~Miattam...

Sziasztok Bloody olvasók! :) 
Tudom, iszonyat rövid lett ez a rész, de a tervezéseim így kívánják. Csak is így jön ki a lépés, hogy még egy kicsit tépjem az idegeiteket ;) Igyekeztem hamar hozni, amiért eddig ennyit késtem :) Remélem tetszeni fog, és örülnék pár visszajelzésnek is :) 
Ugyan akkor, ha van rá igény (mert magam miatt nem fogom) újra megnyitnám egy régi blogom ,
ami ITT megtekinthető
Tudom elég ergya a kinézete, de teljes átalakításon fog átesni a blog :) 
Várom a visszajelzéseiteket :) 
XoXo: Ella

~1 hónappal később~

Minden olyan csodálatosan alakult Damonnel. Egy nap sem telt el úgy, hogy nélkülöznünk kellett volna egymást. És persze, nem is tudtuk volna. A srácok is viszont örültek annak, hogy hosszú idő óta végre újra boldog vagyok. Szerencsére elfogadták Damont, így nincsenek konfliktusok. Vagy is egy valakit leszámítva. Zaynt. Ő az , aki nem áll szóba velem, és kerül messziről, de mikor egymásba botlunk, Damont megpillantva tekintete azonnal ébenfeketébe vált át, ami a dühöt szimbolizálja. És ezt persze Damon is észrevette. Mindig próbál kifaggatni, hogy mi van Zaynnnel, hogy vele miért nem beszélek, vagy róla miért nm beszélek, meg, hogy még is mi történhetett, ami miatt ilyen a viszonyunk. Ezek azok a kérdések, amikre nem válaszolhatok neki. 1, mert nem is lennék rá képes; 1, mert csak vitát, és feszültséget szítana köztem és Zayn között is , és ez nem hiányzik. Most minden nyugodt és nagyszerű. Szeretném, ha ez még jó sokáig így maradna. Egy valami viszont nagyon böki a csőröm! Azóta az este óta, mikor Niall látott minket, azóta én viszont, nem láttam őt. Vagy nagyon jól kerül engem, vagy ténylegesen vissza sem jött. Ez a többieknek is feltűnt már, de nem adnak neki nagy jelentőséget, mert elvileg csinált már ilyet ezelőtt is. Nem tudom. Nekem akkor is nagyon furcsa ez az egész! Olyan rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. Felkászálódtam Damon mellől a kanapéról, majd az emelet felé lépdeltem. Eredeti úti célom a szobám volt, azonban Niall ajtaja előtt elhaladva megtorpantam. Valami hátborzongató érzés kerített hatalmába.Még is, mintha hívogatna. Önkénytelenül lépdeltem lassan a jól ismert ajtó felé. Lassan emeltem fel karom, majd a kilincset megérintve látomásszerűen villant be egy kép. Niallt kikötözve kínozzák, ő pedig tétlenül tűri. Nem ellenkezik. Vagy már nem is bír. Olyan ismerős ez a hely......megvan!  A tanács!

Riadtan kaptam hátra kezemet a kilincstől. Szívem hevesen dübörgött bordáim között. Az oxigén képtelen volt eljutni tüdőmig, kisebb fuldoklást előidézve. 

-Kicsim.-szólalt meg Damon halkan. Niall hívott, mindig így! - Mi a baj?- kérdezte aggódva

-Niall.-nyögtem ki végre, majd elkezdtem a bejárat felé rohanni 

valósággal feltéptem az ajtót, azonban hirtelen elém állt Damon, így megtorpantam. 

-Héy, nyugodj meg!-fogta kezei közé arcomat. - Mond el, hogy mi történt.-beszélt lassan , nyugodtan 

-Volt...volt egy látomásom.- kapkodtam a levegőt.- Meg...megkínozták.-nyögtem ki idegesen 

-Kik? És hol?-kérdezte értetlenül

-A tanács!-mondtam ki .- Meg kell mentenünk!-néztem szemébe kérlelően
Gondterhelt sóhaj hagyta el tökéletes ajkait, majd miután találkoztak enyéimmel, és újra egymás tekintetében bujkáltunk aprót bólintott beleegyezve. Tudtam, hogy nagyon nem örül ennek, és rosszul esik neki, de nem hagyhatom, hogy bekövetkezzen a látomásom. Stef szerint 50-50% az esély. vagy beteljesül vagy nem , de tudok rajta változtatni! ÉS fogok is! Nem hagyhatom Niallel megtörténjen. Biztos, hogy nem ok nélkül fogták el és tartják ott, már majdnem egy hónapja kínozva. Nem bírnám ki, hogy tudom, hol van , miken megy keresztül és én tétlenül hagynám, hogy végezzenek vele. Még , ha utáljuk egymást Niallel, akkor sem hagyhatom, hogy megöljék!

A már túl jól ismert kapuhoz érve, még a hideg is kirázott. Egy pillanatra megtorpantam, aztán újra eszembe jutott, hogy miért is vagyunk itt. Damon biztatóan hajamba puszilt, majd szorosan összekulcsolta ujjainkat. Határozott lépésekkel közelítettünk a végzetünk felé. Gyűlölöm ezt a helyet! Ahányszor csak jártam itt, mindig valami rossz történt. Bár mit vártam? Az egész világ amiben élek, gonosz! Egy nagy sötét lyuk! Ahonnan nincs menekvés. Ahogyan sejtettem, a főseggfej vigyorogva fogadott minket. Azt nem tudom, Damonnek mennyire szólt a gúnyos ábrázat, de abban teljesen biztos voltam, hogy nekem nagyon is sok jut ebből. De, ami furcsa volt, hogy egy cseppnyi meglepettséget sem fedeztem fel ábrázatán. Mintha számított volna rám!
-Sejtem ittléted okát Kedvesem.-becézgetett elém lépve
Szokásához híven alig pár centiméterre arcomtól. Oly mély undort kelt bennem látványa, mely szavakban kifejezhetetlen. Legszívesebben képen vágnám egy energiagömbbel.Vagy csak szimplán felgyújtanám.
-Niallért jöttem!-válaszoltam rezzenéstelen arccal
-Sajnos ez nem ilyen egyszerű.-vigyorgott önelégülten
-Nincs joga itt tartani!-emeltem fel hangom.- Nem csinált semmit!-érveltem
-Oh, dehogy is nem! Látom már pótoltad.-vetett pár lenéző pillantást Damonre.- Talán már elfelejtetted, hogy összetörte a pici, dobogó szívecskédet?-termett előttem a szokásosnál is közelebb hajolva
-Mióta érdekli az én magánéletem? Nemrég még meg akartak ölni!- vágtam vissza karjaim összefonva magam előtt
-Ugyan Szépségem.-simított végig arcomon, de elhúzódtam. -Fátylat a múltra. A te képességeiddel köztünk a helyed.-vigyorgott
-SOHA!-vágtam rá kapásból
Ezen nincs mit meggondolni! Soha nem fogok közéjük tartozni. Ilyen belejéig romlott emberekkel még szóba állni is utálok, nem , hogy még beálljak közéjük. Ráadásul vámpír sem vagyok, szóval ennek így semmi értelme.
-Talán ezen véleményeden, tudunk változtatni.-mutatott az ajtó felé
2 csicskás húzta maga után Niallt. Alig volt már ereje. Éreztem. Odarohantam volna hozzá, de egy vámpír utamat állta. A döbbenet cunamiként söpört végig rajtam. Lábaim remegni kezdtek. Szívem hevesen kalapált. Annyi értelmetlen volt ez....Nem tudtam felfogni.
-Ryan?!-lepték el szememet könnyeim
-Hello Rebecca.-szólított régi becenevemen, majd egy hajtincset simított ki arcomból

Köpni nyelni nem tudtam. Lesokkolt a hír! Hogy Ryan beállt közéjük! Ő , aki mindig annyira jámbor és bajkerülő volt. Tökéletes ellentétben velem. Talán ezért is illettünk össze ennyire. Én bajba sodortam magunkat, ő pedig mindig megmentett. 

-Miért?-kérdeztem remegő hangon 

-Érted.-motyogta szemembe nézve 

Szavaim is elakadtak. Nem tudtam mit mondhatnék erre. Úgy éreztem, mintha ugrálni tudnék örömömben, de még is fájdalommal töltött el, hogy ilyen körülmények hoztak minket ide. Niall haldoklik, Damon pedig biztos frászban van, hiszen semmit sem ért. És akár mennyire szívmelengető is, amit Ryan mondott, én Damont szeretem, Nem lennék képes most mindent eldobni, csak azért, mert Ryan felbukkant. 

-Jaj Fivérem, ne legyél már ilyen nyálas!-ütötte meg fülem egy idegesítően ismerős hang

-Tiphani!.-szűrtem ki fogaim közt e gyűlölt nevet 

Várjunk! Most áll össze a kép! Így kerek a történet! A csaj csak kihasználta a szőkeséget, hogy a közelemben kerülhessenek! És Ryan, Ryant a fivérének szólította! Testvérek! Akkor ő is csak kihasznál?! Nem , nem lehetséges! Hisz, most mondta, hogy mindent értem csinált.Minden, ami itt történt és történik, az én hibám. EZ az egész az én hibám! Hogy Niallt elkapták és megsebesült! És ráadásul Damont is belerángattam! Uram Isten! 

-Szóval Hercegnő? Mit mondasz?-kérdezte gúnyosan a főseggfej.- Csatlakozol közénk, újra a szeretett Ryaneddel lehetsz és a szőkét elengedjük a kis barátoddal együtt. Vagy! Ellenállsz és mindhárman meghaltok.-vázolta lehetőségeimet a szokásos undorító vigyorával 

Most mit tegyek????..........

~Nem érdekel! Többé már nem!

Sziasztok!Tudom rengeteget késtem, de mostanában nagyon összejöttek a dolgok. Kórházba kerültem és épp hogy kijöttem , ismét lebetegedtem. Elmaradok a tanulással is, meg ezzel is, de igyekszem, ahogy tudok. Remélem több olvasót nem veszítek. Örülnék ha hagynátok nyomot magatok után, hogy tudjam, nem csak magamnak írom....

xoxo: Ella

-Nézd Damon! Ő Niallt szereti. Bevésődött és ez ellen te sem tehetsz semmit. Érted?-oktatott ki- Előbb vagy utóbb úgy is újra egymásra találnak.- mondta váll rántva 
Na persze! Azt megnézném! Csak tudnám, miért kell beleavatkozni?! Miért kell szándékosan felidegesítenie?!
-Arra nem gondoltál, hogy talán nekem is bevésődött?!-emeltem fel hangomat feszülten 
-Nem! Az nem lehet!-döbbent le öcsém- Szegény lány.-szörnyülködött
-Szóval, nem tudom mit tegyek!-vágódtam le a fotelba kétségbeesetten
-Hát ők már nincsenek együtt, tehát neked szabad a terep. De csak, ha ő is így gondolja .-elmélkedett
Nem szóltam semmit. Csak a kandallóban ropogó tűzet figyeltem. Olyan megnyugtató és békés.

Csend honolt a helységben. Csak a tűz pattogása adott némi zajt. Mi kellemes hangzású volt számomra.
-Örülök, hogy vele történt.-mondta Stef, megtörve a hatalmas csendet. Jó hatással van rád.-állapította meg
Most, hogy mondja van benne valami. Kevesebbet gyilkolok, s javarészt, csak állatokból táplálkozom. Átvettem az öcsém nyuszidiétáját. Pedig kegyetlen voltam, minden áldozatul esettel. És mióta megismertem őt, mikor először megpillantottam nappalinkban kétségbeesett arcát, azóta bennem van ez a furcsa érzés, mi teljesen megváltoztatott. De egyáltalán nem bánom...

~Ella~

Mikor megébredtem, kinyitva szemeim bátyámat pillantottam meg, amint az ágyam szélén ülve figyel.

-Jó reggelt.-köszöntött, hajamba puszilva

-Neked is.- öleltem magamhoz 

Meglepődött tettemen, így hezitált, aztán szorosan karjaiba zárt.

-Itt van Eleanor.-mosolygott rám elhúzódva 

Szemeim elkerekedtek, majd feltöltődve energiával kipattantam az ágyból és rohantam a nappali felé, ahonnan a hangok érkeztek.Hátulról ugrottam rá barátnőmre, de mivel nem számított rám így mindketten a hideg csempén landoltunk. A srácok csak jóízűen nevettek rajtunk, ahogy mi is. Harry felsegített a földről, míg Louis Eleanornak segített. Szorosan zártuk egymást karjainkba barátnőmmel, majd otthagyva a srácokat felvonultunk a szobámba.  Mikor benyitottam kellemes meglepetés fogadott. 

-Szia.-ugrottam nyakába neki is 

Szorosan tartott karjai között, még is óvatos és gyengéd volt, mintha puszta érintésétől képes lennék összetörni. Nyakamba fúrta arcát mélyen belélegezve illatom, majd apró puszit hintett az érzékeny bőrre. Végig futott hátamon a hideg, jóleső bizsergetést keltve testemben. 

-Ez csikiz.-húzódtam el nevetve

Szokásos fekete bőrdzsekijét viselte, alatta ugyan olyan színű pólóval és hozzá illő farmerral. Egyszerű még is stílusos. Egy szóval jellemezve: vadító!  Látva Eleanor értetlen tekintetét én is észbe kaptam. 

-Upsz!-kuncogtam.- El, ő Damon. Damon, ő Eleanor, Louis barátnője. mutattam be őket 

-Na jó, úgy látszik nagyon le vagyok maradva! Mi van Niallel?!-kérdezte értetlenül

BUMM!! Bele a közepébe a dolgoknak! Tudtam, hogy előbb vagy utóbb úgy is el kell meséljem neki mindazt, ami az utóbbi időkben történt, de nem ilyen hamar szerettem volna! Nem akartam felszaggatni , az éppen begyógyult sebeimet. Szinte már majdnem begyógyultak, és ezt csak is Damonnek köszönhetem. Ha ő nem lett volna mellettem, nem tudom, hogyan éltem volna túl, ezt a drámát, mi körülöttem zajlott. Nagyot sóhajtva vágódtam le az ágyra Damonnek dőlve. El helyet foglalt velünk szembe, majd érdeklődve figyelt minket. Minden apró részletbe beavattam, az első szótól az utolsóig. Mindvégig csendben és döbbent tekintettel figyelt. A végén pedig kifaggatott, hogy MOST mist érzek Niall iránt. Őszintén? Én magam sem tudom. Utálom, baromira gyűlölöm, még sem vagyok képes nem szeretni őt. Ahányszor csak meglátom szívem összeszorul. Iszonyú fájdalom, szenvedés és gyűlölet lesz úrrá benne! De ha meg valami történne vele , nem tudnék nem foglalkozni vele! Viszont jó messziről kerüljük egymást! Hál'Istennek!
-És akkor ti most együtt vagytok?-kérdezte El mutogatva helyzetünket
Hát igen, Damon mellkasának dőlve feküdtem , ő pedig derekam mentén ölelt magához. Nehéz lett volna nem félre érteni. Eleanor kérdésére tekintetünk összeakadt Damonnel.
-Ez bonyolult.-válaszolt helyettem Damon
Én csak egyetértően bólogattam. Tényleg nem tudom mi is van köztünk pontosan. Nagyon kedvelem és nem is tudnám már elképzelni nélküle mindennapjaimat. Mikor vele vagyok, az olyan felemelő érzést nyújt számomra. Olyan, minta nem kéne tartanom senkitől és semmitől sem. Pedig ez egyáltalán nem így van. A szöszi csaj rám vadászik és tudom, nem fogja feladni egyhamar. Még is Damon mellett teljes biztonságban érzem magam. Nem félek semmitől, csak is attól,hogy egy napon, már nem fog karjaiba zárni. Érintésétől kiráz a hideg, jóleső bizsergést kelt testem minden porcikájában. Egyszerűen imádom ezt az érzést és mindazt , amit kivált belőlem puszta jelenléte is. El és Louis kettesben töltötték a délután további részét, így mi is Damonnel. Először az udvar gondoltuk megfelelő telephelynek a hintaágy képében, de hamar rájöttünk, h ehhez már túl hideg van így vissza vonultunk a házba és a kanapén telepedtünk le. Csak összebújva bámultuk a TV képernyőjét. míg tekintetem meg nem akadt az ablakon. Azonnal felpattantam és, mint egy kisgyerek, kirohantam az udvarra . Csak az eget bámultam, amint a fehér pelyhecskék lassan hullanak lefelé a félhomályban.

Bizony! Már tél van! Valahogy mindig is csodálattal töltött el a havazás. Imádtam nézni. Csak arra eszméltem fel, hogy két erős kar fonódik derekamra, magához ölelve. Szembe fordultam tulajdonosával, bár tudtam, hogy Damon az , így nem ért meglepetésként. Közelebb hajolt, azt a pár centiméter távolságot is megszüntetve köztünk. Ajkai puhán kebelezték be enyéimet. Karjaim automatikusan fontam körbe nyakán, még közelebb kerülve hozzá. Ajkaim bizseregtek. Az egekben éreztem magam. Mintha senki és semmi nem létezne , csak is mi ketten. Olyan felszabadító érzés volt, minta már rég vágytam volna erre, sőt, talán így is van...

 Romantikus pillanatunk azonban véget ért ugyan is remegni kezdtem. Hát, lehet, h nem túl okos dolog rövid ujjúban flangálni, miközben havazik. Eltávolodott arcunk, azonban tekintetünk egy pillanatra sem szakadt el. Hirtelen valaki elsuhant mellettünk egyenes be az erdőbe. Értetlenül kaptam felé fejemet. 

-A szőke volt.-utalt volt barátomra Damon , majd elengedte derekamat

Mintha csak azt mondta volna, tessék menj utána! De eszemben sincs! Nincs okom arra, hogy bűntudatot érezzek, mert nem csináltam semmi rosszat. Jogom van továbblépni, ahogyan ő is tette. Nem csak ő lehet boldog. Nem csak neki jár a szeretet. Damon tekintete csalódottságot tükrözött. Azt gondolta utána fogok menni... Apró tenyereimmel zártam közre puha arcát, mélyen tekintetébe mélyedve.

-Nem érdekel Niall! Többé már nem!-suttogtam , majd nyomatékosításként apró csókot hintettem puha ajkaira

Damon apró mosolyra húzta ajkait, majd magához ölelve megemelt és megpörgetett a levegőben. Amint földet értem rohantam befelé és a kandallóra tapadtam, mert szétfagytam odakint. Kezeimet dörzsölgetve melegítettem magam. Damon felsőteste hátamnak simult, majd karjai derekam mentén öleltek. Persze jót kuncogott rajtam, hogy majd szét fagytam odakint. Miután ki mulatta magát előszedett egy puha plédet és rám terítette, majd ismét védelmező karjai közé zárt. Mámoros érzés volt, a tűz előtt ölelkezni. Romantikus s egyben meghitt pillanat volt, egészen addig,míg bátyám torokköszörülése meg nem zavarta mindezt. Mindketten hátrafordultunk, majd Harry közelebb lépett hozzánk. Méregető pillantásokkal tanulmányozta helyzetünket, majd kinyögte, mi böki a csőrét.

-Ti most együtt vagytok?-húzta fel egyik szemöldökét érdeklődve 

Na ez egy nagyon jó kérdés, ugyan is számomra, sem világos ez a helyzet. Damonre pillantottam kérdőn, majd látva édes mosolyát, teljesen biztos lettem válaszomban. Aprót bólintottam félve reakciójától. Sosem fogadta jól az ilyesfajta híreket. Csak egy gondterhelt sóhaj hagyta el ajkait, majd újdonsült barátomra pillantott.

-Könyörgöm, csak vigyázz a húgomra.-nézett szemeibe aggodalmasan bátyám

-Ne aggódj! Nem hagyom, hogy bármi baja essen!-válaszolt barátom elszántan

-Gondoltam, csak, hogy ezt párszor már hallottam korábban és még is mindig megsérült.-magyarázta Harry 

-Azóta tudok vigyázni magamra!-keltem védelmemre 

-Nekem nem úgy tűnik.-simított végig a hegen, mi nyakamon éktelenkedett 

~Bevésődés...

~Niall~

Uram Isten! Magával vitte! Nem! Nem lehet! Bántani fogja! Így is már megharapta, de akár meg is ölheti és ismerve Tiphanit, nem is fog habozni!  Nem! Nem ölheti meg!  Ella tud védekezni! Remélem… Utánuk eredtem egyből az erdő felé, de sehol sem leltem nyomukat. Nem éreztem Ella kellemes vaníliás illatét, se nem hallottam szívének heves dobogását. Vagy talán már nem is dobog? Nem ez biztos, hogy nem igaz! Ella még él! Csak fel alá futkároztam az erdőben reménykedve, hogy kapok valami jelet, miből meg tudom állapítani hollétüket. Azonban csak Harrybe botlottam.

-Haver, mit rohangálsz? Tegnap voltál vadászni nem?- kérdezte értetlenül

-De! Csak, hogy Ella eltűnt!- mondtam ki hezitálva

-Mi?! Hogyan?! Vagy miért?! – kérdezte idegesen

-Tiphani magával vitte. - motyogtam szemeim lehunyva

-Ha bármi baja esik a húgomnak, nem érdekel, hogy a barátnőd! Megölöm! – nézett rám rubinvörös szemeivel

Nekem kell előbb megtalálnom őket! Figyelmeztetnem kell Tiphanit! Szinte már az egész erdőt bejártam, de sehol sem akartam rájuk.  Kezdtem kétségbeesni, mikor meghallottam egy éles sikítást. Hezitálás nélkül száguldottam a hang irányába….

~Ella~

Fogalmam sem volt hová rángat el a csaj, de gondoltam, hogy nem shoppingolni.

-Itt nem akadályoz meg minket senki! – vicsorított, majd ellökött

Keményen vágódtam le a földre, de időm sem volt ezzel foglalkozni. Éreztem, hogy támadni akar így gyorsan odébb gurultam, majd látván, hogy ismét pofára esett feltápászkodtam.

-Ne akard, hogy megöljelek! – mondtam idegesen

-Ugyan szívecském ettől neked kell félned inkább! –indult meg felém

Azonban mielőtt hozzám érhetett volna kínzó pillantásaimat felhasználtam ellene! Fejét fogva esett össze sikítva.  Hirtelen valaki ellökött, majd felsegítette a csajt és eltűntek egy szempillantás alatt.  A sötét miatt nem tudtam beigazolni, hogy ki is lehetett az, de annyit láttam, hogy valami sötét hajú srác. Így biztosan nem Niall.

-Úristen! Jól vagy?- jelent meg előttem Harry lehajolva hozzám

Mögötte tökéletesen kirajzolódott Damon és Niall (?!) alakja . Bátyám felsegítette a földről, majd szorosan magához ölelt, azonban el is húzódott sziszegve.

-A nyakad!- mondta mélyeket lélegezve

Kezemet a sebhez emeltem, majd a már jól megszokott varázslattal és mozdulattal begyógyítottam. Niall érdeklődő pillantásait nem tudtam nem észrevenni! Gondolom, a szőke szukája sorsa érdekli!

-A barátnődet megmentette egy srác és eltűntek. –mondtam fagyosan

Bólintott egyet és ő is eltűnt.  Nem mintha bánnám.

-Megölöm a csajt!- morogta Harry ökölbe szorított kézzel

-Hagyd! Jól vagyok!- néztem szemébe megnyugtatva

Ezek után mindhárman hazamentünk. Damon aggodalmas pillantásokkal figyelt végig, még sem szólalt meg egyszer sem.  Mikor beléptem az ajtón Zaynbe botlottam. Mindketten megtorpantunk. Tekintetünk elszakíthatatlanul fonódott össze. Azonban Damon torokköszörülése visszarántott minket a valóságba- Láttam rajta, hogy zavarja ez, ami most történt.  Zayn felment, gondolom a saját szobájába. Damon meg felkísért engem az enyémbe. Megvárta, míg lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyba. Gondoskodóan betakargatott, búcsúként, pedig egy apró puszit hintette homlokomra.

-Itt leszek, mikor felébredsz. - suttogta, majd a lámpát leoltva távozott

~Tiphani~

-Miért hoztál el Ryan?!-kiáltottam rá

-Mert a húgom vagy! És nem hagyhattam, hogy megöljétek egymást! A tanács élve akarja!-mondta szemembe nézve 

-Vissza kell mennem!-indultam el, de visszatartott

-Nem mehetsz!- parancsolta szigorúan 

-Nem hagyom, hogy újra együtt legyenek! Niall az enyém!-vitáztam határozottan 

-A bátyja meg akar ölni, és meg is fog, ha visszamész! Élve van rád szükségem!.-szorított magához 

-Nem értem, hogy tudtál vele járni.-hitetlenkedtem fintorogva 

-Gyönyörű lány. Még most is.- ábrándozott 

Hasba csaptam, észhez térítve! Letudva a testvéri vitát a tanácshoz indultunk, hogy megosszuk velük a részleteket, Bár szerintem nincs rá nagy szükség.

~Damon~ 

Nagyon megrémített az, hogy a csaj magával vitte Ellát! Folyamatosan próbáltam hangját, lélegzetvételét, szívverését, vagy árulkodó jelet keresni ebben az idegölő csendben, mi az egész erdőre rátelepedett. Amint megcsapta fülem, valamilyen hang egyből fel rohantam. Odaérve már csak annyit láttam, hogy Ella a földön fekszik! Megijedtem, hogy elkéstem, de szerencsére megmozdult. hatalmas kő esett le a szívemről, még ha nem is dobog.... Nagyon a lelkemen viselem sorsát. nem tudom, hogy, vagy, hogy miért, de nagyon fontos számomra. Minden egyes pillanatban vele akarok lenni, és óvni őt még a széltől is. Karjaimba akarom zárni ölelve, és soha e nem engedni. Érezni, hogy csak az enyém! Boldoggá akarom tenni, és gondoskodni róla, hogy soha, de soha többé ne legyen szomorú. Hogy egyetlen kusza könnycsepp se lásson napvilágot arcán. Tudom a bátyja is vigyáz rá, de ő sem lehet mindig mellette, ahogyan sajnos én sem. De mindent megteszek ennek érdekében. Mikor hazakísértem, gondoskodóan tettem, majd magára hagytam, haza indulva, Nem tudta nem észrevenni öcsém rosszalló pillantásai, mik szinte lyukat égettek hátamba!
-Mi van? -kérdeztem rá
-Ne bántsd meg! Annyit szenvedett már szegény lány! A legjobb, ha békén hagyod!- modnta leülve a fotelba
-Igen is Dr.Stefan.-mondtam gúnyosan
-Nézd Damon! Ő Niallt szereti. bevésődött, és ez ellen te sem tehetsz semmit! Érted?-oktatott ki  - Előbb vagy utóbb úgy is újra egymásra találnak.-mondta vállrántva
Na persze! Azt megnézném! Csak tudnám, miért kell beleavatkoznia?! Miért kell szándékosanm felidegesítenie?!
-Arra nem gondoltál, hogy talán nekem is bevésődött?!-emeltem fel hangomat feszülten 

~Magával vitte

Sziasztok! 

Tudom, nagyon rövid lett, de most csak ennyire tellett tőlem! Sorry. Ígérem a kövit megpróbálom hosszabbra írni! 

Puszi~Ella xoxo 

~Niall~

-Ella! Hol a francban voltál?!-rivalltam rá kissé aggódó hangnemben szemébe nézve 

Erre megjelent mögötte az egyik Salvatore. Még hozzá pont a "jobbik"! 

-Mintha érdekelne!-vágta rá ridegen, majd kikerült és a emeletre indult, mögötte Salvatoreval...

Na nem! Nem hagyom, hogy csak így elmenjen mellettem! Elé vágtam, mire megtorpant. Nem akartam, hogy csak így otthagyjon!

-Igen is érdekel!-néztem szemébe

-Akkor mondom másképp! Semmi közöd hozzá, hisz már nem vagyunk együtt!-vágta arcomba , majd kikerült 

Salvatore szorosan a nyomában járt. Minek van vele? Zaklatottan vágódtam vissza a kanapéra. 

-Édes....-szólalt meg Tiphani, de leintettem 

Hallani akrtam miről beszélnek...

~2 héttel később~

~Ella~

Az utóbbi időben szinte otthon sem voltam, szerencsére! Valahogy nem volt kedvem sem hallgatni, sem nézni azt, ahogy a szőke csaj és Niall egymást falják. Sokkal jobban éreztem magam Damonnel, és nagyszerűen elvoltunk. Harry persze szinte minden nap átjött, hogy szemügyre vegyen, minden rendben van-e? És megnyugtattam minden áldott nap, hogy jól vagyok! nem érdekel Niall! Túlléptem ezen! Ahogy ő is! Persze győzköd, hogy menjek vissza, de köszi passzolom bátyus! Böki a csőrét, hogy nem tudja miért szakítottunk Niallel, de ha rajtam múlik nem is fogja megtudni. Persze azóta Niallel egyre rosszabb a viszonyunk....Annyira bunkó lett velem! Levegőnek néz! Na nem mintha annyira zavarna, de akkor is ez akkora parasztság! Legalább emberszámba venne!De neeeem! Minek azt?! Hiszen nem voltunk együtt majdnem másfél évig! Dehogy! Bár igaz, hogy, ami volt elmúlt, de akkor is! Ez nem ok arra, hogy így bánjon bárkivel is! És persze így én sem vagyok valami kedves felé. Bár nem is nagyon találkozunk, mert messziről kerüljük egymást. Zayn is kerül, az incidens óta. Azóta nem is láttam egyszer sem. Lousi jelenleg Eleanornál van . Segít neki pakolni, mert hamarosan hozzánk költözik. A srácok nagy örömmel fogadják, és én is.Hisz végre nem leszek egyedüli csaj a házban. Jó itt van a szőke vámpírszuka is, de vele jobb ha nem kerülök egy légtérbe! Szerintem érthető miért!Ahányszor csak egymásba botlunk, belém köt. És köztudott, hogy én nem az a fajta vagyok, aki sző  nélkül hagyja az ilyet! Ilyenkor általában megjelenik valaki és szó szerint elvisz engem onnan. Felemel és elvisz, mert magamtól nem megyek,ismernek már. Tudják, hogy ha ott maradok, abból jó nem sülhet ki! No meg féltenek is. Ismernek már túl jól is, mert ha én felemelem a hangom, onnantól durranok! És meg van a baj! Bár ez nagyon nem hiányzik számomra...

-Halihó tündérke.-paskolta arcomat Damon 

-Ne haragudj! Elgondolkodtam.-mosolyodtam el 

-Róla?-kérdezte halkan

Mindig tudja, mi jár a fejemben! Pedig nem is gondolat olvasó. Egyszerűen csak ismer. Fejemet lehajtva néztem a lepedőt az ágyon. Ujjával gyengéden felemelte államat, hogy szemembe nézhessen. Tudja, hogy így bármire rá tud venni. Nem szuggerálással, csak szimplán tudja, hogy milyen hatással van rám.
-Ne légy szomorú miatta. Nem érdemli meg! -mondta szemembe nézve- Nem érdemelt meg téged!-simította ki kósza tincsemet arcomból
-Nem számít.-erőltettem mosolyt arcomra.- Haza kéne már mennem. Ma érkezik Eleanor.-mondtam
-Majd később átmegyek.-puszilta meg homlokom
Jól eső borzongás futott át testemen. Búcsúzásképp megöleltük egymást, majd Stefannel is és haza mentem.

*****

Hazaérve ettem egy keveset, majd megkerestem bátyámat. Természetesen a saját szobájában leltem rá. Habozás nélkül ugrottam rá, de mivel számított tettemre így pillanatok alatt felém kerekedett és csiklandozni kezdett. Tudja , hogy azt utálom a legjobban. Szinte már könnyezve könyörögtem neki, hogy hagyja abba, mire hallgatott rám. Na jó nekem ennyi elég is volt a bátyámból....Persze nem rossz értelemben. imádom, de utálom, ha csikiz. Lementem az udvarra egy kis levegőt szívni, azonban ott sem volt olyan jó levegő.

-Te már megint itt vagy ?!-kérdezte lenézően Tiphani

-Ezt inkább én kérdezhetném! Ugyan is én itt lakom!-fordultam el irányából 

-Én pedig Nialler barátnője vagyok.-dörgölte orrom alá, elém vágva 

Kikerültem őt, mert nem volt kedvem a képét nézni, és befelé indultam.

-Arra nem gondoltál még, hogy csak pótlék vagy számára? Nem furcsa neked egy kicsit, hogy először nem akart tőled már semmit, most meg igen?-nevettem gúnyosan 

Szinte hallottam, ahogy fújtat mögöttem. Volt egy furcsa megérzésem, mintha valami veszély fenyegetne. Testem magától kelt életre lehajolva. Mire észbe kaptam a szőke már a földön volt pofára esve. Lenéző vigyor kúszott arcomra, de próbáltam visszafojtani előtörni készülő nevetésem.Olyan szerencsétlen egy pukkancs vámpír. Felegyenesedtem, majd figyeltem mozdulatlanságát. Hirtelen felpattant és nekem támadt. Iszonyatos éles fájdalom hasított nyakamba, mi sikításra késztetett. Elviselhetetlen volt a fájdalom és nem akart elengedni sem! Kezem hasára helyeztem felhevítve tenyerem. Fájdalmat okoztam neki így morogva ugrott hátra.Azonban neki ez nem volt elég visszatántorítás. Újra nekem rontott , belém mélyesztve szemfogait. Éreztem, hogy gyengülök. Valaki lerántotta rólam a csajt így földre került. Egy percig sem haboztam. Tekintetem hatására a vámpírcsaj fejét fogva fetrengett. Mérhetetlen volt a dühöm... Nem létezett számomra semmi, csak a düh és a vergődő csaj a földön. A bosszú az, ami hajtott. Nem tudtam és nem is akartam leállni. Hirtelen 2 kér fogta közre arcomat

-Héy, Ella!.-térített magamhoz Damon .- Te nem ilyen vagy.-nézett szemembe 

Hitetlenkedve néztem körül! Elvesztettem az önkontrollom. Majdnem megöltem a csajt, csak mert a dühöm vezérelt. zavartan néztem, ahogy Niall felsegíti a csajt. De, amint talpra állt, megindult felém, kikerülve a védeni próbáló srácokat.....

~Niall~

Sikítás hangja keltette fel figyelmem. Azonnal felismertem a hangot. Irányába rohantam, majd Tiphani láttán ledöbbentem. Ella nyakára tapadva fosztotta meg a lányt vérétől. Éreztem, ahogy pulzusa csökken, szívverése lassul. Leszedtem Tiphanit Elláról, mielőtt még megölte volna. Alig egy másodperccel később szőke barátnőm fejét fogva fetrengett a földön. Tudtam, hogy Ella csinálja.

-Hagyd abba!-kiáltottam rá, de nem reagált 

 Salvatore előtte termett és beszélt hozzá. Hallgatott rá! Mi a franc?! Rám miért nem?! Miért pont csak rá?! Próbáltam nem foglalkozni velük. Segítettem Tiphaninak talpra állni, de amint ez sikerült neki Ellának rontott. Próbáltuk megállítani én is és Salvatore is, de gyorsabb volt. Elkapta őt és eltűnt Ellával együtt. Magával vitte.....

~Harag...

Zihálva kapkodtam a levegőt. Futottam míg össze nem estem. nem akartam, hogy bárki is utánam jöjjön. Nem vágytam senki társaságára. Csak is egymagam szerettem volna lenni. Elmélyedni a saját szenvedésemben és zokogni. Mikor lábaim már felmondták a szolgálatot lerogytam egy fa tövébe összegörnyedve. Alig kaptam levegőt, de már azt sem bántam volna, ha megfulladok. Szívemben mintha egy tört forgatnának szüntelenül. Könnyeim vízesésként ömlenek le arcomról...zokogásom betölthette az egész erdőt, de jelen pillanatban ez foglalkoztatott a legkevésbé. Hirtelen egy kéz fogta meg vállamat, minek hatására rémülten pillantottam fel.
-Mi történt?-törölte le gyengéden könnyeim Damon
-Niall...-szipogtam
Egy zsebkendőt előszedve törölgette arcomat, majd magához ölelt.
-Mit csinált?-kérdezte feszülten
-Szakítottunk...-mondtam ki nagy nehezen, majd folytattam-És most...egy szőke vámpírcsajjal smárolt a konyhában.-motyogtam mellkasába szorongatva pólóját
-Idővel elmúlik a fájdalom, hidd el.-puszilt hajamba nyugtatva
-Honnan veszed?-szipogtam szemébe nézve
-Segítek neked elfelejteni őt.-nézett szemembe
Gyengéden simított végig arcomon eltűrve egy zavaró hajtincset az útjából. Felkelt mellőlem a földről, majd kezemet megfogva segítette fel engem is. Tudta, hogy ezek után nem akarok hazamenni, így céltudatosan vette az irányt a saját házuk felé. Az alatt a 10 perc séta alatt is hatalmas csend uralkodott közöttünk. Még az erdő is olyan csendes volt.... Persze tudta, hogy semmi kedvem beszélgetni. Túl jól ismer Damon, ahhoz, hogy tudja, nem vagyok jól. Szinte jobban ismer, mint én saját magam. Megérkezve hozzájuk Stefan álla a padlót verte. Bátyja röviden kifejtette miért vagyok itt, majd a szobájába vezetett. Nem mintha nem tudtam volna az utat. Nagyon szeretem Damon hálókörletét. Ugyan sötét színű minden és antik bútorokkal van berendezve, még is számomra olyan hangulatos. Egy pillanatra nyomát vesztettem segítőmnek, de szerencsére újra feltűnt , kezében egy pohár vízzel. Átnyújtotta nekem, majd a szekrényében kezdett kutakodni. nagy érdeklődéssel figyeltem, miközben aprókat kortyoltam a hideg folyadékból.Megtalálta, amit keresett, majd mellém helyezte az ágyra.
-Ezt felveheted pizsamának, a fürdőt pedig tudod, hol találod.-simított végig arcomon
-Köszönöm.-helyeztem tenyerére sajátom
Apró mosoly kúszott arcára, majd magamra hagyott. Átbarangoltam a fürdőbe, majd megszabadulva koszos gönceimtől a zuhany alá álltam. Hagytam, hogy a jól eső forróság teljesen átjárja testem, minden egyes zugát. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy megszűnt a külvilág; hogy minden gondom eltűnt; hogy csak én voltam a földön... de a cudar valóság visszarántott álomvilágomból. Nem minden olyan, mint egy tündérmese. Hiába tűnik olyannak. Egy ideig álomvilágban élhetsz, de a felismerés tőrként hasít majd szívedbe és ezzel már nem fogod tudni felvenni a harcot. A földig tipor, bármennyire is küzdesz ellene! Amint "magamhoz tértem" ábrándozásomból elzártam a csapot, majd magamra terítettem egy törölközőt, megszabadítva bőröm a nedvességtől. Felvettem a fehérneműmet, majd rá a pólót, amit Damontől kaptam. Visszasétáltam a szobába, ahol már Damon várt kezében egy szendviccsel. Amint észrevett, tetőtől talpig végigmért tekintetével, mitől pírbe borult arcom.  Elhelyezkedtem mellé az ágyra kerülve tekintetét, mert még jobban elvörösödnék és azt nem szeretném.
-Jól áll a pólóm.-nézett szemembe igéző pillantásaival
-Köszönöm.-veszlődtem el gyönyörű szemeiben
Miután elfogyasztottam a szendvicsem, Damon levitte a tányért, míg én bebújtam a kényelmes ágyba, párnák közé süppedve. Mindennek Damon illata volt, mi kellemesen férfias és őrjítő hatással van rám. Imádom ezt az illatot. Megnyugtat. Lehunytam szemeim, kiélvezve a pillanatot, hogy teljesen körbevesz ez az imádott illat,s közben mélyeket lélegeztem. Kipattantak szemeim, mikor egy puha takaró simult rám. Nem azért, rémültem meg, mert nem esett jól, hanem mert váratlanul ért. Mikor kinyitottam szemeim észrevettem, hogy Damon már visszaért és az ágy szélén ülve figyel engem. ő takart be ily gondoskodóan. Tekintetünk összeakadt. Gyengéden simított végig arcomon, majd felém hajolt, alig pár centiméter távolságot hagyva köztünk.
-Örülök, hogy itt vagy .-suttogta gyengéd puszit hintve homlokomra.- Aludj jól.- nézett szemeimbe
Apró görbület  jelent meg arcomon mosoly formájában . Szívemet melegség öntötte el, cselekedetei és szavai befolyására. Lassan sétált az ajtóhoz, majd leoltotta a lámpát, s magamra hagyott, hogy pihenhessek.

*****

Mikor megébredtem lusta voltam kinyitni a szemem. Mikor sikerült rákényszeríteni magam , hogy kinyissam szemeim, egyúttal már meg is fordultam, azonban nem várt vendéggel találta szembe magam. Enyhe görbület jelent meg mindkettőnk ajkának sarkában, mosoly formájában. 

-Jó reggelt.- simított végig arcomon 

-Neked is.- motyogtam, majd újra becsuktam szemeim 

Jól esett elképzelni, ahogy megszűnik körülöttünk minden , és csak ketten vagyunk Damonnel. Olyan nyugodt volt minden. Semmi zaj, semmi fájdalom, semmi gondolkodás, csak cselekvés és élvezet. Közelebb kúsztam hozzá, kihasználva , hogy lustálkodhatok még. Erős karját derekamra helyezte még közelebb vonva magához. izmos felsőtestéhez simulva lélegeztem be őrjítő illatát. Ugyan nem beszélgettünk, de ez a csend, nem kínos csend volt. Szimplán csak jól esett így feküdni egymáshoz bújva. Azonban álomvilágunkat Stefan törte szét, pofon csapva a valóság rideg tudatával.

-Ella, keresni fognak.-mondta 

-Nem érdekel.-motyogtam Damon mellkasába

-Pedig kéne! Főleg a bátyád miatt! Tudod mennyire aggódik!.-húzta ki a függönyöket elrontva a hangulatot 

csak még jobban Dmon mellkasába fúrtam arcom, hogy minél kevesebb fény érje szememet. Damon csak gondoskodóan fejemre húzta a takarót, sötétet adva nekem. Háhá! Az én oldalamon !! egy prá percig még hagyott pihenni, majd megszólalt mély hangján.

-Az öcsének igaza van!.-mondta 

-Tudom.-bújtam ki a menedéket nyújtó takaró alól

-Veled megyek, ha szeretnéd.-simított ki egy kusza tincset arcomból 

-Örülnék neki.-mosolyodtam el halványan 

Imádom, hogy tudja mire van szükségem. Mindig mellettem áll, ha csak egy ölelésre vágyom, vagy csak egy barátra van szükségem, hogy megnyugtasson, hogy beszéljek valakivel, mielőtt bekattanok a magamba fojtott fájdalmaktól.

~Niall~

Egész éjjel szüntelenül kerestük Ellát, de nyomét sem leltük. Aggódom, mi lehet vele. Ha baja esett, azt nem élem túl!! Miattam rohant el, minden az én hibám. Nem akartam, hogy ez legyen , hogy lásson minket. De így alakult! Többé nem fogok miatta szenvedni! Tovább léptem! Nem csak ő az egyetlen gyönyörű lány a világon. És így kevésbé fáj a szakítás. A legjobb megoldás, ha levegőnek nézem és nem törődöm többé vele. Igen! Ez lesz! csak éren vissza épségben. És én is ússzam meg ép bőrrel, mert ha Harry megtudja, hogy miattam tűnt el, biztos hogy letépi  fejem!! Teljesen ki van akadva a húga miatt.És én is aggódom, de már annyira nem érdekel.... Talán igaza volt. Túl sokat küzdöttünk már kettőnkért és ahogy ő, már én is belefáradtam. Feladtam! Az élet legyőzött minket. Így is haldoklott a kapcsolatunk , de Zayn ezzel végleg megölte. A kötelék ellen pedig nem tehetek semmit. Én már nem harcolok. Szeretem, mindennél jobban , de már nem bírok küzdeni. Belefáradtam. Talán a sors sem akarja, hogy együtt legyünk. Tovább kell lépnünk és elfelejteni mindent ami az elmúlt másfél évben történt. Én már haladok. Tiphani teljesen megváltozott vámpírként. Sokkal harciasabb és vadabb, mi bevallom tetszik. Az ajtó hangja zökkentett vissza a valóvilágba. Felpattantam Tiphani mellől és a hang felé rohantam.
-Ella! Hol a francban voltál?!-rivalltam rá kissé aggódó hangnemben szemébe nézve
Erre megjelent mögötte az egyik Salvatore. Még hozzá pont a "jobbik".
-Mintha érdekelne!-vágta rá ridegen, majd kikerült és az emeltre indult, mögötte Salvatoreval...... 

~Kötelék

Nem tudtam felfogni Niall szavait. Nem akartam ennyiben hagyni. Nem akartam elfogadni, hogy vége. Hogy emiatt vége... Megpróbáltam utána menni de ahogy lemásztam az ágyról összeesetem. Lábaim felmondták a szolgálatot. Hirtelen két erős kar kapott el, hogy ne üssem meg magam. Először megijedtem, mert váratlanul ért, de utána megnyugodtam, mikor láttam, hogy Niall az. Gyengéden felemelt és visszahelyezett az ágyra, majd távozni készült.
-Várj! Ne menj el kérek....fogtam meg kezét
-Nincs miért itt maradnom.-húzta ki kezeit rabságomból, majd az ajtó felé indult
-Ezek szerint én nem számítok neked semmit?!- kérdeztem remegő hangon
Hirtelen előttem termet. Homlokunkat egymásnak támasztotta.
-Ha tudnád mennyire fontos vagy nekem.-mondta remegő hangon - De te már döntöttél és én ezt elfogadom.- húzódott el
-Nem döntöttem semmiben! Miről beszélsz?! Nem értelek!!-akadtam ki
-Mikor Zayn először megharapott kialakult köztetek egyfajta kötelék, és azzal, hogy megengedted neki azt, hogy igyon belőled végleg összekötötted vele magad! Ez ellen én nem tudok tenni semmit! Még a bevésődés sem ilyen erős, mert hiába mondod, hogy szeretsz, ha közben Zaynhez kötődsz...-mondta könnyeit törölgetve
Annyira összetört és meggyötört volt. Legszívesebben szorosan magamhoz öleltem volna, de nem bírtam felállni sem. Legyengültem a vérveszteség miatt.
-Egyébként csinálj valamit a nyakaddal! A környék összes ragadozóját idevonzod!-mondta ridegen, majd eltűnt
Bármennyire is szerettem volna utána menni, nem voltam rá képes. A gyengeségem győzött és lassan leragasztotta szemhéjaim alvásra kényszerítve.

*****

Mikor megébredtem már sötét volt. Visszanyerve energiámat, kimásztam az ágyból , majd lassan leslattyogtam a lépcsőn. A srácok mind a nappaliban voltak. Ahogy leértem rám szegeződött tekintetük engem méregetve. Harry hirtelen előttem termett. Tekintete ideges volt. Szemei rubinvörösen csillogtak. Kezei ökölbe szorultak. Szinte éreztem a levegőben dühét...

-Ki volt?!-kérdezte feszülten 

Egy pillanatra Zaynre néztem, ki csak lehajtotta fejét szégyenkezve és várta, hogy Harry neki támadjon.

-Nem számít!-mondtam , majd a fürdőbe mentem

Harry azonban nem hagyta ennyiben. Utánam jött. Szorosan mögöttem állt és minden apró mozdulatom figyelemmel kísérte. Tekintete idegesen még is aggodalmasan vizslatta a harapást nyakamon. Közben mélyeket lélegzett. Persze, hiszen nincsenek hozzászokva az embervér szagához. Nehéz kontroll alatt tartania magát. Szinte már rutinos mozdulattal emeltem nyakamhoz kezem, hogy eltüntessem éktelenkedő sebemet. Tenyerem ismét csillogni kezdett, mi számomra gyönyörű látvány volt, azonban nem a várt hatást értem el. Gyógyulnia kellet volna a sebnek, de nem változott semmit eredeti állapotához képest. Ismételten próbálkoztam, de felesleges volt. Bátyám rémülten és értetlenül nézete a történteket, akár csak jómagam. Mi lehet az oka? Miért nem tudtam begyógyítani?! Én ugyan nem , de egy valaki biztosan tudja erre a választ! Az ajtó felé vettem az irányt.

-Hová mész?-állta utamat Harry idegesen 

-Stefánhoz.-kerültem 

Céltudatosan mentem előre mögöttem bátyámmal. Mikor megérkeztünk, benyitottam a házba. Amint beléptem előttem termett Damon. Tekintete fekete volt. Más ezt ijesztőnek találná, de én nem. Tudtam, hogy tőle nem kell félnem, mert bár sötét volt tekintete még is láttam benne valamit, ami megnyugvást nyújt számomra. És ez biztonság érzetet kelt bennem. Azonban Harry ezt nem így gondolta. Védelmezően húzott magához, szinte maga mögé bújtatva.

-Harry, semmi baj. Nem fog bántani.-nyugtattam meg aggódó testvéremet

Így kissé nyugodtabban állt el utamból.

-Már az erdőből lehetett érezni a vér szagot.-tűrte el nyakamtól a hajamat Damon. - Ki tette ezt?-kérdezte kissé feszülten 

Mintha neki is fájna az, ami velem történt.

-Nem számít.-válaszoltam- Stef itthon van?-tereltem a témát 

Elégedetlenül sóhajtott fejét csóválva. Tekintete rosszalló volt. Nem tetszett neki, hogy nem mondtam el. Hát sajnálom. Nem fogom beköpni Zaynt, mert nem az ő hibája és nem hagyom, hogy miattam bárki is szemrehányást tegyen neki. Damon felszaladt az emeletre, majd pillanatokon belűl vissza is tért hozzánk. Mögötte pedig megjelent Stefan a lépcsőn. Egyből észrevette sebemet. Kérdő tekintetei sújtottak le rám. 

-Nem tudom begyógyítani.-vágtam rá

Szólásra nyitotta száját de Harry beelőzte.

-Nem mondja el ki volt!-nézett rám szemrehányóan 

Csak úgy tettem mintha észre sem venném!
-Gyere velem.-mondta Stef, majd elindult az emeletre
A 2 srácot megkérte, hogy maradjanak kint, hagyjanak magunkra. Bementünk a szobájába. Bezárta az ajtót is, bár tudtuk nagyon jól mindketten, hogy hallanak mindent így is. Egy ajtó nekik nem okoz akadályt. Leültem az asztalához és figyeltem, amint valamit keresgél az egyik fiókjában. előszedett egy papírlapot és 2 tollat, majd elém helyezte leülve.

"Most haraptak meg először?"-írta le kérdését 

Okos! Így nem tudnak rájönni mit beszéltünk, hisz egyikünk fejébe sem látnak  bele, mivel varázslók vagyunk, és a papírt meg megsemmisítjük, amint végeztünk.

"Nem."-véstem papírra válaszom

"Ugyan az a vámpír tette, mint legelőször?"-kérdezett ismét

Csak bólintottam.

"Mikor legelőször megharap egy vámpír egy varázslót egyfajta kötelék jön létre köztük, de ez megszakítható, ha többet nem mélyeszti belé szemfogait. Azzal,hogy újra ivott belőled csak megerősítette ezt a bizonyos köteléket. Idővel begyógyul a seb, de a helye örökre ott marad amolyan jel ként. Mintha megjelölt volna".-fejtette ki részletesebben 

"De valahogy csak meg lehet szakítani a köteléket!!"-reménykedtem

"Sajnos nem tudom! Nem találkoztam még ilyen esettel ezelőtt, de ígérem utána járok!"-írta le 

Idegesen dobtam le az asztalra a tollat, majd arcomat dörzsölgettem. nem hiszem el! Niallnek igaza volt! A könnyek csípni kezdték szemeim, de nem engedhettem, hogy utat törjenek maguknak. Nem lehettem gyenge! 

-Bejöhettek.motyogtam tenyerembe a srácoknak szánva az üzenetet 

Tudtam, hogy úgy is hallják, hisz nyilvánvalóan hallgatóztak. Stef összegyűrte a papírt majd a kandallóban lobogó tűzcsóvák közé hajította, megsemmisítve mindazt amiről szó volt. egy biztos, ezért hálás vagyok neki. Harry látva kiborulásom, karjai közé zárt.Hajamba puszilt nyugtatva.

-Gondolom nem fogod elmondani.-motyogta 

Bólogattam egyetértően. Eszemben sincs neki elmondani! Akkora balhé lenne belőle, hogy még szerintem a vámpírtanács is hallaná. Megköszöntem mindent Damnnek és Stefannak, majd bátyámmal hazamentünk. Mikor hazaértem, nem törődtem senkivel sem. Egyenesen a fürdőbe mentem, előszedve az elsősegélydobozt. Kikerestem egy kis gézt, majd leragasztottam vele a sebet, hogy ne legyen ilyen szabadon. Mert hát nem túl biztonságos így 5 vámpírral egy házban. Ráengedtem a hajam, hogy kissé takarja legalább. Elindultam kifelé a fürdőből, mikor nekiütköztem valakinek. Amint felpillantottam szívembe nyilallt a fájdalom. ugyan akkor értetlen is volt számomra tette.
-Ne haragudj.-motyogtam a csempét bámulva
Óvatosan elsimította hajamat nyakamról, felfedve a gézt. Először megijedtem, hogy nem tudja kontrollálni magát, de felpillantva rá aggodalmat véltem felfedezni tekintetében. Már tudtam, hogy nincs mitől félnem. Nem tudna bántani, nem lenne rá képes.

-Mit mondott Salvatore?-kérdezte ridegen, még is mintha aggódna
-Honnan....? Harry!- döbbentem rá, hogy honnan tudja.- Idővel begyógyul.-mondtam majd újra a csempét néztem
-Jó éjt.-tűnt el hirtelen
-Jó éjt.-motyogtam magamnak
Tudtam, hogy úgy is hallja. Annyira fáj, hogy elveszítettem...., de már nem tudok mit tenni. Nem tudok többé küzdeni...Nincs értelme! nem tudok küzdeni a kötelék ellen sem, de nem is fogom hagyni, hogy ez bármin is változtasson! Nem érzek semmi érzelmi kötöttséget, hiába mondják. De talán még is az a legjobb, ha elkerülöm. A szobámba mentem, majd befeküdtem az ágyamba magamhoz szorítva egy párnát. Igen, küzdöttem a sírás ellen. Folyamatosan forgolódtam, próbáltam elaludni, de sehogy sem ment. Gyomrom jelezte, hogy enni kéne valamit. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, majd a konyha felé vettem az irányt. Mikor leértem összeszorult a szívem. Bár ne mentem volna le inkább..... Iszonyatos volt végignézni, ahogy Niall a szőke vámpírcsajjal összetapadva matatnak egymás szájában. Összeszorult a torkom, nem kaptam levegőt. Pulzusom szinte a plafont verte. Várakozó könnyeim előtörtek, vízesésként szántva arcomat. Kirontottam az ajtón, berohanva az erdőbe... nem törődtem semmivel. Az sem érdekelt, hogy éjszaka van, tele veszélyesebbnél veszélyesebb lényekkel....

~Talán igazad volt....

Sziasztok! Tudom nagyon rég volt rész, és ez sem túl nagy szám, de ismét elkezdődött a suli a hajtás és egyedül nem bírom. nem szeretném abbahagyni épp ezért keresek társírót.. Ha valaki szeretne segíteni vagy tud olyan embert, aki szívesen írna , akkor szóljatok kérlek. Emellett megpróbálok minden héten hozni legalább egy részt... remélem elmondjátok véleményeteket ;) 
Puszi: Ella 

~1 hónappal később~

~Ella~

Szerencsére minden gondmentesen zajlott. Mikor megérkeztünk Londonba a srácok már vártak minket a reptéren. Nagyon örülök, hogy végleg ideköltözöm. Többé nem kell távol lennem sem a bátyámtól, sem Nialltől, sem a többiektől. Olyanok lettünk, mint egy nagy család. Liam úgy viselkedik, mintha ő lenne az apa, én pedig bevallom kicsit anyáskodó vagyok a többiekkel szemben. És igen vitázni is szoktunk Liammel, mint a rossz házasok. De persze utána csak nevetünk az egészen. Jelenleg a kanapén ülve nézünk egy filmet, mi a fiúk szerint horror de szerintem nem az. Valahogy már hozzászoktam az ijesztő dolgokhoz, hiszen a bátyám és a szerelmem is vámpír, sőt a srácok is mind azok. A legjobb barátaim (Damon és Stefan) szintén vámpírok. Én magam pedig varázsló vagyok. Nos igen. Miután véglegesen befejeztük a költözést Stefannel befejeztük a varázslóképzést Így már teljes körű varázslónak mondhatom magam. Nagyobb az erőm, mint valaha volt és rengeteg mindenre vagyok képes. Így már meg is tudom védeni magam, ha kell. De inkább ne kelljen. Annyi zűrön mentünk már keresztül és ez az elmúlt hónap pedig csendes volt. Nagyon is. De ennek csak örülünk.

Este elbúcsúztam Nialltől, majd aludni mentem, ugyan is ők elmennek éjszakára vadászni. Lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyamba és álomra hajtotta a fejem. Nem tudom mennyit aludhattam, de megébredtem egy érintésre.
-Zayn? -lepődtem meg
-Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni.-simított végig arcomon
-Semmi baj.-mosolyodtam el, majd szememet dörzsölve felültem az ágyon. Te nem mentél!-kérdeztem 

-Nem. Maradtam, hogy vigyázzak rád!-mosolydott el

-Nem lesz bajod, hoy nem táplálkozol?-kérdeztem aggodalmasan 

-Ne aggódj miattam. Jól vagyok.-simogatta meg
Bebújt mellém a takaróm alá , majd átkarolva engem, a mellkasára húzott. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd újra lehunytam szemeimet, mert álmos voltam. És szép lassan így el is aludtam. Már csak reggel keltem fel, de Zayn már nem volt mellettem. Kiabálás zaja ütötte meg fülemet. A hang irányába siettem. Zayn és Niall veszekedtek. De nem értettem tisztán, hogy min. Mire a lépcsőhöz értem Niall elviharzott. Értetlenül baktattam le a lépcsőn. Bátyám boldogan köszöntött, majd karjaiba zárt szorosan hajamba puszilva.
-Jó reggelt.-köszöntöttek a többiek
-Nektek is.-mondtam.- Mi volt ez a kiabálás?-kérdeztem rá
-Zayn és Niall összekaptak.-mondta Louis
-Min?-értetlenkedtem
-Öömmm, Niall kiakadt, mikor tegnap hazaért és Zaynnel talált.-mondta Harry
-De hát csak aludtam! Nem értem ezen mit kell kiakadni!!-mentem ki a konyhába
Elkészítettem magamnak a reggelim, majd elfogyasztottam és rendet raktam magam után. Vártam, hogy Niall visszaérjen és beszélhessek vele. Felmentem a szobámba, majd az ágyra fekve vettem kezembe egy varázsigés könyvet, mit még Stef adott. Azt kezdtem el olvasgatni, hogy tanuljak pár új varázsigét. Inkább önvédelmes igéket olvasgattam. Nem sokkal később azt ajtóm kinyílt, majd Zayn lépett be rajta. Csak csendben ledőlt mellém az ágyra és nézte, hogy mit olvasgatok. Mikor meguntam letettem a könyvet és visszadőltem a fekete hajú srác mellé. Csak csendben feküdtünk és bámultuk a plafont. Zayn elkezdett köhögni. Szeme feketévé válozott. Szemfogai előtüremkedtek rejtekükből. Arca erekkel díszített lett.

-Hey mi a baj?-kérdeztem rémülten, mikor már nem köhögött

-Csak nem ettem és a szervezetem így reagál.-magyarázta

-Akkor igyál belőlem,hisz miattam nem mentél tegnap.-mondtam 

-Mi!? Normális vagy?!-patt-pattant fel mellőlem .- A múltkor is majdnem megöltelek!!-akadt ki

-Akkor nem voltál önmagad!- közeledtem hozzá míg a falnak nem dőlt 

-Most sem vagyok az....-mondta halkan 

-Hogy érted ezt?-értetlenkedtem

-Olyasmit akarok, amit nem lehet. És olyasmit csináltam, mivel aláírtam a saját fejemre kitűzött vérdíjat.-nézett a szemembe

Értetlen tekintetem látva hirtelen fordított helyzetünkön és a falnak döltve nézett rám. Alig pár centiméter távolság tátongott közöttünk. Szinte éreztem ajkai érintését. Tekintete ében fekete színben pompázott. Még is látszott benne a vágy, a félelem, a kéj, a szenvedély....

-Beleszerettem a legjobb haverom barátnőjébe...-motyogta

Ledöbbentem. Most vagy Eleanorról van szó vagy rólam. De inkább az utolsó, hisz utálják egymást. Úristen! De hogyan? Hisz már megtörtént a bevésődés Niall és köztem. Vele nem lehet!! Talán csak, most ezt érzi és pár nap múlva majd megváltozik... Ismét köhögni kezdett. Kezdte elveszíteni önkontrollját. Arcát megfogva magam felé irányítottam tekintetét. 

-Zayn ! Innod kell!-könyörögtem neki 

Nem fogom végignézni, ahogy meghal miattam! Nem hagyom! 

-Nem fogok tudni leállni értsd meg!-szorított a falnak 

-Bízom benned!-néztem szemébe 

Lassan nyakamhoz hajolt. Ajkai gyengéden érintették a puha bőrt. Lágy puszit hintett, majd nagyot sóhajtott.

-Sajnálom.-suttogta 

Gyengéden mélyesztette belém szemfogait. Fájt, de tűrhető volt. Szemeimet behunytam. Zayn átölelte derekamat teljesen magához szorítva. De gyengéd és óvatos volt, nehogy összezúzzon. Valahol még élveztem is... Érződött ahogy visszanyeri erejét, én pedig egyre gyengültem. Egy pillanatra megállt, kihúzta szemfogait nyakamból. Azt hittem ennyi volt. Hogy tényleg ilyen jó önkotrollja van, de tévedtem! Ismét nyakamba mélyesztette fogait. Még jobban magához ölelt. Egye jobban gyengültem. Minden egyes korttyal csak gyengébb lettem. Szinte már csak ő tartott. Megpróbáltam eltolni, de nem ment.

-Zayn!-szóltam neki erőtlenül, de csak mohóbban itta vörös véremet

Az ajtó hirtelen kivágódott. Zaynt lerántotta rólam megmentőm, majd torkánál fogva a földre vágta. Lábam nem bírták tartani testem súlyát. Szolgálatot felmonva rogytam a padlóra. Kezeimmel támaszkodtam. Láttam, amint Zayn a padlón fekve tűri, ahogy Niall behúz neki.

-Niall, hagyd! Nem az ő hibája.-mondtam erőtlenül,

-Dehogy nem!-válaszolta vicsoríta 

Szemfogai ijesztően virítottak ajkai közt. Gyönyörű égszínkék szemei, most sötéten világítottak, mint egy háborgó tenger...

-Én mondtam neki, hogy igyon belőlem...-motyogtam erőlködve 

Niall hirtelen ledermedt. Zayn az alkalmat kihasználva eltűnt. Niall maga elé bámult mozdulatalnul. Mintha egy világ omlott volna össze benne. Nem értem őt. Hirtelen eltünt. Azt hittem, hogy csak úgy itthagyott. Fel akartam állni a földről, de nem sikerült. Két kar emelt fel,majd az ágyra helyezett. Niall!! Visszajött. Egy nedves ronggyal kezdte el tisztogatni nyakamat. Arcát erek díszítették. Persze,  neki sem könnyű tartóztatnia magát, hisz ő a legfiatalabb. Tekintete ugyan sötét volt, még is tökéletesen látszottak előtörni készülő könyei. Rosszul éreztem agam a történtek miatt. Pedig szerintem nincs rá okom. Nem értem miért van ennyire kiakadva. Én mondtam, hogy igyon, mert miattam került ilyen rossz állapotba és szerettem volna segíteni neki. Nem tudom most mit csinálak. Nem merek hozzán szólni. Szerintem haragszik rám és nem lenne jó, ha mégjobban felidegesíteném. De muszáj megbeszélnem vele ezt. Nem akarom emiatt elveszíteni.

-Niall én....

-Ne magyarázkodj!- szakított félbe.

Befejezte nyakam tisztogatását és elvitte a véres anyagot. Mikor visszatért csak az ajtóig jött már. Nagyon nem tetszett ez nekem. Rosszat sejtet. 

-Talán igazad volt. Nekünk már nincs közös jövőnk....-mondta ki remegő hangon, majd eltűnt