteni.-támasztotta homlokát enyémnek
-Sajnálom.-suttogtam könnyeim visszafojtva
Két kar erősen megragadott eltávolítva barátomtól. Nem akarta elfogadni a tényt, hogy itt maradok. Utánam indult volna, de 3 vámpír lefogta. Végezni akartak vele!
-Ne!-rohantam hozzá, erőmmel leterítve az egyiket.- Csatlakoztam! Engedje el őket!-néztem gyilkoló pillantásokkal
Persze ez rájuk mit sem hatott. Csak bólintott a főgóré, majd Niallhöz lépett és megpofozgatta magához térítve. A szőkeséghez siettem. Gyönyörű íriszeiben teljes döbbenet és megtörtség tükröződött a könnyfátyol mögött. Gondolom fogalma sincs a történtekről. Nem is baj. Amennyi ereje maradt még, azt egy ölelésben fejezte ki, mi megnyugvást nyújtott számára. Nagyon gyenge volt....éreztem. Sebei nem akartak gyógyulni. Kis mágiával rásegítettem ugyan , de erejét nem tudtam visszaadni. Erre még én sem vagyok képes.
-Menj haza.-motyogtam
-Mi? Nem! Nem hagylak itt!-ellenkezett
Kezeim közé zártam arcát, igéző tekintetében elmélyedve.
-Minden rendben lesz! Ne aggódj miattam! Csak menj!-győztem meg
Damonre pillantva csak annyit láttam, hogy a csempét nézi. Tudtam, hogy ez fáj neki. De nem tehetek úgy, mintha semmi sem történt volna köztünk Niallel. Mert hiába próbálom leplezni, attól még fennmarad a tény. A múlt nem tűnik el, csak a jövődet tudod megváltoztatni. Sokkal nyugodtabb voltam, mikor barátom és a szőkeség távoztak. Így legalább tudom, hogy nem eshet bajuk már. Azonban nyugodtságom pillanatokon belül szertefoszlott...

~Ryan~

Sosem adtam fel! Sosem engedtem el! Mindig is szerettem és nem voltam képes elfogadni a tényt, hogy már nem az enyém. Megfogadtam, hogy visszaszerzem és így is lett. Miatta csináltam mindent.  Tiphani révén megtudtam ,hogy vámpírok veszik körül. de folyton csak az járt a fejemben, hogy vajon biztonságban van-e ? Tudtam, hogy ott van a bátyja, aki vigyáz rá, de ő sem tudja megóvni mindentől. Ahogyan én sem , még is megpróbálom. Miatta változtam át én is. Aztán testvéremmel együtt csatlakoztam a tanácshoz. Tudtam, hogy ez is egy lépéssel közelebb visz Rebeccához.( Ella második neve, csak hogy képben legyetek)  Tiphani tudatta velem, hogy a volt barátja Rebeccával van. Emlékeztem rá még Holmes Chapelből,mikor találkoztunk. Tiphani egyből tudta, hogy ki ő és kiötlött egy tervet. Először nem bizonyult túl sikeresnek, aztán Niall bekapta a horgot. Sikerült szétválasztani őket, így szabad utam lehetett volna Rebeccához, ha az a mitugrász nem kavar be! De őt nem volt, hogyan eltávolítani a képből. És ez nagyon zavart. Ekkor beszéltem a tanáccsal. Meglepődtem, mikor megtudtam, hogy Ella varázsló, de ez csak még vonzóbbá tette számomra. Aztán minden esemény felgyorsult. Rebecca eljött a szőkéért. De persze, nem volt ez olyan egyszerű, mint szerette volna. Megvolt a kompromisszum. Rádöbbent mivoltomra. Szemeit könnyek lepték el, mikor újra találkoztunk. Ez jót jelent, remélem. De belement az egyességbe. Csatlakozott közénk. Tudom, most iszonyú fájdalmat fogok neki okozni, de csak is kettőnkért teszem. Önszántából nem maradna itt, ezért a tanács bebiztosítja, hogy itt ez másképp legyen. Miután "barátai" elmentek újra közelébe férkőztem. Gyönyörű szemeit most is könnyek fedték. Magamhoz öleltem, lefogva, hogy ne tudjon ellenkezni majd. 

-Hidd el Kicsim, sokkal jobb lesz minden.-suttogtam fülébe 

Teste megfeszült. Tudtam, hogy elkezdték. Szemeit fájdalmasan szorította össze, majd élettelenül hullott karjaimba. Valami nem stimmel!!! EZ nem így kellett volna történjen! Rémülten engedtem le a földre miközben letérdeltem. Fejét ölembe hajtottam s figyeltem mozdulatlanságát. 

-Ennek nem így kéne lennie!-mondtam a főnöknek megemelt hanggal 

-Nyugalom Romeo, perceken belül magához tér egy teljesen új személyiséggel.-nyugtatott meg testvérem 

Nagyon remélem! Ha baja esett miattuk....Nem sokkal később ébredezni kezdett. Igazuk volt! Szemeit kinyitva értetlenül nézett körül, majd megpillantva engem nyakamba borult. 

-Örülök, hogy itt vagy.-motyogta szorosan magához ölelve 

Majd elhajolva tőlem megcsókolt. Váratlanul ért, de azonnal kapcsoltam. Szorosan öleltem magamhoz. Végre! Újra az enyém! Elválva egymástól Rebecca életerősen talpra állt, majd csípőjére helyezte kezét és a többiekre mosolygott. Tényleg teljesen megváltozott! 

~Damon ~

Nem tudom elfogadni! nem tudom elfogadni, hogy Ella beállt közéjük! Nem ! Ő túl jó ehhez! Nem tartozik közéjük! Oké, hogy nagy erővel bír, de akkor sincs helye közöttük! Hiszen még csak nem is vámpír! De legalább tudom, hogy nem fogják átváltoztatni, ugyan is, ha megteszik, az ereje eltűnik! És így már nem vennék hasznát! De ott van az a bájgúnár Ryan! csak vissza akarta szerezni, és sikerült is neki! Legalább is ezt hiszi, de tudom, hogy Ella nem fogja szeretni! Önszántából nem! Szerintem... De én már nem értek semmit sem! Azt hittem utálja a szőke gyereket, erre feláldozza magát érte! Akkor most, hogy is van ez ?! Az egész az ő hibája! Mikor Ella megtudta, hogy elfogták, habozás nélkül rohant volna! Talán, ha nem vagyok ott, egyedül ment volna! Ahj! Nem tudom elhinni, hogy ott maradt! Hogy elveszítettem! Dühösen söpörtem le mindent az asztalról.

Törtem zúztam dühömbe, míg öcsém meg nem állított! Kénytelen voltam neki is elmondani mindent! Még bennem élt a remény, hogy talán ő tud segíteni valahogyan.... Bár hogy is tudna?!  A tanáccsal szemben mindenki védtelen! Én is megpróbáltam jobb belátásra bírni barátnőmet, de csak kis híján kinyírtak . Ettől is ő mentett meg! Annyira érző szívű! Mindenkivel törődik! És tudom, mikor döntenie kellett csak az lebegett előtte, hogy hogyan mentsen meg engem és a szőkét. Feláldozta magát értünk...

~Niall~

Nem tudom felfogni mit tett! Képes volt mindent feladni azért, hogy engem megmentsem! Beállt közéjük, hogy engem életben hagyjanak! De ez nem egyértelmű! Hiszen láttam! Láttam őket Salvatoreval. Végignéztem, amint elveszítem az életem. Amint más csókolja meg azt a személyt, akit az életemnél is jobban szeretek. Akkor tudatosult bennem, hogy végleg elvesztettem! Azon a napon fogtak el engem is a tanács tagjai és zártak be. Megkínoztak. csak azt nem értettem mindezt miért csinálják? De most már minden világos! Mindvégig Ella volt a célpont, én csak a csali voltam. Tiphani is csak kihasznált, hogy a közelébe férkőzzön. Elárult! És a bátyja, Ryan , mindvégig csak Ellát akarta visszaszerezni! És tessék! Sikerült neki! Bár azt sem tudtam, hogy vámpír. Akkor állt össze a kép, mikor megtudtam, hogy Tiphani és Ryan testvérek! Onnan tudtam, hogy csak egy játékszer voltam, hogy Ellát elkaphassák! És most ott maradt egyedül a tanáccsal. Közéjük állt és Ryan pedig megkapta, amit akart! Visszaszerezte! Csak azt nem tudom, hogyan fogom mindezt közölni Harryvel. De talán nem is nekem kell! Talán Salvatore megelőzött és ő elmondta. Sokat küzdött Elláért és bármennyire is fáj ezt kimondanom, tudom, hogy tényleg szerette. Talán neki is bevésődött...  De ez már mit sem számít! Örökre elveszítettem! De azt nem fogom hagyni, hogy ott maradjon! hazaérve szinte beestem az ajtón. Még mindig gyenge voltam. Nem csoda, hisz telenyomtak verbénával. Érkezésemre mindenki felfigyelt. Rémülten és értetlenül néztek. Körém gyűltek felsegítve, majd a kanapéra helyeztek.

-Mi történt?-szólalt fel elsőnek Liam 

-A tanács! Elkaptak! De nem ez a gond! Én csak csali voltam! Mindvégig Ella volt a célpont, és most...-nem bírtam végig mondani 

Könnyeim mardosták arcom. Torkom teljesen összeszorult.

-Mondd már!-kiáltott idegesen Harry 

-Ella közéjük állt!-mondtam ki nagy nehezen.

Mindannyiukat lesokkolta a hír! Ahogyan én , ők sem képesek felfogni, hogy volt képes erre. Harry idegesen kirohant, mi pedig követtük. Meg sem álltunk az épületig, ahol Ella tartózkodik. Berontottunk a nagyterembe, de talán hiba volt. Az elénk táruló látvány még apróbb darabkákra törte szét így is romokban heverő szívemet. Nem! Ez nem lehet igaz!!

~Miattam...

Sziasztok Bloody olvasók! :) 
Tudom, iszonyat rövid lett ez a rész, de a tervezéseim így kívánják. Csak is így jön ki a lépés, hogy még egy kicsit tépjem az idegeiteket ;) Igyekeztem hamar hozni, amiért eddig ennyit késtem :) Remélem tetszeni fog, és örülnék pár visszajelzésnek is :) 
Ugyan akkor, ha van rá igény (mert magam miatt nem fogom) újra megnyitnám egy régi blogom ,
ami ITT megtekinthető
Tudom elég ergya a kinézete, de teljes átalakításon fog átesni a blog :) 
Várom a visszajelzéseiteket :) 
XoXo: Ella

~1 hónappal később~

Minden olyan csodálatosan alakult Damonnel. Egy nap sem telt el úgy, hogy nélkülöznünk kellett volna egymást. És persze, nem is tudtuk volna. A srácok is viszont örültek annak, hogy hosszú idő óta végre újra boldog vagyok. Szerencsére elfogadták Damont, így nincsenek konfliktusok. Vagy is egy valakit leszámítva. Zaynt. Ő az , aki nem áll szóba velem, és kerül messziről, de mikor egymásba botlunk, Damont megpillantva tekintete azonnal ébenfeketébe vált át, ami a dühöt szimbolizálja. És ezt persze Damon is észrevette. Mindig próbál kifaggatni, hogy mi van Zaynnnel, hogy vele miért nem beszélek, vagy róla miért nm beszélek, meg, hogy még is mi történhetett, ami miatt ilyen a viszonyunk. Ezek azok a kérdések, amikre nem válaszolhatok neki. 1, mert nem is lennék rá képes; 1, mert csak vitát, és feszültséget szítana köztem és Zayn között is , és ez nem hiányzik. Most minden nyugodt és nagyszerű. Szeretném, ha ez még jó sokáig így maradna. Egy valami viszont nagyon böki a csőröm! Azóta az este óta, mikor Niall látott minket, azóta én viszont, nem láttam őt. Vagy nagyon jól kerül engem, vagy ténylegesen vissza sem jött. Ez a többieknek is feltűnt már, de nem adnak neki nagy jelentőséget, mert elvileg csinált már ilyet ezelőtt is. Nem tudom. Nekem akkor is nagyon furcsa ez az egész! Olyan rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. Felkászálódtam Damon mellől a kanapéról, majd az emelet felé lépdeltem. Eredeti úti célom a szobám volt, azonban Niall ajtaja előtt elhaladva megtorpantam. Valami hátborzongató érzés kerített hatalmába.Még is, mintha hívogatna. Önkénytelenül lépdeltem lassan a jól ismert ajtó felé. Lassan emeltem fel karom, majd a kilincset megérintve látomásszerűen villant be egy kép. Niallt kikötözve kínozzák, ő pedig tétlenül tűri. Nem ellenkezik. Vagy már nem is bír. Olyan ismerős ez a hely......megvan!  A tanács!

Riadtan kaptam hátra kezemet a kilincstől. Szívem hevesen dübörgött bordáim között. Az oxigén képtelen volt eljutni tüdőmig, kisebb fuldoklást előidézve. 

-Kicsim.-szólalt meg Damon halkan. Niall hívott, mindig így! - Mi a baj?- kérdezte aggódva

-Niall.-nyögtem ki végre, majd elkezdtem a bejárat felé rohanni 

valósággal feltéptem az ajtót, azonban hirtelen elém állt Damon, így megtorpantam. 

-Héy, nyugodj meg!-fogta kezei közé arcomat. - Mond el, hogy mi történt.-beszélt lassan , nyugodtan 

-Volt...volt egy látomásom.- kapkodtam a levegőt.- Meg...megkínozták.-nyögtem ki idegesen 

-Kik? És hol?-kérdezte értetlenül

-A tanács!-mondtam ki .- Meg kell mentenünk!-néztem szemébe kérlelően
Gondterhelt sóhaj hagyta el tökéletes ajkait, majd miután találkoztak enyéimmel, és újra egymás tekintetében bujkáltunk aprót bólintott beleegyezve. Tudtam, hogy nagyon nem örül ennek, és rosszul esik neki, de nem hagyhatom, hogy bekövetkezzen a látomásom. Stef szerint 50-50% az esély. vagy beteljesül vagy nem , de tudok rajta változtatni! ÉS fogok is! Nem hagyhatom Niallel megtörténjen. Biztos, hogy nem ok nélkül fogták el és tartják ott, már majdnem egy hónapja kínozva. Nem bírnám ki, hogy tudom, hol van , miken megy keresztül és én tétlenül hagynám, hogy végezzenek vele. Még , ha utáljuk egymást Niallel, akkor sem hagyhatom, hogy megöljék!

A már túl jól ismert kapuhoz érve, még a hideg is kirázott. Egy pillanatra megtorpantam, aztán újra eszembe jutott, hogy miért is vagyunk itt. Damon biztatóan hajamba puszilt, majd szorosan összekulcsolta ujjainkat. Határozott lépésekkel közelítettünk a végzetünk felé. Gyűlölöm ezt a helyet! Ahányszor csak jártam itt, mindig valami rossz történt. Bár mit vártam? Az egész világ amiben élek, gonosz! Egy nagy sötét lyuk! Ahonnan nincs menekvés. Ahogyan sejtettem, a főseggfej vigyorogva fogadott minket. Azt nem tudom, Damonnek mennyire szólt a gúnyos ábrázat, de abban teljesen biztos voltam, hogy nekem nagyon is sok jut ebből. De, ami furcsa volt, hogy egy cseppnyi meglepettséget sem fedeztem fel ábrázatán. Mintha számított volna rám!
-Sejtem ittléted okát Kedvesem.-becézgetett elém lépve
Szokásához híven alig pár centiméterre arcomtól. Oly mély undort kelt bennem látványa, mely szavakban kifejezhetetlen. Legszívesebben képen vágnám egy energiagömbbel.Vagy csak szimplán felgyújtanám.
-Niallért jöttem!-válaszoltam rezzenéstelen arccal
-Sajnos ez nem ilyen egyszerű.-vigyorgott önelégülten
-Nincs joga itt tartani!-emeltem fel hangom.- Nem csinált semmit!-érveltem
-Oh, dehogy is nem! Látom már pótoltad.-vetett pár lenéző pillantást Damonre.- Talán már elfelejtetted, hogy összetörte a pici, dobogó szívecskédet?-termett előttem a szokásosnál is közelebb hajolva
-Mióta érdekli az én magánéletem? Nemrég még meg akartak ölni!- vágtam vissza karjaim összefonva magam előtt
-Ugyan Szépségem.-simított végig arcomon, de elhúzódtam. -Fátylat a múltra. A te képességeiddel köztünk a helyed.-vigyorgott
-SOHA!-vágtam rá kapásból
Ezen nincs mit meggondolni! Soha nem fogok közéjük tartozni. Ilyen belejéig romlott emberekkel még szóba állni is utálok, nem , hogy még beálljak közéjük. Ráadásul vámpír sem vagyok, szóval ennek így semmi értelme.
-Talán ezen véleményeden, tudunk változtatni.-mutatott az ajtó felé
2 csicskás húzta maga után Niallt. Alig volt már ereje. Éreztem. Odarohantam volna hozzá, de egy vámpír utamat állta. A döbbenet cunamiként söpört végig rajtam. Lábaim remegni kezdtek. Szívem hevesen kalapált. Annyi értelmetlen volt ez....Nem tudtam felfogni.
-Ryan?!-lepték el szememet könnyeim
-Hello Rebecca.-szólított régi becenevemen, majd egy hajtincset simított ki arcomból

Köpni nyelni nem tudtam. Lesokkolt a hír! Hogy Ryan beállt közéjük! Ő , aki mindig annyira jámbor és bajkerülő volt. Tökéletes ellentétben velem. Talán ezért is illettünk össze ennyire. Én bajba sodortam magunkat, ő pedig mindig megmentett. 

-Miért?-kérdeztem remegő hangon 

-Érted.-motyogta szemembe nézve 

Szavaim is elakadtak. Nem tudtam mit mondhatnék erre. Úgy éreztem, mintha ugrálni tudnék örömömben, de még is fájdalommal töltött el, hogy ilyen körülmények hoztak minket ide. Niall haldoklik, Damon pedig biztos frászban van, hiszen semmit sem ért. És akár mennyire szívmelengető is, amit Ryan mondott, én Damont szeretem, Nem lennék képes most mindent eldobni, csak azért, mert Ryan felbukkant. 

-Jaj Fivérem, ne legyél már ilyen nyálas!-ütötte meg fülem egy idegesítően ismerős hang

-Tiphani!.-szűrtem ki fogaim közt e gyűlölt nevet 

Várjunk! Most áll össze a kép! Így kerek a történet! A csaj csak kihasználta a szőkeséget, hogy a közelemben kerülhessenek! És Ryan, Ryant a fivérének szólította! Testvérek! Akkor ő is csak kihasznál?! Nem , nem lehetséges! Hisz, most mondta, hogy mindent értem csinált.Minden, ami itt történt és történik, az én hibám. EZ az egész az én hibám! Hogy Niallt elkapták és megsebesült! És ráadásul Damont is belerángattam! Uram Isten! 

-Szóval Hercegnő? Mit mondasz?-kérdezte gúnyosan a főseggfej.- Csatlakozol közénk, újra a szeretett Ryaneddel lehetsz és a szőkét elengedjük a kis barátoddal együtt. Vagy! Ellenállsz és mindhárman meghaltok.-vázolta lehetőségeimet a szokásos undorító vigyorával 

Most mit tegyek????..........

~Nem érdekel! Többé már nem!

Sziasztok!Tudom rengeteget késtem, de mostanában nagyon összejöttek a dolgok. Kórházba kerültem és épp hogy kijöttem , ismét lebetegedtem. Elmaradok a tanulással is, meg ezzel is, de igyekszem, ahogy tudok. Remélem több olvasót nem veszítek. Örülnék ha hagynátok nyomot magatok után, hogy tudjam, nem csak magamnak írom....

xoxo: Ella

-Nézd Damon! Ő Niallt szereti. Bevésődött és ez ellen te sem tehetsz semmit. Érted?-oktatott ki- Előbb vagy utóbb úgy is újra egymásra találnak.- mondta váll rántva 
Na persze! Azt megnézném! Csak tudnám, miért kell beleavatkozni?! Miért kell szándékosan felidegesítenie?!
-Arra nem gondoltál, hogy talán nekem is bevésődött?!-emeltem fel hangomat feszülten 
-Nem! Az nem lehet!-döbbent le öcsém- Szegény lány.-szörnyülködött
-Szóval, nem tudom mit tegyek!-vágódtam le a fotelba kétségbeesetten
-Hát ők már nincsenek együtt, tehát neked szabad a terep. De csak, ha ő is így gondolja .-elmélkedett
Nem szóltam semmit. Csak a kandallóban ropogó tűzet figyeltem. Olyan megnyugtató és békés.

Csend honolt a helységben. Csak a tűz pattogása adott némi zajt. Mi kellemes hangzású volt számomra.
-Örülök, hogy vele történt.-mondta Stef, megtörve a hatalmas csendet. Jó hatással van rád.-állapította meg
Most, hogy mondja van benne valami. Kevesebbet gyilkolok, s javarészt, csak állatokból táplálkozom. Átvettem az öcsém nyuszidiétáját. Pedig kegyetlen voltam, minden áldozatul esettel. És mióta megismertem őt, mikor először megpillantottam nappalinkban kétségbeesett arcát, azóta bennem van ez a furcsa érzés, mi teljesen megváltoztatott. De egyáltalán nem bánom...

~Ella~

Mikor megébredtem, kinyitva szemeim bátyámat pillantottam meg, amint az ágyam szélén ülve figyel.

-Jó reggelt.-köszöntött, hajamba puszilva

-Neked is.- öleltem magamhoz 

Meglepődött tettemen, így hezitált, aztán szorosan karjaiba zárt.

-Itt van Eleanor.-mosolygott rám elhúzódva 

Szemeim elkerekedtek, majd feltöltődve energiával kipattantam az ágyból és rohantam a nappali felé, ahonnan a hangok érkeztek.Hátulról ugrottam rá barátnőmre, de mivel nem számított rám így mindketten a hideg csempén landoltunk. A srácok csak jóízűen nevettek rajtunk, ahogy mi is. Harry felsegített a földről, míg Louis Eleanornak segített. Szorosan zártuk egymást karjainkba barátnőmmel, majd otthagyva a srácokat felvonultunk a szobámba.  Mikor benyitottam kellemes meglepetés fogadott. 

-Szia.-ugrottam nyakába neki is 

Szorosan tartott karjai között, még is óvatos és gyengéd volt, mintha puszta érintésétől képes lennék összetörni. Nyakamba fúrta arcát mélyen belélegezve illatom, majd apró puszit hintett az érzékeny bőrre. Végig futott hátamon a hideg, jóleső bizsergetést keltve testemben. 

-Ez csikiz.-húzódtam el nevetve

Szokásos fekete bőrdzsekijét viselte, alatta ugyan olyan színű pólóval és hozzá illő farmerral. Egyszerű még is stílusos. Egy szóval jellemezve: vadító!  Látva Eleanor értetlen tekintetét én is észbe kaptam. 

-Upsz!-kuncogtam.- El, ő Damon. Damon, ő Eleanor, Louis barátnője. mutattam be őket 

-Na jó, úgy látszik nagyon le vagyok maradva! Mi van Niallel?!-kérdezte értetlenül

BUMM!! Bele a közepébe a dolgoknak! Tudtam, hogy előbb vagy utóbb úgy is el kell meséljem neki mindazt, ami az utóbbi időkben történt, de nem ilyen hamar szerettem volna! Nem akartam felszaggatni , az éppen begyógyult sebeimet. Szinte már majdnem begyógyultak, és ezt csak is Damonnek köszönhetem. Ha ő nem lett volna mellettem, nem tudom, hogyan éltem volna túl, ezt a drámát, mi körülöttem zajlott. Nagyot sóhajtva vágódtam le az ágyra Damonnek dőlve. El helyet foglalt velünk szembe, majd érdeklődve figyelt minket. Minden apró részletbe beavattam, az első szótól az utolsóig. Mindvégig csendben és döbbent tekintettel figyelt. A végén pedig kifaggatott, hogy MOST mist érzek Niall iránt. Őszintén? Én magam sem tudom. Utálom, baromira gyűlölöm, még sem vagyok képes nem szeretni őt. Ahányszor csak meglátom szívem összeszorul. Iszonyú fájdalom, szenvedés és gyűlölet lesz úrrá benne! De ha meg valami történne vele , nem tudnék nem foglalkozni vele! Viszont jó messziről kerüljük egymást! Hál'Istennek!
-És akkor ti most együtt vagytok?-kérdezte El mutogatva helyzetünket
Hát igen, Damon mellkasának dőlve feküdtem , ő pedig derekam mentén ölelt magához. Nehéz lett volna nem félre érteni. Eleanor kérdésére tekintetünk összeakadt Damonnel.
-Ez bonyolult.-válaszolt helyettem Damon
Én csak egyetértően bólogattam. Tényleg nem tudom mi is van köztünk pontosan. Nagyon kedvelem és nem is tudnám már elképzelni nélküle mindennapjaimat. Mikor vele vagyok, az olyan felemelő érzést nyújt számomra. Olyan, minta nem kéne tartanom senkitől és semmitől sem. Pedig ez egyáltalán nem így van. A szöszi csaj rám vadászik és tudom, nem fogja feladni egyhamar. Még is Damon mellett teljes biztonságban érzem magam. Nem félek semmitől, csak is attól,hogy egy napon, már nem fog karjaiba zárni. Érintésétől kiráz a hideg, jóleső bizsergést kelt testem minden porcikájában. Egyszerűen imádom ezt az érzést és mindazt , amit kivált belőlem puszta jelenléte is. El és Louis kettesben töltötték a délután további részét, így mi is Damonnel. Először az udvar gondoltuk megfelelő telephelynek a hintaágy képében, de hamar rájöttünk, h ehhez már túl hideg van így vissza vonultunk a házba és a kanapén telepedtünk le. Csak összebújva bámultuk a TV képernyőjét. míg tekintetem meg nem akadt az ablakon. Azonnal felpattantam és, mint egy kisgyerek, kirohantam az udvarra . Csak az eget bámultam, amint a fehér pelyhecskék lassan hullanak lefelé a félhomályban.

Bizony! Már tél van! Valahogy mindig is csodálattal töltött el a havazás. Imádtam nézni. Csak arra eszméltem fel, hogy két erős kar fonódik derekamra, magához ölelve. Szembe fordultam tulajdonosával, bár tudtam, hogy Damon az , így nem ért meglepetésként. Közelebb hajolt, azt a pár centiméter távolságot is megszüntetve köztünk. Ajkai puhán kebelezték be enyéimet. Karjaim automatikusan fontam körbe nyakán, még közelebb kerülve hozzá. Ajkaim bizseregtek. Az egekben éreztem magam. Mintha senki és semmi nem létezne , csak is mi ketten. Olyan felszabadító érzés volt, minta már rég vágytam volna erre, sőt, talán így is van...

 Romantikus pillanatunk azonban véget ért ugyan is remegni kezdtem. Hát, lehet, h nem túl okos dolog rövid ujjúban flangálni, miközben havazik. Eltávolodott arcunk, azonban tekintetünk egy pillanatra sem szakadt el. Hirtelen valaki elsuhant mellettünk egyenes be az erdőbe. Értetlenül kaptam felé fejemet. 

-A szőke volt.-utalt volt barátomra Damon , majd elengedte derekamat

Mintha csak azt mondta volna, tessék menj utána! De eszemben sincs! Nincs okom arra, hogy bűntudatot érezzek, mert nem csináltam semmi rosszat. Jogom van továbblépni, ahogyan ő is tette. Nem csak ő lehet boldog. Nem csak neki jár a szeretet. Damon tekintete csalódottságot tükrözött. Azt gondolta utána fogok menni... Apró tenyereimmel zártam közre puha arcát, mélyen tekintetébe mélyedve.

-Nem érdekel Niall! Többé már nem!-suttogtam , majd nyomatékosításként apró csókot hintettem puha ajkaira

Damon apró mosolyra húzta ajkait, majd magához ölelve megemelt és megpörgetett a levegőben. Amint földet értem rohantam befelé és a kandallóra tapadtam, mert szétfagytam odakint. Kezeimet dörzsölgetve melegítettem magam. Damon felsőteste hátamnak simult, majd karjai derekam mentén öleltek. Persze jót kuncogott rajtam, hogy majd szét fagytam odakint. Miután ki mulatta magát előszedett egy puha plédet és rám terítette, majd ismét védelmező karjai közé zárt. Mámoros érzés volt, a tűz előtt ölelkezni. Romantikus s egyben meghitt pillanat volt, egészen addig,míg bátyám torokköszörülése meg nem zavarta mindezt. Mindketten hátrafordultunk, majd Harry közelebb lépett hozzánk. Méregető pillantásokkal tanulmányozta helyzetünket, majd kinyögte, mi böki a csőrét.

-Ti most együtt vagytok?-húzta fel egyik szemöldökét érdeklődve 

Na ez egy nagyon jó kérdés, ugyan is számomra, sem világos ez a helyzet. Damonre pillantottam kérdőn, majd látva édes mosolyát, teljesen biztos lettem válaszomban. Aprót bólintottam félve reakciójától. Sosem fogadta jól az ilyesfajta híreket. Csak egy gondterhelt sóhaj hagyta el ajkait, majd újdonsült barátomra pillantott.

-Könyörgöm, csak vigyázz a húgomra.-nézett szemeibe aggodalmasan bátyám

-Ne aggódj! Nem hagyom, hogy bármi baja essen!-válaszolt barátom elszántan

-Gondoltam, csak, hogy ezt párszor már hallottam korábban és még is mindig megsérült.-magyarázta Harry 

-Azóta tudok vigyázni magamra!-keltem védelmemre 

-Nekem nem úgy tűnik.-simított végig a hegen, mi nyakamon éktelenkedett 

~Bevésődés...

~Niall~

Uram Isten! Magával vitte! Nem! Nem lehet! Bántani fogja! Így is már megharapta, de akár meg is ölheti és ismerve Tiphanit, nem is fog habozni!  Nem! Nem ölheti meg!  Ella tud védekezni! Remélem… Utánuk eredtem egyből az erdő felé, de sehol sem leltem nyomukat. Nem éreztem Ella kellemes vaníliás illatét, se nem hallottam szívének heves dobogását. Vagy talán már nem is dobog? Nem ez biztos, hogy nem igaz! Ella még él! Csak fel alá futkároztam az erdőben reménykedve, hogy kapok valami jelet, miből meg tudom állapítani hollétüket. Azonban csak Harrybe botlottam.

-Haver, mit rohangálsz? Tegnap voltál vadászni nem?- kérdezte értetlenül

-De! Csak, hogy Ella eltűnt!- mondtam ki hezitálva

-Mi?! Hogyan?! Vagy miért?! – kérdezte idegesen

-Tiphani magával vitte. - motyogtam szemeim lehunyva

-Ha bármi baja esik a húgomnak, nem érdekel, hogy a barátnőd! Megölöm! – nézett rám rubinvörös szemeivel

Nekem kell előbb megtalálnom őket! Figyelmeztetnem kell Tiphanit! Szinte már az egész erdőt bejártam, de sehol sem akartam rájuk.  Kezdtem kétségbeesni, mikor meghallottam egy éles sikítást. Hezitálás nélkül száguldottam a hang irányába….

~Ella~

Fogalmam sem volt hová rángat el a csaj, de gondoltam, hogy nem shoppingolni.

-Itt nem akadályoz meg minket senki! – vicsorított, majd ellökött

Keményen vágódtam le a földre, de időm sem volt ezzel foglalkozni. Éreztem, hogy támadni akar így gyorsan odébb gurultam, majd látván, hogy ismét pofára esett feltápászkodtam.

-Ne akard, hogy megöljelek! – mondtam idegesen

-Ugyan szívecském ettől neked kell félned inkább! –indult meg felém

Azonban mielőtt hozzám érhetett volna kínzó pillantásaimat felhasználtam ellene! Fejét fogva esett össze sikítva.  Hirtelen valaki ellökött, majd felsegítette a csajt és eltűntek egy szempillantás alatt.  A sötét miatt nem tudtam beigazolni, hogy ki is lehetett az, de annyit láttam, hogy valami sötét hajú srác. Így biztosan nem Niall.

-Úristen! Jól vagy?- jelent meg előttem Harry lehajolva hozzám

Mögötte tökéletesen kirajzolódott Damon és Niall (?!) alakja . Bátyám felsegítette a földről, majd szorosan magához ölelt, azonban el is húzódott sziszegve.

-A nyakad!- mondta mélyeket lélegezve

Kezemet a sebhez emeltem, majd a már jól megszokott varázslattal és mozdulattal begyógyítottam. Niall érdeklődő pillantásait nem tudtam nem észrevenni! Gondolom, a szőke szukája sorsa érdekli!

-A barátnődet megmentette egy srác és eltűntek. –mondtam fagyosan

Bólintott egyet és ő is eltűnt.  Nem mintha bánnám.

-Megölöm a csajt!- morogta Harry ökölbe szorított kézzel

-Hagyd! Jól vagyok!- néztem szemébe megnyugtatva

Ezek után mindhárman hazamentünk. Damon aggodalmas pillantásokkal figyelt végig, még sem szólalt meg egyszer sem.  Mikor beléptem az ajtón Zaynbe botlottam. Mindketten megtorpantunk. Tekintetünk elszakíthatatlanul fonódott össze. Azonban Damon torokköszörülése visszarántott minket a valóságba- Láttam rajta, hogy zavarja ez, ami most történt.  Zayn felment, gondolom a saját szobájába. Damon meg felkísért engem az enyémbe. Megvárta, míg lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyba. Gondoskodóan betakargatott, búcsúként, pedig egy apró puszit hintette homlokomra.

-Itt leszek, mikor felébredsz. - suttogta, majd a lámpát leoltva távozott

~Tiphani~

-Miért hoztál el Ryan?!-kiáltottam rá

-Mert a húgom vagy! És nem hagyhattam, hogy megöljétek egymást! A tanács élve akarja!-mondta szemembe nézve 

-Vissza kell mennem!-indultam el, de visszatartott

-Nem mehetsz!- parancsolta szigorúan 

-Nem hagyom, hogy újra együtt legyenek! Niall az enyém!-vitáztam határozottan 

-A bátyja meg akar ölni, és meg is fog, ha visszamész! Élve van rád szükségem!.-szorított magához 

-Nem értem, hogy tudtál vele járni.-hitetlenkedtem fintorogva 

-Gyönyörű lány. Még most is.- ábrándozott 

Hasba csaptam, észhez térítve! Letudva a testvéri vitát a tanácshoz indultunk, hogy megosszuk velük a részleteket, Bár szerintem nincs rá nagy szükség.

~Damon~ 

Nagyon megrémített az, hogy a csaj magával vitte Ellát! Folyamatosan próbáltam hangját, lélegzetvételét, szívverését, vagy árulkodó jelet keresni ebben az idegölő csendben, mi az egész erdőre rátelepedett. Amint megcsapta fülem, valamilyen hang egyből fel rohantam. Odaérve már csak annyit láttam, hogy Ella a földön fekszik! Megijedtem, hogy elkéstem, de szerencsére megmozdult. hatalmas kő esett le a szívemről, még ha nem is dobog.... Nagyon a lelkemen viselem sorsát. nem tudom, hogy, vagy, hogy miért, de nagyon fontos számomra. Minden egyes pillanatban vele akarok lenni, és óvni őt még a széltől is. Karjaimba akarom zárni ölelve, és soha e nem engedni. Érezni, hogy csak az enyém! Boldoggá akarom tenni, és gondoskodni róla, hogy soha, de soha többé ne legyen szomorú. Hogy egyetlen kusza könnycsepp se lásson napvilágot arcán. Tudom a bátyja is vigyáz rá, de ő sem lehet mindig mellette, ahogyan sajnos én sem. De mindent megteszek ennek érdekében. Mikor hazakísértem, gondoskodóan tettem, majd magára hagytam, haza indulva, Nem tudta nem észrevenni öcsém rosszalló pillantásai, mik szinte lyukat égettek hátamba!
-Mi van? -kérdeztem rá
-Ne bántsd meg! Annyit szenvedett már szegény lány! A legjobb, ha békén hagyod!- modnta leülve a fotelba
-Igen is Dr.Stefan.-mondtam gúnyosan
-Nézd Damon! Ő Niallt szereti. bevésődött, és ez ellen te sem tehetsz semmit! Érted?-oktatott ki  - Előbb vagy utóbb úgy is újra egymásra találnak.-mondta vállrántva
Na persze! Azt megnézném! Csak tudnám, miért kell beleavatkoznia?! Miért kell szándékosanm felidegesítenie?!
-Arra nem gondoltál, hogy talán nekem is bevésődött?!-emeltem fel hangomat feszülten