~Ki maga ?

" Niall....oké, hogy haragszom rá, de képes volt búcsú nélkül csak így itt hagyni...."
Hát ez elég rosszul esett. Főleg tőle. És kellő képen betette nekem a kiskaput egész napra. Semmi életkedvem nem volt. Inkább csak sírtam volna....De nem hagyhatom, hogy megint ilyen legyek. Sikerül kilábalnom a sírásból és megfogadtam, hogy többet fiú miatt nem sírok...És nem is akarok, de ez akkor is rosszul esett. Csendesen meghúztam magam egész nap. Elfeledkeztem a szépszeműről is. Valahogy nem tudott most foglalkoztatni. Csak egyedül akartam lenni, de a sulit meg nem hagyhattam ki így végigkínlódva a napot a tisztásra mentem. Annyira szép hely és valamiért nagyon vonz. Érzem, hogy van itt valami mágikus. Hát ez van, hajt a varázsló vérem.... Letelepedtem a szokásos helyemre, s a fának döntve fejem, lehunytam szemeimet. Élveztem a csendet ami körbevett... Csak hogy ezt a bokrok zörgése el is rontotta. Lomhán pillantottam oda, ugyan is tudtam kire számítsak. No lám, egy szép szemű fehér farkas. Nem volt túl sok kedvem hozz sem. Mellém sétált, majd orrával ölemben levő kezeimet bökdöste jelezve, hogy emeljem fel. Kíváncsian eleget tettem kérésének. Ölembe hajtotta fejét lefeküdve mellém. Értem. Azt akarja, hogy simogassam. Egye fene. Olyan cuki kis farkas. Puha szőrébe túrtam ő pedig lehunyt szemmel élvezte, hogy kényeztetem. Apró mosolyt csalt arcomra.
-Miért farkasként jössz mindig?-kérdeztem meg mi szívemet nyomja
Felemelte fejét, majd felkelve ,mellőlem emberi alakot öltött. Bakker elfelejtettem, hogy milyen jól is néz ki.
-Nem tudom, félek, hogy így nem állnál szóba velem.-motyogja zavartan, majd helyet foglal mellettem ismét
-Miért ne tenném?-kérdezem értetlenül
-Nem tudom. A suliban sem szólsz hozzám soha, de így meg igen.-magyarázza szemembe nézve
Egy pillanatra elveszek kék íriszeiben, aztán észhez térek, hogy nekem barátom van....asszem. Vagy nem ? Áhh nem tudom!! Ezek után végképp fogalmam nincs , hogy mi van velünk. Azt hittem, hogy ami történt az csak szorosabbá tette kapcsolatunkat, de ezek szerint nem így van.... Nem tudom már mit gondoljak. Talán hagyjam a fenébe és tényleg felejtsem már el végre... De hiszen egyszer már sikerült...legalább is azt hittem, mert tényleg tiszta szívemből szerettem Damont, de miután meghalt , és újra Niall közelébe kerültem, mintha újra és újra beleszeretettem volna minden mondatánál... Nem tudtam mit tenni ellene. Egyszerűen csak a szívemre hallgattam és nem érdekelt semmi...

Pár órával később úgy gondoltuk ideje hazamenni, de ragaszkodott hozzá, hogy hazakísérjen. Ez alatt a kis idő alatt is sikerült kicsit közelebbről megismernünk egymást és ennek örülök. Legalább van egy barátom végre itt a suliba. Hazaérve behívtam, hogy bemutathassam anyának is ugyan is ő már itthon van, szóval elég későre jár. Ajtót meghallva szélsebesen rontott elém édesanyám. Gondolom aggódott. Ha tudná, hogy nincs miért féltenie....Azonban meglátva a szőkeséget aggodalma alábbhagyott és méregetésbe ment át.
-Anya ő Sam , az új osztálytársam. Sam, ő Anya.-mutattam be őket
A protokollnak megfelelően kezet fogtak, majd bemutatkoztak egymásnak.
-Ne haragudj meg Kicsim,tudom, hogy nem az én dolgom, de ti most nem együtt vagytok Niallel?-kérdezte értetlenül
-Nem tudom....De Sammel csak barátok vagyunk.-nyugtattam meg
-Pontosan.-helyeselt ő is
A nappaliba betrappolva azonban megtorpantam az idegen férfi láttán.

Kinézetre zord és ijesztő volt. Fogalmam sem volt hogyan reagáljak. Göndör haja jól fésülten álltak, s kék szemei tökéletesen passzoltak hozzá. Marcona embernek tűnt.Rossz érzés fogott el vele kapcsolatban....furcsa. Nem is ismerem, de azt érzem, hogy nem is szeretném. Még is olyan mintha már láttam volna valahol... Észrevehetően Samnek sem tetszett annyira ugyan is kezemet megfogva húzott kicsit maga felé. Mintha ezzel megvédhetne. keze forró volt, vagyis ideges és vére még jobban felhevül. Bármikor átváltozhat., de ez nem hiányzik most ide. Még csak az kéne, hogy Anya megismerje ezt a világot....
-Ki maga?-kérdezem értetlenül
-Én vagyok az....-mondta volna, de Anya közbevágott
-Ő egy ismerősöm!-zárta rövidre
Okééé. Ez is fura volt. Valami nem stimmel nekem a csávó körül. Sötétet energiát érzek és ez nem tetszik. Féltem Anyát. Felvonultunk Sammel a szobámba és beszélgettünk kicsit.

Egy kis idővel később úgy vélte ideje mennie , mert már tényleg nagyon késő van és holnap úgy is találkozunk a suliba. Ebben egyet értettünk s lekísértem, majd elköszöntem tőle egy nagy öleléssel. Nagyon megkedveltem. Igaz, csak pár napja ismerem, de akkor is annyira rendes és jól érzem magam vele. A suliban sem vagyok egyedül már, s ez klassz.  Visszatérve a házba az idegen férfival találtam szembe magam , ki karba tett kézzel rosszalló pillantásokkal sújtott....mi köze hozzá, nem az apám!!
-Mi az?!-kérdeztem rá flegmán , majd Anyára pillantottam
-Nem szeretném, ha vérfarkasokkal barátkoznál!-közölte nyíltan
Állam a földet verte. Anya!! Ő nem tud ezekről! Hogy magyarázom ki neki? Honnan tudja egyáltalán ez a pasas!? És mi köze hozzá?! Azzal barátkozom akivel csak szeretnék! Nincs joga számon kérni! Nem is ismerem!
-Michael!! -rivallt rá Anya
-Anya!Te,,,,,?-akadt el szavam
-Igen, mindent tudok. Születésed óta tudom, hogy te varázsló vagy ,s hogy a bátyád egy vámpír...-vallotta be
Megszólalni nem voltam képes. De hogy ?! Miért nem mondta eddig?! Miért titkolta előlünk?! Mi bolondok meg mindig próbáltunk feltűnésmentesek lenni, nehogy rájöjjön bármire is. Erre tessék! Ő okozza a legnagyobb meglepetést.De akkor sem értem, hogy kerül a képbe ez a pasas. Hogy ki ő egyáltalán és milyen alapon próbál parancsolgatni nekem!! Nem törődve velük megpróbáltam felszaladni a szobámba , de Michael vagy hogy i hívják karomat megfogva megállított.
-Még nem fejeztem be!-nézett szemembe mélyen
Szinte szuggerált. Mintha meg akart volna igézni csak, hogy ez rajtam nem működött. Gúnyos vigyor terült el arcomon.
-Tudja rajtem nem hat a szuggerálás, hiába is próbálkozik.-rántottam ki karom szorításából
-Tudom. A sárkánytűz miatt...-mosolyodott el féloldalasan
Mintha örülne neki.
-Na jó! Ezt meg honnan tudja?! - kezdtem frászt kapni az ipsétől
Honnan tud rólam ennyi mindent?!
-Onnan , hogy az apád vagyok.....-motyogta , majd Anyára nézett ki idegesen pislogott vissza rá
HOGY MI A KÉNKÖVES POKOL VAN?! Hogy a francba lehetséges ez ?! Tudtam, hogy más az apánk Harryvel, de nem gondoltam, hogy valaha is megkeres. Egyáltalán most minek keresett meg?! Kissé elkésett az atyai gondoskodással. Már felnőttem....nélküle is. Mert volt egy Anyám és egy szerető Bátyám akik mindig mellettem voltak és sosem hagytak el, nem úgy mint Ő!!!
-Minek jött vissza?!-kérdeztem megvető hangnemben .- Biztos nem azért, hogy lássa a lányát, mert arra lett volna lehetősége 19 évvel ezelőtt is...
-Igazából velem kéne jönnöd egy biztonságos helyre ahol megtanulhatnád kordában tartani és rendesen használni a Sárkánytüzet.-motyogta zavartan
-Ki van zárva! Nem megyek magával! Nem ismerem és nem is akarom! -rohantam fel szobámba
Magamra zártam, hogy véletlenül se jöhessenek utánam. Levetődve az ágyra sírhatnékom lett így átgondolva az egészet. Hogy miért hagyott el ? Hogy miért nem kellettem neki? És nem csak én.... akkor minek bukkant most fel?4 ki zárt, hogy az erőm miatt...Egyáltalán hogy gondolta azt ,. hogy csak úgy vele megyek?! Nem is ismerem! és nem is akarom megismerni! Soha többé nem akarok hallani sem felőle, főleg látni nem! Nem bírtam tovább a szobámba maradni! Úgy éreztem, megfulladok. Friss levegőre volt szükségem. Ablakomon kimásztam, majd futás közben írtam egy SMS-t Samnek. Remélem még nem alszik.

''Szükségem van rád....réten leszek 

E. ''

Nem válaszolt... Biztosan alszik. Megérkezve a rétre, már nem tudtam megálljt parancsolni könnyeimnek. Levegő után kapkodva s zokogva rogytam térdre. Miért mindig velem történik ilyen?! Azt hittem Holmes Chapel egy nyugodt kisváros ezért is jöttem ide, de már nem ugyan az , mint ahol felnőttem. Elegem van....Elegem van ebből a világból....Elegem van a mítikus világból is. Mindenből elegem van! Niallből, Michaelből, a sárkánytűzből...MINDENBŐL!! Hirtelen valami puhát éreztem, mire felkaptam fejem. SAM!! Visszaváltozott emberré, majd szorosan zárt karjaiba. Jól esett végre egy támogató kar... Ő az egyetlen barátom és jó tudni, hogy mellettem áll. Nem mondott semmit, mert tudta, hogy felesleges. Csak együtt érzően simogatta hátam hajamba puszilva. Éles fájdalom nyilallt fejembe mi egyre csak rosszabbodott így fejemhez kapva húzódtam el. Sam felém nyújtotta karját de végül ő is fejéhez kapott, s mellettem szenvedett. Éreztem, hogy egyre jobban gyengülök míg fejem majd szét robban az elviselhetetlen fájdalomtól. Elvesztettem eszméletem azonban még egy hangot hallottam, de már nem tudtam hová tenni.

-Sajnálom lányom......

~Viszlát szépszemű....

~Miért csókoltad meg Zaynt?-kérdezte könnyes szemekkel...."
Valahogy éreztem, hogy innen fúj a szél. Így utólag visszagondolva és látva, hogy hogyan érinti ez Niall, olyan érzés mintha megcsaltam volna, és ez nagyon nem tetszik. Fáj így látni őt, tudván, hogy miattam van.
-Ő csókolt meg engem. Csak pillanatnyi gyengeség volt. Össze voltam törve....Sajnálom.-takartam el arcomat kezemmel
Gyengéden húzta el kezeimet arcom elől, majd apró csókot hintett ajkaimra.
-Szeretlek.-suttogta szemeimbe nézve
hangja félénk volt. Félt válaszomtól...
-Én is szeretlek.-csókoltam meg visszaadva önbizalmát
Kissé elhúzódott ezen idilli pillanat egészen addig míg valaki úgy nem döntött , hogy meglátogat minket... Az ajtó felé irányítottunk tekintetünk, ahol Louis döbbent arcával találtuk szembe magunkat, majd egy kaján vigyor telepedett arcára.
-Öööö....izééé.....megyünk vadászni...De te maradj csak Niall.-kacsintott majd ki is ment szélsebesen
Épp megszólaltam volna mikor Niall ujját ajkaimra helyezve jelezte, hogy hallgatózik Louis után. Alig pár másodperccel később édes nevetése töltötte be a csendet. Istenem de hiányzott már ez.
-Louis üzeni, hogy csak halkan, Harry pedig le akarja tépni a fejem.-nevetett
Na igen , nem is ők lennének... Ajkaink újra megtalálták egymást. Teljesen felém támaszkodott egyik kezével tartva magát,míg másik pólóm alatt indult útnak. Követve példáját elkezdtem lassan felfelé húzni feleslegesnek érzett ruhadarabját, de elhúzódott.
-Nem akarlak bántani.-nézett szemeimbe kétségbeesetten
-Bízom benned.-simogattam arcát.- És különben is, tudok vigyázni magamra.-égettem meg kicsit arcát kezemmel, hogy nyugtassam igazamról
Felszisszenve húzta el arcát, majd pajkos vigyorral újra ajkaimnak támadt. Szenvedélyes és érzéki volt, minden mozdulat minden lélegzetvétel. testünk teljesen egybeolvadt, eggyé vált. Tudtam, hogy mellette van a helyem....örökre és senki vagy semmi nem szakíthat el minket egymástól soha többé!

Összebújva próbáltuk szabályozni szapora légzésünket. Még jobban ránk húzta a takarót, majd nyakamba puszilt.
-Kérdezhetek valakit?-szólalt meg halkan
-Persze fordultam felé megcsókolva
-Salvatoréval....
-Nem.-szakítottam félbe mielőtt befejezhette volna
-Akkor én voltam az első?-lepődött meg
-És az egyetlen.-mosolyogtam rá
-Akkor most már tényleg mindenestől az enyém vagy.-csókolt meg magához szorítva
Ezek után csak bámultuk egymást. Nem kellettek szavak, hogy tudjuk mit érez a másik. Szeme csillogása mindent elárult számomra és szerintem ez fordítva is igaz volt... Hirtelen zajt hallottunk lentről.
-Anne!-pattan fel villámgyorsan felöltözve
Követtem példáját és igyekeztem legalább fehérneműt felkapdosni magamra és arra egy köntöst. Ujjainkat szorosan összekulcsolva sétáltunk le Anyához. Szemei kétszeresére nőttek.Hát igen , még nem jutott tudtára, hogy a srácok itt vannak. Be kellett adnom a kamu sztorit, hogy elmentek inni valahová. Szerencsére kanyar nélkül bevette, így nem volt gond. Miután már nem bírtuk állni méregető tekintetét inkább visszavonultunk aludni. Vagy is csak én, mert nekem holnap suli, Niall pedig nem nagyon alszik. Reggel ő ébresztette és szerencsére időben, így nem késtem el a suliból. Pedig arra számítottam, hogy szándékosan nem kelt fel időben , hogy vele töltsem ezt a napot. És még sem... Miért hálás vagyok neki, mert nem akarok még egy napot kihagyni a suliból... Reggeli teendőimet elvégezve mentünk a suli felé, majd ott elbúcsúztunk egymástól és én bevánszorogtam a terembe. Megtudtuk,hogy új diák érkezett az osztályunkba. A szokásos hülye etikett szerint mesélnie kellett magáról. A legtöbb lány csillogó szemmel csorgatta utána nyálát, mert hát el kell ismerni nem rossz a gyerek, de engem még is az izzó kék szeme fogott meg...

Mikor találkozott tekintetünk valami furcsát éreztem, mintha találkoztunk volna már és ez az érzés vonzott hozzá... Úgy éreztem többet kell tudnom róla. Mivel én is újnak mondható vagyok, mellém ültették, de azért annyira nem érdekelt kiléte, hogy szóba is álljak vele. Viszont az, hogy le nem vette rólam szemét, eléggé idegesített. Frusztráló volt a tudat is, hogy engem bámul.

Pár nappal később ő vált az osztály menő manójává. Szinte az egész suli a lábai előtt hever. ENGEM KIVÉVE!! És ez nem is fog változni. Nem vagyok az a rajongó típus és ezzel peche van. Viszont a bámuláshoz hozzászoktam. Már fel sem veszem... Azt nem értem mit tud ennyit bámulni rajtam! Ha akar valamit akkor meg szólaljon meg ne csak bámuljon, mint valami balfasz. Rohadtul idegesítő. Épp kifelé tartottam a suliból, mikor hátra pillantva észrevettem, hogy mögöttem jön. Megtorpantam szándékosan, így nekem ütközött.
-Ne haragudj.-kért elnézést mélyen szemembe nézve . Sam vagyok.-nyújtott kezet
-Tudom, hogy ki vagy.-fogtam el -Ella vagyok, de ne haragudj most rohannom kell.-kerültem ki, látván, Niall érkezését
-Semmi gond, viszlát Szépszemű.-köszönt el, mire megtorpantam
Hátra pillantva azonban már nem volt ott. Mi a franc?! Ez nem lehet! Nem lehet ő a farkas! Jó tudtam, hogy nem átlagos farkas, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Főleg azt nem , hogy egy srác az, aki pont az osztálytársam lesz! De az akkor is kiakaszt! Nem lehet!! Itt nincsenek ilyen lények! Ez egy csendes és nyugodt kisváros, ami teljesen mágia mentes. Semmi vámpír, semmi varázsló , semmi farkas, semmi , ami nem e világi!! Pontosan ezért is jöttem vissza ide, hogy távol legyek minden misztikus dologtól, de úgy tűnik Holmes Chapel sem ugyan az a régi, nyugodt kisváros már, mint ami volt....
-Minden rendben?-kérdezte Niall megcsókolva
-Igen, persze, csak elgondolkodtam.-viszonoztam csókját
Nem mondhattam el neki a történteket, mert úgy sem értené meg....
Másnap megkértem, hogy ne jöjjön elém a suliba, mert "van egy kis dolgom". A suliba ugyan nem beszélhetek vele erről, de utána már, ahol nem hall minket senki ott igen. A nap végén egyenesen a tisztásra tartottam, ahol először találkoztunk. Csak leültem egy fa tövébe és vártam,hogy felbukkanjon. Nem szóltam neki, hogy ott várom, csak abban bízta, hogy megérzi és ide tolja a képét. Tervem be is vált, mert alig pár perccel később hallottam lépéseit. De nem emberi alakban jött, hanem farkasként. Gondolhattam volna... Lassan és kimértem lépdelt felém. Hatalmas mancsai hangtalanul értek a földhöz. Szemei kéken ragyogtak, mint eddig. Alig pár centiméterre állt meg tőlem. Szó szerint farkasszemet néztünk. Tekintetéből minden látható volt. Nyugodt volt. Nem állt szándékában bántani. Hirtelen valami nekitámadt a farkasnak és verekedni kezdtek. Segíteni próbáltam rajta így támadója felé emelve kezeimet kínzó fájdalommal terítettem földre.Azonban észrevettem, hogy Niall az így abba hagytam.
-Mi a francot csinálsz itt Niall?!-kiáltottam rá dühösen
-Aggódtam érted, rég otthon kéne lenned.-tápászkodott fel
-Tudok magamra vigyázni! Külön megkértelek, hogy hagyj magamra, csak most egyszer, de te ezt sem vagy képes betartani!!-kiabáltam
-Ha jól láttam épp megmentettelek úgyhogy inkább örülnöd kéne , hogy nem hallgattam rád.- emelte fel hangját ő is
-Nagy francokat! Nem voltam veszélyben! Nem akart bántani! Szerinted miért támadtam rád, mikor nem tudtam, hogy te vagy az ? hmm?-veszekedtem
-De.....-kezdte volna , de félbeszakítottam
-Menj haza Niall!-vettem vissza hangomból
Azonban még mindig pokoli dühös voltam rá.
-Nélküled nem megyek sehová!-szögezte le
A farkasra néztem, majd fejét megsimogatva jeleztem neki, hogy majd folytatjuk valamikor máskor.
Dühösen kerültem ki a szőkét, majd haza felé vettem az irányt. próbált hozzám szólni de leintettem... Hagyjon békén! Most nagyon pipa vagyok rá! Egyetlen egy dologra kértem meg, de ezt sem képes megtenni értem! Hogy kérhetnék tőle akkor bármit is, hogyan bízhatnék meg benne, ha ennyire sem képes!! Otthon a bátyámhoz sem szóltam semmit, csak felcsörtettem a szobámba magamra zárva, majd hangosra véve a zenét elzárkóztam a saját ki nyugodt világomba, ahol semmi és senki nem zavar meg! Niall ma a kanapén alszik!

Reggel magamtól ébredtem. Szokatlan módon csendes volt a ház. Az órámra nézve láttam, hogy pont időben keltem fel, hogy ne késsek el. Lecsörtettem a konyhába gondolván, hogy ott lesznek Niallék, azonban csalódnom kellett. Sehol senki. Azt tudom, hogy anya dolgozik, de hová tűntek a srácok? Az asztalon egy papírlap hevert.

" Kicsi!

Ne ijedj meg nem tűntünk el, csak hazajöttünk Londonba és mivel te nem akartál velünk tartani nem láttam értelmét, hogy felébresszelek. Csak arra kérlek, hogy vigyázz magadra és ha bármi baj történik értesíts!!!!!!

Hiányol: Szerető Bátyuskádxoxo "

Elmentek?! De miért nem szóltak róla? És Niall.....oké, hogy haragszom rá, de képes volt búcsú nélkül, csak így itt hagyni....

~Kikapcsolva II/II

"Reggel egy gyengéd érintésre ébredtem. Valaki végigsimított arcomon. Álmosan nyitottam ki szemeimet, de az illetőt meglátva kétszeresére nyíltak ki! ZAYN!!! "

-Hogy kerülsz ide?!.kérdeztem döbbentem
-Hosszú.... úgy örülök, hogy jól vagy.-simított végig arcomon ismét
Gondolom a történtekre gondol, mik még Londonban voltak... Az igazat megvallva nem vagyok jól! Minden nap azon vagyok, hogy túl tegyem magam rajta, és igen már kevésbé fáj, de most is beugrik egy egy emlék róla, mi újra felszaggatja a sebeket. De próbálkozom és egyre jobb lesz... Idővel minden seb begyógyul egyszer...Kikeltem az ágyból, majd az órára pillantva futásnak iramodtam a konyha felé.
-Úristen! Elkések!.-azonban a lépcsőnél megtorpantam
Bátyámmal és a többiekkel találtam szembe magam, a szőke kivételével. Mi a frász?! Nem szóltak, hogy jönnek. Ha meg csak azért jötek, hogy ellenőrizzenek, akkor mehetnek s vissza!
-Honnan késel el?-kérdezte értetlenül Louis
-Suliból.-mondtam, majd kikerülve őket csörtettem a konyhába
-Nem! Ma nem mész!-állta utamat Harry

Fél órájukba telt a győzködés, mire kibökték, hogy miért nem mehetek suliba ma. Szerencsére anya már dolgozik és este csak későn jön haza így nincs miért aggódni. Az viszont kicsit megrémít, hogy Niall rám vadászik... Valahogy nem tudom ezt elképzelni róla. Főleg azt nem , hogy nincsenek érzelmei... Talán csak mert még nem láttam olyannak. Nem vagyok képes elhinni azt, hogy ártana nekem. Nem lenne rá képes. Tudom....Ismerem...Bár ők jobban ismerik, így kicsit azért bennem van az elővigyázatosság. Szó szerint bezártak a házba és körbe körbe járkálnak átkutatva minden zeg-zugot, hogy nem bújt-e el valahol... ijesztő! Ezzel engem is beparáztatnak! De már idegesít az , hogy fel alá járkálnak. Fhuu!! Az egyik percben mikor nem figyeltek rám felkaptam a kabátom és elhagytam a házat. A tegnap talált tisztás felé siettem. Nem bírtam már ezt az idegesítő nyüzsgést körülöttem. Csendre vágytam és nyugalomra... A tisztásra érve fellélegeztem és az égre szegeztem tekintetem. Hullani kezdett a hó. Olyan szép volt és hangulatos. Idilli pillanatom azonban egy zörgés törte meg. Nem ijedtem meg, hisz a szép szemű farkasra számítottam, viszont más szép szeművel találtam szembe magam. Niall!!
-Niall! -szólaltam meg ledöbbenve
Hirtelen előttem termett! Féltem is meg nem is. Bíztam benne, hogy nem lenne képes bántani, de a fiúk elmondásai alapján, már nem tudom mit higgyek.Próbáltam tekintetéből kiolvasni valamit, de nem láttam benne semmit. Semmilyen érzelmet! Színe is más volt. Sötétkéken virított a megszokott égszínkék helyett! Mintha nem lenne önmaga! Még sosem láttam ilyennek...
-Jó újra látni.- próbáltam valami normális témát felhozni
Egy másodperc töredéke alatt a fának lökött csuklóimat erősen szorítva, így teljesen mozdulatlanná tett.
-Bár én is ezt mondhatnám.-válaszolt az előbbi mondatomra vicsorítva
Próbáltam nyugodt maradni! Bíztam benne, s bár szívem hevesen vert, nem a félelem váltotta ki ezt , hanem közelsége hiánya..
-Mit akarsz tenni?-kérdeztem
-Megölni téged!-préselte ki a szavakat összeszorított fogai közt
-Te nem ilyen vagy Niall!-próbáltam meg kiszabadítani kezeimet szorítása alól
-Helyesbítek! Nem ilyen voltam! Te tettél ilyenné, miattad váltam ripperré!! De nem bánom, mert imádom, hogy senki sem parancsol nekem, De a bosszú az jár! - meresztgette szemfogait
-Nem értelek! Nekem mi közöm van ahhoz, hogy te kikapcsoltad az emberségedet és elfojtasz minden érzést! -mondtam értetlenül, továbbra is szabadulással próbálkozva
-Mikor eljöttél Londoból....Mikor elhagytál és összeálltál mással, nekem pedig végig kellett néznem és tűrnöm, hogy boldog vagy! NÉLKÜLEM! Én szerettelek! Bármit megtettem volna érted, de neked ez nem volt elég!! -kiabált egyre jobban szorítva csuklómat
-Legalább átérzed egy kis töredékét annak, amit én éreztem!-nézett mélyen szemeimbe
Nem akartam látni tekintetét, s feltörni készülő könnyeimet is próbáltam visszaszorítani, ezért behunytam szemeimet. De nem volt sikerem. Egy könnycsepp így is utat tört magának végigszántva arcomat. Meglepetésemre a szőkeség elengedte kezeimet. Értetlenül pillantottam rá. Szemei csillogtak, mintha megtört volna... Megpróbáltam megsimítani arcát, azonban amint megemeltem kezeimet, elkapta egyik csuklómat, majd másik kezével derekamnál fogva szorított vissza a fához. Tekintete visszaváltozott a fagyos sötétkékre.
-Meg ne próbáld!-vicsorított rám
-Ha már úgy is megölsz, legalább utoljára hadd érintselek meg.-hajoltam közelebb hozzá
Nem féltem tőle. Az előbb már mintha sikerült volna megtörnöm és egy kevéske érzelmet kicsikarnom belőle. Tudom, hogy megint sikerülni fog. És ha bántani akarna, akkor meg használom az erőmet, hisz azért van , hogy megvédjem magam. Nincs mitől félnem.Tervem bevált. Szemei ismét csillogni kezdtek, s elengedte csuklómat is, így másik karját is derekamra vezette. Gyengéden helyeztem kezeimet arcára, miközben tekintetünk egybemélyedt. Azt reméltem végre megtöröm, de hirtelen elhúzta fejét s teljes testével még jobban a fának szorított. Megpróbáltam szemébe nézni, de kerülte a szemkontaktust. Karommal átöleltem nyakát bizalmamat kifejezve felé. Kész voltam bármire. Tekintetünk hirtelen találkozott. Arcunk szinte összeért olyan közel voltunk egymáshoz, s az alkalmat megragadva gyengéden préseltem össze ajkainkat. Arra számítottam , hogy elhúzódik, majd nekem támad, de ez nem így történt. Válaszolt csókomra. Szorítása lágyult, még is jobban magához húzott. Talán, ha nem fog, összerogyok... Lábaim remegtek. Szívem hevesen dübörgött bordáim között, mintha ki akarna ugrani helyéről. Vérem lüktetett ereimben. Pillangók ezrei verdestek apró szárnyaikkal gyomromban. Egy könnycsepp landolt arcomon, azonban nem az enyém volt. Elhúzódtam tőle meglepődve, de nm nézett szemeimbe, csak vállamra hajtotta fejét szemeit összeszorítva. Ujjaim szőke tincsit szántották, miközben karjaim közt lelt vigaszt. Csak szipogása hallatszott a nagy csendben, meg talán szívem dübörgése.
-Annyira sajnálom. Mindent sajnálok.-motyogta nyakamba magához szorítva
-Nem a te hibád.-túrtam hajába újra és újra
Tudtam, hogy ez nyugtatja.
-Minden az én hibám!-húzódott el
Kezeim közé fogtam arcát, kényszerítve , hogy állja tekintetem.
-Nem te tehetsz róla Niall! Csak is én! Igazad volt...Mindenben és nagyon sajnálom , hogy így alakult.- lepték el könnyeim szememet
-Nem! Ezt felejtsd el! Nem a te hibád!-suttogta ismét magához szorítva
-Úgy örülök, hogy itt vagy.-motyogtam mellkasába
-Én is. -puszilt hajamba
-Haza kéne menni.-húzódtam el.-  A srácok tuti frászt kaptak, amiért elszöktem. -kuncogtam
-Mi?-lepődött meg
-Szó szerint bezártak a házba, hogy védjenek.-nevettem kínosan
-Sajnálom.-simogatta arcomat
Közelebb hajoltam hozzá, majd gyengéd csókot hintettem ajkaira.
-Úgy hiányzott már ez.-csókolt meg újra.- Na irány haza! - kulcsolta össze ujjainkat maga után húzva.
Amint beléptünk a házba mindenki előttünk termett, majd Niallt észrevéve megtorpantak...
-Ell, jól vagy ?-kérdezte Zayn
-Igen jól van!-szólalt fel Niall idegesen . Veled ellentétben én nem lennék képes bántani, még kikapcsolva sem!! -viharzott fel az emeletre
Nem mentem utána, mert tudtam, hogy felesleges. Bezárkózott egy szobába. hagyni kell egy kicsit, hogy higgadjon le. És addig nekem pedig el kellett mesélnem, hogy hogyan hoztam vissza Niallt.
-Várj! Megcsókoltad?!?!-kérdezett vissza Zayn
BABUMM TSSS!! Valahogy pontosan ilyen reakcióra számítottam. Tudtam, hogy nem esik neki jól és kiakad miatta, ha elmondom, de nem fogom titkolni. Főleg nem miatta. Igen szeretem Zayn. És talán jobban is, mint kellene, de az amit Niall iránt érzek sokkal erősebb. Lehet, hogy ami Zaynhez vonz , az tényleg nem más, mint a kötődés a harapás miatt, de őszintén? Nem is érdekel annyira! Mert tisztában vagyok az érzéseimmel és tudom, hogy Niall fontosabb nekem, mint Zayn.

A hosszas beszámoló után felvonultam a szobámba, mert tanulom kellett másnapra! Nem fogok még egy napot kihagyni! Azonban szobámba benyitva megtorpantam Niall láttán. Az ágyon ült tenyerei közé temetve arcát. Nem reagált semmit érkezésemre. Elé lépdeltem, majd leguggolva hozzá próbáltam elérni, hogy rám nézzen, de hasztalanul. Vajon mi bánthatja? Miért lett ilyen ideges Zayn kérdésétől? Természetes, hogy aggódtak és mindketten számítottunk ilyen kérdésekre....épp ezért oly zavaros ez nekem. Próbálkozásom hasztalansága miatt felhagytam vele, majd előszedve a tankönyvemet letelepedtem az ágyra Niall mögé. Próbáltam nem törődni vele és a tanulásra koncentrálni, de egyszerűen képtelen voltam rá. Annyira bántott, hogy ilyen szótlan....és valamiért úgy éreztem, hogy én vagyok az oka. Mire végre befejeztem a tanulást , be is sötétedett. Niall változatlanul ült maga elé merengve. Elmentem a fürdőbe lezuhanyozni...

Visszaérve mikor benyitottam az ajtón Niall felém kapta tekintetét. Húú! Haladunk!! Minden mozdulatomat figyelemmel követte. Nem törődve vele bemásztam az ágyba. Felém fordult. Tekintete mindent elárult... fájadolm és értetlenség tükröződőt vissza...
-Miért csókoltad meg Zaynt?-kérdezte könnyes szemekkel....

~Kikapcsolva II/I

~Zayn~

Észbe kapva elhúzódtam tőle s félve figyeltem reakcióját. Arra számítottam, hogy kiakad, majd kiabál és zokog, de ezek egyikét sem tette. Meg sem szólalt, csak üveges tekintettel nézett szemeimbe, néhol csöppnyi értetlenséget is észleve.

-Sajnálom.-suttogtam zavartan 

-Ne kérj bocsánatot azért, mert a szívedre hallgattál.-motyogta alig hallhatóan 

-Könyörgöm, maradj.-húztam magamhoz 

Még bennem él az utolsó remény, hogy talán sikerül meggyőznöm, hogy maradjon. Nem akarom, hogy elmenjen, hogy ne legyen a közelemben folyton, hogy ne érezzem szívének minden egyes dobbanását, hogy ne halljam minden egyes lélegzetvételét, hogy ne érezzem bódító illatát, mi olyan számomra mint a drog. 

-Sajnálom Zayn.-fúrta arcát mellkasomba.- El kell mennem!-motyogta  

Éreztem, hogy könnyeim csípik szememet, ami furcsa, mert mióta átváltoztam azóta nem sírtam. De ez a lány annyi érzelmet ébresztett fel bennem, mik már évtizedek óta szunnyadtak jó mélyen elrejtve valahol. Sosem akartam kimutatni érzéseimet, mert akkor úgy éreztem sebezhetőnek tűnök, gyengének, de most akármennyire is szeretném, nem tudom visszafogni őket. Feladtam a küzdelmet. Nem győzködöm tovább, csak beletörődöm döntésébe- Ő ezt szeretné s nekem ezt tiszteletben kell tartanom. Nem akarom megnehezíteni még jobban a dolgokat. Így is elég sok mindent kell feldolgoznia s bár mi mind mellette lennénk, ha hagyná. ha ő így látja jobbnak akkor legyen. beletörődöm.Viszont pokolian fog hiányozni. Nem csak nekem, hanem mindannyiunknak. Ő az egyedüli,akinek még dobod a szíve s ez kellemes élettel teli érzést nyújt a háznak is. Édes nevetése töltötte ki a hatalmas csendet, mi érkezése előtt honolt a falak között.

-Legalább azt ígérd meg, hogy hívni fogsz.-motyogtam hajába 

-Ígérem.-suttogta mellkasomba 

~4 hónappal később~

Annyira üres és unalmas ez a ház Ella nélkül. Már nem csengi be édes hangja az egész teret. Minden annyira csendes, hogy az már fáj. Még is a legjobban Niallt viselte meg Ella távozása. Mikor elbúcsúzott tőle valami történhetett. Azóta egy szót sem szól hozzánk önszántából, csak ha mi megszólítjuk , de akkor is goromba. Magába van roskadva. Folyamatosan csak piál, majd kivérezteti magát, hogy jobban gyötörje az éhség aztán kegyetlenül gyilkol le embereket. Mindennel próbálkoztunk már, hogy jobb belátásra bírjuk, vagy segítsünk neki , de nem hagyta. Mindenkit eltaszít magától. Azon törjük a fejünket hogyan tudnánk visszahozni a régi Niallt. Mit tegyünk, hogy újra a mosolygós "cuki gyerek" legyen belőle. Vagy, hogy egyáltalán, hogy válhatott ilyenné...Mintha minden érzelme eltűnt volna. Minden, ami még egy csöppnyi emberséget jelentett... EZ AZ!!
-Megvan!-kiáltottam fel .- Kikapcsolta az érzelmeit!! Átváltott Ripper-re (ripör)!!-tudattam velük ötletem
-Bassza meg!-szólalt fel Louis idegesen
-Meg kell próbálnunk visszahozni az érzelmeit...-tanácsolta Liam
-És még is hogyan gondolod ezt?!-kérdezte cinikusan Harry
-Ismerjük a gyenge pontját!-mondtam

Nem volt mit tennünk , csak megvárni míg hazatolja a képét, aztán szépen elbeszélgetni vele. És végszóra csapódott az ajtó! El akart osonni mellettük gyorsan, de útját álltuk így nekünk ütközött. Liam és Louis két karjánál fogva a kanapéhoz vezette, majd leültette.
- Be kell ezt fejezned Niall!.-szólalt meg Harry elsőként
-És ha nem ?!-vont vállat hanyagul
-Nem miattunk te barom! Magad miatt! Szerinted Ella mit szólna ehhez, ha tudná, hogy miket művelsz?!-emeltem fel hangomat dühösen
-Pont te mondod ezt?! Mikor majdnem megölted és még is csókolóztatok?! Kösz, de nem kell a papolásod!-állt fel a kanapéról, de visszalöktem
A többiek megrökönyödve néztek rám. Honnan tudja egyáltalán?! Mindegy is! Most nem ez a lényeg!!
-Ehhez neked semmi közöd! De ezt be kell fejezned, ha nem miattunk, akkor Elláért tedd meg! Mi van , ha ide akar látogatni csak nem mert , mert te egy ripper vagy!?! -kiabáltam vele
-Igen is van közöm hozzá! Tudtommal az ÉN barátnőm volt! És nem a TIÉD!! És miattad lett vége a kapcsolatunknak is!! De így utólag már nem is bánom, mert szemrebbenés nélkül meg fogom ölni!!!-rohant el mellettünk
Oly' gyorsan , hogy utol érni sem tudtuk! ÚRISTEN! Vajon hová mehetett?! Meg kell találnunk! Ellához kell mennünk, hogy megvédjük!! Berohantam a házba, majd előkapva a bőröndöt pakolni kezdtem.
-Mi a franc volt ez!?-kiáltott rám Harry idegesen
-Semmi! Pakoljatok és irány Holmes Chapel! Meg kell védenünk Ellát! -kapkodtam jobbra balra
-ha a húgomnak egy haja szála is meggörbül, te leszel a következő Niall után, akinek letépem a fejét!!-rivallt rám, majd elviharzott

Idegölő volt minden egyes perc amit a semmittevéssel töltöttünk az út alatt! Fogalmam sem volt, hogy hogyan fog reagálni Ella, ha megtudja ezt! Vagy, ha egyáltalán meglát minket! Hiszen nyugalomra vágyik, ezért is jött el, erre mi a nyakába zúdítjuk megint ezt! De legjobban attól félek, hogy későn érünk oda. Képes bántani őt Niall, főleg, hogy most nincsenek érzelmei!! Csak bízni tudok abba, hogy gyorsabbak vagyunk Niallnél....

~Ella~

Rengeteg minden megváltozott. Végre normális tinédzsernek éreztem magam. Megszűnt a varázslás, megszűnt minden, ami nem e világi! Teljesen átlagos lehetek végre. Rendesen suliba járok megint, vannak barátaim, akik normális emberek, és igen , így sikerült visszaszereznem az életkedvemet is. Ez hiányzott már nekem! Minden nagyszerű. Sehol semmi mágia , sem gond! A suliból sétáltam hazafelé, mikor valami hűvös szellő csapott meg! Rossz előérzetem támadt és tudtam, hogy valami itt nem stimmel. Zajt hallottam a tőlem messze elevő erdőben. a francba a varázsló érzékeimmel! Nem tudtam figyelmen kívül hagyni... A hang után indultam. Talpam alatt ropogott a friss hó. Az erdő közepén volt egy csodás hófedte tisztás. Hátam mögül mozgást hallottam így megfordultam.

Először nem tudtam, hogyan reagáljak rá. De szeméből láttam, hogy ez nem egy sima farkas.... már csak azt kell megtudnom, hogy mennyire jelent rám veszélyt....  Bár arca szelíd volt, és rossz előérzetem is alább hagyott. Tettem felé egy lépést, hogy felmérjem mennyire veszélyes, de meglepetésemre ő is felém lépett. Orrával kezem felé szaglászott. felé tartottam, majd engedte , hogy megérintsem. Puha szőrébe túrtam, majd megsimogattam. Hirtelen meglökött fejével így hóba huppantam és nevetni kezdtem, mivel arcomat nyaldosta. Mikor elhúzódtam tőle, felkeltem a hideg hóból, majd egy utolsó simogatás után elbúcsúztam tőle. 

-Szia szépszemű. Remélem még találkozunk.-sétáltam el 

Nem érdekelt, hogy kerülhetett ide. Mágia mentesen szeretnék élni így nem is ásom magam bele mélyebben, de olyan cuki volt, hogy nem bírtam ki, hogy ne simogassam meg. Folytattam csendes utam hazafelé. Lassan kezdett sötétedni. Otthon tanultam, majd megfürödtem és aludni tértem. 

Reggel egy gyengéd érintésre ébredtem. Valaki végigsimított arcomon. Álmosan nyitottam ki szemeimet, de az illetőt meglátva kétszeresére nyíltak ki! Zayn!! 

~Csókolj meg kérlek...

~Ella~

Pár napja már semmi sem változott. Damon egyre gyengébb, érzem. Lassan kezdek beletörődni, hogy nem tehetek semmit az ellen, hogy elveszítem. Erősnek kell maradnom. Tudom, hogy Ő is ezt szeretné, ezért is tartom magam ehhez... Csak is miatta. Lélekben érzem minden fájdalmát... Stefan is tudja, hogy nem sokáig van már velünk így próbál minél több időt eltölteni vele. Eközben még is inkább távolságtartó vele, hisz sosem merészkedett közelebb az ágyához, mindig csak az ajtóban állt és figyelte. Jó pár napja ő sem aludt, akár csak én.  Szüntelenül szorongatom izzadt kezeit ,míg még tehetem. Kihasználok minden egyes másodpercet míg még életben van, még ha nincs is magánál. Megszorította kezeimet, amennyire csak bírta. Ez térített magamhoz. Stefan is felkapta erre fejét. 

-E-Ell.- próbált beszélni, de gyengesége nem engedte 

-Itt vagyok. Ne erőlködj, csak pihenj.-suttogtam könnyeimmel küszködve 

-Cs-csókolj m-meg kér-kérlek. -nyögte erőtlenül 

Nem értettem miért mondja ezt, de habozás nélkül tettem, amit kért.

Mikor elhajoltam tőle, mély lélegzetet vett. Hirtelen hatalmas nyomást éreztem mellkasomban. Lélegzetem elakadt. Kezeimmel automatikusan kaptam a fájó ponthoz. Iszonyatos volt a kín. A levegő nem tudott eljutni tüdőmig, szívem hevesen és erőteljesen dübörgött folytonos fájdalmat éreztetve velem. Stefan aggódva termett mellettem, majd hirtelen el is húzódott. Egy szempillantás alatt el is múlt a fájdalom. Damonre pillantottam, ki mozdulatlanul feküdt, magyarázatot adva az előző fájdalmaimra. A kötődés miatt érezhettem ezt pont mikor ő.... végleg lehunyta gyönyörű szemeit. Könnyeim patakzottak arcomról. Nem bírtam elviselni a tényt... Stefanra pillantottam. Nagyon jól tudta ő is, hogy mi volt ez az egész. Vigasztalás kép karjaiba volt, s talán azért is, hogy leplezhesse könnyeit.

Pár órával később már a srácok is itt voltak már. Hatalmas volt a csend. Eltemettük Damont....Szerintem ez mindent elárul. Egyedül szerettem volna lenni, így felmentem a szobájába. Minden rá emlékeztetett. Kezembe vettem kedvenc pólóját, s azt szorongatva zokogtam lerogyva az ajtó elé. Érintkezve a puha anyaggal, minden kellemes emlék filmszerűen játszódott le előttem, látomás formájában. 

Nem érzek mást, csak egy hatalmas tátongó űrt a mellkasomban. Mintha vele minden erőm és minden érzelmem eltűnt volna a föld felszínéről. Egyedül maradtam, lélektelenül. Üresnek és láthatatlannak érzem magam nélküle...Mintha már nem lennék ide való. És talán ez pontosan így is van...Hisz ő volt az, aki még itt tartott... Nélküle úgy érzem, már nincs keresnivalóm itt. Ez nem az én világom...sosem volt és soha nem is lesz az! Vissza kell térnem a normális életembe. Elfelejteni, hogy valaha is létezett ez a világ, ahol a vámpírok, várfarkasok és a varázslók örökös harcot vívtak egymással... Életem ezen része lezárult... Rajtam áll, hogy mit kezdek ezzel a továbbiakban. Nem akarom még több szerettemet elveszíteni, s tudom, ha maradok ez nagy valószínűséggel bekövetkezhet. Hisz én vagyok az , ki minden lénynek böki a csőrét, vagy épp a szemfogát... Én hoztam minden eddigi bajt a srácok fejére, de ezennel ennek vége! Holmes Chapel. Az a nekem való, nyugodt , bésék és teljes mértékben mágia mentes kisváros, amire szükségem van. Haza kell mennem!! Így lesz a legjobb!!

~Harry~

Mindannyiunkat megviselte Damon halála. Azt hiszem mondanom sem kell , hogy Stefant és Ellát különösképpen. Stefanről a történtek óta nem is hallottunk. Párszor próbáltunk átnézni hozzá, hogy minden rendben van-e, de még csak otthon sem volt. Legalább is gondolom. De az is lehet , hogy csak nem akart beszélni senkivel és ezért nem adott magáról életjelet.  A Húgom elzárkózott mindenki elől. Próbálunk segíteni neki, a közelében lenni, hogy éreztessük vele , nincs egyedül s, hogy ránk mindig számíthat  de mindenkit eltaszít magától. Nem beszél senkivel sem . Csak is azt hajtogatja, hogy vissza akar menni Holmes Chapel-be , de én ezt nem tartom jó ötletnek. Ha elengedjük, és hagyjuk, hogy egyedül legyen, végleg összeomlik, és képes lenne hülyeségekre is és ezt szeretnénk mind elkerülni.  Niall az egyedüli, akinek sikerülne lebeszélnie erről, de őt sem engedi be a szobájába, így reménytelen a helyzetünk. 

~Zayn~

Idegesít, hogy így meg van kötve a kezem, hogy nem tudok segíteni Ellának feldolgozni a történteket. Bánom eddig kerültem és nem lehettem mellette,de jobbnak láttam így. Mert biztosan utált, hogy miattam lett vége a kapcsolatuknak Niallel. Nagyon jól tudtam, hogy ez a kötelék csak erősödni fog, hogy ha megint megharapom, de egyszerűen nem tudtam ellent állni neki.Annyira csábított a vére és felkínálkozott. De most végképp utálom magam,hogy a legnagyobb szükségben is magára hagyom. De nem tudok mit tenni. Még Niallt sem engedi be a szobájába, nem hogy engem. De legalább az ablakból figyelhetem. Így szemmel tudom tartani, hogy ne tegyen semmi hülyeséget. Viszont annak nem örülök, hogy el akarja hagyni Londont. Ha elmegy Holmes Chapelbe, akkor talán többé nem is láthatom és ki tudja,hogy ott mi történik vele. Simán bajba kerülhet és mi nem tudunk segíteni rajta. Nem tudjuk megvédeni többé, ha itt hagy minket. De megakadályozni sem akadályozhatjuk, hiszen felnőtt korú, azt csinál , amit akar és ezt nekünk tiszteletben kell tartanunk.Még ha nem is örülünk a döntésének. 

Hangok rántottak ki gondolataim mélységéből. Harry és Niall. Elláról beszélgettek. 

-Nem tudok mit tenni! El kell engednem!-törődött bele Harry 

-Nem tartom jó ötletnek! Tudod jól te is, hogy miért! Nem hagyhatjuk magára pont most!-szállt vitába Niall

-Tudom Niall,tudom! De mit tegyek?! Te talán tudsz jobbat?!-rivallt rá idegesen a göndör

-Nem.-motyogta kétségbeesetten 

Észrevétlenül hagytam el a házat, de csak az udvarra mentem, majd fel a fára, ahonnan láthattam Ellát. Legalábbis a szobáját. Gondolom megint az ágyon gubbaszt és sír. Be kell jutnom hozzá! Próba szerencse! Megkocogtattam egy picit az ablakot, hogy felhívjam magamra figyelmét. Tervem sikeresnek látszott, mikor az ablakhoz sétált, majd kinyitotta. Bemásztam a nyílászárón. Tekintete üveges, még is értetlen volt. Nem is számítottam másra. Fel sem kellett tennie a kérdést. Tudtam, hogy az jár a felében, mit keresek itt, vagy egyáltalán miért, hiszen eddig magasról tettem a fejére. Vagy is ezt hiszi. Pedig nem. Annyiszor figyeltem, amiről ő nem tud.

-Látni akartalak.-böktem végül egy épkézláb mondatot

Halvány mosolyt küldött felém, mire igazán nem számítottam, majd karjaival átölelte mellkasomat. Ledöbbentem cselekedetén, majd miután észhez tértem szorosan magamhoz öleltem. Úristen de rég tartottam már karjaim között. Hiányzott...pokolian hiányzott már, hogy érezzem közelségét, kellemes illatát.

-A bátyád beleegyezett, hogy elmenj Holmes Chapelbe.-mondtam ki 

-Komolyan?-húzódott el meglepődve 

Egy gondterhelt sóhaj után aprót bólintottam, hogy tudassam vele válaszom. 

-Nem akarom, hogy elmenj.-simítottam el egy tincset arcából

Nem válaszolt semmit, csak beharapta alsó ajkait, majd a padlót kezdte vizslatni. Felemeltem fejét, hogy szemébe nézhessek. Általában onnan mindent le tudok olvasni. De most semmi! Csak üresség és fájdalom látható. Gyönyörű, csillogó, zöld íriszei megbabonáztak. Illata csak még jobban őrjített...Élesen szívtam be a levegőt, hogy kontrolláljam magam. 

-Minden rendben?-kérdezte aggódva 

Hallottam, ahogyan szíve hevesebben kezd lüktetni az aggodalomtól. Éreztem az ereiben csörgedező vérét. Nem bírtam magam kordában tartani. Tenyereim fogságába ejtettem apró arcát, majd ajkainkat puhán préseltem össze...

~Szükségem van rá!

~Niall~

"-Várj! Valamit tudnod kell...-szólalt fel Stefan "
Ella ijedten nézett az ifjabb Salvatorera . Szíves hevesebben kezdett dobogni.
-Történt vele valami, míg te nem voltál önmagad.- kezdte óvatosan , de a feszültség ezzel csak jobban nőtt.- Olyan varázslat érte Damont, ami egy visszafordíthatatlan fekete mágia. Lassan végez áldozataival.
A lány szemei kikerekedtek. Könnyek szántották pirospozsgás arcát. Kapkodta a levegőt. Egy másodpercbe sem telt bele és már haldokló barátja mellett volt a lány. Legszívesebben mellette lettem volna én is, hogy támogassam és vigasztaljam, de jobbnak látszott most , ha távol maradtam tőle. Nem lett volna túl jó vége, ha most zargatom. Most az egyszer tiszteletben tartottam , hogy magányra vágyott, hiszen senkinek sem könnyű elveszíteni azt, akit szeret. Ezt én is megtanultam már... Lesz idő, mikor majd nem fogom magára hagyni, mikor össze fog törni... Mert tudom, ismerem; Ha bekövetkezik az, amit Stef mondott Ellának nagyobb szüksége lesz társaságra, mint valaha. És tudom, hogy azt fogja mondani, nincs szüksége senkire, de nem hagyhatom magára....akkor nem! Mert képes lenne bajba keveredni, vagy megsebesíteni magát; és ezt sem én sem pedig a srácok nem méltányolnák. Tudom, hogy mind mellette leszünk és segítünk, majd neki feldolgozni azt, ami történik. Nem lesz könnyű, de hiszem, hogy sikerülni fog. Nem tehettem mást, mint, hogy szóltam Harrynek.  A húgának szüksége van most rá. Még ha nem is ezt mondja...

~Ella~

Nem tudtam elhinni azt, amit Stefan mondott! Egyszerűen képtelen voltam rá és nem is akartam! Nem akartam elveszíteni őt! Mindennél jobban szeretem és nem érhet így véget a kapcsolatunk. Igen nehezen indult, mint általában minden, de olyan szép és jó volt, hogy szinte már büntetendő. És tessék! Itt a büntetés! Nem bírnám ki, ha őt is el kéne veszítenem! Valamit csak lehet tenni! Nem lehet ennyivel feladni! 

Az ágya mellé rogytam erőtlenül. Mindeddig próbáltam erősnek mutatni magam és még én is elhittem egy kis időre, de ez végleg lerombolt bennem minden eddigi falként felépített mentsvárat...vagy inkább romot. Iszonyú volt őt így látni. Éreztem, hogy rohamosan gyengül, fogy az ereje, pedig nem rég volt vadászni! Homlokát és arcát izzadságcseppek díszítették , mitől még dögösebben nézett ki , de valahogy most ez érdekelt a legkevésbé. Haja kuszán lógott arcába, min segítettem kissé. Arca szinte lángolt oly forró volt. Hoztam egy lavor hideg vizet, majd egy anyagot belemártva kezdtem törölgetni szerelmem arcát, hogy enyhítsem lázát. Már ha ez az volt. A hideg érintésre halk nyöszörgés hagyta el tökéletesen ívelt ajkait, de próbáltam most nem arra összpontosítani. Egyre csak küszködtem könnyeimmel, mik előtörtek, de nem akartam, hogy így lásson, sem ő, sem pedig más!

-E-Ella.-nyöszörögte erőtlenül 

-Sh...Itt vagyok! Pihenj inkább.- hajoltam mellkasára éreztetve vele jelenlétem 

Megpróbált felülni, de sikertelenül. Rettentően gyenge volt. Háta mögé kúsztam ölembe hajtva fejét. Látszólag sikeres volt az ötletem. Kissé megnyugodott. 

Nem veszíthetem el! Szükségem van rá! Jobban mint bármire! Jobban, mint a levegőre! Nem hagyhat itt, sem engem, sem pedig Stefant! Ők már több mint 160 éve boldogítják egymást! Stefan össze fog roppanni! És én sem fogom jobban viselni! Nem bírok el több fájdalmat! Ez egyszerűen túl sok már nekem! Eddig szivacsként szívtam be minden kínt, mi engem ért és bár próbáltam nem törődni velük, mindig legyőztek, de ez..... ez nekem a kegyelemdöfés! 

Az ajtó hangja rántott vissza a való világba. Stefan megállt a küszöbön és az ajtófélfának dűlve figyelte testvérét.  Nem mondott semmit, csak összefont karokkal nézett maga elé. 

-Valamit csak tehetünk!!- néztem fel rá 

-Szerinted én nem próbáltam már meg mindent!?!-mordult rám 

Nagyon meglepett ez a kitörése és bevallom meg is ijesztett. Még sosem láttam ilyennek! 

-Ne haragudj Ella. Nem akartam kiabálni.-túrt hajába idegesen, majd leült a földre 

-Semmi baj Stefan. Mindketten idegesek vagyunk. -motyogtam magam elé 

Egész éjjel barátom mellette maradtam. Stefan mikor bejött 10 percnél tovább nem bírt bent maradni sosem; bár a küszöbnél beljebb sem nagyon jött. Érthető, hisz én sem bírom így látni Damont. Iszonyú belegondolni, hogy ő többet nem lesz köztünk! Ő volt mindig a társaság lelke! A hangulat hozója. Az idióta poénjaival még a legrosszabb időket is kissé jobbá tette. Sosem adta fel bármiről is volt szó. Mindig pozitívan gondolkodott és ésszerűen. Sosem hagyta , hogy hülyeséget csináljak. Mindig óvott és mikor kellett vigasztalt. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy nem lesz többé ki megnevettessen, ki megöleljen, mikor arra van szükségem. Nem lesz kivel átvirrasszam az éjszakákat értelmetlen dolgok véghezvitelével ; kivel együtt kiszökjünk a tetőre a csillagokat bámulni, csak mert én azt szeretem.  Nem lesz ki megcsókoljon úgy, olyan szenvedéllyel, ahogyan csak ő volt képes. És mindez, mindez a sok jó emlék, csak emlék marad. Csak ennyi marad meg belőle....a rengeteg emlék... És most végig kell néznem azt, ahogy lassan elhagyja minden ereje és az a rohadt varázslat lassan végez vele. Nem bírom elviselni a tudatot, hogy nem segíthetek rajta sehogy sem, pedig én is varázsló vagyok! Nem is akármilyen! Elvileg a leghatalmasabb varázslók vérvonalának hordozója vagyok, ki előtt nincs akadály , és erre tessék. Még is van! Egy rohadt fekete mágia az, ami végez a barátommal , nekem pedig karba tett kézzel végig kell néznem, ahogy elveszítem...

Az ajtó nyikorgására kaptam fel a fejem. Biztosan elbóbiskoltam. Nem látszott ugyan tisztán, hogy ki a látogató, de göndör fürtjei mindent elárultak számomra. De hogyan ? Biztosan Niall szólt neki. Örülök annak, hogy mindazok ellenére, amik történtek köztünk Niallel ő még mindig törődik velem. Sosem fogom tudni meghálálni neki mindazt a sok jót, mit tőle kaptam. Bátyám csak némán letérdelt az ágy elé, majd döbbenten nézte hogyan végez egy erős vámpírral egy rohadt fekete mágia. Sokkolva volt a látványtól. Felkeltem azt ágyról és hagytam , hogy testvérem szorosan karjai közzé zárjon, éreztesse velem, hogy ő itt van nekem és, hogy nem leszek egyedül, ha Damon már nincs is köztünk ; hogy ő majd segít nekem átvészelni ezt az egészet. És bármennyire is próbáltam erős maradni, nem ment. Sok mindent kibírtam és elviseltem már, de ez egyszerűen túl sok nekem... Talán ha Harry és a többiek nem lennének én már rég megőrültem volna; vagy talán nem is szembesültem volna ezzel az élettel... De akkor talán nem tudnám most, hogy mi az az igaz szerelem, mire Niall tanított meg, vagy az igaz barátság , mit a srácoktól tanultam...és sorolhatnám még a végtelenségig mindazt a sok jót, mire megtanítottak a srácok. Hálás vagyok nekik, hogy vannak nekem. 

-Minden rendben lesz Kicsim.-puszilt hajamba bátyám nyugtatva

- Nem Harry, semmi sem lesz rendben! Meg fog halni és nekem végig kell néznem, mert nem tudok tenni semmit ellene!-zokogtam mellkasába

-Tudom Kicsim, tudom.-szorított magához még jobban. - Mi mind itt vagyunk neked, segítünk feldolgozni, csak kérlek, engedd, hogy segítsünk.-suttogta hajamba

Mélyen lélegeztem be bátyám nyugtató illatát azonban az a folytonos szúró fájdalom mi ott honol mellkasomban nem hagyja, hogy akár egy pillanatra is megfeledkezzem arról, ami most történik....

~Várj!

Sziasztok Drágáim!
Tudom, nagyon lassan érkeznek a részek, de igyekszem amennyire tudok. jelenleg beteg vagyok és egy kis ideig egyedül vagyok itthon így tudok írni. 
A következő részekről annyit, hogy szerintem elég eseménydús és izgalmas lesz úgyh érdemes velem tartani. 
U.I.: Nyomként írjátok meg , hogy ti mit gondoltok Damonről! (milyen a személyisége, kedvelitek-e stb... Remélem értitek ;) ) 
By: ~Ella


~Niall~

A lány lélegzetvétele egyenletlen volt. Csak kapkodta a levegőt. Értetlenül pillantott körbe a szobán. Megpillantva Salvatoret könnyek szöktek gyönyörű szemeibe, majd szorosan egymás karjaiba temetkeztek. Arcocskáját Salvatore mellkasába fúrta, majd hagyta előtörni zokogását...
-Sh...minden rendben van.-simogatta a lány haját
-H-hogy kerültél haza?-szipogta
-Mi? Nem emlékszel?-döbbent meg
Arcát dörzsölgetve hajolt el a lány, közben fejét csóválva.
-Mi az utolsó emléked?-kérdeztem rá
-Téged elkapott a tanács, és segíteni akartam....-motyogta gondolkodva
-És utána ? Utána mi történt?-kérdeztem idegesen
-Nem tudom. Itt ébredtem....-hajtotta le fejét sírva
Szívfájdító mindezt végignézni, nem hogy még érezni is. Legszívesebben magamhoz szorítottam volna törékeny kis testét , de nem tehettem.

Nem telt bele pár perc, de már a srácok is itt voltak, hatalmas vigyorral arcukon, mi örömüket tükrözte Ella jólléte miatt. Az felkeltette figyelmemet, hogy Stefan már nem volt itt. De jelenleg nem ezzel foglalkoztam. Harry el nem engedte húgát. Én sem tettem volna helyében...Végre minden rendben jött...vagy is majdnem minden.  Fáj látnom, hogy elveszítettem őt, de legalább nem teljesen, mert még itt van, Még barátok vagyunk, hiszen, megmentett.. Bár most szinte levegőnek néz.. De remélem ez idővel megváltozik. Jelenleg a kanapén henyélve élvezzük, hogy végre újra együtt a csipet csapat, meg egy Salvatore.
-Damon, enned kéne.-szólt barátjához Ella, úgy, hogy ne hívja fel magára a figyelmet
-Nem hagylak magadra.-ölelte szorosabban a lányt
-Nem leszek egyedül itt vannak a srácok, és különben is le vagy gyengülve.- mondta szigorúan
-Honnan tudod?-lepődött meg
-Érzem.-helyezte Salvatore szívére a kezét
Salvatore követte a lány mozdulatát, majd tenyerei közé zárta az apró kezecskét.Megcsókolta, majd engedelmeskedve elment... Hál'Istennek!

Nem sokkal később a srácok is elmentek vadászni, így csak ketten maradtunk a csajszival. Ella egyedül szeretett volna maradni, így felment a saját szobájába. Persze ezt mindenki megértette é elfogadta. Azonban figyelemmel követtem minden tettét, minden egyes lépését, minden egyes lélegzetvételét, minden egyes szívdobbanását, mit most már örömmel hallottam. Pár lépés után megállt, majd valami zaj hallatszott, mire egyből szobája előtt voltam, de megtorpantam. Nem mehetek be! Egyedül szeretne lenni és ezt tiszteletben kell tartanom, Nem zargathatom, csak mert hallottam egy kis csörömpölést. Még is aggaszt a dolog, hogy mi adhatta ki a hangot. De mi van ha nem kíváncsi rám? Ha épp azért jött fel , mert nem kíváncsi a képemre? Tudnom kell... Zajmentesen nyitottam be szobájába, minek köszönhetően nem is vett észre. No meg háttal is állt.  Némán lépdeltem felé. Válla felett átnézve megpillantottam a törött képet, mit pár napja hagyott itt ugyan ilyen állapotban. Szótlanul , szinte lélegzetvisszafojtva meredt a képre, elmerülve gondolataiban. Bár tudnám mi jár most a fejében, hogy milyen érzelem játszódik le benne. Hatalmas csend uralkodott a félhomályban úszó helységen. Ő nem beszélt, én pedig nem tudtam mit is mondhatnék.Elszállt a bátorságom, az erőm. Elgyengít a puszta jelenléte... Talán percekig állhattunk így , míg egy nagy levegővétel véget vetett mindennek. De persze nem tudta , hogy mögötte vagyok, így mikor megfordult és elindult volna, nekem ütközött, majdnem a földön landolva. Szerencséjére időben kapcsoltam , így visszarántottam , de talán túl nagy lendülettel minek köszönhetően karjaim közt landolt. Automatikusan fontam közre karcső dereka körül karjaimat, míg ő nyakam ölelte. A nemrégiben még nagynak tűnő távolság, most milliméterekké vált köztünk.  Tekintete enyémbe fúródott. Istenem de gyönyörűen csillog. Hiányzott már, hogy láthassam ezt, hogy karjaimban tarthassam, hogy érezzem hevesen zakatoló szívét, mi szinte kitörni készül bordái közül. De vajon a  hirtelen történő események vagy a jelenlétem, váltotta ki ezt? Frászt, biztos hogy nem én! Már jó ideje nem vagyok rá hatással...
-Ne haragudj.-szólalt meg halkan , még mindig tekintetembe fúrva sajátját
- Te ne haragudj. Szólnom kellett volna, hogy itt vagyok.- gyönyörködtem csillogó zöld íriszeiben
-Mióta állsz itt?-biccentette félre fejét érdeklődve
-Nem olyan rég óta.-vontam vállat
De talán nem kellett volna. Ennek hatására észbe kapott és elpirulva elengedett... A fenébe! De legalább ha pár pillanatig is csak, de érezhettem őt, újra a karjaim közt tarthattam. Bár ne kellett volna elengednem. Soha nem engedném el! Szorosan tartanám karjaim közt, biztonságban...Végigcsókolnám minden egyes porcikáját és minden csók után tudatnám vele, hogy mennyire szeretem... Orromba kúszna émelyítően édes és imádott illata, mi szinte drogként hat rám. Mindig elgyengít és megőrjít még is folyamatosan sóvárgok azért az illatért; mert ha érzem, tudom, hogy velem van és biztonságban.
Persze ez csak egy álomvilág...sajnos! Megvolt a lehetőségem, de én elcsesztem! Elengedtem és elveszítettem... más pedig megtalálta ezt a kincset és , ahogy nekem kellett volna, foggal körömmel küzd azért, hogy megóvja és megtarthassa. Nekem pedig már nincs helyem a lány szívében, mert új lakója lett... Nem tudtam már mást tenni, mint, hogy elfogadtam.... Beletörődtem, hogy többé ez a lány, már nem tartozik hozzám, s nem is fog.
-Miért jöttél?-szakított ki gondolataim tömkelegéből
Ideje visszatérni a való életbe! Gyerünk Niall törd a csinos kis fejed! Állj elő nagyon gyorsan valami jó kamuszöveggel; mert azt nem mondhatod neki, hogy halálosan szereted és csak mellette akarsz lenni, szóval húzz bele szöszi!
-Öööm....-gondolkodom, gondolkodom, de semmi! Képtelen vagyok hazudni neki, így marad az igazság! - Csak látni akartam, hogy minden rendben van-e. - hajtottam le fejemet
Valahogy a padló, most érdekesebbnek minősült. Várjunk! Én most zavarba jöttem?! Szent vámpírfog! Miért hozott ez ennyire zavarba?!  Olyan érzés, mintha azt vallottam volna be , hogy szeretem; mintha egy hatalmas titkot mondtam volna el neki. Annyira vicces ez a helyzet... Teljesen olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor ismerkedtünk. Akkor is mindketten ilyen félénkek voltunk és bármiféle apró érintkezéstől is vérvörössé váltunk... na jó, talán a vérvörös nem épp a legjobb metafora erre, mert kissé úgy hangzik, mintha meg akarnám enni! Pedig soha, de soha nem lennék képes ártani neki! Még ha kérné sem! Egyszerűen képtelen lennék rá! Nem úgy, mint Zayn! Fhu! De inkább ezt hagyjuk, mert ha belemerülök megint, csak rossz vége lesz! Inkább ráveszem magam, hogy felpillantsak gyönyörű arcára.
-Köszönöm, most már jól vagyok.- nézett szemembe
Apró, féloldalas, szende mosoly futott át arcán. Olyan kis ártatlannak tűnt! Olyan megsebzettnek! Nem bírtam már ezt a távolságot kettőnk között! Szükségem volt rá, hogy érezzem. Tettem felé egy bátortalan lépést. Szemei hirtelen fehéren izzottak , majd pár másodperc után visszanyerték eredeti smaragdzöld színüket, azonban a lábai felmondták a szolgálatot, így erőtlenül esett össze. Szerencsére a reflexeim jók, így elkaptam, mielőtt baja eshetett volna.
-Ella...szólalj meg kérlek.- szinte könyörögtem
Hangom remegett az aggodalomtól. Igen , féltettem és aggódtam érte. Mikor kinyitotta szemeit, könnyfátyol fedte azokat.  Ajjaj , ez semmi jót nem jelent!
-Mit láttál,-kérdeztem rá halkan, ugyan is nagyon jól tudtam, hogy egy látomás volt
Már hozzászoktunk.
-D-Damon....vért köhög fel.-akadtak el szavai,  majd arcát kezdte törölgetni, aztán erőt véve magán folytatta.- Majd....legyengülve fekszik az ágyában...-vett mély levegőt
Szorosan öleltem magamhoz, hogy nyugtassam. Erősnek akarta mutatni magát, de ismerem. Tudom, hogy nagyon ki van most bukva, főleg azok után, amiken keresztülment nemrég. És azt próbálja elhitetni velünk, hogy jól van; hogy minden rendben van; de ismerem! Túl jól ismerem ahhoz, hogy ezt bevegyem. Még is annyira csodálom! Annyira erős! A legtöbb lány, már akkor lelépett volna, mikor megtudta, hogy mik vagyunk, de ő nem . Ella nem lépett le! Képes volt ezek után is ugyan úgy bízni a bátyjában és képes volt engem így is szeretni; így, hogy tudta, egy szörnyeteg vagyok. Még sem félt tőlem sosem. És bár jó párszor megsebesült miattunk, ő ezek ellenére is velünk maradt. Megmentette az életemet, nem egyszer... Kitanulta és tökéletesítette a varázslást, mi adatott neki. Megannyi akadályba ütközött, mégsem adta fel. Tovább küzdött és harcolt azért, amit el akart érni. És tudom, hogy ezek után is tovább fog küzdeni! Nem fogja feladni, mert nem hagyom! És a többiek sem!
-Látnom kell! - pattant fel mellőlem és kirohant
Utána siettem beelőzve.
-Várj! Nem mehetsz egyedül! Veszélyes! Itthon pedig nincs senki!- próbáltam maradásra bírni
Nem Salvatore miatt, hanem miatta! Féltettem! Nem akartam, hogy egyedül menjen, mert baja eshet. Összefuthat egy éhes vámpírral...szerintem nem kell folytatnom, hogy mi lehet belőle
-Látnom kell őt Niall!-csordult végig arca tökéletes vonalán egy szökött könnycsepp
Tudom, hogy ezt még meg fogom bánni!
-Akkor induljunk.-sóhajtottam
Karjait nyakam köré fonta szorosan háláját kifejezve.

Mindenféle kopogás nélkül nyitott be a házba Ella. Persze, hisz ő szinte otthon van itt! A nappaliban azonnal meg is találtuk Stefant, ki értetlen tekintettel sújtott le ránk.
-Damon fent van?-tért egyből a lényegre a lány
Stefan csak gondterhelten sóhajtott, majd bólintott. Ella egy percig sem habozott, a lépcső felé indult, azonban Stefan karjánál fogva megállította. Ajjaj! Itt valami nem stimmel!
-Várj! Valamit tudnod kell....-szólalt fel Stefan