~Megkeresem a húgom

~Niall~

Észrevétlenül követtem a zaklatott lány minden egyes lépését, minden egyes lélegzetvételét, minden egyes szívdobbanását...míg el nem ért egy tisztásra, hol lábai felmondták a szolgálatot és erőtlenül hullott a földre. Zokogása törte meg a nagy csendet mi régóta telepedett ezen erdőre. Közelebb lépdeltem hozzá reménykedve, hogy nem küld el melegebb éghajlatra. Azonban alig pár méterre tőle valami utamat állta. Akármennyire is próbálkoztam nem tudtam közelebb menni hozzá. Mintha valami erőteret vont volna maga köré, hogy senki még csak meg se közelíthesse. Két kezével támaszkodott a földnek. Kapkodta a levegőt, s éreztem azt, amit ő . Iszonyú fájdalmat. Ugyan az én szívem nem dobog, de minden egyes érzelem színre lép nálam, ami Ellánál is. Hatalmas üresség és mérhetetlen fájdalom az, ami most lejátszódik abban a törékeny kis szívben. Kezei fényleni kezdtek. Ne....kérlek ne varázsolj ismét...Túl gyenge hozzá. Épp, hogy csak visszanyerte az erejét és magához tért. Nem képes még varázsolni. Vagy még is ? A fény terjedni kezdett...fel a karján, majd végig az egész testén míg ki nem tört belőle földre kényszerítve engem is. Megdöbbentő mekkora erő lakozik egy ilyen apró testben. Reménykedtem benne, hogy ezután a kitörése után végre közelébe mehetek, de nem szűnt meg az erőtér. Ugyan olyan megrendíthetetlenül állt, mint eddig. 

-Ella, kérlek engedj magadhoz.-szólaltam meg halkan 

-Menj el!-kiáltotta zokogva majd a földbe markolt 

-Csak segíteni szeretnék.-mondtam hajthatatlanul 

-Hogyan?!-rivallt rám dühösen. -Az anyám meghalt! Ő volt az egyetlen aki még normális volt az életemben és most már ő sincs többé! Még is hogyan tudnál segíteni?!- zokogott keservesen 

-Úgy, hogy melletted vagyok. Segítek feldolgozni ezt és bármennyire is ellenkezel , nem hagylak magadra, mert nem vagy egyedül. És nem is leszel soha míg én élek. De könyörgöm, engedj magadhoz. Hagyd, hogy melletted lehessek...-válaszoltam higgadtan 

Ez lehetett a kiskapu, ugyan is az erőtér megszűnt, s szabad utam volt az összetört lányhoz. Szorosan zártam karjaimba remegő testét, s hagytam, hadd sírja ki magát. Hisz felesleges lett volna bármit mondanom, úgy sem segített volna jelen pillanatban. Egy 19 éves lánynak is hatalmas trauma az édesanyja elvesztése és hiába mutatja magát erősnek, olykor ő is összetörik, mint minden normális ember. Bár a normális nálunk tárt fogalom, de szerintem értitek mire gondolok. És bár most nem úgy tűnik, de tudom, hogy erős és sikerül neki feldolgozni mindazt ami az utóbbi időkben történt, s nemsokára minden visszaáll a régi kerékvágásba. 

Mikor már teljesen átfagyott nem bírtam tovább ott ülni, s megvárni míg halálra fagy. Ölembe vettem, mi nem volt ellenére. Remegve bújt hozzám amennyire csak tudott. Belépve a házba egyenesen a fürdőbe vittem , engedtem egy kádnyi forró vizet, majd magára hagytam egy kis időre. Vagy is az ajtón kívül állva követtem figyelemmel minden mozzanatát mit hallhattam. Mikor végzett egy fokkal jobban nézett ki. Kilépett az ajtón, majd nem törődve senkivel bement a szobájába. Értetlenül néztünk össze a srácokkal, majd utána indultam, azonban Harry utamat állta.

-Most én jövök. Köszönöm Niall.- mondta, majd felment a húga után 

Füleltünk mind a négyen azonban csak Harry hangját hallottuk. Nem tetszik ez nekem. Persze Harry próbálta szóra bírni de sehogy sem sikerült neki. Majd végül feladta és visszajött hozzánk a nappaliba. Én ismételten felmentem hozzá, s leülve az ágy szélére figyeltem, amint üveges tekintettel néz maga elé.
.Próbálj meg aludni egy kicsit. - suttogtam
Válasza csak egy apró fejrázás volt. Hát jó. Nem tudok mit tenni. Elsimítottam haját arcából, majd csak csendben hallgattam lélegzetvételét. Arrébb kúszott az ágyon, majd rám nézett jelezve, hogy feküdjek mellé. Átkaroltam apró testét, majd fejét mellkasomra hajtotta karjával átölelve derekamat. Hajába pusziltam nyomatékosítva, hogy nem megyek innen sehova. Mellette leszek mindig.

~Angel~

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem viseltek meg a történtek. Megtudtam, hogy van egy apám, s mellé kaptam egy húgot is, aki fel is szívódott. Szóval ismét magamra maradtam. Na nem mintha hiányozna bárki társasága is. Sőt talán jobb is így. Nincs kolonc a nyakamon. De az érdekelne, hogy az állítólagos húgommal mi van. Lehet, hogy bunkó voltam vele, de általában így kezelek minden helyzetet. Nem vagyok hozzászokva, hogy segítenek. Egyedül nőttem fel szinte és teljesen önálló vagyok. Sosem szorultam senkire sem és épp ezért volt furcsa nekem a helyzet , hogy hirtelen ketten is segíteni akartak rajtam, mikor nem kértem. De valószínűleg nélkülük, most nem lennék itt. Az apám megölt volna velük együtt szemrebbenés nélkül. Még most sem fér a fejembe, hogy eddig nem tudtam egyikük létezéséről sem , még is most annyira érdekel ez a téma. 

-Héé, föld hívja Angelt.- bökdösött oldalba legjobb haverom 

-Mivan?- vágtam rá 

-Mind gondolkodtál?-kérdezte , mintha érdekelné 

-Nem számít.- vontam vállat, majd figyeltem tovább az órára

Jah, hogy azt nem említettem, hogy suliba járok. Na igen , van egy külön természetfeletti lényeknek kialakított iskola, ahol megtanulhatjuk jóra használni az "adottságainkat". Már akinek az. Varázslók, várfarkasok és vámpírok népesítik be ezt az intézményt. Elég érdekes egy iskola. Sosem unatkozunk. A csengő hangja jelezte az óra végét, mire mindenki egy emberként pattant fel a padból. Hát egy újabb nap telt el és én nem haladtam előrébb egy cseppet sem. Hogy miben ? Elhatároztam, hogy megkeresem a húgom. De mint mindenben ebben is egyedül vagyok, ugyan is a barátaimnak nem számoltam be a történtekről. Nem hiszem, hogy érdekelné őket. Az is fura, hogy egyáltalán szóba állnak velem, hisz a vérfarkas hordák általában elvontak és nem barátkoznak másokkal, főleg nem varázslókkal. Én még is kivétel lettem. 

-Mit terveztél mára?- csatlakozott hozzánk fekete hajú barátunk 

-Van egy kis dolgom.-feleltem kérdésére 

-Uuuu kis titokzatos.- mosolyodott el szőke barátom
-Igen , mert titeket úgy sem érdekelne.- vontam vállat hanyagul
-Ezt honnan veszed? Miért ne érdekelne? Te is a falkánk tagja vagy még ha bosziskodsz is .- karolt át szőke barátom
Hát jó. Hozzájuk mentünk, s ott mindent elmeséltem ami történt velem. Engem is meglepett, hogy ennyire megnyíltam nekik, de jól is esett végre valakinek kiönteni a szívem. Éreztetik velem mindig, hogy rájuk mindig számíthatok, s mellettem állnak. Felajánlották, hogy segítenek megkeresni Ellát, s hiába akartam ellenkezni, nem fogadtak el nemleges választ így velük együtt kezdtem neki a keresésnek.

Pár héttel később sikerrel is jártunk. Az iskola könyvtárában volt minden egyes valaha született természetfeletti lény adatbázisa, s mivel csak 2 évvel fiatalabb a húgom így nem volt nehéz dolgom. Azt is megtudtam, hogy van egy féltestvére aki vámpír. Szuper. Nem szeretem a vámpírokat, hiába az életem részei. Valahogy sosem tetszett nekem, hogy kiontják mások életét, csak, hogy ők élhessenek. De legalább nekem nem a testvérem ez a Harry gyerek ugyan is sem az apánk sem az anyánk nem egyezik. Hál'Istennek!
-És most mi lesz?- kérdezte szőke barátom Luke

-Fogalmam sincs.- sóhajtottam nagyot. -Hisz nem jelenhetek meg csak úgy, hogy "szia emlékszel még rám,? Az apánk meg akart ölni, de mi öltük meg őt." - temettem kezeim közé arcom 

-Hééy,- ölelt magához Luke .- Veled megyek, ha szeretnéd, és nem épp ezzel a szöveggel kéne kezdened.- nevetett fel halkan 

-Komolyan  velem jönnél? - lepődtem meg 

-Mikor fogod már fel, hogy ránk mindenben számíthatsz?- szólalt meg Calum is 

Mély levegőt vettem, majd felkelve a kanapéról hazamentem pakolni. A többit Luke intézi. Holnap utazunk Londonba....

~Csak ő maradt nekem

Sziasztok!! Tudom, nem lett valami hosszú és eléggé ritkán hozok részeket , de ennek 2 oka is van. 1. lesérült a kezem és egy kézzel elég szar  írni, de a jó hír h lassan helyre jön ;) 

2. Mint minden évben idén is fel kell lépnem egy koncerten , s elég sok számot kell megtanulnom így szinte időm sem marad íni.

Nemsokára megyek Romániába a rokonokhoz és 3 hétig oda leszek. Nem tudom, hogy fogok-e tudni írni, vagy h egyáltalán lesz-e netem. De ha lesz is akkor sem lesz sok időm, mert minden nap próba van és mikor nem , akkor meg a barátaimmal vagyok...

A lényeg : Igyekszem :*

~Harry~

-Harry térj már észhez!! Nem lesz jobb attól, hogy fejvesztve gyilkolászol....nem hozza vissza. -motyogta a végét Niall 

De sajnos tisztán értettem mindet! Bár ne történt volna minden így, bár ne hagytam volna magára sem a húgom sem az anyámat,. Akkor semmi sem történt volna így. 

-Most lesz a legnagyobb szüksége rád haver. Ne hagyd el magad, és őt sem.-osztotta az észt Niall 

Tudom, hogy igaza van! De rohadtul feldühít, hogy meg tudtam volna akadályozni mindezt, ha nem hagyom magukra őket. Minden erőmet összeszedve felcammogtam a lépcsőn, az ő szobájába. Leültem az ágy mellé, s kezét megfogva figyeltem erőtlen testét. Csak ő maradt nekem!  Ezentúl még jobban óvni fogom, és mindent megteszek a biztonsága érdekében. Tudom, hogy nagyon ki lesz , hogy ha magához tér és megtudja mi történt. De úgy érzem, hogy nem vagyok képes elmondani neki, mert még én sem fogadtam el a tényt. De erősnek kell maradnom, az ő érdekében, mert most mindennél nagyobb szüksége lesz rám. És nekem is szükségem van rá...Az ajtó hangja térített magamhoz. Szőke haja láttán tudtam ki érkezett. Csendben mellém lépdelt majd figyelni kezdte a lányt. Szemei megtörtséget tükröztek s rengeteg fájdalmat, amennyit szinte egy ember már nem bírna elviselni, s neki, és nekem és a húgomnak is sikerül. De hisz Niallnek egyszerű! Ő csak Ella miatt aggódik , s hogyha felébred, megszűnik minden gondja, de nekem és Ellának nem! Ekkor fog kezdődni csak az igazi szenvedés. Mikor szembesítem a húgomat a tényekkel. Nem tudom, hogy fogja kibírni, de abban biztos vagyok, hogy mind mellette leszünk és segítünk neki. Legalább is megpróbáljuk, mert őt ismerve mindenkit el fog taszítani magától, majd aki elég ügyes azt az egyet engedi magához. Sok sikert mindenkinek!

Ujjai mozdulására kaptam fel fejem. Niall is észrevette így árgus szemekkel figyelte ő a lányt. Ella, szemeit összeszorította , mintha fájdalmai lennének, majd szabad kezét a fejéhez emelte. Lassan nyitotta fel szemhéját, majd megpillantva minket könnyekkel teltek szemei, akár csak a mieink. Szorosan magamhoz húztam apró és törékeny testét. Kapkodta a levegőt, s szíve is gyorsabban vert kelleténél. Elhúzódott húgom majd Niall felé fordult. Meglepett volt még is szemei megannyi érzelmet tükröztek a szőkeség felé. Le sem tagadhatnák, hogy szeretik egymást, hisz szikrázik köztük a levegő, még én is érzem. Pedig a legelején annyira elleneztem, bár ez érthető, hisz minden másképp volt még akkor. Ella nem tudott semmiről, és csak neki akartam jót. Őt próbáltam védeni, de ahogy így elnézem, már nem szorul oltalmamra. Erős és független nő lett belőle. Olyan, amilyet Anya mindig is szeretett volna . Büszke lenne rá, ha most látná.
-Anya hogy van ? -fordult felém , megtörve a szemkontaktust Niallel
Hanga olyan erőtlen és megtört volt. Mintha sejtene valamit. Szólásra nyitottam számat, azonban egy hang sem jött ki torkomon. Nem tudtam mit mondjak, hogy hogyan közöljem vele. Éreztem , ahogy könnyeim marják arcomat, de még mindig képtelen voltam válaszolni.
-Harry mondd már!!- emelte fel hangját idegesen , még is megremegett
-Meghalt.- motyogtam magam elé
És most fogtam fel én magam is, hogy ő nincs többé. Nem lesz kihez hazamenni Holmes Chapelbe. Nem lesz ki féltsen és óvjon minket. Nem lesz nagymama... Húgom azonban másképp reagált mint vártam. Minden szó nélkül felpattant, majd elviharzott. Próbáltam utána menni, de Niall megállított.
-Hagyd most. Majd én szemmel tartom. - motyogta, majd a lány után ment....

~Ella~

Üresség! Ez volt az egyetlen érzelmem mikor eszméletem vesztettem. És utána sem éreztem sokkal másképp. Olyan világos volt mindenütt, amerre csak néztem. Egy hófödte erdőben lépdeltem mezítláb. Talpam alatt ropogott a hó , s csak egy könnyed fekete ruha volt rajtam , még sem éreztem hideget. Csend uralkodott az egész erdőn. Olyan nyugodt és békés volt minden. Ahogy a hópihék megtelepedtek göndör hajamon, vagy a tenyeremben landolva olvadt szét. Egy apró zörrenés , mi elvonja figyelmem a hópihékről, s egy fekete szmokingot viselő fiú lép elő .

Damon! Szemembe néz, majd féloldalas mosolyt ereszt, amit mindig is imádtam. Normális esetben eszeveszetten rohannék felé, hogy nyakába ugrodjak, de most nem. Teljesen nyugodt vagyok, csak szívem kalapál kissé. Melegség önt el, hogy újra láthatom. Tesz egy lépést felém, s követve őt , közeledünk egymáshoz. Arcomra helyezi kezét, s gyengéden végig simít rajta, Ohh de hiányzott már érintése, Szorosan fontam karjaim mellkasa köré, s arcom belefúrtam. Mélyen lélegeztem be rég érzett illatát. Kissé elhúzódott, majd ismét arcomra helyezte tenyerét, s gyönyörű szemeivel figyelt. 

-Vissza kell menned. Szükségük van rád.- suttogta halkan 

-Mi? Kiknek ? És hova menjek vissza? - kérdeztem teljesen higgadtan 

Talán a hely aurája ennyire nyugodt, mi befolyásolja érzelmeimet is. 

-A bátyádnak és Niallnek. Szeretnek téged. Vissza kell menned hozzájuk. - simogatta arcom 

-Miért ? Most hol vagyok? - kérdeztem

-Ez nem a valóság. Nem is álom. Ezt hívják úgy, hogy túlvilág. Ide kerül minden természetfeletti lény halála után. - magyarázta

-Szóval én meghaltam? - lepődtem meg , még is teljesen nyugodt maradtam 

-Igen. -sóhajtott. - De még visszatérhetsz, ha úgy akarod. Te vagy az egyetlen , aki képes rá. - biztatott 

- És mi lesz veled ? - simítottam végig arcán 

- Én itt foglak várni, ha eljön az idő.- hajolt felém 

Ajkai puhán érintették enyéimet. Olyan lágy, oly éréki volt ez a csók, mint még talán soha. Annyira hiányzott már. Kiélveztem minden egyes pillanatát míg el nem tűnt. Értetlenül néztem körül, merre lehet, de nem leletem. A hófehér légkör feketére változott, majd vak sötét lett. Semmit sem láttam. Éles fájdalom nyíllalt fejembe, mi földre kényszerített. Kezdett visszatérni minden érzés , minden érzelem, még is csak annyit éreztem, hogy valaki fogja a kezem. Persze a fejfájás nem múlt el így szabad kezemet homlokomra helyeztem nyöszörögve.... 

~Bosszú II/II

~Harry~

-Stefan! Mi folyik itt?!-kérdeztem uralkodva magamon 

Próbáltam kontroll alatt tartani indulataim és nem elveszteni a fejem. De közben kétségbeesetten kerestem fülemmel húgom, vagy édesanyám szívverésének hangját, de nem leltem. Rossz érzésem van , aggódom.... Gúnyos röhögése töltötte be a teret.
-Kövess.-fordult meg Salvatore majd elindult az erdő felé
Niallel összenéztünk, majd követni kezdtük a 2 szemétládát. Niall fejével biccentett jelezvén, hogy meg kéne támadnunk őket és más helyzetben egyből belementem volna , de most le kellett intenem. Náluk van a családom és nem kockáztatom meg , hogy valami bajuk esik. Főleg anyának. Ella még tud védekezni , de Anya? Ő egyáltalán nem. Ha bármi bajuk esik, kinyírom mindkettőt!

Szótlanul lépdeltünk át az erdőn, mit úgy ismerek mint a tenyeremet. Hiszen itt nőttem fel, csak hogy akkor még teljesen mágiamentes kisváros volt. De ez mára megváltozott. Egy hatalmas mezőn álltak meg , mi az erdő közepén volt. Stefan kezét felemelve megérintett valamit...minthogyha lenne ott egy láthatatlan fal. Amint hozzáért egy hatalmas épület vált láthatóvá szemünk előtt.

Ez aztán a varázslat! Hogy nem vettem észre sosem?? Pedig annyit játszottunk is kiskorunkban Ellával.  Közelebb menve a házhoz egy szívverés ritmusos hangjára lettem figyelmes. Gyorsabbra vettem a tempót siettetve őket is. Beengedtek, majd utasítottak, hogy az emeltre menjünk fel, már várnak minket. De kik? Értetlenül néztünk össze Niallel, de tettük, amit mondtak. Egy szobába vezetett utunk, ahol vártak minket.... Semmit nem értek már! Mit keres itt a tanács , és mi közük ehhez az egészhez?! 

-Hello Styles....Horan.-biccentett felénk a főnök 

-Hol a Húgom és az Anyám?!-kérdeztem feszülten 

-A húgod épp az életéért küzd szerintem.-simogatta állát, mintha gondolkodna.- Édesanyád pedig a pincében.-vigyorgott önelégülten 

Niallre pillantva láttam, hogy mindjárt nekik ront. De én sem érzem magam másképp, csak épp a családom miatt türtőztetnem kell magam, különben bajuk eshet. 

-Mit akarnak tőlünk?!-kérdeztem rá

Hátunk mögé mutatott a főnök, majd mikor megfordultunk Stefan szólalt meg. 

-Ez pofon egyszerű...Bosszút!.-vont vállat 

-De miért?! És miért ők?!-kérdezte Niall 

-Mert az a kis csitri megölte a bátyámat! Az anyjuk csak útban volt.-magyarázta ökölbe szorítva kezét

-De ez nem igaz! Tudod, hogy Damonnel varázslat végzett!-emeltem fel hangomat idegesen 

-Igen, amit a drága barátnője csinált!-kezdett el kínozni varázslattal 

Fejem fogva földre kényszerültem. Iszonyatos volt ez az érzés. Hirtelen abba maradt. Fejemet felkapva láttam, hogy Niall megtámadta Salvatoret.

-Niall állj!-kiáltottam rá ugyan is a tanács készült már támadni 

Szerencsére hallgatott rám így abba hagyta. Nem veszítheti el a fejét! Most nem! És én sem! 

Eközben a főnök az egyik csicskásának oda súgta , hogy hozzanak fel valakit. Remélem Anyámról volt szó...

~Ella~

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el amióta itt vagyunk, de érzem, hogy minden perccel egyre gyengébb vagyok. Apánk egy percre sem hagy magunkra. Minden egyes lélegzetvételünket figyelemmel követi, de nem tesz semmit, csak vár. De mire ? Ha meg kell mérkőznünk, akkor miért nem történt még meg ? Mire vár ?! Sam felé fordultam, ki épp aludt. Hát igen , rám is rám férne , de egyszerűen képtelen vagyok rá. Vállára hajtottam fejem, majd behunytam szemeim, hogy legalább próbálkozzak az alvással, azonban az ajtó hangja miatt ez  terv is fuccsba ment . Azonban nem nyitottam ki szemeimet, úgy tettem mintha aludnék. Elég hangosan beszéltek ahhoz, hogy mindent tisztán értsek. 

-Hogy lesz a tiéd a sárkánytűz, ha az egyikőjük nyeri el?-értetlenkedett Ryan 

-Úgy, hogy kiszívom belőle az összes varázserőt, s ezzel az életerejét is így nem lesz gondom vele később.-magyarázta apánk

Úristen! Tehát ez a mérkőzés csak szimbolikus! Mindegy ki nyer, mindketten meghalunk így is úgy is. Neki csak az erőnk kell! Ezért keresett meg mindkettőnket és ezért rabolt el. Szó sincs arról, hogy kíváncsi volt a lányaira vagy ilyesmi, csak is a kapzsisága vezérelte, s hogy megkaparintsa az erőnket. Tudhattam volna! A legelejétől fogva ellenszenvet éreztem iránta, s mikor megtudtam, hogy ő az apám, akkor sem éreztem másképp. És ez sosem lesz másképp! Sohasem fogok úgy tekinteni rá, mint egy férfira , aki az apám! Sosem volt apám, s azzal, hogy felbukkant, semmi sem változott! 

Léptek hangja rántott vissza a jelenbe, majd egy nagy ajtócsapódás. Ryan elment,Michael azonban felénk vette az irányt. Angelt megpofozgatva térítette magához, majd engem is. Karunknál fogva rángatott fel minket a földről. Ahogy elnézem Angel sincs jobb bőrben. Samet is felrángatta , majd meglökte, hogy induljon el.

-Hová viszel minket?-kérdeztük egyszerre az angyal bőrben megbújt ördöggel 

-Ideje , hogy megmérkőzzetek.- rángatott maga után 

Egymásra néztünk Angellel , majd fejem rázva jeleztem, hogy nem vagyok rá képes. Ő csak vállat vont, mintha nem érdekelné, pedig nagyon is kéne, mert ha le is győz, megöli a saját apja. Kilépve az épületből vakító volt a fény mindannyiunknak, hisz mindeddig egy sötét raktárban kuksoltunk, ki tudja mennyi ideje már?! Erősen szorítottam össze szemeimet, majd lassan nyitottam ki, hogy alkalmazkodni tudjon az erős fényhez. Most láttam csak igazán, hogy hogy néz ki az állítólagos nővérem. 

Szőke haja ugyan olyan hosszú volt, mint az enyém, s meg kell hagyni kicsit hasonlítunk is egymásra, de maximum arcban. A szeme kéken izzik, ami tökéletes ellentétben van az én zöld szemeimmel. Hál'istennek! Sam szó szerint tátott szájjal bámulta őt, míg észre nem vette szúró pillantásaimat. Egy széles mosolyt húzott arcára, hogy elnézést kérjen, mire én csak szemforgatással válaszoltam. Michael egy nagy tisztásra vezetett minket , majd kezét az égbe emelve egy hatalmas ház vált láthatóvá. Hármat kopogott az ajtón, majd hátrébb lépett. Nem sokkal később megjelent Stefan. Berángattak minket a házba, majd az emeletre, ahonnan zajok jöttek. Egy elég nagy szobába vezettek minket, mi szinte már egy terem volt. Elvágták a köteleket, majd ránk zárták az ajtót, magunkra hagyva. Megvártam míg kellő távolságba érnek, ahhoz h elmondhassam állítólagos nővéremnek mire is készülnek. 

-Mindegy ki nyer! Michael megöl minket, hogy övé legyen az erőnk. - suttogtam reménykedve , hogy nem hallja senki 

-Mit tegyünk?-kérdezte 

Kezeimmel mutogattam, hogy össze kell fognunk és erőnket ellen használnunk. Bólnitott, jelezve, hogy egyet ért. Na végre, amibe nem köt bele. Sam aggódva figyelt minket, de nem tehetett semmit sem, bele kellett törődjön és bíznia abban, hogy nem lesz bajunk. Hát ezt én is remélem. Azt sem tudom mit kéne csinálnom, vagy hogyan...

Nem sokkal később visszatért Michael mögötte Stefannel és Ryannel. 

-Álljatok a terem két végébe.-utasított minket az apánk 

Egymásra néztünk, majd tettük, amit mondott. Kezeinket magunk elé emeltük, a másik felé tartva. Hirtelen kinyílt az ajtó, a főtanács sétált be rajta mögöttük Harryvel és Niallel. Úristen!! Hogy kerülnek ide ?! Lefagytam ! Azonban Angel ezt nem vette észre így eltalált egy elég erős lökettel, mitől a földre estem. Megpróbáltak felém indulni, de lefogták őket. Sajnos nem segíthetnek ők sem. Felkeltem a földről, majd Angelre néztem, aki bólintott. Magunk elé tartva kezünket elindultunk egymás felé, majd megfogtuk egymás kezét, s erőnket Michael ellen használtuk. Sajnos túl jó reflexe van így kitért támadásunk elől, s viszonozta azt sikerrel. Angelt a földre küldte, majd nekem is szánt egyet , azonban sikerült hárítanom. Ryan kirohant az ajtón. De épp nem ezzel voltunk elfoglalva. Angel mellé szaladtam megfogva kezét.

-Angel segítened kell!!-próbáltam meg felhúzni, miközben újabb támadást hárítottam 

Szerencsére feltápászkodott, majd ismét összefogtunk apánk ellen, s ezúttal sikerrel jártunk. Azonban ennyi nem volt elég ahhoz, hogy végezzünk vele, így tartanunk kellett még, de már alig bírtam. Éreztem, hogy lábaim remegnek, egyre gyengülök. Térdeim találkoztak a márvány padlóval, de akkor sem engedtem el. Utolsó leheletemig küzdöttem, míg fel nem adta Michael. Amint ez bekövetkezett a tanács megfutamodott Stefannel együtt. 

-Nee!-kiáltott fel harry , mintha hallott volna valamit 

-Menj, én intézem Ellát.-mondta Niall, majd Harry el is tűnt

Niall hozzám sietett azonban Sam gyorsabb volt. Eltoltam Sam karját nővérem felé, hogy neki segítsen. Karjaimmal alig bírtam már tartani magam, de szerencsére Niall ölbe vett így nem kellett tovább erőlködnöm. Le sétált velem a lépcsőn, mögöttünk Angellel Sam. A nappaliba érve zajt hallottunk a pincéből. Kiküszködtem magam Niall karjaiból, majd a ricsaj felé szaladtam. Anya a földön feküdt véres nyakkal, Ryant pedig a falnak szorította Harry könnyes és vérvörös szemekkel. Anyához rohantam, hogy felmérjem a helyzetet.

-Harry hagyd!-indultam meg Ryan felé dühösen

Harry elengedte. Kezemet felé emeltem ,s elé érve mellkasához érintettem tenyerem, pont a szívéhez. Minden maradék erőmet felhasználtam erre az utolsó varázslatra. Hatalmas fény vett körül kettőnket, majd csak annyira emlékszem, hogy Ryannel együtt én is földre estem és mindent homály borított be....

~Bosszú II/I

Sötét, hideg és nyirkos volt a hely, ahol magamhoz tértem. Kezeim hátra volta kötözve szorosan, szinte már nem is éreztem azokat úgy elzsibbadt. Mögöttem szintén 2 megkötözött személy volt. Az egyik biztosan Sam...legalább is remélem...remélem , hogy jól van. Viszont, hogy a másik ki lehet arról fogalmam sincs. Megpróbáltam volna kiszabadítani kezeimet, de amint megmozdultam égetni kezdett a kötél fájdalmas nyögést kicsikarva belőlem. 

-Ella!,-fogta meg valahogy kezeimet Sam

-Sam! Jól vagy ?-kérdeztem erőtlenül 

Még is jobban aggódtam miatta, mint magam miatt, hiszen voltam már rosszabb helyzetben is, de ő miattam van itt és ha baja esik, azt nem élem túl...

-Kutya bajom.-nevetett halkan saját poénján

Rendben van szerencsére. Ha már poénkodik akkor nincs nagy baj. Ennek örülök, most már csak azt kéne kideríteni ki lehet a 3. személy....Végszóra nyöszörögni kezdett, majd magához térve elkezdte rángatni köteleit iszonyú fájdalmat okozva magának, s nekünk is...

-Hé! Nyugodj le! Nem lesz semmi baj. Kijutunk innen. -próbáltam nyugtatni 

-Te meg ki a franc vagy?!- szólalt meg gorombán

Mekkora bunkó már!! Segíteni próbálunk ez meg ilyen paraszt! Chh..

-Ella vagyok, ő pedig Sam.-motyogtam duzzogva 

Mi a franc baja van ? Oké, h ideges , mert gyakorlatilag elrabolták, de ezzel nincs egyedül szóval ez nem mentség...Nagyon nem szimpatikus nekem ez a csaj! 

-Angel.-motyogta végül megtörve a csendet 

Először elgondolkodtam, hogy milyen angyalról beszél ez , de utána leesett , hogy ez a neve. Chh. Milyen ironikus. Egy ördög angyal bőrben. 

Erős fény szűrődött be valahonnan, mi szinte elvakított minket. Sam felé fordítottam fejemet, hogy ne irritáljon a fény még jobban. Szemei most is csodásan virítottak.

-Ne aggódj, nem hagyom, hogy bajod essen!-puszilta meg homlokomat nyugtatásképp 

Csak az érkező ismeretlen lépteit lehetett hallani. Lélegzetvisszafojtva figyeltünk minden egyes koppanásra. A vakító fény miatt, csak alakját láthattuk. Haja göndör volt és kissé hosszabb az átlagnál. Zsebre tett kézzel állt meg előttünk, majd meggondolva magát egyik kezével hátra legyintve becsapta a kijáratot ahonnan a fény jött. 

-Itt vannak az én szépséges lányaim...-nézett végig rajtunk...-meg egy Korcs.-fintorodott el 

Arcát meglátva kirázott a hideg! Tudtam! Éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel a faszival és tessék!! Elrabolja a saját lányait! Várjunk! Lányait?!?! 

-MI VAN?!-sipítottuk egyszerre a sznob csajjal

-Ez a kiscsaj a testvérem?!-rángatta karjait , hátha kiszabadul , de csak újabb fájdalmat okozott mindhármunknak

-Megmutatom én neked ki a kiscsaj...-kezdtem el használni erőmet ellene azonban Michael mindkettőnket iszonyú fejfájással kínzott

Ráadásképp még a kötél is égette kezeimet. Valami van vele. Leönthették valami varázsszerrel...de az biztos, hogy nem egy átlagos kötél

-Hagyjátok abba lányok! Igen testvérek vagytok. Angel az idősebb így ő kellett volna megkapja a sárkánytüzet, de valahogy mindkettőtöknek jutott belőle.Éppen ezért meg kell küzdenetek, s a győztesé lesz a teljes sárkánytűz....-magyarázta teljes átlagossággal 

Persze, hisz minden nap kiderül , hogy van egy testvéred és egy apád akikről eddig egy szót sem tudtál, s rájössz, hogy harcolnod kell a testvéreddel , hogy valamelyikőtök a teljes sárkénytüzet birtokolhassa. Aha, ez tök normális...

-És mi lesz a vesztessel?-szólal meg Sam

-Meghal.-vont vállam Michael , de még csak rá sem pillantott

Arcáról csak úgy süt a gyűlölet Sam felé... Válasza hallatán azonban ledermedtem. Meg kell ölnöm valakit, vagy engem ölnek meg.... Nem, erre én képtelen vagyok. Nem érdekel az erőm, odaadom inkább, de nem vagyok képes megölni senkit és nem is akarok. Főleg nem , ha az a testvérem......elvileg.

-Hogy halad Apuka?-hallottam meg egy gúnyosan ismerős hangot 

Felemeltem fejem Sam válláról, s nagyokat pislogtam , hogy magamhoz térjek. Ismerős alakja volt a csajnak. haja derekáig ért. A társalgás további részét nem értettem, mert szándékosan halkra váltottak.  Visszahajtottam fejem Sam vállára szemeimet becsukva. Nem tudom mennyi ideje lehetünk itt.... Lépteket hallottam , mik egyre közeledtek. Megerőltetve magam ismét kinyitottam szemeimet, s hangok tulajára pillantottam. Azonnal kétszeresére tágultak pupilláim. Tiphani!! MI A FRANC?!?!?  Hogy kerül ide? Honnan ismeri az állítólagos apámat?!?! És mi köze ehhez az egészhez?! Sehogy sem áll össze a kép!! Engem figyelve lépdelt felém, a megszokott önelégült vigyorával. Elém érve leguggolt , hogy egy magasságban legyünk.

-Örülök, hogy így látlak.-röhögött gonoszan

Kezeimmel ugyan nem , de szemeimmel még tudok kínozni . Erőmet használva a földre esett sikítva , s fejét fogva. Ugyan gyenge voltam, de nem érdekelt. Ezt megérdemelte. Folytattam volna, ha nem nyilallt volna bele valami iszonyú fájdalom nyakamba. A csaj abba hagyta a sikítást, s a fájdalom is abba maradt. Amint elengedett támadóm, hátra dőltem volna ha Angel és Sam nem tartanak meg. 

-Ella...Könyörgöm szólalj meg.-hallottam Sam kétségbeesett hangját

Nem volt erőm válaszolni... Csak kapkodtam a levegőt, s kezét gyengén megszorítottam jelezve neki, hogy még élek....egyenlőre. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját.

-Te aztán gyorsan váltogatod a pasijaidat.-simított végig arcomon a férfi hang gazdája 

Annyira , de annyira ismerős volt, de már erőm sem volt kinyitni szemeimet. Még is hajtott a kíváncsiság.

-Tudod Rebecca , ez más ként is alakulhatott volna! 

E név hallatán szemeim maguktól kipattantak! Egyetlen ember szólított így! RYAN!! De hogyan?! Szemeimet könnyek lepték el, majd kicsordultak onnan, mit Ryan gyengéden távolított el....

~Stefan~

Jó ideje már mindannak ami történt...Elzárkóztam mindenkitől! Vagyis majdnem mindenkitől! Mivel a bátyámon kívül nem volt senkim, így a tanács lett az én családom. Boldogan fogadtak be mikor közöltem velük tervemet. Bosszú! Pofon egyszerű mi a szándékom....Hogy Ella ugyan úgy szenvedjen, mint én , mikor megölte  Damont. S úgy az igazságos, ha én az ő bátyját ölöm meg...legalább is eddig ezt gondoltam, de azóta kicsit más irányba indultunk el az új családommal. Néhány ember boldogan vett részt a terv elkészítésében, s segítenek a megvalósításban is... Eddig minden sínen van. Reméljük így is marad. Michael elfogta őt és a testvérét Angelt , akit egy kicsit sajnálok is, mert jó csaj, de hát Ella mindig ránt magával mindenkit. Bár Michel szerint Angel erősebb így nagyobb valószínűséggel Ella fog veszíteni. Ha így lenne könnyebb dolgunk lesz. De ha nem , akkor más irányból közelítjük meg a dolgokat. Gondolataimat az ajtó hangja szakította félbe.

-Ryan végre!-pattantam fel .- Hogy van?-kérdeztem 

-Gyengén. Minden a terv szerint halad.-vont vállat hanyagul 

-Nagyszerű. Irány a házuk.-adtam ki a parancsot 

Fintorogva de lelépett. Na igen , nem tetszik neki, hogy én dirigálok....Bocsi kicsi Ryan de ez van.

~Harry~

Pár hónapja , hogy ott hagytuk a húgomat Holmes Chapelben ismét. Azóta nem is beszélt egyikünkkel sem. Mondjuk nem is csodálom, hisz Niall elég bunkó volt. Oké, hogy összevesztek, de akkor sem kellett volna búcsú nélkül csak úgy lelépnie. Persze tőlem is megkapta az áldást és remélem ennyiből tanult. Gondoltam felhívom akkor Anyát, hogy mi van a húgommal, azonban nem arra számítottam, amit hallottam. Pár napja nem ment haza....És valami vérfarkassal barátkozik... Várjunk!! Anya tudja!? Basszus! A húgom tuti frászt kapott! Most nagy szüksége lenne rám...

Iszonyat hamar összepakoltam, majd indultam is. Vagy is indultam volna, ha Niall nem találja ki, hogy ő is jönni akar, így még rá várnom kellett. Az út rohadt lassan telt. Minden egyes perc egy örökkévalóságnak tűnt. Leszállva a gépről szó szerint rohantunk a házunkig. Rossz érzésem volt s ez is hajtott. Azonban belépve az ajtón váratlan személlyel találtam szembe magam. 

-Ryan!-döbbentem le 

-Harold.-vigyorgott önelégülten 

-Hol van Ella?-kérdezte Niall egyből 

-Hmm...nem is tudom...hadd gondolkodjak.-szórakozott 

Niall nem tétovázott. A falnak vágta torkánál szorítva a szemétládát. Én akarta , de beelőzött. Várjunk ha ő itt van , hol van Anya?! Niall magára hagytam Ryannel, édesanyám keresésére indulva, de nem volt a házban. na jó mi a franc folyik itt!? Ella és Anya is eltűnt! Le merem fogadni , hogy köze van hozzá annak a rohadéknak lent! Niall mellett teremve néztem gyilkoló pillantásokkal a seggfejre.

-Hol van az anyám és a húgom?!-kérdeztem tagolva szavaimat 

Próbáltam uralkodni magamon. Niall meglepetten nézett rám, hogy Anya sincs meg! Valami készül! nem véletlen, hogy mindketten eltűntek. 

-Utoljára kérdezem te rohadék!-kaptam el a torkát én is.- Hol van az anyám és a húgom?!-kiabáltam

Szólásra nyitotta száját azonban újabb ismerős hangot hallottunk hátunk mögül. 

-Hello Styles!-csendült fel a hang 

Hátrapillantva a vér is megfagyott bennem! Stefan! Mit keres itt?! Egyáltalán mi köze mindehhez?!

~Ki maga ?

" Niall....oké, hogy haragszom rá, de képes volt búcsú nélkül csak így itt hagyni...."
Hát ez elég rosszul esett. Főleg tőle. És kellő képen betette nekem a kiskaput egész napra. Semmi életkedvem nem volt. Inkább csak sírtam volna....De nem hagyhatom, hogy megint ilyen legyek. Sikerül kilábalnom a sírásból és megfogadtam, hogy többet fiú miatt nem sírok...És nem is akarok, de ez akkor is rosszul esett. Csendesen meghúztam magam egész nap. Elfeledkeztem a szépszeműről is. Valahogy nem tudott most foglalkoztatni. Csak egyedül akartam lenni, de a sulit meg nem hagyhattam ki így végigkínlódva a napot a tisztásra mentem. Annyira szép hely és valamiért nagyon vonz. Érzem, hogy van itt valami mágikus. Hát ez van, hajt a varázsló vérem.... Letelepedtem a szokásos helyemre, s a fának döntve fejem, lehunytam szemeimet. Élveztem a csendet ami körbevett... Csak hogy ezt a bokrok zörgése el is rontotta. Lomhán pillantottam oda, ugyan is tudtam kire számítsak. No lám, egy szép szemű fehér farkas. Nem volt túl sok kedvem hozz sem. Mellém sétált, majd orrával ölemben levő kezeimet bökdöste jelezve, hogy emeljem fel. Kíváncsian eleget tettem kérésének. Ölembe hajtotta fejét lefeküdve mellém. Értem. Azt akarja, hogy simogassam. Egye fene. Olyan cuki kis farkas. Puha szőrébe túrtam ő pedig lehunyt szemmel élvezte, hogy kényeztetem. Apró mosolyt csalt arcomra.
-Miért farkasként jössz mindig?-kérdeztem meg mi szívemet nyomja
Felemelte fejét, majd felkelve ,mellőlem emberi alakot öltött. Bakker elfelejtettem, hogy milyen jól is néz ki.
-Nem tudom, félek, hogy így nem állnál szóba velem.-motyogja zavartan, majd helyet foglal mellettem ismét
-Miért ne tenném?-kérdezem értetlenül
-Nem tudom. A suliban sem szólsz hozzám soha, de így meg igen.-magyarázza szemembe nézve
Egy pillanatra elveszek kék íriszeiben, aztán észhez térek, hogy nekem barátom van....asszem. Vagy nem ? Áhh nem tudom!! Ezek után végképp fogalmam nincs , hogy mi van velünk. Azt hittem, hogy ami történt az csak szorosabbá tette kapcsolatunkat, de ezek szerint nem így van.... Nem tudom már mit gondoljak. Talán hagyjam a fenébe és tényleg felejtsem már el végre... De hiszen egyszer már sikerült...legalább is azt hittem, mert tényleg tiszta szívemből szerettem Damont, de miután meghalt , és újra Niall közelébe kerültem, mintha újra és újra beleszeretettem volna minden mondatánál... Nem tudtam mit tenni ellene. Egyszerűen csak a szívemre hallgattam és nem érdekelt semmi...

Pár órával később úgy gondoltuk ideje hazamenni, de ragaszkodott hozzá, hogy hazakísérjen. Ez alatt a kis idő alatt is sikerült kicsit közelebbről megismernünk egymást és ennek örülök. Legalább van egy barátom végre itt a suliba. Hazaérve behívtam, hogy bemutathassam anyának is ugyan is ő már itthon van, szóval elég későre jár. Ajtót meghallva szélsebesen rontott elém édesanyám. Gondolom aggódott. Ha tudná, hogy nincs miért féltenie....Azonban meglátva a szőkeséget aggodalma alábbhagyott és méregetésbe ment át.
-Anya ő Sam , az új osztálytársam. Sam, ő Anya.-mutattam be őket
A protokollnak megfelelően kezet fogtak, majd bemutatkoztak egymásnak.
-Ne haragudj meg Kicsim,tudom, hogy nem az én dolgom, de ti most nem együtt vagytok Niallel?-kérdezte értetlenül
-Nem tudom....De Sammel csak barátok vagyunk.-nyugtattam meg
-Pontosan.-helyeselt ő is
A nappaliba betrappolva azonban megtorpantam az idegen férfi láttán.

Kinézetre zord és ijesztő volt. Fogalmam sem volt hogyan reagáljak. Göndör haja jól fésülten álltak, s kék szemei tökéletesen passzoltak hozzá. Marcona embernek tűnt.Rossz érzés fogott el vele kapcsolatban....furcsa. Nem is ismerem, de azt érzem, hogy nem is szeretném. Még is olyan mintha már láttam volna valahol... Észrevehetően Samnek sem tetszett annyira ugyan is kezemet megfogva húzott kicsit maga felé. Mintha ezzel megvédhetne. keze forró volt, vagyis ideges és vére még jobban felhevül. Bármikor átváltozhat., de ez nem hiányzik most ide. Még csak az kéne, hogy Anya megismerje ezt a világot....
-Ki maga?-kérdezem értetlenül
-Én vagyok az....-mondta volna, de Anya közbevágott
-Ő egy ismerősöm!-zárta rövidre
Okééé. Ez is fura volt. Valami nem stimmel nekem a csávó körül. Sötétet energiát érzek és ez nem tetszik. Féltem Anyát. Felvonultunk Sammel a szobámba és beszélgettünk kicsit.

Egy kis idővel később úgy vélte ideje mennie , mert már tényleg nagyon késő van és holnap úgy is találkozunk a suliba. Ebben egyet értettünk s lekísértem, majd elköszöntem tőle egy nagy öleléssel. Nagyon megkedveltem. Igaz, csak pár napja ismerem, de akkor is annyira rendes és jól érzem magam vele. A suliban sem vagyok egyedül már, s ez klassz.  Visszatérve a házba az idegen férfival találtam szembe magam , ki karba tett kézzel rosszalló pillantásokkal sújtott....mi köze hozzá, nem az apám!!
-Mi az?!-kérdeztem rá flegmán , majd Anyára pillantottam
-Nem szeretném, ha vérfarkasokkal barátkoznál!-közölte nyíltan
Állam a földet verte. Anya!! Ő nem tud ezekről! Hogy magyarázom ki neki? Honnan tudja egyáltalán ez a pasas!? És mi köze hozzá?! Azzal barátkozom akivel csak szeretnék! Nincs joga számon kérni! Nem is ismerem!
-Michael!! -rivallt rá Anya
-Anya!Te,,,,,?-akadt el szavam
-Igen, mindent tudok. Születésed óta tudom, hogy te varázsló vagy ,s hogy a bátyád egy vámpír...-vallotta be
Megszólalni nem voltam képes. De hogy ?! Miért nem mondta eddig?! Miért titkolta előlünk?! Mi bolondok meg mindig próbáltunk feltűnésmentesek lenni, nehogy rájöjjön bármire is. Erre tessék! Ő okozza a legnagyobb meglepetést.De akkor sem értem, hogy kerül a képbe ez a pasas. Hogy ki ő egyáltalán és milyen alapon próbál parancsolgatni nekem!! Nem törődve velük megpróbáltam felszaladni a szobámba , de Michael vagy hogy i hívják karomat megfogva megállított.
-Még nem fejeztem be!-nézett szemembe mélyen
Szinte szuggerált. Mintha meg akart volna igézni csak, hogy ez rajtam nem működött. Gúnyos vigyor terült el arcomon.
-Tudja rajtem nem hat a szuggerálás, hiába is próbálkozik.-rántottam ki karom szorításából
-Tudom. A sárkánytűz miatt...-mosolyodott el féloldalasan
Mintha örülne neki.
-Na jó! Ezt meg honnan tudja?! - kezdtem frászt kapni az ipsétől
Honnan tud rólam ennyi mindent?!
-Onnan , hogy az apád vagyok.....-motyogta , majd Anyára nézett ki idegesen pislogott vissza rá
HOGY MI A KÉNKÖVES POKOL VAN?! Hogy a francba lehetséges ez ?! Tudtam, hogy más az apánk Harryvel, de nem gondoltam, hogy valaha is megkeres. Egyáltalán most minek keresett meg?! Kissé elkésett az atyai gondoskodással. Már felnőttem....nélküle is. Mert volt egy Anyám és egy szerető Bátyám akik mindig mellettem voltak és sosem hagytak el, nem úgy mint Ő!!!
-Minek jött vissza?!-kérdeztem megvető hangnemben .- Biztos nem azért, hogy lássa a lányát, mert arra lett volna lehetősége 19 évvel ezelőtt is...
-Igazából velem kéne jönnöd egy biztonságos helyre ahol megtanulhatnád kordában tartani és rendesen használni a Sárkánytüzet.-motyogta zavartan
-Ki van zárva! Nem megyek magával! Nem ismerem és nem is akarom! -rohantam fel szobámba
Magamra zártam, hogy véletlenül se jöhessenek utánam. Levetődve az ágyra sírhatnékom lett így átgondolva az egészet. Hogy miért hagyott el ? Hogy miért nem kellettem neki? És nem csak én.... akkor minek bukkant most fel?4 ki zárt, hogy az erőm miatt...Egyáltalán hogy gondolta azt ,. hogy csak úgy vele megyek?! Nem is ismerem! és nem is akarom megismerni! Soha többé nem akarok hallani sem felőle, főleg látni nem! Nem bírtam tovább a szobámba maradni! Úgy éreztem, megfulladok. Friss levegőre volt szükségem. Ablakomon kimásztam, majd futás közben írtam egy SMS-t Samnek. Remélem még nem alszik.

''Szükségem van rád....réten leszek 

E. ''

Nem válaszolt... Biztosan alszik. Megérkezve a rétre, már nem tudtam megálljt parancsolni könnyeimnek. Levegő után kapkodva s zokogva rogytam térdre. Miért mindig velem történik ilyen?! Azt hittem Holmes Chapel egy nyugodt kisváros ezért is jöttem ide, de már nem ugyan az , mint ahol felnőttem. Elegem van....Elegem van ebből a világból....Elegem van a mítikus világból is. Mindenből elegem van! Niallből, Michaelből, a sárkánytűzből...MINDENBŐL!! Hirtelen valami puhát éreztem, mire felkaptam fejem. SAM!! Visszaváltozott emberré, majd szorosan zárt karjaiba. Jól esett végre egy támogató kar... Ő az egyetlen barátom és jó tudni, hogy mellettem áll. Nem mondott semmit, mert tudta, hogy felesleges. Csak együtt érzően simogatta hátam hajamba puszilva. Éles fájdalom nyilallt fejembe mi egyre csak rosszabbodott így fejemhez kapva húzódtam el. Sam felém nyújtotta karját de végül ő is fejéhez kapott, s mellettem szenvedett. Éreztem, hogy egyre jobban gyengülök míg fejem majd szét robban az elviselhetetlen fájdalomtól. Elvesztettem eszméletem azonban még egy hangot hallottam, de már nem tudtam hová tenni.

-Sajnálom lányom......

~Viszlát szépszemű....

~Miért csókoltad meg Zaynt?-kérdezte könnyes szemekkel...."
Valahogy éreztem, hogy innen fúj a szél. Így utólag visszagondolva és látva, hogy hogyan érinti ez Niall, olyan érzés mintha megcsaltam volna, és ez nagyon nem tetszik. Fáj így látni őt, tudván, hogy miattam van.
-Ő csókolt meg engem. Csak pillanatnyi gyengeség volt. Össze voltam törve....Sajnálom.-takartam el arcomat kezemmel
Gyengéden húzta el kezeimet arcom elől, majd apró csókot hintett ajkaimra.
-Szeretlek.-suttogta szemeimbe nézve
hangja félénk volt. Félt válaszomtól...
-Én is szeretlek.-csókoltam meg visszaadva önbizalmát
Kissé elhúzódott ezen idilli pillanat egészen addig míg valaki úgy nem döntött , hogy meglátogat minket... Az ajtó felé irányítottunk tekintetünk, ahol Louis döbbent arcával találtuk szembe magunkat, majd egy kaján vigyor telepedett arcára.
-Öööö....izééé.....megyünk vadászni...De te maradj csak Niall.-kacsintott majd ki is ment szélsebesen
Épp megszólaltam volna mikor Niall ujját ajkaimra helyezve jelezte, hogy hallgatózik Louis után. Alig pár másodperccel később édes nevetése töltötte be a csendet. Istenem de hiányzott már ez.
-Louis üzeni, hogy csak halkan, Harry pedig le akarja tépni a fejem.-nevetett
Na igen , nem is ők lennének... Ajkaink újra megtalálták egymást. Teljesen felém támaszkodott egyik kezével tartva magát,míg másik pólóm alatt indult útnak. Követve példáját elkezdtem lassan felfelé húzni feleslegesnek érzett ruhadarabját, de elhúzódott.
-Nem akarlak bántani.-nézett szemeimbe kétségbeesetten
-Bízom benned.-simogattam arcát.- És különben is, tudok vigyázni magamra.-égettem meg kicsit arcát kezemmel, hogy nyugtassam igazamról
Felszisszenve húzta el arcát, majd pajkos vigyorral újra ajkaimnak támadt. Szenvedélyes és érzéki volt, minden mozdulat minden lélegzetvétel. testünk teljesen egybeolvadt, eggyé vált. Tudtam, hogy mellette van a helyem....örökre és senki vagy semmi nem szakíthat el minket egymástól soha többé!

Összebújva próbáltuk szabályozni szapora légzésünket. Még jobban ránk húzta a takarót, majd nyakamba puszilt.
-Kérdezhetek valakit?-szólalt meg halkan
-Persze fordultam felé megcsókolva
-Salvatoréval....
-Nem.-szakítottam félbe mielőtt befejezhette volna
-Akkor én voltam az első?-lepődött meg
-És az egyetlen.-mosolyogtam rá
-Akkor most már tényleg mindenestől az enyém vagy.-csókolt meg magához szorítva
Ezek után csak bámultuk egymást. Nem kellettek szavak, hogy tudjuk mit érez a másik. Szeme csillogása mindent elárult számomra és szerintem ez fordítva is igaz volt... Hirtelen zajt hallottunk lentről.
-Anne!-pattan fel villámgyorsan felöltözve
Követtem példáját és igyekeztem legalább fehérneműt felkapdosni magamra és arra egy köntöst. Ujjainkat szorosan összekulcsolva sétáltunk le Anyához. Szemei kétszeresére nőttek.Hát igen , még nem jutott tudtára, hogy a srácok itt vannak. Be kellett adnom a kamu sztorit, hogy elmentek inni valahová. Szerencsére kanyar nélkül bevette, így nem volt gond. Miután már nem bírtuk állni méregető tekintetét inkább visszavonultunk aludni. Vagy is csak én, mert nekem holnap suli, Niall pedig nem nagyon alszik. Reggel ő ébresztette és szerencsére időben, így nem késtem el a suliból. Pedig arra számítottam, hogy szándékosan nem kelt fel időben , hogy vele töltsem ezt a napot. És még sem... Miért hálás vagyok neki, mert nem akarok még egy napot kihagyni a suliból... Reggeli teendőimet elvégezve mentünk a suli felé, majd ott elbúcsúztunk egymástól és én bevánszorogtam a terembe. Megtudtuk,hogy új diák érkezett az osztályunkba. A szokásos hülye etikett szerint mesélnie kellett magáról. A legtöbb lány csillogó szemmel csorgatta utána nyálát, mert hát el kell ismerni nem rossz a gyerek, de engem még is az izzó kék szeme fogott meg...

Mikor találkozott tekintetünk valami furcsát éreztem, mintha találkoztunk volna már és ez az érzés vonzott hozzá... Úgy éreztem többet kell tudnom róla. Mivel én is újnak mondható vagyok, mellém ültették, de azért annyira nem érdekelt kiléte, hogy szóba is álljak vele. Viszont az, hogy le nem vette rólam szemét, eléggé idegesített. Frusztráló volt a tudat is, hogy engem bámul.

Pár nappal később ő vált az osztály menő manójává. Szinte az egész suli a lábai előtt hever. ENGEM KIVÉVE!! És ez nem is fog változni. Nem vagyok az a rajongó típus és ezzel peche van. Viszont a bámuláshoz hozzászoktam. Már fel sem veszem... Azt nem értem mit tud ennyit bámulni rajtam! Ha akar valamit akkor meg szólaljon meg ne csak bámuljon, mint valami balfasz. Rohadtul idegesítő. Épp kifelé tartottam a suliból, mikor hátra pillantva észrevettem, hogy mögöttem jön. Megtorpantam szándékosan, így nekem ütközött.
-Ne haragudj.-kért elnézést mélyen szemembe nézve . Sam vagyok.-nyújtott kezet
-Tudom, hogy ki vagy.-fogtam el -Ella vagyok, de ne haragudj most rohannom kell.-kerültem ki, látván, Niall érkezését
-Semmi gond, viszlát Szépszemű.-köszönt el, mire megtorpantam
Hátra pillantva azonban már nem volt ott. Mi a franc?! Ez nem lehet! Nem lehet ő a farkas! Jó tudtam, hogy nem átlagos farkas, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Főleg azt nem , hogy egy srác az, aki pont az osztálytársam lesz! De az akkor is kiakaszt! Nem lehet!! Itt nincsenek ilyen lények! Ez egy csendes és nyugodt kisváros, ami teljesen mágia mentes. Semmi vámpír, semmi varázsló , semmi farkas, semmi , ami nem e világi!! Pontosan ezért is jöttem vissza ide, hogy távol legyek minden misztikus dologtól, de úgy tűnik Holmes Chapel sem ugyan az a régi, nyugodt kisváros már, mint ami volt....
-Minden rendben?-kérdezte Niall megcsókolva
-Igen, persze, csak elgondolkodtam.-viszonoztam csókját
Nem mondhattam el neki a történteket, mert úgy sem értené meg....
Másnap megkértem, hogy ne jöjjön elém a suliba, mert "van egy kis dolgom". A suliba ugyan nem beszélhetek vele erről, de utána már, ahol nem hall minket senki ott igen. A nap végén egyenesen a tisztásra tartottam, ahol először találkoztunk. Csak leültem egy fa tövébe és vártam,hogy felbukkanjon. Nem szóltam neki, hogy ott várom, csak abban bízta, hogy megérzi és ide tolja a képét. Tervem be is vált, mert alig pár perccel később hallottam lépéseit. De nem emberi alakban jött, hanem farkasként. Gondolhattam volna... Lassan és kimértem lépdelt felém. Hatalmas mancsai hangtalanul értek a földhöz. Szemei kéken ragyogtak, mint eddig. Alig pár centiméterre állt meg tőlem. Szó szerint farkasszemet néztünk. Tekintetéből minden látható volt. Nyugodt volt. Nem állt szándékában bántani. Hirtelen valami nekitámadt a farkasnak és verekedni kezdtek. Segíteni próbáltam rajta így támadója felé emelve kezeimet kínzó fájdalommal terítettem földre.Azonban észrevettem, hogy Niall az így abba hagytam.
-Mi a francot csinálsz itt Niall?!-kiáltottam rá dühösen
-Aggódtam érted, rég otthon kéne lenned.-tápászkodott fel
-Tudok magamra vigyázni! Külön megkértelek, hogy hagyj magamra, csak most egyszer, de te ezt sem vagy képes betartani!!-kiabáltam
-Ha jól láttam épp megmentettelek úgyhogy inkább örülnöd kéne , hogy nem hallgattam rád.- emelte fel hangját ő is
-Nagy francokat! Nem voltam veszélyben! Nem akart bántani! Szerinted miért támadtam rád, mikor nem tudtam, hogy te vagy az ? hmm?-veszekedtem
-De.....-kezdte volna , de félbeszakítottam
-Menj haza Niall!-vettem vissza hangomból
Azonban még mindig pokoli dühös voltam rá.
-Nélküled nem megyek sehová!-szögezte le
A farkasra néztem, majd fejét megsimogatva jeleztem neki, hogy majd folytatjuk valamikor máskor.
Dühösen kerültem ki a szőkét, majd haza felé vettem az irányt. próbált hozzám szólni de leintettem... Hagyjon békén! Most nagyon pipa vagyok rá! Egyetlen egy dologra kértem meg, de ezt sem képes megtenni értem! Hogy kérhetnék tőle akkor bármit is, hogyan bízhatnék meg benne, ha ennyire sem képes!! Otthon a bátyámhoz sem szóltam semmit, csak felcsörtettem a szobámba magamra zárva, majd hangosra véve a zenét elzárkóztam a saját ki nyugodt világomba, ahol semmi és senki nem zavar meg! Niall ma a kanapén alszik!

Reggel magamtól ébredtem. Szokatlan módon csendes volt a ház. Az órámra nézve láttam, hogy pont időben keltem fel, hogy ne késsek el. Lecsörtettem a konyhába gondolván, hogy ott lesznek Niallék, azonban csalódnom kellett. Sehol senki. Azt tudom, hogy anya dolgozik, de hová tűntek a srácok? Az asztalon egy papírlap hevert.

" Kicsi!

Ne ijedj meg nem tűntünk el, csak hazajöttünk Londonba és mivel te nem akartál velünk tartani nem láttam értelmét, hogy felébresszelek. Csak arra kérlek, hogy vigyázz magadra és ha bármi baj történik értesíts!!!!!!

Hiányol: Szerető Bátyuskádxoxo "

Elmentek?! De miért nem szóltak róla? És Niall.....oké, hogy haragszom rá, de képes volt búcsú nélkül, csak így itt hagyni....

~Kikapcsolva II/II

"Reggel egy gyengéd érintésre ébredtem. Valaki végigsimított arcomon. Álmosan nyitottam ki szemeimet, de az illetőt meglátva kétszeresére nyíltak ki! ZAYN!!! "

-Hogy kerülsz ide?!.kérdeztem döbbentem
-Hosszú.... úgy örülök, hogy jól vagy.-simított végig arcomon ismét
Gondolom a történtekre gondol, mik még Londonban voltak... Az igazat megvallva nem vagyok jól! Minden nap azon vagyok, hogy túl tegyem magam rajta, és igen már kevésbé fáj, de most is beugrik egy egy emlék róla, mi újra felszaggatja a sebeket. De próbálkozom és egyre jobb lesz... Idővel minden seb begyógyul egyszer...Kikeltem az ágyból, majd az órára pillantva futásnak iramodtam a konyha felé.
-Úristen! Elkések!.-azonban a lépcsőnél megtorpantam
Bátyámmal és a többiekkel találtam szembe magam, a szőke kivételével. Mi a frász?! Nem szóltak, hogy jönnek. Ha meg csak azért jötek, hogy ellenőrizzenek, akkor mehetnek s vissza!
-Honnan késel el?-kérdezte értetlenül Louis
-Suliból.-mondtam, majd kikerülve őket csörtettem a konyhába
-Nem! Ma nem mész!-állta utamat Harry

Fél órájukba telt a győzködés, mire kibökték, hogy miért nem mehetek suliba ma. Szerencsére anya már dolgozik és este csak későn jön haza így nincs miért aggódni. Az viszont kicsit megrémít, hogy Niall rám vadászik... Valahogy nem tudom ezt elképzelni róla. Főleg azt nem , hogy nincsenek érzelmei... Talán csak mert még nem láttam olyannak. Nem vagyok képes elhinni azt, hogy ártana nekem. Nem lenne rá képes. Tudom....Ismerem...Bár ők jobban ismerik, így kicsit azért bennem van az elővigyázatosság. Szó szerint bezártak a házba és körbe körbe járkálnak átkutatva minden zeg-zugot, hogy nem bújt-e el valahol... ijesztő! Ezzel engem is beparáztatnak! De már idegesít az , hogy fel alá járkálnak. Fhuu!! Az egyik percben mikor nem figyeltek rám felkaptam a kabátom és elhagytam a házat. A tegnap talált tisztás felé siettem. Nem bírtam már ezt az idegesítő nyüzsgést körülöttem. Csendre vágytam és nyugalomra... A tisztásra érve fellélegeztem és az égre szegeztem tekintetem. Hullani kezdett a hó. Olyan szép volt és hangulatos. Idilli pillanatom azonban egy zörgés törte meg. Nem ijedtem meg, hisz a szép szemű farkasra számítottam, viszont más szép szeművel találtam szembe magam. Niall!!
-Niall! -szólaltam meg ledöbbenve
Hirtelen előttem termett! Féltem is meg nem is. Bíztam benne, hogy nem lenne képes bántani, de a fiúk elmondásai alapján, már nem tudom mit higgyek.Próbáltam tekintetéből kiolvasni valamit, de nem láttam benne semmit. Semmilyen érzelmet! Színe is más volt. Sötétkéken virított a megszokott égszínkék helyett! Mintha nem lenne önmaga! Még sosem láttam ilyennek...
-Jó újra látni.- próbáltam valami normális témát felhozni
Egy másodperc töredéke alatt a fának lökött csuklóimat erősen szorítva, így teljesen mozdulatlanná tett.
-Bár én is ezt mondhatnám.-válaszolt az előbbi mondatomra vicsorítva
Próbáltam nyugodt maradni! Bíztam benne, s bár szívem hevesen vert, nem a félelem váltotta ki ezt , hanem közelsége hiánya..
-Mit akarsz tenni?-kérdeztem
-Megölni téged!-préselte ki a szavakat összeszorított fogai közt
-Te nem ilyen vagy Niall!-próbáltam meg kiszabadítani kezeimet szorítása alól
-Helyesbítek! Nem ilyen voltam! Te tettél ilyenné, miattad váltam ripperré!! De nem bánom, mert imádom, hogy senki sem parancsol nekem, De a bosszú az jár! - meresztgette szemfogait
-Nem értelek! Nekem mi közöm van ahhoz, hogy te kikapcsoltad az emberségedet és elfojtasz minden érzést! -mondtam értetlenül, továbbra is szabadulással próbálkozva
-Mikor eljöttél Londoból....Mikor elhagytál és összeálltál mással, nekem pedig végig kellett néznem és tűrnöm, hogy boldog vagy! NÉLKÜLEM! Én szerettelek! Bármit megtettem volna érted, de neked ez nem volt elég!! -kiabált egyre jobban szorítva csuklómat
-Legalább átérzed egy kis töredékét annak, amit én éreztem!-nézett mélyen szemeimbe
Nem akartam látni tekintetét, s feltörni készülő könnyeimet is próbáltam visszaszorítani, ezért behunytam szemeimet. De nem volt sikerem. Egy könnycsepp így is utat tört magának végigszántva arcomat. Meglepetésemre a szőkeség elengedte kezeimet. Értetlenül pillantottam rá. Szemei csillogtak, mintha megtört volna... Megpróbáltam megsimítani arcát, azonban amint megemeltem kezeimet, elkapta egyik csuklómat, majd másik kezével derekamnál fogva szorított vissza a fához. Tekintete visszaváltozott a fagyos sötétkékre.
-Meg ne próbáld!-vicsorított rám
-Ha már úgy is megölsz, legalább utoljára hadd érintselek meg.-hajoltam közelebb hozzá
Nem féltem tőle. Az előbb már mintha sikerült volna megtörnöm és egy kevéske érzelmet kicsikarnom belőle. Tudom, hogy megint sikerülni fog. És ha bántani akarna, akkor meg használom az erőmet, hisz azért van , hogy megvédjem magam. Nincs mitől félnem.Tervem bevált. Szemei ismét csillogni kezdtek, s elengedte csuklómat is, így másik karját is derekamra vezette. Gyengéden helyeztem kezeimet arcára, miközben tekintetünk egybemélyedt. Azt reméltem végre megtöröm, de hirtelen elhúzta fejét s teljes testével még jobban a fának szorított. Megpróbáltam szemébe nézni, de kerülte a szemkontaktust. Karommal átöleltem nyakát bizalmamat kifejezve felé. Kész voltam bármire. Tekintetünk hirtelen találkozott. Arcunk szinte összeért olyan közel voltunk egymáshoz, s az alkalmat megragadva gyengéden préseltem össze ajkainkat. Arra számítottam , hogy elhúzódik, majd nekem támad, de ez nem így történt. Válaszolt csókomra. Szorítása lágyult, még is jobban magához húzott. Talán, ha nem fog, összerogyok... Lábaim remegtek. Szívem hevesen dübörgött bordáim között, mintha ki akarna ugrani helyéről. Vérem lüktetett ereimben. Pillangók ezrei verdestek apró szárnyaikkal gyomromban. Egy könnycsepp landolt arcomon, azonban nem az enyém volt. Elhúzódtam tőle meglepődve, de nm nézett szemeimbe, csak vállamra hajtotta fejét szemeit összeszorítva. Ujjaim szőke tincsit szántották, miközben karjaim közt lelt vigaszt. Csak szipogása hallatszott a nagy csendben, meg talán szívem dübörgése.
-Annyira sajnálom. Mindent sajnálok.-motyogta nyakamba magához szorítva
-Nem a te hibád.-túrtam hajába újra és újra
Tudtam, hogy ez nyugtatja.
-Minden az én hibám!-húzódott el
Kezeim közé fogtam arcát, kényszerítve , hogy állja tekintetem.
-Nem te tehetsz róla Niall! Csak is én! Igazad volt...Mindenben és nagyon sajnálom , hogy így alakult.- lepték el könnyeim szememet
-Nem! Ezt felejtsd el! Nem a te hibád!-suttogta ismét magához szorítva
-Úgy örülök, hogy itt vagy.-motyogtam mellkasába
-Én is. -puszilt hajamba
-Haza kéne menni.-húzódtam el.-  A srácok tuti frászt kaptak, amiért elszöktem. -kuncogtam
-Mi?-lepődött meg
-Szó szerint bezártak a házba, hogy védjenek.-nevettem kínosan
-Sajnálom.-simogatta arcomat
Közelebb hajoltam hozzá, majd gyengéd csókot hintettem ajkaira.
-Úgy hiányzott már ez.-csókolt meg újra.- Na irány haza! - kulcsolta össze ujjainkat maga után húzva.
Amint beléptünk a házba mindenki előttünk termett, majd Niallt észrevéve megtorpantak...
-Ell, jól vagy ?-kérdezte Zayn
-Igen jól van!-szólalt fel Niall idegesen . Veled ellentétben én nem lennék képes bántani, még kikapcsolva sem!! -viharzott fel az emeletre
Nem mentem utána, mert tudtam, hogy felesleges. Bezárkózott egy szobába. hagyni kell egy kicsit, hogy higgadjon le. És addig nekem pedig el kellett mesélnem, hogy hogyan hoztam vissza Niallt.
-Várj! Megcsókoltad?!?!-kérdezett vissza Zayn
BABUMM TSSS!! Valahogy pontosan ilyen reakcióra számítottam. Tudtam, hogy nem esik neki jól és kiakad miatta, ha elmondom, de nem fogom titkolni. Főleg nem miatta. Igen szeretem Zayn. És talán jobban is, mint kellene, de az amit Niall iránt érzek sokkal erősebb. Lehet, hogy ami Zaynhez vonz , az tényleg nem más, mint a kötődés a harapás miatt, de őszintén? Nem is érdekel annyira! Mert tisztában vagyok az érzéseimmel és tudom, hogy Niall fontosabb nekem, mint Zayn.

A hosszas beszámoló után felvonultam a szobámba, mert tanulom kellett másnapra! Nem fogok még egy napot kihagyni! Azonban szobámba benyitva megtorpantam Niall láttán. Az ágyon ült tenyerei közé temetve arcát. Nem reagált semmit érkezésemre. Elé lépdeltem, majd leguggolva hozzá próbáltam elérni, hogy rám nézzen, de hasztalanul. Vajon mi bánthatja? Miért lett ilyen ideges Zayn kérdésétől? Természetes, hogy aggódtak és mindketten számítottunk ilyen kérdésekre....épp ezért oly zavaros ez nekem. Próbálkozásom hasztalansága miatt felhagytam vele, majd előszedve a tankönyvemet letelepedtem az ágyra Niall mögé. Próbáltam nem törődni vele és a tanulásra koncentrálni, de egyszerűen képtelen voltam rá. Annyira bántott, hogy ilyen szótlan....és valamiért úgy éreztem, hogy én vagyok az oka. Mire végre befejeztem a tanulást , be is sötétedett. Niall változatlanul ült maga elé merengve. Elmentem a fürdőbe lezuhanyozni...

Visszaérve mikor benyitottam az ajtón Niall felém kapta tekintetét. Húú! Haladunk!! Minden mozdulatomat figyelemmel követte. Nem törődve vele bemásztam az ágyba. Felém fordult. Tekintete mindent elárult... fájadolm és értetlenség tükröződőt vissza...
-Miért csókoltad meg Zaynt?-kérdezte könnyes szemekkel....